Wellisch Alfréd 1854. május 14-én született Pesten egy építőiparral foglalkozó családba. Édesapja, Wellisch Náthán a fában gazdag Felvidékről származott, és talán ez indította arra, hogy a faszerkezetekre és az ácsmunkára szakosodjon. Elsőszülött fia volt Alfréd, aki számára lehetővé tette, hogy építészi tanulmányait külföldön folytathassa, hiszen hazánkban ekkor még nem volt olyan magas színvonalú képzés, mint amilyen pár évtized múlva. Alfréd ezért elsőként Karlsruhében, majd Bécsben és Párizsban végezte iskoláit.
A családi támogatásnak köszönhetően az 1881-es hazatérése után közvetlenül építészi irodát is tudott nyitni a Kerepesi (ma Rákóczi) út 14. számú bérházban. Már a kezdetektől nagy számban kapott megrendeléseket is, a stabil egzisztencia pedig magával hozta a nősülést: 1883-ban vette feleségül Ullmann Vilmát, akitől öt gyermeke született, három lány és két fiú: Erzsébet, Margit, Cecília, Jenő és Andor. Utóbbi – aki egyébként a legidősebb volt a testvérek között – vitte tovább a családi hagyományt, hiszen ő is építészmérnök lett.
Bár külföldön tanult, könnyen és gyorsan igazodott a hazánkban oly meghatározó neoreneszánsz stílushoz. Ezt az egyik első alkotása, az Aréna (ma Dózsa György) út 74. szám alatt 1881-ben emelt Káry-villa is tükrözi, melynek főhomlokzatát kétszintes kapuzattal (portikusszal) hangsúlyozta. Alul toszkán, felül pedig római jón oszlopok sorakoznak, utóbbiak közeit bábos korlát tölti ki. A jelentősen előrelépő épületrészt felül timpanon koronázza, és ennek kicsinyített másai találhatók az emeleti ablakok fölött is.
A jól menő vállalkozásnak köszönhetően egy évtized alatt olyan mértékű tőkét halmozott fel, amit már ő is ingatlanba fektethetett: a Nagymező és a Dávid (ma Weiner Leó) utcák találkozásánál egy háromemeletes bérházat épített 1891–1892 során. Ennek ráadásul a kivitelezését is az ő cége végezte, Wellisch tehát a tervezéstől a megvalósításig teljes körű szolgáltatást nyújtott az építőiparban. A rengeteg munkához már nem volt elegendő a Rákóczi úti iroda, így azt – és egyúttal lakását is – eme bérház második emeletére helyezte át.
Természetesen részt vett a korszak legnagyobb volumenű beruházásában, a Nagykörút kiépítésében is. A József körút 83. szám alá Molnár Ferenc (született Neumann Ferenc) író édesapja, Neumann Mór sebész megrendelésére tervezett egy háromemeletes, nyerstégla homlokzatú bérházat 1889-ben. A Pál utcai fiúk szerzője az első emeleten töltötte gyermekkorát, lakásukból még egy erkélyre is ki tudtak lépni, melyen bábos mellvédkorlát futott végig. Wellisch itt is neoreneszánsz stílusban alkotott, amit a piros háttérből remekül kiemelkedő fehér ablakok mutatnak leginkább: bár mindegyik szinten egyszerű téglalap formájúak, felső lezárásuk azonban eltérő: az első emeleten szegmensíves, a másodikon pedig háromszög alakú timpanon koronázza azokat. A harmadikon nem is maguk az ablakok, hanem az azokat elválasztó díszes falpillérek érdemelnek említést.
A Nagykörút kiépülése évtizedeken átnyúló folyamat volt, és ez meglátszik a homlokzatok stílusán is. A Neumann-háznál tíz évvel később befejezett, Szent István körút 16. szám alatti Wellisch-ház (1898–1899) – mely szintén az építész saját ingatlana volt – már sok barokkos elemet is tartalmaz, mint például a főpárkányt tartó hermák vagy az úgynevezett Belvedere-íves oromzat. A kapualj mennyezetét állatfigurás freskók is díszítik, melyeket Lotz Károly festett, illetve az udvar közepére is egy hangulatos szökőkutat állítottak. Wellischnek egyébként még számos bérháza volt – Terézvárosban például a Király utca 98/a és 98/b –, hiszen ez számított a korszakban a legjobb befektetésnek. De persze a tervezésből és kivitelezésből is meg lehetett gazdagodni, főleg, hogy Wellisch közel háromszáz épületet valósított meg a pályája során.
Ahogyan már a XIX. század közepétől szokássá vált a vagyonosabb rétegek körében, ő is épített egy nyaralót is a jó levegőjű budai hegyekben 1891-ben. A svájci villák stílusát követő, faragott faoromzatú, kétemeletes épület a mai Széchenyi-emlék út 3–5. szám alatt található, erdei környezetben. De nemcsak lakóingatlanokat, hanem középületeken is tervezett: a Pesti Izraelita Hitközség a Wesselényi és Síp utcák sarkán álló székházát 1890–1891-ben, a VIII. kerületi Állami Főgimnáziumot a Tavaszmező utcában pedig 1896-ban. Utóbbit egykor franciás magastető koronázta, a főhomlokzatot záró timpanont pedig domborművek töltötték ki, ezek azonban megsemmisültek a történelem viharaiban. Azt mindenesetre jól jelzik, hogy tervezőjük otthonosan mozgott a különböző stílusokban.
Szakmai tudását legismertebb alkotásában, a Kossuth Lajos tér 4. szám alatti saját bérpalotájában is megcsillogtatta. Az Országház déli szomszédságában, tehát a Duna-parton 1909-ben vásárolt telket, melyre a következő években emelte az ötemeletes főművét. Magasságát a középrizalitban egy hatodik szinttel, valamint az azt koronázó meredek tetővel is növelte, így szinte versenyre kelt az Országházzal. A főhomlokzat lekerekített sarkaira boglya alakú sisakokat állított, ami a magyaros szecesszió eszköztárából származik, de a trapéz záródású oromzat, a téglalap alakú falmezők és a füzérdíszek már az 1910-es évek elejének klasszicizáló tendenciájába illeszkednek.
Az ötödik emelet ablakai közötti allegorikus domborművek – melyek Moiret Ödön munkáit – szintén a szecesszió ellenhatásaként kaptak helyet szögletes keretekben. Wellisch a legkiválóbb mestereket foglalkoztatta itt, a színes üvegeket például Róth Miksa, a kovácsoltvas rácsokat pedig Jungfer Gyula gyára készítette. A második világháborúban e palota tetőkölteménye is megsemmisült, 2013-ban azonban a Kossuth Lajos tér rekonstrukciója keretében visszaépítették.
Wellisch Alfréd fontosnak tartotta a jövőbe fektetést is, ezért hatalmas vagyonának egy részét az építészképzés fejlődésére fordította, és 1903-ban a Magyar Építőművészek Szövetségén belül megalapította a Wellisch-pályadíjat, melyet tehetséges műegyetemi hallgatók nyerhettek el. Többek között e mecénási tevékenységének is köszönhette, hogy Ferenc József 1910-ben nemességet adományozott neki, melyhez a vágvecsei előnév is járt, utalva apja felvidéki szülőfalujára.
Sok zsidó társához hasonlóan őt is elérte az asszimiláció igénye, 1919-ben keresztelkedett meg, a római katolikus felekezetet választotta. Az érdemekben megőszült építész 1941. december 16-án adta vissza lelkét Teremtőjének. A Farkasréti temetőben alussza örök álmát. Az általa tervezett bérházak sokasága azonban ma is élettel van tele, bár lakóik talán nem is tudják, hogy az egyik legtermékenyebb magyar építész művében töltik mindennapjaikat.
A nyitóképen: A Wellisch-palota főhomlokzata napjainkban (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció