A népes Károlyi család több palotát is épített Pesten, melyek közül a leghíresebb az, amit a Petőfi Irodalmi Múzeum használ. Sokan ismerik Károlyi Alajos palotáját is, hiszen rendkívül jó helyen, a Nemzeti Múzeum mögött helyezkedik el, ráadásul Ybl Miklós igen jellegzetes, francia reneszánsz tetőt tervezett számára. Az 1860-as évek második felétől azonban a stílus olasz változata vált egyeduralkodóvá az országban, és ez tükröződik Károlyi Ede palotáján is, melyet Szkalnitzky Antal tervezett 1869–1871 között. Az ő munkásságáról korábban – születésének száznyolcvanötödik évfordulóján – már hosszabban írtunk, ezért most csak egy épületével foglalkozunk.
Károlyi Ede ugyan Párizsban született 1821-ben, és anyja is francia volt, de már Magyarországon nevelkedett, hiszen apja még abban az évben hazatért a párizsi nagykövetségről. Ede szerette is hazáját, hősiesen szolgált az 1848–1849-es szabadságharcban – előbb századosként, majd előléptetése után őrnagyként –, a világosi fegyverletétel után azonban Franciaországba menekült. Csak két évet töltött kint, és bár az ötvenes években visszavonultam élt, a hatvanas évek elejétől ismét hazája szolgálatába lépett: országgyűlési képviselő lett. Ezenkívül más fontos tisztségeket is betöltött, elnöke volt például az Első Magyar Szálloda Részvénytársaságnak, amely a pesti korzón a Hungária Nagyszállót építette Szkalnitzky Antal tervei szerint. Itt ismerkedtek meg, és amikor egy városi palota építéséről határozott, újra őt bízta meg az építészi feladatokkal.
Károlyi Ede valójában féltestvérével, az apja második házasságából – immár magyar anyától született – Károlyi Sándorral közösen finanszírozták a beruházást és a két család, valamint inasaik együtt költöztek volna be a Palotanegyedbe. Szkalnitzky ezért olyan elrendezést készített, hogy a Múzeum és az Ötpacsirta utcára néző szélesebb szárnyakban alakította ki a két főúri család lakosztályát – néhány inasszobával együtt –, a cselédek azonban nagyobbrészt a másik két, keskenyebb szárnyban kaptak helyet. A telek ugyan trapéz alaprajzú volt, de a négy traktus egy téglalap alakú belső udvart fogott közre. Két külön bejárat is nyílt, mindkettő a szélesebb szárnyak szélén: a grófok a Múzeum utcait, a személyzet pedig az Ötpacsirta utcait használták. Szkalnitzky tervei 1869. június 5-én nyertek jóváhagyást, ezután hamarosan megindult az építkezés, amit kezdetben Pucher József, majd Dötzer Ferenc vállalata végzett. A munka oroszlánrésze már 1870 őszére elkészült, 1871 tavaszán pedig használatba is vették.
Kétemeletes homlokzata az olasz reneszánsz jegyeit viseli: a földszinten szabályos köveket imitáló, úgynevezett kváderezett vakolat veszi körül a félkörívesen záródó ablakokat, az első emelet kiemelt szerepét pedig az mutatja, hogy az egyenesen záródó ablakokat szegmensíves timpanonok koronázzák. A második emelet egyszerűbb kialakítású, felületét – az alatta lévő szinthez hasonlóan – sávozással élénkített vakolat borítja. Az épület legdíszesebb része a két szárny találkozása, amelyet Szkalnitzky egy keskeny síkkal lemetszett, így itt egy-egy ablak éppen az utcasarok felé néz. Az első emeleti nyílás valójában ajtó, hiszen azon át egy kisebb erkélyre lehet kilépni. Különleges helyzetét a koronázó timpanont tartó falpillérek is jelzik, melyeket hermák, vagyis felsőtestükkel ábrázolt emberi alakok díszítenek. Ez igaz egyébként a tőle jobbra és balra nyíló ablakokra is, melyek – az erkélyt leszámítva – vele azonos kialakításúak. A homlokzaton belül valójában ez a három ablak egy külön egységet képez, határát még reneszánsz növényi ornamentikával díszített falifülkék is jelzik mind a két szárnyon. Eredetileg a lemetszett sarokrész tetején, a vastag főpárkányon állt a Károlyi család címere is, amely azonban már nem látható.
Az olasz reneszánszt valószínűleg a divathoz alkalmazkodás miatt választották, a belső tér ugyanis a főúri származáshoz jobban illeszkedő francia rokokó és barokk stílusban készült. Különösen látványos a Múzeum utcai szárnyban kialakított nyolcszög alaprajzú díszlépcsőház, melyet mozaikpadló burkolt, a lépcsőt pedig pompás kovácsoltvas korlát kísérte. Mennyezetére 1897-ben Lotz Károly festett freskót, amely Auróra mítoszát ábrázolta: ő a görög mitológiában a hajnal istennője volt, és minden reggel ő vezette fel testvérének, Héliosznak – azaz a napistennek – a szekerét az égboltra. A palota legdíszesebb helyisége e lépcsőház mellett, a földszinten kapott helyet, és szintén nyolcszög alaprajzú volt. Benne egészen a mennyezetig nyúlt egy fakandalló, melynek párkányát atlaszfigurák tartották. A termet francia barokk szekrényekkel rendezték be. A többi közösségi helyiséget, például az Ötpacsirta utcai szárny első emeletén nyíló ebédlőt is rokokó stukkódíszekkel tették látványosabbá.
Ezek a csodálatos terek remélhetőleg visszanyerik eredeti fényüket, hosszú ideig ugyanis az épület nagy része üresen állt, és állapota egyre romlott. A második világháború után ugyanis államosították és a MÁV Szimfonikus Zenekar kapta meg, mely azonban csak néhány helyiségét használta. A felújítás reménye 2017-ben csillant fel, amikor a kormány a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátusnak adta át az ingatlant, hogy abban egy pasztorális és kulturális központot hozzon létre. A tervek szerint a belső udvarban egy ortodox templomot építenek, melynek alapkövét már 2021 őszén letették. A Szkalnitzky Antal tervezte homlokzatot pedig felújítják, és az egész épület új nevet is kap: Ortodox Keresztény Dialógus Központ.
A nyitóképen: Károlyi Ede és Károlyi Sándor palotája Klösz György felvételén (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.172)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció