PestBuda

199792_dsc07834_1_.jpg Budapest közlekedésének történetét mutatják be A Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumban új kiállításon mutatják be az elmúlt másfél évszázad fővárosi közösségi közlekedésének történetét. A tárlat felidézi az újításokat, a különböző közlekedési eszközök megjelenését, a legmeghatározóbb járműveket. A 150 év jelképesen 150 tárgyi emléken, illetve ezek mellett fotókon, filmeken kel életre. A Múzeumok éjszakáján éjfélig várják a látogatókat.
Budát 550 éve érte el a Gutenberg-galaxis – Az ország első nyomtatott könyve Mátyás uralkodása alatt készült A XV. századi német és itáliai városokban teret nyert nyomdászat jelentőségét a korabeli Magyarország humanista gondolkodói hamar felismerték, ennek köszönhetően más országokat megelőzve Budán már Mátyás uralkodása alatt megnyílt az első hazai nyomda. Hess András budavári műhelyében 1473. június 5-én készült el az ország első nyomtatott könyve, a Chronica Hungarorum (A magyarok krónikája), ismertebb nevén a Budai Krónika. Felidézzük a nyomda és az első hazai kiadvány születését, továbbá a Budapesten található két 550 éves példány kalandos pályafutását.
Klasszicista örökségünk: előkészítik a pesti Vármegyeháza felújítását A XIX. század eleje óta szolgálja Pest vármegye igazgatását a Városház utca 7. szám alatti épület, amely most megújulhat. A Vármegyeházát több részletben építették, a ma is látható klasszicista palota 1841-re készült el. Pest Vármegye Önkormányzata most az épület felújítását készíti elő az építészeti és műszaki felmérésével, dokumentálásával.
A Lánchíd díszkivilágításának története A napokban adták át a Lánchíd új, modern, energiatakarékos díszkivilágítását, amely új köntösben mutatja meg a világ egyik legszebb hídját. Megfelelő díszkivilágítása 86 éve állítja újra és újra kihívások elé a szakembereket, akik e feladatot az évtizedek alatt több-kevesebb sikerrel oldották meg.
Séta a múltban és a jelenben: megismerhetjük a Hegyvidék főutcáját Mostantól olyan helytörténeti sétát tehetünk a Hegyvidék főutcáján, a Böszörményi úton, amelynek során oszlopokra helyezett QR-kódok beolvasásával ismerhetjük meg a környék múltját. Épületekről, vendéglátóhelyekről, valamint az egykor itt élő emberekről találhatunk érdekes történeteket, leírásokat, láthatunk képeket, filmrészleteket a séta tizenegy megállójában.
Három új gyalogosátkelő kialakítását kezdték el a Nyugati térnél Három új gyalogosátkelő épül a Nyugati térnél. A tervek szerint a Nagykörúttal párhuzamosan a Bajcsy-Zsilinszky utat és a Váci utat, valamint a Szent István körutat keresztezve jelzőlámpás, hangjelzéssel kiegészített zebrák lesznek nyár végére.
A Postapalota tetején: megnyílt a panorámaterasz Buda ikonikus épületében Új fejezet indult a budai Postapalota történetében 2023. június 16-án: Sándy Gyula fő művének közel 100 éves fennállása óta, most először bárki feljuthat az épület panorámateraszára, megcsodálva az onnét nyíló városi kilátást. A korábbi tervekkel ellentétben az ikonikus bástyatorony biztonsági okokból nem lett kilátópont, de így is nagy élmény a közel százéves épület tetejéről körbenézni. Elsőként a sajtó képviselőinek, köztük a Pestbuda újságírójának mutatták be az új látványosságot: a hivatalos megnyitás előtti napon épületséta keretében jártunk a Postapalota tetején.
Vadászat Mátyás királlyal – A nyéki vadászkastély és királyi kápolna története Mátyás király híres nyéki vadaskertjének és itt álló vadászkastélyának pontos helyét hosszú ideig találgatták a történészek, mígnem Garády Sándor a XX. század harmincas éveinek elején a Hűvösvölgyi út mentén rábukkant a kastély és az egykor mellette álló kápolna romjaira, s feltárta a területet. Azóta sok évtized telt el, de a fővárosnak ez a jelentős történelmi helyszíne sajnos aránylag kevéssé vált ismertté. Tavaly óta viszont végre rendszeres időközönként látogatható a terület, ahol nemrég újabb régészeti ásatást is végeztek. Az elhagyatottságából ébredező nyéki romkertbe a Budai Várséták keretében látogattunk el.
110 éve nyitották meg a Széchenyi Gyógyfürdőt A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszodát, a főváros idegenforgalmi nevezetességének számító sokkupolás, monumentális fürdőpalotáját hosszú tervezési és építési munkák után 110 évvel ezelőtt, 1913. június 16-án nyitották meg a Városligetben a nagyközönség előtt, azonban története jóval messzebbre nyúlik vissza.
Főpróba a Lánchídon – Már augusztusban átkelhetnek rajta a gyalogosok A Lánchíd felújítása nyáron befejeződik, elkezdődött a műszaki átvételi eljárás. Gyalog várhatóan már augusztusban át lehet kelni a Lánchíd két oldalán végigfutó járdákon. Az új rekonstruált, valamint a régi restaurált kandeláberekből álló közvilágítás megújult, a díszvilágítást energiatakarékos rendszer váltotta fel.
Egy királyi útvonal – A Palota út és környékének története A Budavári Királyi Palota bővítése a XIX. század utolsó két évtizedének egyik legnagyobb szabású, városképi jelentőségű fejlesztése volt Budapesten. A hosszú ideig méltatlan állapotban tengődő terület új fényét azzal tudták teljessé tenni, hogy az oda vezető útvonalat is kényelmesebbé, a helyszínhez méltóan alakították. De az úton nemcsak hintók közlekedtek, hanem az építőanyagot szállító kocsik is: ez valójában az előfeltétele volt az egész építkezésnek. Nemrégiben munkálatok kezdődtek a Palota úton, ennek apropóján és a Nemzeti Hauszmann Program környező fejlesztéseihez kapcsolódóan megemlékezünk a Palota út történetéről.
Az Epreskert beépítési terve – Többszintes épületek övezték volna a parkot Terézváros egyik üde színfoltja az Epreskert, melynek fái jótékonyan javítják a sűrűn beépített környék hangulatát. Néhány pavilon ugyan betolakodott a kerítésen belülre, de azok harmonikus összhangban állnak a romantikus parkkal. Az 1940-as évek elején mégis felmerült az ötlet, hogy nagyobb épületeket helyeznek ide. A drasztikus beavatkozást a szükség diktálta volna, de az szerencsére nem volt olyan mérvű, hogy meg is valósuljanak a tervek.
A budai Várba költözik a Honvédelmi Minisztérium Történelmi helyére költözik Honvédelmi Minisztérium, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum korábbi, Kapisztrán téri épületébe helyezik a minisztérium vezetésének egyes szervezeti egységeit. A múzeum és gyűjteménye a Bálnában, illetve Székesfehérváron kap helyet. A Hadtörténelmi Levéltár a továbbiakban is változatlanul az eredeti helyén működik.
Az utolsó erős várak – Sándy Gyula kései templomtervei Sándy Gyula a XX. század első felének egyik legtermékenyebb építésze volt, nevéhez az 1920-as évektől főleg evangélikus templomok fűződtek. A több tucat megvalósult épülete mellett nagyon sok maradt sajnos papíron is, különösen a kései alkotó korszakban. Az 1953. június 12-én elhunyt építészre halálának 70. évfordulóján az utolsó templomterveivel emlékezünk.
Akiket nem lehetett megtörni – Az új zugligeti szobrok üzenete Négy jelentős személyiség szobrát avatták fel a héten a XII. kerületi Zugligetben, a Szent Család parkban. Mind a négyen sziklaszilárdan kitartottak hitük és meggyőződésük mellett. Életük, példamutatásuk, áldozatuk arra figyelmeztet, hogy erkölcsi kötelességünk kiállni az értékeinkért – hangzott el az új zugligeti szobrok avatásán.
Várja az olvasókat a Pestbuda kiadója is az Ünnepi Könyvhéten! A Pestbuda várostörténeti magazin kiadója, a Látóhatár Kiadó is részt vesz az idei Ünnepi Könyvhéten. Kiadónk nevéhez olyan rangos könyvek megjelentetése fűződik, mint az Ybl Miklós minden, ma is álló épületét fotókon is bemutató Ybl összes vagy a Lechner Ödön teljes életművét bemutató Lechner összes című kötetek. E két neves építész budapesti alkotásait az ország legjelentősebb épületei között tartjuk számon.
Az utolsó lóvasút Budapesten A lóvasút megjelenése 1866-ban jelentős előrelépést hozott a városi közlekedésben. Ám viszonylag rövid életű volt, alig 21 évig tekintették korszerűnek. Mindössze 32 évig közlekedett Budapesten, hiszen az utolsó, valóban tömegközlekedési célokat szolgáló szerelvény 125 évvel ezelőtt, 1898 júniusában állt le.
Megvédenék a régi üzletek, kávéházak kulturális értékeit Elindult a Védett üzleteink program, amelynek célja a régi üzletek, szállodák és vendéglátóhelyek kulturális értékeinek megőrzése és védelme. A védett üzletek pontos földrajzi helye, az adott cég története és néhány archív fénykép virtuálisan is megtekinthető a vendéglátóipari múzeum honlapján.
Már teljes szépségében látható a Corvin Áruház helyreállított homlokzata Lehullt a lepel, vagyis az épületet takaró háló a Corvin Áruház felújított homlokzatáról, amelyet az 1926-os állapotának megfelelően állítottak helyre. Az ikonikus Blaha Lujza téri épület, amelyet évtizedekig jellegtelen alumíniumborítás takart, várhatóan augusztusban nyit meg Corvin Palace néven, üzletek és irodák lesznek benne.
Jövő héten nyílik meg a Postapalota kilátója A Széll Kálmán téri volt Postapalota egyik jelképének számít a középkori várak bástyáját idéző, messziről is jól látható torony, amelyről jó ideje tudjuk, hogy megnyitják majd a nagyközönség előtt. Erre már csak pár napot kell várni: a torony a tetőterasszal és a kávézóval együtt június 15-től látogatható.
Eldőlt, milyen lesz a határainkon túl nyugvó magyarok emlékhelye A határainkon túl nyugvó magyarok Fiumei úti sírkertben felállítandó emlékhelyére kiírt tervpályázat győztes alkotása 33 egymástól látszólag független, véletlenszerűen elhelyezett, de egyértelműen összetartozó táblát jelenít meg, amelyeken költőktől és íróktól vett idézetek olvashatók. A legjobbnak ítélt nyolc tervet a nagyközönség is megismerheti a Fiumei úti sírkertben most nyílt kiállításon.
A Gellért-hegyen állt volna Remete Szent Pál szobra A Gellért-hegy Duna felőli oldalán, a Magyarok Nagyasszonya sziklatemplom közvetlen közelében állt volna a pálosok névadójának, Remete Szent Pálnak a szobra. A mű el is készült Vilt Tibor szobrászművész műhelyében 1947-ben, de a felállítása meghiúsult. A 2,3 méter magas, haraszti mészkőből faragott szobor későbbi helye és története máig ismeretlen.
Az első óvodát a magyar elit nem szerette Mi vitt rá egy gazdag családból származó úrinőt, hogy megalapítsa az első magyar óvodát? Miért nem támogatta az alapítót a reformkori magyar elit? A Brunszvik Teréz által alapított első magyar óvoda 195 évvel ezelőtt, 1828. június 1-jén nyitotta meg kapuit.
Emléktáblát avattak Sztehlo Gábor evangélikus lelkész tiszteletére Emléktáblát avattak május 30-án Sztehlo Gábor szülőházánál, a Gellért-hegy oldalában álló Orlay utca 10. szám alatt. A gyermekmentő lelkész „gyermekei és unokái”, valamint a Sztehlo Gábor nevét viselő alapítvány, iskola és egyéb intézmények képviselői voltak jelen.
Több változat és javaslat is született, míg Budapest első címerét megalkották A Buda, Pest és Óbuda egyesítését előkészítő Harmincnégyes Bizottság feladata volt a főváros új szimbólumainak, a címernek és a lobogónak az elkészítése. Az általuk felállított albizottság Altenburger Gusztávot és Mikinszky Istvánt bízta meg a tervek elkészítésével. A szimbólumok több változtatáson mentek keresztül, míg 1873. május 29-én elfogadták azokat.
Kórház és szegényház is volt a 225 éve épült Rókus Pest legrégebbi, ma is működő kórháza a mai Rákóczi út mentén álló Rókus Kórház, amely 225 éve nyitotta meg kapuit. A telken egykor járványkórház állt, amelyben a pestises betegeket különítették el. Ennek helyére épült fel 1798-ban az új intézmény, amely kezdetben nem csupán a kórházi kezelésre szoruló betegeket látta el, de szegényházként is működött.
Felavatták Tamási Áron szobrát a XII. kerületben Szobrot állítottak Tamási Áron írónak Budapesten, a Kiss János altábornagy utcában. Az Ábel-trilógia szerzője a székelyföldi Farkaslakán született 1897-ben, Erdélyben vált híres íróvá, 1944-ben költözött Budapestre. Több mint húsz évig, a haláláig élt a XII. kerületben, ahol május 26-án avatták fel egész alakos szobrát, Matl Péter alkotását.
Élelem Budapestnek – Hetvenöt éve jött létre a Közért vállalat Budapesten a második világégés utáni években olyan mértéket öltött az élelmiszerhiány, hogy a fővárosiak az értéktárgyaikat összeszedve vidékre utaztak, hogy azokért élelmet szerezzenek. Éveken át virágzott a feketepiac és a cserekereskedelem. Az ellátás megszervezése érdekében hozták létre a Közért vállalatot 75 évvel ezelőtt, amely ugyan már megszűnt, de a neve köznevesült: ma is sokan közértnek hívják az élelmiszerboltokat.
Örökségünk, Budapest: várostörténeti kiállítás nyílt a FSZEK-ben A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár várostörténeti kiállítása elsősorban a Budapest Gyűjtemény archív dokumentumaira és egy jelenkori fotósorozatra építve mutatja be Pest, Buda és Óbuda egyesítésének évtizedeit. A tárlat anyagát 21 tablón mozaikszerűen, tematikus kollázsokba rendezve, rövid szövegekkel ellátva helyezték el.
Bezárt a Hadtörténeti Múzeum a budai Várban Bezárta kapuit a Hadtörténeti Múzeum Kapisztrán téri épülete a budavári klasszicista palotában, amely az egykori Ferdinánd laktanya átalakításával lett a hadtörténeti intézet és múzeum otthona, már nem fogadnak látogatókat. A levéltár és a könyvtár egyelőre az épületben marad, a múzeum helyét pedig a Honvédelmi Minisztérium foglalja el. A hadtörténeti kiállítást Székesfehérvárra költöztetik.

További cikkeink