3-as metró

2023. május 18. 17:30
Öt és fél év után, néhány napon belül befejeződik a 3-as metróvonal felújítása. A két utolsóként felújított állomás, a Lehel tér és a Nagyvárad tér május 22-én, hétfőn kapcsolódik be az utasforgalomba. Az érdeklődők azonban már most megtudhatják, milyen látvány fogadja majd őket, bepillantást nyerhetnek a műszaki és a kényelmi megoldásokba is.
2023. május 3. 17:00
Május 22-től a 3-as metró újra a teljes vonalon jár, valamennyi állomását átadják az utasforgalomnak. A 3-as metró felújítása öt és fél évig tartott.
2023. március 20. 15:00
A 3-as metró újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár, de a Nagyvárad téren és a Lehel téren nem állnak meg a szerelvények. Március 20-án megnyitották az utasforgalom előtt a felújított Arany János utcai és Nyugati pályaudvari metróállomást, a Dózsa György úti állomás megközelítése pedig akadálymentes lett.
2023. március 10. 15:00
Március 20-tól újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár az 3-as metró, de a Nagyvárad téren és a Lehel téren még nem állnak meg a szerelvények. Várhatóan májusban fejeződik be a 3-as metró felújítása.
2023. január 23. 15:00
Január 23-án kora délután megnyitották az utasforgalom előtt a Ferenciek tere és a Deák Ferenc tér állomást a 3-as metró vonalán, így Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között már jár a metró. A metróvonal teljes felújítása idén májusban fejeződik be.
2023. január 19. 21:00
A Deák Ferenc téri metróállomást hétfőn adják át a forgalomnak, ám már most kiderült, milyen látvány fogadja majd az utasokat, ha lemennek az aluljáróba. A tervezők elképzelése az volt, hogy kortárs retró hangulatot teremtsenek a csőszerű terekkel és a sokféle szín, a sárga, a kék, a türkiz és a fehér használatával.
2023. január 11. 18:00
Január 23-án megnyitják a Ferenciek tere és a Deák Ferenc tér állomásokat az utasforgalom előtt. A tervek szerint március közepétől fog a teljes vonalon járni a metró, május közepétől pedig az utolsóként felújított Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokat is használhatják az utasok.
2021. május 13. 09:00
A budapesti metróhálózat fejlesztése új szakaszba lépett 50 éve, amikor elkezdték a város harmadik metróvonalának építését. Bár a tervek sokat változtak, és a 15 évre tervezett munka 20 évig tartott, de ma a 3-as metró az egyik legfontosabb közlekedési folyosó Budapesten.
2021. január 4. 10:00
Számtalan budapesti ház felépülését, illetve felújítását követhetjük nyomon 2021-ben is: a budai Várban elkezdődik a József főhercegi palota, a volt Honvéd Főparancsnokság és az egykori Külügyminisztérium épületének újjáépítése, rekonstruálják a Fehérvári rondellát. Folytatódik az Operaház, az Iparművészeti Múzeum, a Nyugati pályaudvar felújítása, az új Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza építkezései, a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának az építése, befejeződhet a Postapalota átépítése is. Összegyűjtöttük az idei esztendő legfontosabb építkezéseit, rekonstrukcióit.
2020. december 5. 09:00
Hatalmas vállalkozás volt a 3-as metró megépítése, 20 évig tartott, és még most sincs teljesen kész, de a meglévő szakaszait évek óta folyamatosan újítgatják. Utolsó szakaszát 30 évvel ezelőtt, 1990 decemberében adták át.
2020. október 21. 09:30
November 6-áig a teljes vonalon járnak a szerelvények a 3-as metrón, november 7-től a felújítás a Nagyvárad tér és a Lehel tér közötti, középső vonalszakasz lezárásával folytatódik.
2020. október 15. 19:30
A 2019 áprilisában kezdődött és nemrég elkészült rekonstrukció során felújították a szakasz négy állomását, megújultak az alagúti terek, a pályahálózat, a vasúti és a biztonsági berendezések, a tájékoztató elemek és a metróvonal elektronikai hálózata is. A 3-as metró felújított déli szakaszát október 22-én, csütörtökön, 17 órakor adják át az utazóközönségnek. Az átadást követően a metró a teljes vonalon jár majd, de továbbra sem áll meg a Semmelweis klinikák, Corvin Negyed és Ferenciek tere és Arany János utca állomásokon.
2020. szeptember 23. 17:00
Várhatóan október végén, a műszaki átadás-átvételi eljárások lezárása után az utasok birtokba vehetik a 3-as metrót.
2020. május 9. 17:00
A 3-as metróvonal középső szakaszán két hónapja folyik a munka, újabb belvárosi állomások felújítása várható. Az Arany János utcai metrómegálló falburkolata alatt rejtélyes jelekre bukkantak.
2020. március 6. 14:00
A 3-as metró meghosszabbítása, a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése, az elektronikus jegyrendszer kiépítése európai uniós források bevonásával tudna megvalósulni a BKK vezetője szerint. A 3-as metró aluljáróinak felújítására és akadálymentesítésére tavasszal írnak ki közbeszerzési eljárást.
2019. május 4. 09:50
Rákospalotai szárnyvonalat is kaphat a 3-as metró – adta hírül a napokban az MTI. Az észak-déli metróvonalat egészen a Megyeri útig hosszabbítanák meg úgy, hogy abból Rákospalota felé kiágazna egy szárnyvonal.
2019. március 31. 08:36
A hétvégén átadták a 3-as metró felújított északi szakaszát, amelyet 1990-ben, már a rendszerváltás után avattak. A vonal megépítéséről 1968-ban döntöttek, és több mint húsz éven át készült.
2018. január 30. 20:53
Decemberben indulhat a 3-as metró északi szakaszának műszaki átadás-átvétele. Előkészítik az akadálymentesítést szolgáló liftek építését is.
2017. május 10. 15:42
Júliusban szerződéskötés várható, az év második felében pedig indul a 3-as metró felújítása.
2017. január 3. 13:45
Kevés olyan dolog van Budapesten, amely építészetileg és közlekedésileg is ennyire megkerülhetetlen része a városnak. Bár a 3-as metróvonal manapság leginkább a felújítása és a vonalon előforduló műszaki meghibásodások miatt kerül be a napi hírekbe, a napokban kerek évfordulót ünnepelt. 1976. december 31-én, azaz szinte napra pontosan negyven esztendeje adták át a Deák tér és a Nagyvárad tér közötti, azaz a legrégebbi szakaszát.
2016. november 20. 22:31
Várhatóan 2017 júniusában indulhatnak meg a 3-as metróvonal rekonstrukciójának kivitelezési munkálatai - közölte Tarlós István főpolgármester pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján.
2016. július 15. 13:59
Tarlós István főpolgármester szerint uniós támogatással folytatódhat a 3-as metró felújítása.
2016. május 27. 14:40
Megérkeztek Oroszországból a 3-as metró első felújított kocsijai. A felújítás után jelentősen növekedett a szerelvény megbízhatósága, könnyebbé vált a karbantartása, csökkent az energiafogyasztása, kényelmesebbé és esztétikusabbá vált, javultak a metróvezetők munkafeltételei.