Keresés az archívumban

Hamarosan megújulhat az Igazságügyi Palota Folytatódik a Steindl Imre Program. Amint megoldódik a Politikatörténeti Intézet sorsa, megindulhat a Kúria egykori és leendő épületének felújítása, amelynek során az eredeti, hauszmanni állapotokat állítanák helyre.
Liget és lovak: így alakult a lovaskultúra a Városligetben „A lóverseny utáni kocsi-corso, melynél egyik úri fogat a másikat éri kettős sorban végig az Andrássy úton, egyike Budapest legszebb látványainak” – írta egykor Jókai Mór. A lovaskultúra városligeti fejlődését mutatja be a Liget Budapest blogja.
Már áll a parlament irodaháza a Kossuth tér déli oldalán A Steindl Imre Program keretében meg fog újulni a Kossuth Lajos tér déli házsora, ami nemcsak renoválást jelent, de egy új épületet is magával hoz.
De hol voltak a király vadaskertjei? – Mátyás és Budapest, II. rész Mátyás király és utódai korában Pest és Buda környékén több vadaskert is a kiváltságosak rendelkezésére állt. De hol voltak ezek a vadaskertek? Cikkünkben ennek jártunk utána.
Százharminc éve jár a HÉV Szentendrére 1888 nyarán indult meg a helyiérdekű vasúti közlekedés Budapest és Szentendre között, egykor a Lánchídig, illetve Visegrádig is tervezték a meghosszabbítását.
Ilyenek is lehettek volna a lakótelepeink Nem volt eleve eldöntött, hogy milyen lakótelepekkel építik tele Magyarországot a szocializmus évtizedeiben. A nagyüzemi építkezéseket kísérleti telepek előzték meg.
Tűzijáték, az elmaradhatatlan Úgy hozzátartozik az ünnephez, mint a bejgli a karácsonyhoz vagy a sonka a húsvéthoz. Igaz, az eredetileg egyházi tartalmú Szent István-napi körmenet spirituális tartalmához meg éppen annyira nem kapcsolódik, mint az előbbiek Jézus születésének és kereszthalálának ünnepéhez. De még sincs augusztus 20. tűzijáték nélkül.
Rómer Flóris Terv: zajlik a külhoni magyar építészeti emlékek felújítása Több mint száz épülettel foglalkoztak már a határon túli területeken a magyar műemlékek megmentését szolgáló Rómer Flóris Terv keretében. A projektről kiállítás nyílt a Táncsics utcában.
Kétszáz éve született a lánchídi oroszlánok szobrásza Kétszáz éve született Marschalkó János szobrászművész, akinek legismertebb műve a Lánchídon található négy oroszlán.
Tudta, hogy a XI. kerület tervezőasztalon született? Százötven évvel ezelőtt, a kiegyezés után számos ötlet merült fel Buda és Pest fejlesztésére. Sok esetben régi, reformkori elképzeléseket elevenítettek fel, amelyek közül nem egy Széchenyi Istvántól származott.
Sorban a negyedik – a Hunyadi téri vásárcsarnok felújításáról Restaurálják a Hunyadi téri-vásárcsarnok homlokzatát, Czigler Győző finom építészeti díszei 2019-re lesznek láthatóak ismét.
Akit négyszer temettek – Kétszáz éve született Semmelweis Ignác Semmelweis Ignác 29 éves volt, amikor rájött, hogy a gyermekágyi lázat – így a frissen szült édesanyák halálát – kézfertőtlenítéssel meg lehet akadályozni. Kétszáz éve született az anyák megmentője, az ő budapesti emlékhelyeit kerestük fel.
Romjaikból születnek újjá a századfordulós házak Erzsébetvárosban Szélsebesen zajlik a múlt hibáinak kijavítása a VII. kerületben: számos, évtizedek óta elhanyagolt, gyakran tégláig lepusztult homlokzatú épület épült teljesen újjá az elmúlt években.
Alagút: 20 millió csempe található az „ország legnagyobb fürdőszobájában” Most 45 éve alakították ki az „ország legnagyobb fürdőszobáját”, ekkor készült el az Alagút csempemozaik burkolata. A felújított Alagutat – és a szintén felújított Lánchidat – 1973. június 15-én adták át.
Így bővül a Millenáris Park Elkészült az alagút a Millenáris Park új területe alatt, az autók már azon keresztül közlekednek, így megszűnt a gépjárműforgalom a Fény utcának a Lövőház utca és a Kis Rókus utca közötti szakaszán. A park bővítése várhatóan 2019 nyarán fejeződik be teljesen.
Új Szervita tér: idegen anyagok Építik a két luxusközpontot a Szervita téren, ahol revitalizációs céllal közparkot is kialakítanak. A lebontott parkoló és a régi távbeszélőközpont helyén, a Szent Anna-templom szomszédságban 2020-ra fejezik be a munkákat.
150 éve indult a zugligeti lóvasút 1868 júniusában indult el a zugligeti lóvasút. Most kiállítás emlékezik rá a lóvasút nemrég megújult egykori végállomásán.
Megújul a homlokzat, és díszkivilágítást is kap a Mikszáth tér legnagyobb épülete A hatalmas Sophianum, amelyet sokan csak Piarista Gimnáziumként ismernek, ma a Pázmány Bölcsészkarának otthona. Lerobbant, elszürkült homlokzatát most felújítják, sőt díszkivilágítást is kap majd.
A Holzertől az Úttörő Áruházig – egy épület metamorfózisa A százharminc éve épült Kossuth Lajos utcai palotában a század eleji Budapest egyik legelegánsabb divatüzlete, a Holzer Simon Divatház, majd később a szocialista kereskedelem első gyermekáruháza, az Úttörő Áruház működött.
Barakkok helyén ispotály Idén 220 éve, 1798. május 28-án adták át a Pesti Polgári Köz Ispotályt, a mai Szent Rókus Kórház elődjét. A városi tanács az építkezésre felhasználhatta a környező Rókus-mező szántóföldjét is, ahol korábban járványbarakkok voltak.
„Finom lánykák sertepertéltek” – a régi budapesti kerthelyiségek története Közel két évszázada elválaszthatatlanok Budapest életétől a kerthelyiségek, amelyek egykor a fiatalok ismerkedésének szinte egyetlen helyszínéül szolgáltak. Így szórakoztak a régi Pesten és Budán.
Hogyan került a víztorony a Svábhegyre? Van egy víztorony a Svábhegyen. Azt az érzést kelti a látogatóban, mintha köré szerveződne a tér minden eleme. Ez persze így nem igaz. Az építmény csupán száztizenöt éves, de valóban fontos a környéken élők számára, ugyanis a Széchenyi-hegy, Csillebérc és János-hegy vízellátását adja.
Isten ǀ nő – új kiállítás a Hopp Ferencben A Déví-kultusz és a tradicionális női szerepek Indiában: ez a témája a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum májusban nyíló új kiállításának.
Már látható az Eiffel-csarnok eredeti architektúrája Mozart születésnapján, 2019. január 27-én nyit meg az Eiffel Műhelyház az egykori Északi Járműjavítóban Kőbányán. Jelenleg az ország legnagyobb ipari műemlékének a homlokzatát újítják fel.
Fák és versek: a zöld Budapest költői szemmel A költészet napja van – fákról szóló sorozatunkba kerestünk tehát néhány klasszikus alkotást, amelyek az egykori budapesti fáknak állítanak emléket. Meglepően sokat találtunk, sőt még egy emléktáblára is bukkantunk.
Akadémia szolgálati lakással Felvették a világ legvonzóbb látványosságai közé a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontot. Az intézmény 1986-ban, a zeneszerző halálának századik évfordulóján nyílt meg a Régi Zeneakadémia épületében.
Havat is lapátoltak a Gattamelata másolata körül – Egy időre megnyílt a Román Csarnok Kétségtelenül a Szépművészeti Múzeum egyik legdekoratívabb terme a román kort idéző csarnok, amely az elmúlt hét évtizedben zsúfolt raktárként üzemelt, miközben beázott, a hó is beesett. A múzeum átfogó rekonstrukciójának keretén belül felújított termet érdemes még most megnézni, legközelebb majd csak a Szépművészeti Múzeum októberi épületátadója után lehet.
Úsztak, csengettek, lőttek a pesti mozikban A mozik története a város és a benne élők kölcsönhatásának története is. Szecessziós vagy eklektikus kialakításuk pedig beágyazódott Budapest városképébe.
Eklektikus megoldások: a Budai Irgalmasrendi Kórház Modern épületszárny csatlakozik majd a XX. század elején épült Budai Irgalmasrendi Kórház központi épülethez. A műemlék felújítása a későbbiekben várható.
Az angliai kis Lánchíd és a kétkedő mérnökök: így született meg a Lánchíd terve Széchenyi István a társaival végiglátogatta Anglia legnevesebb mérnökeit, hogy megtalálják a pest-budai Duna-híd legjobb tervét és tervezőjét. Így formálódott a Lánchíd terve 1832 őszén a ködös Albionban.
A Deák tér óriása: epizódok az Anker-házról Az egykori Anker Élet- és Járadékbiztosító Társaság pesti székházát száztíz éve, 1908-ban kezdték el építeni. Az utoljára a hatvanas években restaurált műemlék a Deák tér ikonikus épülete, felújítása emelhetné a városrész összképét.
Így tervezett Duna-hidat a Lánchíd előtt egy magyar gróf és egy angol mérnök A tervek szerint idén elindul a Lánchíd és az Alagút felújítása. A Lánchíd, Budapest jelképe, talán legfontosabb épülete a külsejében nem, de néhány fontos elemében megváltozik, megújul. Most induló sorozatunk a Lánchídhoz kapcsolódó érdekes történeteket mutatja be.
Balettintézet: meddig pusztul az Andrássy út ékköve? Éppen egy éve jelentette be a külföldi tulajdonos képviselője, hogy 2020-ban luxusszálloda nyílik a Drechsler-palotában, ismertebb nevén a volt Balettintézetben. Lechner Ödön korai művészetének egyik legnagyszabásúbb épületén azonban még az állagmegóvást sem biztosították ez idő alatt.
Az olimpikon építész: 140 éve született Hajós Alfréd Száznegyven éve született Hajós Alfréd, az olimpiai bajnok építész. Olvassa el nálunk életének és munkásságának történetét!
Így zajlik a 3-as metró modernizálása Decemberben indulhat a 3-as metró északi szakaszának műszaki átadás-átvétele. Előkészítik az akadálymentesítést szolgáló liftek építését is.
Keretek között – a '60-as évek művészete Érdekes korszak az 1960-as évek a magyar kultúrában: már nem a szocialista realizmus az egyetlen elviselt művészeti irányzat, a cenzúra tűrőképessége nagyobb, és több területen is tapasztalhatók az oldódás jelei.
Kétszáz éve született Görgey: kétszer lett Budán lovas szobra Neve sokáig szitokszóként hangzott, 1935-ös rehabilitálásakor Horthy Miklós avatta fel a lovas szobrát, amelyet a háború után beolvasztottak a Sztálin-szoborba. A rendszerváltás után újra szobrot kapott a budai Várban a sokáig árulónak tartott Görgey Artúr honvédtábornok.
Sör, gábli és szalontüdő – 140 éve épült a Ferenciek Bazára Többek között a patinás Kárpátia Étteremnek is helyet ad a Ferenciek Bazára: a 140 éves tömbnek és benne a Kárpátiának izgalmas története van, olvassa el nálunk!
Felújítják a Kandó-kollégiumot a Bécsi úton – íme, a látványtervek Az óbudai épület több mint tíz éve meredezett üres torzóként, ám hamarosan hipermodern, többfunkciós diákszállásként születik újjá.
Áll Budavár még Felismerik a nyitóképünkön látható épületet? A Budavári Palota 1875-ből, az 1890-ben elkezdődött Ybl–Hauszmann-féle átépítés előtt, amikor még a Várkert Bazár sem állt. A Budavári séták című könyvvel a kézben a múltban kalandozhatunk, megismerhetjük, milyen épületek álltak régen a várfalakon belül, és miért, hogyan pusztultak el.
Veszélyben egy neoreneszánsz lakóház – Mi lesz a Paulay u. 52. sorsa? Eredetileg november 30-án döntött volna Terézváros Önkormányzata a Paulay Ede utca 52. számú neoreneszánsz ház kiemelt védettségének megszüntetéséről, de az ügyet levették a napirendről. Ennek az is oka lehet, hogy több írás is napvilágot látott, amely tiltakozott az épület tervezett elbontása ellen. De mi a ház története? Nálunk elolvashatják.
Száz éve halt meg Holló Barnabás, Budapest meghatározó köztéri szobrásza Életműve a századforduló fontos szobrászi teljesítménye, művei ma is ott állnak a köztereinken. Holló Barnabás szobrászművész száz éve hunyt el.
Az emlékezet mestere: Stróbl Alajos síremlékei a Fiumei úti sírkertben A művészet kialakulásában az emlékállításnak meghatározó szerepe volt. A szobrászat egyik fontos feladata a síremlékek elkészítése volt. Ebben olyan kiváló alkotók is részt vettek, mint a századforduló legjelentősebb szobrásza, Stróbl Alajos.
Luther kis almafája A budapesti fákról szóló sorozatunkban eddig általában idős, terebélyes példányokról írtunk. Most jöjjön egy ifjú gyümölcsfa a Várból, tisztelgésül a reformáció közelgő nagy évfordulója előtt.
Pálosok Budapesten: 3+1 titkos hely Van egy ősi, több mint 700 éves szerzetesrendünk, és vannak e rendnek titkos budapesti helyei: egy (sőt még egy) barlang, egy fák árnyékába bújó felszentelt romterület és egy ódon belvárosi kolostor. Felfedezőtúrára indultunk a pálosok nyomában.
Ősöreg eperfa őrzi Tabán múltját A budai Várral szemközti Naphegy és a Gellért-hegy oldaláról a XX. század folyamán eltűnt egy egész világ. De egy eperfa túlélte a viszontagságokat. Folytatjuk a pestbuda.hu öreg, különleges fákról szóló sorozatát. Ezúttal Buda és a tabániak büszkeségén, az ősöreg eperfán a sor.
Vergődés a parton – mi lesz a Bálnával? Van egy nagyon vagány, izgalmas építészeti megoldásokkal tarkított hely a városban: a Bálna. Van egy nagyon lehangoló, kongóan üres, igazából semmire se jó épület: ez is a Bálna. Most talán fordulatot vehet eddigi vergődéses sorsa.
Nagyszabású fejlesztések indulnak az egészségügyben A budapesti szuperkórházak építése 2019-ben kezdődhet és 2025-ben zárulhat le.
Boldog születésnapot, Nagykörút! A főváros egyik legfontosabb útvonala szeptember elején dupla évfordulót ünnepel, ezzel kapcsolatban gyűjtöttünk össze érdekességeket.
Teljesen akadálymentes lesz az új Városliget Elkészült a megújuló Városliget akadálymentesítési koncepciója.