Pest fejlődésének egyik legfontosabb eleme a XIX. században a közlekedés volt. A Duna ugyan rendelkezésre állt, de egyrészt nem nyugat felé folyt, másrészt a Duna alsó szakasza gyakorlatilag hajózhatatlan volt az év egy jelentős részében.
Könnyű lenne azt mondani, hogy ezeket a problémákat Széchenyi István oldotta meg. Ugyan némi igazság volna ebben az állításban, de azért ez nem ilyen egyszerű. A dunai gőzhajózás ugyanis a bécsi udvar számára is kiemelten fontos volt, ezért támogattak szinte minden épkézláb kezdeményezést, ami a gépi hajózásról szólt. Ennek legsikeresebb próbálkozása az 1829-ben alapított Dunagőzhajózási Társaság, amely alapvetően egy osztrák érdekeltségű cég volt. Hogy ez a vállalat Magyarországon, ezen belül Pest-Budán is jelentős bázist épített ki, az már valóban Széchenyi István érdeme volt.
A gőzhajó ugyanis viszonylag gyorsan tud árral szemben hajózni, azaz a magyar Duna-szakaszról az árukat a korábbinál gyorsabban, hatékonyabban (volt, amikor hegymenetben a hajókat a partról ökrökkel vontatták) lehetett haladni. Azonban még ott voltak a Duna másik „végén”, legalábbis az ország szempontjából, az Al-Duna zuhatagai. Hogy ez milyen volt, Jókai tökéletesen leírta az Aranyemberben: sokszor életveszélyes volt a hajózás ezen a szakaszon.
Széchenyi István ezért 1830-ban már bejárta ezt a szakaszt, majd miután kinevezték az Al-Duna szabályozásának királyi biztosává, Vásárhelyi Pált bízta meg a tervek elkészítésével.
Magyarország és ezen belül Pest kereskedelmének azonban mind a két irányra szüksége volt, ezért a Duna-parti kereskedővárosnak a tőle elég messze zajló munka igen volt fontos, mert ezzel a pesti kereskedelem számára a Balkán és a Fekete -tenger, ezen keresztül a mediterrán térség is elérhetővé vált. Nem véletlen tehát, hogy Széchenyi kiemelt figyelmet fordított erre a munkára.
Az 1834-es esztendő kifejezetten kedvező volt a szabályozásra, mert tavasszal nagyon alacsony volt a vízállás, sok, a hajózást akadályozó sziklát sikerült kirobbantatni a mederből, ennek eredményeként 1834. április 14-én az Argo nevű gőzös elsőként halad át az így jobban hajózhatóvá tett Vaskapun.
Nem sokkal az Argo átkelése után, június 10-én indult el Széchenyi a harmadik al-dunai útjára, mégpedig a Franz I. gőzhajó fedélzetén. Ez egy menetrend szerinti hajó volt, Zimonyba tartott, azaz nem csak Széchenyit szállította, hanem 200 utassal indult el Pestről. Az utazásról Széchenyi a „Júniusi utam »I. Ferenc« gőzhajón” című művében így számolt be:
„Reggeli 4 órára volt hirdetve I. Ferenc indulása. Fél négyre tehát a hajón valék, mely kocsikkal, ládákkal, zsákokkal, legkülönb színű emberekkel stb. oly erősen s oly rendetlenül volt megrakva, hogy csak nagy üggyel-bajjal érkezhettem kocsimig, melynek bakján csodálkozva láttam, mily későn jönnek sokan, s szinte mindig kiteszik magukat a hátrahagyás kellemetlenséginek”
A leírás jól mutatja, hogy milyen volt akkor egy gőzhajó indulása. Kicsit alább ezt írta Széchenyi:
„(Az) I. Ferenc igen körül volt véve vásári hajókkal, úgyhogy csak négy és fél órakor indulhattunk végképp el. Elindulási vesződségünk közt ilyesvalamit hallottam többektől: »oly korán kell kelni, s aztán mégsem indul a kapitány pontosan«. Ezeknek egyike pedig 4 órakor nem volt a hajón (!). Nézni, kivel utazom, kik vannak a hajón, nemigen lehetett, mert az igen sok holmis ember miatt alig volt lehetséges mozdulni. Nekem azonban kellemetlen ez nem volt, mert kocsimban ültem, hol minden rázás és por nélkül igen jóízűen esett az olvasás, mire jobb alkalom szinte sehol sem találkozik.”
A hajó három nap alatt ért Zimonyba, onnan Széchenyi egy kisebb hajóval utazott tovább. Az Al-Dunán tárgyalt az orsovai török pasával, hiszen a Vaskapunál a Habsburg Birodalom a Török Birodalommal volt határos. Széchenyi ezen útján azonban nem csak a munkálatok előmozdítását vizsgálta meg, de első kézből szerzett tapasztalatot a gőzhajókon uralkodó állapotokról, amelyek elborzasztották, ezért hathatós intézkedéseket javasolt a hajók állapotának, azok tisztaságának javítására, de az utazóközönséghez is fordult e szavakkal:
„Felszólítom e jószándékú sorok után rokon vérű s rokon keblű honosimat; ne múlassuk el itt is - ámbár tán oly fontosnak nem látszik a dolog, mint én látom - jobb ízlésű kiművelésünket. Hódoljunk nemcsak az erénynek, hanem a jobb ízlésnek s gráciáknak is; s legyünk mi, magyarok annyi keverék népeink közt elsők, kikről a külföld bátran mondhassa, hogy belső becsünk mellett külsőnk is, valamint magunk tartása, valóban nemes.”
Pestet a kereskedelem és a jó közlekedési kapcsolatok a XIX. században egy kis Duna-parti városból hatalmas virágzó metropolisszá tették. Ehhez kellett az is, hogy a Duna teljes szakasza az év legnagyobb időszakában használható legyen, és Pest a dunai hajózás egyik központjává váljon.
Nyitókép: A Franz I. gőzhajó modellje (Forrás: Wikipedia)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció