Az 1800-as években a módosabbak saját kocsival hajtattak ki a Városligetbe, a nagyközönség pedig menetrendszerűen induló gyorskocsikon, lóvontatású omnibuszon vagy lóvasúton közlekedett a belváros és a Liget között. A teherszállítást is lovas kocsikkal oldották meg. Az előkelő réteg mindennapi elfoglaltságai közé tartozott a városligeti sétalovaglás és a látványos vonulás a kocsikorzón. 

Már 1802-ben nagy érdeklődéssel kísért lóversenyt rendeztek a belvárosból kivezető fasorban és annak ligeti folytatásán. Az Ofner und Pester Zeitung tudósítást is közölt a jeles eseményről: „Pár nappal ezelőtt a közönség egy egészen új látványosságban gyönyörködhetett. A lótenyésztés felélénkítésére az itt tartózkodó gavallérok angol szokás szerint lóversenyt rendeztek. Jobb pálya hiányában a Városerdőben két angol vérű kanca futott: Midge Atalanta szürke és Fanni Udar pej kanca csillaggal, – 1000 lépésnyi darabot kétszer végig az allén. Mindkét alkalommal Atalanta győzött”.

A kiegyezés utáni években megélénkült a lósport a fővárosban. 1869 márciusában a lovaglást kedvelő Erzsébet királyné is megtekintette a Városligetben rendezett, húsvéthétfői akadályversenyt. A Pesti Lovas-Egylet hivatalos közlönye, a Vadász és Verseny-lap így tudósított: „A tavaszi szép nap kicsalá a fővárosi közönséget is az alig zöldülő Városligetbe, az improvizált versenytérre, s pedig oly tömegesen, mint ezt csakis a nagy versenyek napjain szoktuk tapasztalni. Maga a versenytér valódi akadályverseny talaj volt, közepén egy magasabb és elég téres halom, császárné és királyné Őfelsége sátorával; e dombtól nyugatra és délfelé pár száz lépésnyire több s különféle magasságú régi sáncok voltak, – melyek tetejéről – minthogy a pálya köztük kanyargott, a nézők többszörös áttekintést nyertek. Pontban 3 órakor érkezett meg királyné Őfelsége egyszerű kettős fogatú hintón s négy-öt udvari kocsival, s a nézők hangos éljenei közt a számára emelt, nyitott sátorba szállt”.

A városligeti (a közbeszédben Csömöri útinak nevezett) lóversenypálya közönsége 1912-ben 

Az 1870–76 között kiépített, eredetileg fakockákkal borított Sugárúttal létrejött a főváros lovasfőutcája. Nem engedélyezték a felszíni, kötöttpályás tömegközlekedés kiépítését, mert a sínek akadályozták volna a nyílegyenes sugárúton a Városligetbe igyekvő fogatok haladását. Az európai kontinens első elektromos földalatti vasútjának megépítésére tekinthetünk úgy is, mint olyan magyar innovációra, amely a zavartalan nagyvárosi lovasközlekedés védelmében született.

A folytatásaként 1885-re megépített Stefánia út, a Városligeten áthaladva, a fővárosi lovasforgalom legfontosabb célpontjához, az 1880 óta működő lóversenytérhez vezetett. 1877-ben ugyanis megkezdte működését a Lótenyésztés Emelésére Alakult Rt. a fővárosban. A társaság a magyar félvér lovak tenyésztésének előmozdítását tekintette elsőrendű feladatának. A kitűzött cél érdekében pedig – első lépésként – engedélyt kértek arra, hogy ügetőversenyeket rendezhessenek a Városligetben. 

A Városliget vonzáskörében kibontakozó fővárosi lovaskultúra 1880–1919 között élte fénykorát. Az 1880-ban megnyitott városligeti lóversenypályát – helyigénye miatt – nem a parkban alakították ki, hanem kissé távolabb, a későbbi Népstadion területén. A lóversenytér mégis teljes joggal viselte a Városliget nevét, hiszen szervesen kapcsolódott a parkban zajló, élénk lovasélethez. A belvárosi istállókból a pályára tartó lovasok és kocsik útvonala is az Andrássy úton, majd a Városligetet átszelő Stefánia úton vezetett a lóversenytérig. Jókai Mór így írt a lovassport által életre keltett városligeti kocsikorzóról: „A lóverseny utáni kocsi-corso, melynél egyik úri fogat a másikat éri kettős sorban végig az Andrássy úton, egyike Budapest legszebb látványainak”.

(Forrás: Élet a régi Városligetben, 17. oldal)

A Stefánia úti korzózás néhány év alatt az egyik legnépszerűbb pesti társasági eseménnyé vált. Így írt erről az Ország-Világ című lap 1891-ben: „Májusban különben is a Városliget a főváros közepe. Lóversenyes napokon itt van a «tout Budapest», sőt még a nem tout Budapest is. Amaz eszeveszetten száguld végig a Stefánia úton 2–7 lovas fogatokon, emennek meg vakulásig káprázik a szeme a tarka-barka, gomolygó látványosságon. Annyira divattá lett ma már a Stefánia úton való kocsikázás, hogy akinek nem telik fiakkerre legalább, nem is tarthatja magát társaságbélinek”.

1904-ben viszont már autókkal rendezték meg a Stefánián a felvonulást. A motorizáció terjedésével visszaszorult kocsikorzó, kiment a divatból a sétalovaglás. A két világháború között még parádés négyes fogatokon vonultak végig a pesti látogatásra érkező államfők, az őket éljenző közönség sorfala között, a főváros utcáin. 1937-ben Viktor Emánuel olasz király a kormányzó kíséretében lóháton szemlélte meg a Liget útjain felsorakozott katonai egységeket. 

A II. világháború után viszont sok évtizedes, kényszerű szünet következett. A városligeti lovasélet csak a XXI. században kelt újra életre. Az évente rendezett Nemzeti Vágta döntőjének színhelyeként a Hősök tere és a szomszédos közpark – két évszázados hagyományt folytatva – ismét a magyar lovaskultúra megbecsült és népszerű helyszíne lett.

Forrás: Lovas Dániel történész a Liget Budapest blogjában a lósport és lovaskultúra városligetbeli fejlődését mutatja be.

Nyitókép: 1900 szeptemberében a magyar fővárosban tartózkodott Muzzafer ed-Din perzsa sah, akinek programjában szerepelt a lóverseny megtekintése is a városligeti lóversenytéren. Goró Lajos művészi újságrajzon örökítette meg, amint a sah kocsija, útban a lóversenytérre, az integető közönség sorfala között végighajt a Stefánián, (balra), jobbra pedig a Vasárnapi Ujság ugyanazon számában megjelent, festői pillanatkép a nyüzsgő Stefánia korzóról a lóversenynap délutánján.