Budapest

198960_00.jpg A Bécsi kapu őrének tervezője – 110 éve hunyt el Kallina Mór A budavári Bécsi kapu téren minden az erőt hivatott kifejezni: a kapu vastag falai és az Országos Levéltár neoromán stílusa is védelmet sugároznak, a bejárattal szemben őrködő evangélikus templomon pedig szavakba is öntötték: Erős vár a mi Istenünk! Ez utóbbi a hitbeli rendíthetetlenséget jelenti, maga az épület kecses tornyával és neobarokk stílusával inkább tervezőjének, az éppen 110 éve elhunyt Kallina Mórnak a gazdag fantáziáját fejezi ki.
Volt egyszer egy magyar metrószerelvény A XX. században kétszer is nagy esély volt arra, hogy a metróvonalakon magyar gyártású szerelvények közlekedjenek, ne csak a Kisföldalattin. Először az 1950-es években készült egy prototípus, majd az 1980-as években egy másik, azzal a céllal, hogy modernebb járművel váltsák fel az addigra már meglehetősen elavult metrószerelvényeket.
Mindannyiunk Budapestje – Fővárosi kötődések nyomában Mit jelent budapestinek lenni? Létezik-e olyan, hogy „budapestiség”? Hogyan hat a főváros az itt lakókra és itt dolgozókra, s ők hogyan hatnak vissza rá? A városegyesítés 150. évfordulója alkalmából a budai Várban található Budapesti Történeti Múzeum egy egészen egyedi tárlattal keresett válaszokat ezekre a kérdésekre. A ma megnyílt kiállításon a budapestiek személyes történetein keresztül ismerkedtünk meg a magyar fővárossal.
A Honvéd Főparancsnokság építészére emlékeztek a Fiumei úti sírkertben Kallina Mór építészre emlékeztek halálának 110. évfordulója alkalmából az építész megújult, 2001 óta védett síremlékénél a Fiumei úti sírkertben.
A magyar historizmus nagymestere volt Alpár Ignác Alpár Ignác építész 95 éve hunyt el. Munkássága a historizmus stílusában fogant, bizonyítva, hogy a régi korok művészetét megbecsülve, azok egyes részleteit hol pontosan, hol csak hangulatukban megidézve lehet értékes életművet létrehozni. Legfontosabb alkotásai Budapesten valósultak meg, mégpedig egy olyan világvárosban, ahol a megrendelők részéről a múlt tisztelete és a korszerűség, a jól használható terek iránti igény egyidejűleg jelentkezett.
Hevesi Sándorra emlékeztek a Fiumei úti sírkertben A 150 éve született Hevesi Sándor síremlékénél tartottak megemlékezést a Fiumei úti sírkertben. Hevesi Sándor egy személyben volt színházi rendező és igazgató, drámaíró és fordító, továbbá színművészeti oktató és publicista.
Május 22-én átadják a 3-as metró teljes vonalát Május 22-től a 3-as metró újra a teljes vonalon jár, valamennyi állomását átadják az utasforgalomnak. A 3-as metró felújítása öt és fél évig tartott.
Megnyílt az új utascentrum a Keleti pályaudvaron A Keleti pályaudvaron megnyílt modern és akadálymentesített utascentrum a metróaluljáró felől közvetlenül megközelíthető. Az utascentrumban teljes körű az utazással kapcsolatos ügyintézés. Új mozgólépcsők és liftek, több jegyautomata, csomagmegőrző, 11 pénztár található itt.
Hamarosan láthatóvá válik a Corvin Áruház homlokzata a Blaha Lujza téren Elkezdték bontani az egykori Corvin Áruház állványzatát, hamarosan teljes egészében látható a kívül-belül megújuló épület homlokzata, és befejeződhet a lábazathoz záródó térburkolat lerakása. Ezzel egy időben a téren elvégzik a tavaszra időzített munkákat.
Régi paloták mestere – 110 éve hunyt el Lang Adolf Budapest egyik fő látványossága az Andrássy út, amely a világörökség része, és csodálatos neoreneszánsz paloták sorakoznak itt. A közepén, az Oktogontól nem messze, egymás mellett található a Régi Műcsarnok és a Régi Zeneakadémia épülete, melyek a helyszínen túl az alkotójuk személyében is rokonok: mindkettőt az éppen 110 éve elhunyt Lang Adolf tervezte.
Ferenc pápa budapesti látogatásának helyszínei Ferenc pápa 2023. április 28. és 30. között három napot töltött Budapesten, ez alatt az idő alatt a magyar főváros több helyszínén járt. Megmutatjuk, Pest és Buda mely pontján, mely épületeiben jelent meg a Buenos Airesben született jezsuita egyházfő, aki 2013 márciusától tölti be pozícióját, és Argentínából érkezett a Vatikánba.
Átadták az ELTE felújított Bogdánfy úti sportcsarnokát Teljeskörűen felújították az Eötvös Loránd Tudományegyetem XI. kerületi, Bogdánfy úti sportcsarnokát. Az 1987-ben épült 2400 négyzetméteres csarnokban hosszú idő után méltó környezetet kap az egyetemi él- és versenysport, ugyanakkor a hallgatók a szabadidejükben is sportolhatnak itt.
Autóbarát várost akartak: ötven éve lett hatsávos a Rákóczi út Budapestet évtizedekkel ezelőtt autóbarát várossá akarták alakítani, és ebben nagy szerepet szántak az Erzsébetváros és Józsefváros között húzódó Rákóczi útnak. Az itteni épületek árkádosítása, a gyalogosforgalomnak a házak alá vezetése tette lehetővé az út kiszélesítését, majd a villamosközlekedés felszámolása a jelenlegi hatsávos út kialakítását. Ötven évvel ezelőtt hatalmas eredménynek számított, hogy a villamossínektől megszabadított Rákóczi úton kétszer annyi autó tudott áthaladni, mint korábban.
Elkészült a budapesti atlétikai világbajnokság versenypályája A Nemzeti Atlétikai Központban kialakított világszínvonalú, kilencsávos pálya rendkívül gyors és Magyarországon egyedülálló. A pályafelület aszimmetrikus, ennek köszönhetően a nézők mind a futó-, mind az ugrószámoknál közelebbről követhetik majd a versenyeket. A létesítményt június közepén adják át, az első verseny pedig július 7–9-én a magyar bajnokság lesz.
A korcsolyapályától a Pénzmúzeumig – Kiállítás nyílt a Postapalotában A Budai Postapalotának állít emléket a Pénzmúzeumban nyílt új, időszaki tárlat, valamint bemutatja az épület tervezőjét, Sándy Gyulát. A kiállításon megismerhetjük a Postapalota 100 éves múltját és az épület rekonstrukcióját.
Elkészült a Keleti pályaudvar akadálymentes utascentruma A Keleti pályaudvaron a metróállomás és a vágányok közötti terület megújult, új mozgólépcsők, liftek, korszerű mosdó és akadálymentesített utascentrum épült.
Ma lakónegyed áll a Gázművek egykori telephelyén: 60 éve csapott villám a XIII. kerületi gáztartályba Hatalmas robbanás rázta meg 60 éve Budapestet, egy 60 ezer köbméteres gáztartály semmisült meg a XIII. kerületben. A robbanás oka villámcsapás volt, az első feljegyzett eset a világon, amikor egy gáztartályt villám pusztított el.
Az Adriától a Nemzeti Színházig – A 160 éve született Tőry Emil munkássága Tőry Emil a századfordulón tevékenykedő építészek derékhadának elismert tagja volt: nem teremtett ugyan új stílust, és nem gyűjtött maga köré követősereget, de épületeit magas színvonalon tervezte meg. Oktatói tevékenységét is lelkiismeretesen végezte a Műegyetemen, de nemcsak szavakkal, hanem számos könyvvel és tanulmánnyal is hozzájárult a jövő építészgenerációinak képzéséhez.
Felavatták Mednyánszky László emléktábláját a Józsefvárosban Mednyánszky László festőművész a magyar képzőművészet kiemelkedő tehetségű alkotója volt. Budapesthez is sok szállal kötődött, több évig a VIII. kerületi, Práter utca 9. szám alatti ház műteremlakásában alkotott. Most emléktáblát avattak a tiszteletére, amelyet egykori lakóházának Kisfaludy utcai oldalán helyeztek el.
Ipartörténeti érték Óbudán: 100 évvel ezelőtt épült fel a Budapesti Harisnyagyár elődje Egy apróhirdetésben keresett munkatársat balatoni nyaralójába a Budapesti Harisnyagyár 1989-ben. Akkor még valószínűleg senki sem sejtette, hogy néhány éven belül megszűnik a legendás óbudai vállalat, amely idén ünnepelhetné megalapításának 100. évfordulóját. Az ipartörténeti emlékek rajongóinak, valamint a gyár egykori dolgozóinak és leszármazottaiknak sovány vigaszként szolgálhat az a tény, hogy a hajdani gyár épületei a mai napig állnak, és remélhetőleg – ipartörténeti műemlékként – a jövőben is állni fognak majd.
Petőfi korának magyar nyelvű színjátszásáról nyílik kiállítás Magyar nyelvű színjátszás Petőfi korában 1823–1849 címmel nyílik időszaki kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban április 21-én. A tárlat bemutatja a magyar színjátszás XIX. század első felére jellemző szerkezetét, a színjátéktípusokat, a szerepköröket, a játszóhelyeket, a társulatok színpadtechnikai lehetőségeit, valamint a színészek társadalmi megítélését.
Budapest közlekedésének történetét mutatja be az M2-es metró szerelvényein nyílt kiállítás Budapest közlekedésének történetéről szóló tárlat látható a BKV két M2-es metrószerelvényén a városegyesítés 150. évfordulója alkalmából. A tablókiállítás bemutatja a közösségi közlekedés első eszközeit, az omnibuszt és a lóvasutat, de bepillantást enged a sikló, a fogaskerekű és a kisföldalatti megjelenésének történetébe is.
Lakhatási válság Budapesten – Irodákból alakítottak ki otthonokat 65 évvel ezelőtt Budapesten már a 150 évvel ezelőtti városegyesítés idején is lakáshiány volt, az akkor induló óriási fejlődés nagyon sok embert a rohamosan növekvő, de akkor még csak néhány százezer fős fővárosba vonzott. Még súlyosabbá vált a helyzet az 1950-es évek végére, amikor a pár évvel korábban létrehozott Nagy-Budapest népessége már megközelítette az 1,8 milliót. A lakhatási válság enyhítésére az a döntés született 65 évvel ezelőtt, hogy irodákból kell kialakítani otthonokat.
Egy igényes lap a főváros múltjáról – 120 éve indult a Budai Napló Budapestet a XX. század első felében szinte elárasztották a sajtótermékek, óriási változatosságot mutatva mind a fennállás időtartamát, mind a megjelenés gyakoriságát tekintve. A tömegből lokálpatriotizmusával kitűnt a Budai Napló, melyet 1903-tól 1938-ig olvashattak a Duna jobb partján lakó fővárosiak. Főszerkesztője-tulajdonosa, az érdekes nevű Viraág Béla végig ügyelt arra, hogy a lap magas színvonalat képviseljen.
Átkelőhajó pótolta a Kossuth hidat a Batthyány tér és a Kossuth tér között Hatvanöt évvel ezelőtt egy kishajójárat elindításáról adtak hírt a lapok: az Attila motoros a Batthyány és a Kossuth tér között közlekedett 1958-ban. Ugyan Budapestnek ezt a két fontos pontját akkor éppen egy híd kötötte össze, mégpedig a Kossuth híd, de azt a forgalom elől lezárták, és ezt pótolta a motoros átkelőhajó.
Háromszáz éve volt a nagy budai tűzvész Villámcsapás, egy meggondolatlan kádár vagy idegen ügynökök? Máig nem tudni pontosan, hogy mi okozta 300 éve a nagy budai tűzvészt, amelyben a város szinte teljesen elpusztult.
A szecessziós építészet mestere volt, de elhagyta a tervezőasztalt – Száz éve hunyt el Waczula Rezső A XX. század elejének hazai építésztársadalma számos különleges személyiséggel büszkélkedhetett. Sokan nemzetközi hírnevet szereztek maguknak, még többen voltak olyanok, akik városképünket máig meghatározó életművet hagytak az utókorra. Olyanok is akadtak, akik néhány különlegesen szép alkotás után pályát változtattak, nevük pedig a feledés homályába merült. Közéjük tartozik a 100 évvel ezelőtt elhunyt Waczula Rezső is.
Új kerékpáros útvonalak épülnek Kőbányán Kőbányán megkezdődött a kerékpárút-hálózat hiányzó szakaszainak kiépítése. Kerékpársávokat, kerékpárutakat és forgalomcsillapított övezeteket is kialakítanak. A főváros X. kerületében a munkálatok előreláthatólag idén nyáron be is fejeződnek.
Elérte a legmagasabb pontját a József főhercegi palota Az újjáépítés alatt álló József főhercegi palota Szent György téri épülete elérte a legmagasabb pontját. Ebből az alkalomból a hagyományokat követve bokrétaünnepséget tartottak, bokrétafát helyeztek el a palota tetejére.
Százötven éves épületek nyílnak meg májusban Az 1873-as városegyesítés 150. évfordulója alkalmából május második hétvégéjén 150 éves épületek nyílnak meg a fővárosban, a Budapest100 program keretében. A rendezvényhez 50 helyszín csatlakozott, történetükön keresztül az érdeklődők megismerhetik a városegyesítés korának társadalmát, a korabeli kulturális és a gazdasági életet.

További cikkeink