Palóczi Antal 1849. március 13-án, kicsivel a dicsőséges tavaszi hadjárat kezdete előtt született Pesten. Családjáról nem sokat tudunk, de valószínűleg magyar érzelműek lehettek, és talán a szabadságharcot is támogatták, ugyanis eredeti Platzer nevüket Palóczira változtatták 1883-ban. Hazaszeretete abban is megnyilvánult, hogy mérnöki tanulmányait sem a jobb külföldi intézményekben, hanem a pesti József Politechnikumban végezte.
Diplomázása után is itt maradt tanársegédnek, bár 1871-től már Királyi József Műegyetemnek nevezték. Öt éven keresztül tanított a Középítési Tanszéken Steindl Imre munkatársaként, ahonnan 1876-ban távozott. Három év tervezői munka után folytatta az oktatást, de már a Budapest Székesfővárosi Iparrajziskolában, ahol 1879-től egészen 1900-ig foglalkoztatták mint az építészeti rajz tantárgy felelősét.
Fontosnak tartotta, hogy ismereteit ne csak szavakkal, de írásban is átadja, ezért már pályája elejétől sok szakcikket írt. Miután 1875-ben belépett a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletbe, publikált annak Közlönyében, az 1877-ben indult Építési Ipar című folyóiratnak pedig már a negyedik számában kifejtette gondolatait az építészet jelentőségéről:
„Mert tagadhatatlan, hogy valamely városnak széppé és tekintélyessé fejlesztésében emlékszerű (monumentális) nyilvános épületei-, palotái- és lakházainak roppant részük van, és elvitázhatatlan a befolyás, mit az idők viszontagságainak többé-kevésbé ellentállni képes ezen kőemlékek […] a nemzet kulturális fejlődésére gyakorolnak. […] Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy építési iparunk támogatásával s a képzőművészeteknek gyarapításával egyszersmind állami létünk s nemzeti fönnmaradásunk egyik leghatalmasabb, legbiztosabb segédeszközét gyámolítottuk.”
A következő évtized elején kezdett nagyobb lélegzetvételű írásokat is publikálni, 1882-ben jelent meg az Adalék és tervjavaslat a budapesti iparkiállítások kérdésének végleges megoldása iránt című munkája, melyben az 1884-i Országos Általános Kiállítás legmegfelelőbb helyszínéről értekezett. Talán ennek is szerepe lehetett abban, hogy az évtizedek óta tervezett expó megvalósulhatott, bár csak egy évvel később, 1885-ben.
Honi műipar címmel egy rövid életű folyóiratot is szerkesztett 1880–1881-ben, melyet annál hosszabb alcíme alapján valószínűleg az oktatáshoz is felhasznált: Műszaki közlemények a hazai műipar válogatott termékeiből: eredeti tervezetek Magyarországban készített műipari tárgyakról építészek, műiparosok és ipariskolások számára. Szintén diákjai forgathatták az 1890-ben megjelent Vignola oszloprendszerei című könyvét.
Ezt követően azonban szinte csak szűkebb szakterületéről, a városrendezésről írt. A témával az 1870-es évek óta foglalkozott, és készített is tervet például Lipótváros szabályozására. Mikor a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1892-ben pályázatot hirdetett a kerület központjában álló, de lebontásra ítélt hírhedt börtön, az Újépület telkének rendezésére, Palóczi a Tavaszodik jeligéjű tervével díjat is nyert.
Valójában két első helyezettet hirdettek, hiszen két tervet is vártak az indulóktól: az egyiket csupán a tér rendezésére, a másikat pedig a tágabb környezet utcahálózatának kialakítására kellett benyújtani. Palóczi az utóbbit nyerte meg. Bár a telket – melyen a későbbi Szabadság tér jött létre – ekkor még mindenki egészen sűrűn építette volna be, Palóczi átlós utakról is gondoskodott: az egyik az Országházzal teremtett volna vizuális és forgalmi kapcsolatot, a másik pedig a Ferenc József térrel, vagyis a mai Széchenyi István térrel.
Az 1890-es években gyors egymásutánban jelentek meg írásai: 1892-ben a Budapest főváros alaki rendezéséről, 1893-ban a Gellérthegy jövője, 1894-ben a Budapest jövője, illetve a Városrendezés Bécsben és Budapesten. Mikor a Székesfőváros 1895-ben új építésügyi szabályzatot fogadott el, Palóczi azt is ismertette kritikai megjegyzésekkel ellátva, illetve ugyanebben az évben indította el az Építészek naptára című folyóiratát is, mely három évtizeden keresztül jelent meg.
Az Erzsébet híd építésével együtt járó városrendezési kérdésekben is állást foglalt, illetve véleményét könyvek formájában is közreadta: Az Eskü téri híd elhelyezése és a kapcsolatos városrészek szabályozása című munkája 1895-ben, Az új városház érdekében című írása pedig 1897-ben jelent meg. A következő évben tervpályázatot is tartottak az építendő városháza helyéről, melyet ő a pesti Duna-parton képzelt el. Indoklása szerint ugyanis Pest és Buda a gyakorlatban két város, melyeket csak a Duna kapcsol össze, ezért tette volna a közös városházát is ide. Tervével győzelmet is aratott, de mint tudjuk, az épület végül nem valósult meg.
A budai oldal akut problémáira, például a Lágymányos és a Tabán rendezésére is készített megoldási javaslatokat. Szaklapok hasábjain fejtette ki véleményét még az Országház előtti téren – vagyis a mai Kossuth téren – felállítandó szobrokról is, elsőként Andrássy Gyuláéról. Egyértelműnek gondolta, hogy a főbejárat elé nem helyezhető, hiszen akkor ferdén látszódna a forgalmas Alkotmány utcából nézve. Az épület déli homlokzata előtti teret javasolta, és végül valóban ide is került a volt miniszterelnök lovas szobra.
A Kispest határában létesítendő munkástelepre meghirdetett pályázaton szintén az ő tervét találták a legjobbnak. A budapesti lakáshiány enyhítését Wekerle Sándor miniszterelnök személyesen is fontosnak tartotta, ő indítványozta létesítését, és ezért ma az ő nevét is viseli a telep. Az 1908-ban zajlott pályázatra Palóczi olyan tervet készített, melynek utcahálózata némileg a spontán kialakulás hatását kelti, és így remekül illik a természetközeli környezetbe. A bírálóbizottság e szavakkal méltatta:
A telektömbök nagysága és az utcák száma helyes. Igen jó és szép a középületek elhelyezése, kellő számban, nagyságban és elosztásban. Művészi megoldású terei, parkjai és útvonalai vannak. […] Az utak változatossága minden egyes részén bizonyos szabadabb rendszer megnyilvánulása. Szép térhatások nyílnak az útvonalak találkozásainál, jól érvényesülnek a középületek. […] A terv minden része alapos tanulmány eredménye.
Végül azonban mégsem Palóczi, hanem Győri Ottmár elképzelései szerint alakították ki a lakótelepet, melynek főterét Kós Károly tervezhette meg.
Palóczi a XX. század elején már valóban a városrendezés vitathatatlan szaktekintélyének számított és a fővároson kívül Arad, Brassó, Nagyszeben, Nyíregyháza, Pozsony vagy Sopron szabályozásához is készített terveket. Idős korában, az első világháború után is dolgozott, 1927. augusztus 16-án azonban jobb létre szenderült. Bár jelentős épületeket nem alkotott, emlékét őrzi az utókor, a településrendezés területén folytatott tevékenységért adományozott, 2006 és 2013 között odaítélt díjat is róla nevezték el.
A nyitóképen: Budapest a budai Várból nézve 1900-ban (Forrás: Fortepan/Képszám: 217658)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció