Budapest
Elárverezik a Lánchíd kandelábereit
2023. július 4. 18:00
Elektronikus árverésen értékesíti a Lánchíd tizennégy kandeláberét Budapest Főváros Önkormányzata. Az árverési hirdetményt a Fővárosi Vagyonkezelő honlapján tették közzé, a legdrágább kandeláber 1,1 millió forint plusz áfa induló áron szerepel az árverési tételek között.
Európa legjobb turisztikai fejlesztése – Újabb díj a Liget Budapestnek
2023. július 4. 15:00
A Városliget megújítása, amely az elmúlt években több nemzetközi elismerést kapott, a napokban újabb díjat nyert. Ezúttal Európa legjobb turisztikai fejlesztésének választották az utazás, az idegenforgalom és a vendéglátás területén működő vállalkozások tevékenységét értékelő International Travel Awards díjátadóján, Dubaiban.
Új szabadidőparkot adtak át a csepeli ifjúsági tábor helyén
2023. július 3. 15:00
Az egykori ifjúsági tábor átépítésével és felújításával új szabadidőparkot alakítottak ki Csepelen, a Kis-Duna mellett. A 4,5 hektáros Hollandi úti területre korábban lakóparkot, majd szállodákat terveztek, de végül köztulajdonban maradt és megszépült: az elavult pavilonokat elbontották, új szállásépületet emeltek, zöld felületeket, sétányokat, sportpályákat létesítettek. A szabadidőközpontot Kolonics Györgyről nevezték el.
Országrészeket köt össze, de nem volt hírértéke a vasúti híd helyreállításának
2023. június 30. 13:30
Budapest és az ország egyik legfontosabb hídja a Rákóczi híd melletti Összekötő vasúti híd. A mai hídszerkezet már a hatodik, mivel 2021–2022-ben új hidat, valójában három új hidat építettek a régiek helyére. A régi is két híd volt egymás mellett, hiszen mind a két akkori vágánynak külön szerkezet épült 70 évvel ezelőtt.
A Batthyány-kormány tagjainak lakásai – Így éltek az ország vezetői 1848-ban
2023. június 29. 17:00
Amikor az 1848-as tavaszi események hatására Pest-Budán néhány héten belül megkezdték működésüket az újonnan alakult minisztériumok, olyan neves személyiségek kaptak lehetőséget az ország ügyeinek irányítására, akiket ma is a leghíresebb magyarok közé sorolunk. De hol laktak ők? Melyik utcában volt Batthyány Lajos, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Eötvös József otthona? Felkereshetjük-e 175 évvel ezelőtti lakásaikat a mai Budapesten?
Már kétszáz híres ember síremlékéhez navigál a FiumeiGuide
2023. június 28. 18:00
A modern kori Magyarország szabadtéri történelemkönyve a Fiumei úti sírkert, ahol a legnagyobb magyarok sírjai, mauzóleumai kereshetők fel. Pár éve már nem csak idegenvezetők kíséretében ismerkedhetünk meg a síremlékekkel, de saját sétáink során is, ha letöltjük a FuimeiGuide mobilalkalmazást. Az új fejlesztéseknek köszönhetően mostantól immár kétszáz híres ember sírját kereshetjük fel a segítségével, sőt 27 tematikus séta közül is választhatunk, a síremlékeknél pedig QR-kód segítségével olvashatunk ismertetéseket az ott nyugvókról.
Így dőlt el Budapest jövője – Új hidakról döntöttek
2023. június 28. 10:00
Hosszú évek vitáit zárta le az a 130 évvel ezelőtti döntés, amely kimondta, hogy milyen hidak épüljenek Budapesten, meghatározva a magyar főváros további fejlesztésének lehetőségeit. Hatására teljesen megváltozott, átalakult a belváros, és egy teljesen új városrész jött létre.
Állványok között az északi szárny: olyan lesz a Budavári Palota, mint Hauszmann idejében
2023. június 27. 19:00
A Budavári Palota Szent György tér felőli, északi szárnyának helyreállítási munkáiban újabb fejlemény, hogy immár a Hunyadi udvar felőli oldalon is dolgoznak a szakemberek. A palotát az eredeti állapotában állítják helyre, így az 1960-as évek hozzáépítését elbontják, az építési törmeléket elszállítják. Nemrég a palota eredeti homlokzati vakolatának egy darabját is megtalálták, ez segíti majd a hiteles rekonstrukciót.
Velocipéd, tricikli, bicikli: kerékpár-kiállítás nyílt az Északi Járműjavítóban
2023. június 24. 12:30
Nosztalgiavillamossal is érkezhetnek a látogatók az Északi Járműjavítóba a Múzeumok éjszakáján, ahol a kerékpározás történetével ismerkedhetnek meg a velocipédtől a csúcskategóriás versenybicikliig. A tegnap nyílt kiállításon magángyűjtemények különleges darabjai is láthatók. Megtekinthető a Weiss Manfréd által gyártott Pálma, a magyar diplomamunkaként készült összecsuktató Félegyházi, az egyedi tervezésű Dózsa, de speciális célokra átalakított járművekkel is megismerkedhetünk.
Budapest közlekedésének történetét mutatják be
2023. június 23. 16:00
A Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumban új kiállításon mutatják be az elmúlt másfél évszázad fővárosi közösségi közlekedésének történetét. A tárlat felidézi az újításokat, a különböző közlekedési eszközök megjelenését, a legmeghatározóbb járműveket. A 150 év jelképesen 150 tárgyi emléken, illetve ezek mellett fotókon, filmeken kel életre. A Múzeumok éjszakáján éjfélig várják a látogatókat.
A Lánchíd díszkivilágításának története
2023. június 21. 11:00
A napokban adták át a Lánchíd új, modern, energiatakarékos díszkivilágítását, amely új köntösben mutatja meg a világ egyik legszebb hídját. Megfelelő díszkivilágítása 86 éve állítja újra és újra kihívások elé a szakembereket, akik e feladatot az évtizedek alatt több-kevesebb sikerrel oldották meg.
Séta a múltban és a jelenben: megismerhetjük a Hegyvidék főutcáját
2023. június 20. 17:00
Mostantól olyan helytörténeti sétát tehetünk a Hegyvidék főutcáján, a Böszörményi úton, amelynek során oszlopokra helyezett QR-kódok beolvasásával ismerhetjük meg a környék múltját. Épületekről, vendéglátóhelyekről, valamint az egykor itt élő emberekről találhatunk érdekes történeteket, leírásokat, láthatunk képeket, filmrészleteket a séta tizenegy megállójában.
Három új gyalogosátkelő kialakítását kezdték el a Nyugati térnél
2023. június 20. 14:00
Három új gyalogosátkelő épül a Nyugati térnél. A tervek szerint a Nagykörúttal párhuzamosan a Bajcsy-Zsilinszky utat és a Váci utat, valamint a Szent István körutat keresztezve jelzőlámpás, hangjelzéssel kiegészített zebrák lesznek nyár végére.
Főpróba a Lánchídon – Már augusztusban átkelhetnek rajta a gyalogosok
2023. június 16. 10:30
A Lánchíd felújítása nyáron befejeződik, elkezdődött a műszaki átvételi eljárás. Gyalog várhatóan már augusztusban át lehet kelni a Lánchíd két oldalán végigfutó járdákon. Az új rekonstruált, valamint a régi restaurált kandeláberekből álló közvilágítás megújult, a díszvilágítást energiatakarékos rendszer váltotta fel.
Egy királyi útvonal – A Palota út és környékének története
2023. június 15. 14:00
A Budavári Királyi Palota bővítése a XIX. század utolsó két évtizedének egyik legnagyobb szabású, városképi jelentőségű fejlesztése volt Budapesten. A hosszú ideig méltatlan állapotban tengődő terület új fényét azzal tudták teljessé tenni, hogy az oda vezető útvonalat is kényelmesebbé, a helyszínhez méltóan alakították. De az úton nemcsak hintók közlekedtek, hanem az építőanyagot szállító kocsik is: ez valójában az előfeltétele volt az egész építkezésnek. Nemrégiben munkálatok kezdődtek a Palota úton, ennek apropóján és a Nemzeti Hauszmann Program környező fejlesztéseihez kapcsolódóan megemlékezünk a Palota út történetéről.
Az Epreskert beépítési terve – Többszintes épületek övezték volna a parkot
2023. június 14. 12:30
Terézváros egyik üde színfoltja az Epreskert, melynek fái jótékonyan javítják a sűrűn beépített környék hangulatát. Néhány pavilon ugyan betolakodott a kerítésen belülre, de azok harmonikus összhangban állnak a romantikus parkkal. Az 1940-as évek elején mégis felmerült az ötlet, hogy nagyobb épületeket helyeznek ide. A drasztikus beavatkozást a szükség diktálta volna, de az szerencsére nem volt olyan mérvű, hogy meg is valósuljanak a tervek.
Egy budapesti evezősverseny a múltból – Még a házak teteje is tele volt nézőkkel
2023. június 13. 13:00
Hatalmas tömeg kísérte figyelemmel azt az evezősversenyt, amelyet 1863. június 8-án rendeztek a Margit-sziget és a Lánchíd között. De mi volt az oka, hogy ilyen óriási érdeklődést keltett egy sportesemény, hogy nemcsak a Duna két partja telt meg nézőkkel, hanem a környező házak teteje is?
A budai Várba költözik a Honvédelmi Minisztérium
2023. június 12. 20:00
Történelmi helyére költözik Honvédelmi Minisztérium, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum korábbi, Kapisztrán téri épületébe helyezik a minisztérium vezetésének egyes szervezeti egységeit. A múzeum és gyűjteménye a Bálnában, illetve Székesfehérváron kap helyet. A Hadtörténelmi Levéltár a továbbiakban is változatlanul az eredeti helyén működik.
Az utolsó erős várak – Sándy Gyula kései templomtervei
2023. június 12. 9:00
Sándy Gyula a XX. század első felének egyik legtermékenyebb építésze volt, nevéhez az 1920-as évektől főleg evangélikus templomok fűződtek. A több tucat megvalósult épülete mellett nagyon sok maradt sajnos papíron is, különösen a kései alkotó korszakban. Az 1953. június 12-én elhunyt építészre halálának 70. évfordulóján az utolsó templomterveivel emlékezünk.
Akiket nem lehetett megtörni – Az új zugligeti szobrok üzenete
2023. június 10. 19:00
Négy jelentős személyiség szobrát avatták fel a héten a XII. kerületi Zugligetben, a Szent Család parkban. Mind a négyen sziklaszilárdan kitartottak hitük és meggyőződésük mellett. Életük, példamutatásuk, áldozatuk arra figyelmeztet, hogy erkölcsi kötelességünk kiállni az értékeinkért – hangzott el az új zugligeti szobrok avatásán.
Várja az olvasókat a Pestbuda kiadója is az Ünnepi Könyvhéten!
2023. június 9. 19:00
A Pestbuda várostörténeti magazin kiadója, a Látóhatár Kiadó is részt vesz az idei Ünnepi Könyvhéten. Kiadónk nevéhez olyan rangos könyvek megjelentetése fűződik, mint az Ybl Miklós minden, ma is álló épületét fotókon is bemutató Ybl összes vagy a Lechner Ödön teljes életművét bemutató Lechner összes című kötetek. E két neves építész budapesti alkotásait az ország legjelentősebb épületei között tartjuk számon.
Az utolsó lóvasút Budapesten
2023. június 9. 11:00
A lóvasút megjelenése 1866-ban jelentős előrelépést hozott a városi közlekedésben. Ám viszonylag rövid életű volt, alig 21 évig tekintették korszerűnek. Mindössze 32 évig közlekedett Budapesten, hiszen az utolsó, valóban tömegközlekedési célokat szolgáló szerelvény 125 évvel ezelőtt, 1898 júniusában állt le.
Megvédenék a régi üzletek, kávéházak kulturális értékeit
2023. június 8. 18:00
Elindult a Védett üzleteink program, amelynek célja a régi üzletek, szállodák és vendéglátóhelyek kulturális értékeinek megőrzése és védelme. A védett üzletek pontos földrajzi helye, az adott cég története és néhány archív fénykép virtuálisan is megtekinthető a vendéglátóipari múzeum honlapján.
Már teljes szépségében látható a Corvin Áruház helyreállított homlokzata
2023. június 7. 10:30
Lehullt a lepel, vagyis az épületet takaró háló a Corvin Áruház felújított homlokzatáról, amelyet az 1926-os állapotának megfelelően állítottak helyre. Az ikonikus Blaha Lujza téri épület, amelyet évtizedekig jellegtelen alumíniumborítás takart, várhatóan augusztusban nyit meg Corvin Palace néven, üzletek és irodák lesznek benne.
Jövő héten nyílik meg a Postapalota kilátója
2023. június 6. 19:00
A Széll Kálmán téri volt Postapalota egyik jelképének számít a középkori várak bástyáját idéző, messziről is jól látható torony, amelyről jó ideje tudjuk, hogy megnyitják majd a nagyközönség előtt. Erre már csak pár napot kell várni: a torony a tetőterasszal és a kávézóval együtt június 15-től látogatható.
Eldőlt, milyen lesz a határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelye
2023. június 6. 11:00
A határainkon túl nyugvó magyarok Fiumei úti sírkertben felállítandó emlékhelyére kiírt tervpályázat győztes alkotása 33 egymástól látszólag független, véletlenszerűen elhelyezett, de egyértelműen összetartozó táblát jelenít meg, amelyeken költőktől és íróktól vett idézetek olvashatók. A legjobbnak ítélt nyolc tervet a nagyközönség is megismerheti a Fiumei úti sírkertben most nyílt kiállításon.
A Gellért-hegyen állt volna Remete Szent Pál szobra
2023. június 4. 10:00
A Gellért-hegy Duna felőli oldalán, a Magyarok Nagyasszonya sziklatemplom közvetlen közelében állt volna a pálosok névadójának, Remete Szent Pálnak a szobra. A mű el is készült Vilt Tibor szobrászművész műhelyében 1947-ben, de a felállítása meghiúsult. A 2,3 méter magas, haraszti mészkőből faragott szobor későbbi helye és története máig ismeretlen.
Az első taxik Budapesten
2023. június 3. 13:00
Miért tartott több, mint 20 évig, hogy autótaxik jelenjenek meg a főváros utcáin? Budapest nagyon sok közlekedési eszköz bevezetésénél élen járt, gondoljunk csak a villamosra vagy a földalattira, a fogaskerekűre vagy a siklóra, de az autóbusz- és az autótaxi-közlekedés megindulása nagyon sokáig váratott magára.
Az első óvodát a magyar elit nem szerette
2023. június 1. 11:00
Mi vitt rá egy gazdag családból származó úrinőt, hogy megalapítsa az első magyar óvodát? Miért nem támogatta az alapítót a reformkori magyar elit? A Brunszvik Teréz által alapított első magyar óvoda 195 évvel ezelőtt, 1828. június 1-jén nyitotta meg kapuit.
Emléktáblát avattak Sztehlo Gábor evangélikus lelkész tiszteletére
2023. május 31. 16:00
Emléktáblát avattak május 30-án Sztehlo Gábor szülőházánál, a Gellért-hegy oldalában álló Orlay utca 10. szám alatt. A gyermekmentő lelkész „gyermekei és unokái”, valamint a Sztehlo Gábor nevét viselő alapítvány, iskola és egyéb intézmények képviselői voltak jelen.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.