„Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk: íme, por és hamu vagyunk.” Így kezdődik a legrégebbi összefüggő magyar nyelvemlékünk, a Halotti beszéd, jól mutatva azt, hogy az elmúlás, a halál mennyire fontos és emberi. Mert a fa elpusztul, az állat kimúlik, az ember meghal. A létezés, az emberi is, térben és időben korlátozott, de az emlékezés beteljesíti az örök élet vágyát, hiszen akire gondolunk, akinek az emlékét őrizzük, azt ezzel a szellemi tettel létezővé tesszük.

A művészet kialakulásában az emlékállításnak meghatározó szerepe volt. A megalitikus építmények a mai sírkövekig és sírkápolnákig, az első képzőművészeti alkotások a síremlékszobrokig mind az örökkévalóságban való létezést szolgálták. Nem véletlen, hogy a szobrászat egyik fontos feladata a síremlékek elkészítése volt. Ebben olyan kiváló alkotók is részt vettek, mint a századforduló legjelentősebb szobrásza, Stróbl Alajos (1856–1926). Népszerű és ragyogó művésze volt korának, és ezért szép számmal mintázott síremlékszobrot is.

(Fotó: Ludmann Mihály)

Vetter Antal síremléke volt az első megbízása a fiatal szobrásznak, 1882-ben állították fel. Vetter Antal a szabadságharc katonatisztje volt. Síremléke még a klasszicista hagyományok továbbélését mutatja. A magas talapzaton elszunnyadó oroszlánt látunk, amely az életerő elmúlását jelképezi, úgy mint Canova Mária Krisztina főhercegnő bécsi kenotáfiumán (1805).

(Fotó: Ludmann Mihály)

Stróbl Alajos első figurális síremlékműve szintén egy hivatásos katona, Henneberg Károly altábornagy számára készült 1890-ben. A bronzszobor egy lova mellett álló huszárt ábrázol. Stróbl kortársaitól eltérően nem vonzódott különösen a lovas szobrokhoz, itt is úgy jeleníti meg a két szereplőt, hogy egymás mellett állnak. A ló mozdulata és lehajtott feje az összetartozást és az engedelmességet fejezi ki a gazdája és a sors iránt. Egyetlen lovas szobrot mintáz majd, ez a budai várban álló Szent István-szobor.

(Fotó: Ludmann Mihály)

Arany János síremléke a költő halála után három évvel, 1885-ben készült, szerény, mint amilyen a költő volt, de szép és harmonikus, gazdag és sokszínű szobrászi nyelven megszólaló. Nagyon egyszerű, egy bronzkoporsó, rajta koszorúval. A posztamens építészeti tervét Kallina Mór rajzolta meg, aki többek között a Budavári evangélikus templomot és a Honvéd Főparancsnokság épületét is tervezte.

(Fotó: Ludmann Mihály)

Szilágyi Dezső 1889–1895 között igazságügyi miniszter volt, halála után egy gránitból készült egyszerű, ívelt tetejű sztélét kapott, amelyen egy vakfülkében fehér márványból készült domborműves portréja látható. A sírtábla előtt egy életerős kőoroszlán ül, amely az első lábait egy könyvön nyugtatja, amelyre a „Törvény” szó van felírva. A síremlékét hét évvel a halála után, 1908-ban állították fel.

(Fotó: Ludmann Mihály)

Stróbl szerette az oroszlánokat, és a legnagyobb hazai síremlékre is mintázott hármat. Részt vett a Kossuth-mauzóleum szobrászi tervezésében, amely szintén a Fiumei úti temetőben található. A monumentális mű építészeti keretét Gerster Kálmán tervezte. A szobrász alkotása a mauzóleum tetején álló brozból készült szárnyas géniusz alakja, aki láncon egy oroszlánt vezet.

A géniusz (eredeti jelentése életerő, védőszellem) égő fáklyát tart a jobb kezében, amely az öröklét szimbóluma. Az építmény felső része a halikarnasszoszi mauzóleuméra hasonlít, ezzel is a sírépítmény jelentőségét és időtlenségét hangsúlyozva. A fehér márvány nőalak a gyászoló Magyarországot jelképezi. A sírkamrához vezető lépcső mellett két kőoroszlán áll vigyázón.

(Fotó: Ludmann Mihály)

A Kossuth-mauzóleum nagyszabású és ünnepi, de léptékében sokkal emberibb a 101 éve felavatott nagy festő és grafikus Zichy Mihály síremléke, amely szintén Stróbl Alajos és Gerster Kálmán műve. Ez a művészt ábrázolja, hiteles szoborportréján megőrizve karakteres arcát és figyelő tekintetét. Látjuk, hogy rajzol, jobb kezében rajzeszköz, a baljában a vázlatfüzetét tartja. Ennél szebb emléket nem is lehetne állítani ennek a nagyszerű festőnek.

(Fotó: Ludmann Mihály)

Legalább ennyi szépséget vonultat fel Ybl Miklós obeliszkszerű síremléke. Tervezője Font Sándor építész volt, aki gondosan ügyelt arra, hogy a párkányzat elemei felidézzék a neoreneszánsz építészet díszítő formakincsét, amely stílusnak Ybl is jelentős mestere volt. A szalagfonatos ívvel lezárt obeliszk orommezőjében plasztikusan kiemelkedő körző és vonalzó látható, amelyek az építészet szimbólumai. Az emlékmű leghangsúlyosabb része azonban Ybl Miklós portréja, amely természetesen Stróbl Alajos munkája. A gyöngysoros medalionba foglalt profil hiteles és őszinte. Az egész síremlék fehér színű mészkőből készült, és Ybl Miklós születésének bicentenáriumára, 2014-ben szépen felújították.

(Fotó: Ludmann Mihály)

Márkus József 1897-től 1906. február 15-ig Budapest főpolgármestere volt, akinek 1915-ben bekövetkezett halála után az utódai a síremlékét Stróbl Alajossal készíttették el. Az emlékmű görög sztélét utánoz, domborművein egy anya és a szeretetet kifejező két gyermeke látható. Vagyis most csak részben, mert a borostyán egy részét benőtte.

(Fotó: Ludmann Mihály)

Régi hagyomány, hogy a családok nem külön sírhelyekre temetkeznek, hanem közös sírboltba. A Gerster család sírboltjának tervezésében és szobrászi megformálásában Stróbl Alajos is részt vett. Munkatársa a kor kiváló és népszerű festője, Lotz Károly volt. Jól ismerték egymást, hiszen mind a két művész fontos feladatot kapott az Operaház művészi díszítésében.

(Fotó: Ludmann Mihály)

Stróbl Alajos síremlékei katonáknak, miniszternek, főpolgármesternek, Magyarország kormányzójának, valamint költőnek, festőnek és építésznek állítanak emléket, de ki készíti el a síremlékfaragó szobrász síremlékét? Sajátos, de jellemző, hogy ő maga, mégpedig úgy, hogy egy szobrát a megalkotott sok közül kiválasztja.

Stróbl Alajos 1926. december 13-án halt meg, és a Kerepesi úti temetőben (mai nevén: a Fiumei úti sírkertben) helyezték végső nyugalomra. Az eredeti síremléke magas posztamensre állított sztélé volt, timpanonnal lezárva. A művész domborműves portréja meandermotívumos medalionban volt, hasonlóan, mint az Ybl-síremléken. Ez a síremlék a háborúban, 1945-ben megsérült. A ma látható 1971-ben készült, amelyre a szobrász 1875-ös domborműves önarcképének másolata került. Szellemes játék, játék a halállal, megmutatva a síremlékekben megfogalmazódó örökkévalóság vágyát és ígéretét. A művész ezen a domborművön még csak 19 éves ifjú.

„Látjátok feleim, egyszerre meghalt

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.

De nincs már.”

Így kezdődik Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című verse. És erről szól november elseje, emlékezünk azokra, akik már nincsenek velünk. De gondolunk rájuk és akkor velünk vannak.  

Nyitókép: (Fotó: Ludmann Mihály)