Munkácsy Mihály 1863-ban költözött Pestre, először a Lipót utcában, a mai Váci utcában lakott, majd a következő évben már az V. és a VII. kerület határán, a Dohány utcai zsinagógával szemben, a Károly körút 3. szám alatt, az egykori Huszár-házban élt és alkotott.
Sonnenschein kékfestőnél a Váci utcában
Pestre költözésének részleteit már világszerte ünnepelt művészként maga Munkácsy Mihály örökítette meg, a Pesti Hírlap 1879. szeptember 5-i számában megjelent visszaemlékezésében:
„Mikor 1863-ban Budapestre jöttem, a Lipót utcában laktam, egy magyar tudós házában […] a házat megnéztem, az most is éppen olyan mint akkoriban volt. Egy kis szobát tartottam bérben Sonnenscheintól, a ki folttisztitással kereste a kenyerét…”
Az I. Lipótról elnevezett egykori Lipót utca (Leopold Gasse) ma a Váci utca. Végvári Lajos az 1958-as Munkácsy-monográfiájában tévesen a Lipót körútra, a mai Szent István körút elődjére tette a helyet.
A pontos házszámot, a Lipót utca 41-et először a Nemzeti Szalon 1900-as tavaszi kiállításának katalógusában említették, jelezve, hogy az ekkor kiállított Sonnenschein-házaspár portréképeit itt festette a művész. Sokáig a Váci utca 74. szám alatti házat feleltették meg a helynek, itt kapott emléktáblát – téves helyszínen – a Munkácsy által említett „magyar tudós”, Gubicz András (1820–1869), a mezőgazdasági gépgyártás jeles alakja, a Gubicz-eke feltalálója. (Az akkori tulajdonos egyébként Zartl Lipót vendéglős.) A pontos helyet, a Fővám tér felé haladva két házzal arrább, korabeli térképek alapján 2017-ben Holló Szilvia Andrea, a Postamúzeum igazgatója azonosította be.
Munkácsy 1863-ban két portré és egy cégtábla elkészítéséért lakhatást és egy kabátot kapott cserébe a sokgyermekes Sonnenschein családtól. (A történetet Harsányi Zsolt is megörökítette az Ecce homo című regényében.)
A három mű közül a feleség, Sonnenschein Regina 70x55,7 cm-es, vászonra festett olajportréja maradt az utókorra. A Nemzeti Szalon 1900-as kiállítását követően a kép Waldmann Kálmán, majd Donáth Pál tulajdonába került. Legutóbb nyilvánosan a Zsolnai Galériában értékesítették. A festmény helyét az életművében, a romantikus realista stílus egyéni hangjának megtalálásával az 1879-es nyilatkozatában így határozta meg az alkotó: „különösen a nő arcképe volt első lépésem azon modorban, melyet aztán fejlesztettem és mely a Siralomházban, az Éjjeli csavargóban s akárhány korábbi festményeimen feltalálható.”
A családfő, Sonnenschein Károly kérésére a portrékat Munkácsy az 1879-es szeptemberi pesti látogatása során – báró Harkányi Frigyes Deák téri palotájában vendégeskedve – utólagosan szignálta. A Sonnenschein család elköltözött: előbb pár utcával arrébb a Bástya utcában, majd – a korabeli lakcímjegyzékekben 1885-től dokumentálva – a ruhatisztító családfő a Zöldfa utca (mai Veres Pálné utca) 24.-ben lakott.
A szignálás történetét így örökítette meg a Pesti Hírlap 1879-es beszámolója: „Munkácsy egyszerre kiment a szomszéd szobába s behozott egy pár olajfestésű arcképet e szókkal:
– Íme ezek legelső arcképeim, melyeket Budapesten festettem.
Az egyik kép egy halvány nőt ábrázol, magyar fejkötővel, fekete díszítésű szürkészöld ruhában, a másik egy fekete attilába öltözött szőke bajuszú és szakállú férfit, kire így első tekintetre a világon senki se merné ráfogni, hogy ez Sonnenschein úr, mesterségére nézve folttisztitó, magyarul »Flekputzer«.
Most megtudván, hogy itt vagyok, elhozta a két képet és arra kért, hogy írjam alá a nevemet. Hát hogyne tenném meg? Örömet szerzek általa neki s ő is örömet szerzett nekem azzal, hogy elhozta a két arcképet, melyekről már egészen megfeledkeztem, s melyek a legelsők voltak Budapesten festett arcképeim közül...”
Az ellopott cégér
Munkácsy halálát és a több százezezer fő részvételével lezajlott temetési szertartást követően nyílt a Nemzeti Szalon tavaszi kiállítása a Ferenciek terén lévő Csáky–Cziráky-palotában. Munkácsy emlékére itt egy Ernst Lajos tulajdonában lévő 1879-es Önarckép rajzát és a Sonnenschein-házaspár portréit mutatták be. A katalógusban Hock János megörökítette, miként ajánlotta fel eladás céljára Sonnenschein Károly a képeit – visszaemlékezve a fiatal Munkácsyra is:
„A napokban egy őszbeborult szegénysorsú iparos állított be hozzám, s bizalommal tárta fel előttem sanyarú helyzetét. Végül így fejezte be:
– Ez a nehéz sors kényszerit engem, hogy meg váljak két képemtől. Ezeket Munkácsy festette, mikor … nálam lakott s én neki szállást adtam egy évig, s a mint tőlem tellett, segítettem is. …
Én akkor a Lipót utca 41. szám alatt laktam, ahol egy kis ruhatisztító műhelyem volt. Egy kis világos szobámat bérbe adtam és ezt a művésznövendék kivette.
Bizony kérem, nagyon sanyarú sorsa volt. Szegény feleségem sokszor megszánta, s mikor láttuk, hogy egy betevő falatja sincs, megosztottuk vele a mi szűk ebédünket. De azért ő jókedvű volt mindig. Dolgozott, vesződött s ha egy-egy képét eladhatta, az ecset is megpihent.
Sok fiatal barátja volt. Odajártak hozzá a jogászok közül nagyon sokan. Együtt mulatozgattak, de ez Munkácsynak csak hasznára vált, mert sokat tanult tőlük s szemmel láthatólag művelődött. Könyveket hozott haza tőlük, s esténként szorgalmasan olvasgatott.
Különös ember volt kérem! Áldott jó szívű, becsületes lélek, s olyan szeretettel beszélt hozzám, mint az apjához. Kivált, ha jó kedve volt s valami mulatságról vetődött haza, akkor egész nap föstögetett és ki nem lehetett hozni a szobából. Ilyenkor, ha benéztem hozzá, szinte sugárzott az arca. …
De festett ezenkívül még két képet is. Egyik én volnék, a másik a feleségem. Nyolcvan pengőt adtam érte, pedig az sok pénz volt abban a világban. Ezek voltak nálam az első bevégzett képei. Ezeket azután kiállította a Deák utcában és szerencsét hoztak neki, mert azt mondta, hogy megkapta rájuk a stipendiumot.” (A Deák utca 9. szám alatt a Képzőművészeti Társulat kiállítóhelysége működött.)
A ruhatisztító műhely számára festett cégtáblára Munkácsy 1879-ben így emlékezett: „mivel házigazdám látta, hogy némelykor rajzoltam, megkért, hogy fessek neki egy cégtáblát. Szívesen teljesítettem kérését s lefestettem őt magát, a mint jobb sorsra érdemes buzgalommal irtja ki a pecséteket egy nadrágból.”
A cégtábla részletes leírása és eltűnésének szerencsétlen története az 1900-as Nemzeti Szalon katalógusában Sonnenschein Károly – Hock János által lejegyzett – elbeszéléséből tudható: „a házbértartozás is mindig szaporodott. Egyszer azután megkértem, hogy fössön nekem egy jó cégtáblát. Olyan régi címerfélét, a mit abban az időben még szabad volt az iparos embernek az ajtója elé kiakasztani. Festett is egyet. Egy félgömbölyű vastáblának tele pingálta mind a két oldalát. Ezt azután kiakasztottam a ház elé. Egy nagy vas S-sen lógott és ha a szél lóbálta, úgy csikorgott, hogy még az éjszakai álmomból is fölvert.
Ez volt aztán a címer! Engem festett le rá, amint a munka-asztalomon egy nadrágot kefélek. Az egész tisztító műhelyem le volt pingálva. Még az a szárító kötél is, amelyen a kimosott kesztyűk lógtak. (Egészen nekilelkesült a címer leírásába s én mosolyogva kérdeztem:)
– Hát jó volt az a kép, Sonnenschein úr?!
– Meghiszem azt. Nagyon, nagyon jó volt. Csak azt sajnálom, hogy ellopták. . . .
– Hogyan?!
– Átmentem lakni a Bástya utcába. De már akkor Munkácsy úrnak nagy híre volt. Egyszer bejött hozzám egy finom úri ember s megkérdezte, hogy ki festette ott künn azt a címert. Én kivágtam büszkén, hogy az én címeremet Munkácsy festette!
– Miért hagyja hát akkor az úr azt ott künn utcacégérnek!? Hiszen az a szobájában is nagyon szép kép volna!
Én azonban könnyelmű elmével nem sokat törődtem vele, hanem még azt mondtam neki:
– Ha szobaképnek szép, akkor még szebb az utcán, mert legalább többen látják!
Tetszik tudni, még akkor jól ment a mesterség. Könnyebben beszéltünk. Pedig kár volt szót nem fogadni, mert két nap múlva ellopták a kapunkról. Lefeszítették az S-ről. Még egy darabja oda is törött. Sohase tudtam meg, hová került.”
A ruhatisztító további megbízásokat is adott volna Munkácsynak, de ezek a képek már nem készültek el. „Eleget zaklatott Sonnenschein barátom később, hogy fessem le az egész famíliát – volt valami hat gyermeke – hanem ez alól szerencsésen kibújtam. Beértem ezzel a két arcképpel, melyekért emberül megfizetett. Kaptam a két képért egy kabátot és szobám egy hónapi árát is leszámította az emberséges Fleckputzer” – összegezte a festő.
Az egykori otthont, ahol Munkácsy élt Sonnenschein mesternél, lebontották. Helyén, a Váci utca 78–80. sz. alatti telken az 1912-ben, szecessziós stílusban, Böhm Henrik és Hegedűs Ármin tervei alapján épült ház található. Emléktábla is megörökíthetné itt Munkácsy első pesti tartózkodásának meghatározó helyszínét.
Műteremszoba az egykori Huszár-házban
Az 1863-ban Pestre került ifjú művész a következő évben a Dohány utcai zsinagógával szemben, az egykori Huszár-házban élt és alkotott. A Károly körút 3. szám alatti ház, amely már nincs meg, a Károly körút és a Dohány utca találkozásánál állt. A Deák térhez és a központi városházához is közeli épület csupán pár lépésre volt a Nemzeti Színháztól is, amely az akkori Kerepesi út 3. (ma Rákóczi út 3.) alatt működött.
A Károly körút 3. szám alatti bérház névadója a Nógrád megyei földbirtokos baráthi Huszár-család volt. A XIX. század eleji házba 1833-ban költözött Huszár József, akinek a fia, ifj. Huszár József Madách Máriát, Madách Imre nővérét vette feleségül. Az épületben működött a Hölgyfutár szerkesztősége, a lakók között pedig a közeli Nemzeti Színház olyan ismert művészeit találjuk, mint Lendvayné Hivatal Anikó, Szerdahelyi Kálmán vagy az operaénekes Pauliné Markovics Ilka és Füredy Mihály.
Munkácsy életének Huszár-házhoz kapcsolódó időszakát a Nemzeti Színházhoz szerződött jó barátja, Odry Lehel örökítette meg a Vasárnapi Ujság 1908. április 19-i számában megjelent visszaemlékezésében. A jeles baritonista a képzőművészet iránt komolyan érdeklődött: kezdő vidéki énekes korában őt is a Munkácsyt felfedező Szamossy Elek tanította festeni. A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum kiadásában most megjelent, Gyarmati Gabriella: Munkácsy – blue chip című könyvében részletesen ír a két művész 1861-ben Gyulán kötött barátságáról és a Falusi felolvasás című képről (1865), amely az énekestől került vétellel a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe.
Odry Lehelnek köszönhető a részletes leírás a Huszár-ház műteremlakásában alkotott, lappangó Dobozi-képről. A festmény hősei a mohácsi csatát követően az 1526. szeptember közepén lezajlott pusztamaróti csatában a túlerővel küzdve elhunyt kisnemes, Dobozi Mihály és a felesége, akit leszúrt, hogy ne kerüljön török fogságba. A történetet a romantika korában sokan feldolgozták: Munkácsy számára előképet jelentettek Kölcsey Ferenc és a Kisfaludy testvérek, Károly és Sándor versei, ill. Laccataris Demeter (közeli barátjaként és idősebb pályatársként képeladásban is segítette a későbbi festőfejedelmet) és Székely Bertalan festményei. (Később Madarász Viktor és Lotz Károly is megfestették a drámai jelenetet.)
A korabeli fényképeken jól dokumentált kétemeletes Huszár-házban (a mai, félemelettel és öt emelettel rendelkező épület elrendezése teljesen eltér az elődjétől) Odry memoárja szerint Munkácsy a „harmadik emeleten” lakott. Az ellentmondás úgy oldható fel, ha padlásszobának tekintjük az apró méretű lakást:
„Tanítvány társammal, Lieb Miskával később találkoztam Budapesten a Huszár-ház előtt. Nagyon megörültünk egymásnak, nyomban tegeződtünk is. Lemorzsoltuk az elmúlt idők élményeit rövid párbeszédben, a minek a végén Miska felvitt a Huszár-féle ház harmadik emeletén levő műtermébe. Szobának is kicsi volt biz az, de egy festőállvány és a rajta lévő vászon azt igazolta, hogy itt festőművész lakik.
A kép, melyet akkor festett, Dobozit ábrázolta, amint a nejét megvédi a török ellen. Miska elmondta, hogy ő nem Lieb többé, hanem Munkácsy Mihály, és hogy már készített egy pár képet, szerencsésen túl is adott rajtuk.
A kukorica-pattogtatás képét eladta 80 forinton és reménykedik, hogy a Doboziért is kap annyit. Szóval megindult a keresetforrás és ő dolgozik – erősen. Meg is látszott azon a Dobozi-képen a szorgalom. Hogy többet ne említsek, Dobozi páncéljának minden láncszeme külön ki volt dolgozva. A vászon lehetett a mostani mérték szerint egy méter húsz centiméter magas és nyolcvan centiméter széles. Dobozi egy dombon állva kivont karddal, sisakosan, páncélban visszatekint a távol jövő törökökre, míg neje átfogja térdét, kérve, hogy ölje meg. Ezt a képet azóta sem láttam többé.”
Később a hazai sikerei mellett Odry Lehel is nemzetközileg jegyzett művész lett. A bécsi Staatsoperben (akkor Hofoper) 1885-ben Ludwig von Odry néven lépett fel, a Hamlet címszerepében (Thomas dalművében) és a Faust (Gounod) Mephistójaként. Gustav Mahler pesti operaházi főzeneigazgatói bemutatkozásakor 1889-ben Wagner A Rajna kincse hazai ősbemutatóján pedig Fasolt óriást személyesítette meg.
Az egykori Huszár-házat 1911-ben lebontották, helyére a Hoepfner Guidó és Györgyi Géza tervezte, ma a Belvárosi Színháznak is otthont adó épület került, amely 1913-ban készült el. Az építtető Viktória Biztosító Társaság után Viktória-házként ismert, félemelettel és öt emelettel rendelkező szecessziós bérház elrendezése teljesen eltér az elődjétől.
Munkácsy Mihály festőművész (1844–1900) 180 éve született (2024-es évforduló) és 125 éve halt meg, rá emlékezünk ezzel az írásunkkal. A „Kalandozások Munkácsy Mihállyal” című cikksorozatunk első része itt olvasható.
Nyitókép: Az egykori Huszár-ház a Károly körút 3. szám alatt. Munkácsy Mihály 20 éves korában ebben az épületben lakott. A házat 1911-ben elbontották (Fotó: Hungaricana, részlet)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció