Az asztalosinasságtól a nemességig ívelő, majd a milliós tömeg részvételével lezajlott temetésben kulmináló „népmesei életút” (általában elfelejtve, hogy mindennek mégiscsak a pszichiátria rácsok mögötti világa jelentette a végállomását) sok helyszíne közül talán Békéscsaba és Párizs a legevidensebb. Az ifjú Munkácsy 19 évesen került fel Pestre a tehetségét felismerő mestere, Szamossy Elek ajánlásával. Cikksorozatunkban végigjárjuk a festőfejedelemmel kapcsolatos fővárosi helyszíneket, életének állomásait és kultuszának színtereit. Első utunk során a Kossuth Lajos utca és a Rákóczi út tengelyén barangolunk.
Munkácsy bizonyítványa és műterme az Eötvös Gimnáziumban
A fiatal festő, bár sokat nélkülözött Pesten, mégis talált segítőket és fiatal barátokat, akik támogatták a művésszé válás útján. Az 1860-as években még Pest-Buda nem egyesült és a világvárossá válás útján sem indult el, de már volt egy pezsgő szellemi közeg, amely egy művész számára nemzetközi indulásnak is megfelelő alapjává válhatott.
Munkácsy Mihály valójában nem szegény sorsú családból származott: korán elveszített szülei, Lieb Mihály sótiszt és Reök Cecília német és francia nyelven beszéltek, nevelőnőt is tartottak. Munkácsy négy éves volt, amikor apjának az 1848-as forradalom alatt betöltött szerepe miatt elhagyták Munkácsot, édesanyjával és testvéreivel anyai nagyapjához, Cserépváraljára költöztek. A korán árván maradt fiú nevelőapja az 1850-es évek elejétől anyai nagybátyja, Reök István lett, aki az 1848-49-es szabadságharc után – mivel maga is tagja volt a pesti radikális fiatalok körének – elveszítette ügyvédi praxisát, és a fővárosból Békéscsabára költözött. Az általános letargia korszakában sokan a későbbi biztos kenyérkereset szempontját nézték – a szívesen rajzolgató kisfiú is így került egy békéscsabai asztalosműhelybe, inasnak. A fizikai munkásként elszenvedett sérelmek világából Szamossy Elek festőművész emelte ki, akinek közreműködésével és ösztönzésére elsajátította a festői pálya elindításához szükséges alapokat.
Amikor Munkácsy 1863 késő tavaszán Pestre érkezett, a két jeles festő, Ligeti Antal, a Nemzeti Múzeum Képtárának vezetője és Than Mór figyelmét is felkeltette, akik támogatásukról biztosították. Ligeti atyai barátként mentorálta: lehetővé tette, hogy Munkácsy a Nemzeti Múzeumban lévő festményekről készítsen másolatokat, hogy a festészeti stílusok és technikákat elsajátítsa céljából. A fiatal Munkácsy a Képzőművészeti Társulatban is sikeresen bemutatkozott, a Regélő honvéd című képével (a mű a Tépéscsinálók előképe). 1863 tele egy kis kényszerszünetet jelentett Munkácsynak, a jobb kezén kialakult körömágy-gyulladás miatt. A hideg időben behúzódott az Egyetemi Könyvtárba (a mai épület elődjébe). Itt szorgalmasan olvasott: Petőfi teljes életművének tanulmányozása mellett Jókai regényei és régi festők életrajzai érdekelték.
A hazai festészeti oktatásnak ekkor még nem voltak meg az intézményi keretei, így Munkácsy a bécsi festészeti akadémiára való bekerülést tekintette célkitűzésének. Ehhez követelményként középiskolai végbizonyítvány kellett (az érettségit csak 1876-ban vezették be kötelező érvénnyel Magyarországon). Korábban a reáliskolákban végbizonyítvány zárta le a tanulmányi folyamatot. Nem volt ez másként az Egyetemi Könyvtár közelében álló, mai Eötvös József Gimnázium elődjében, a pesti belvárosi reáliskolában sem (amely 1921-től viseli a mai nevét). Az 1857. október 4-én, a Ferenc József névnapján átadott mai patinás épületben működő oktatási intézmény korabeli jellegére a Reáltanoda utca neve utal.
A reáltanoda polihisztor igazgatója, Ney Ferenc pedagógiai tevékenysége korszakalkotó az iskola- és óvodaügy tekintetében. Szakmai írásai, tanulmányai mellett színműveket, költeményeket, regényt írt, a Brunszvik családdal való jó kapcsolatának köszönhetően pedig az ő fordításában került bemutatásra Beethoven Fideliója az 1839-es Nemzeti Színházi premieren.
A belvárosi reáliskolában Munkácsyt a bécsi útja és ottani akadémiai felvételije előtt, 1864. május 25-én Ney Ferenc vizsgáztatta az ókori Róma történetével foglalkozó ismert történészprofesszor, Kudelka István társaságában.
A festő részére kiadott bizonyítvány összességében jó benyomást kelt: tanulmányai terén nem maradt el a nappali tagozatos kortársaitól. Az érdeklődésével korreláló tárgyakból, történelemből és földrajzból jobb eredményt ért el, míg magyar nyelvtanból és német nyelvből – az utóbbit a németből magyarral való fordításával feljavítva – megfelelő teljesítményt nyújtott, a vizsgakövetelményeket teljesítette:
„218. szám. Lieb-Munkácsy Mihály úr azon célból jelent meg előttünk, hogy a magyar és német nyelvből, történelem és földrajzból őt megvizsgálván, e tárgyakbani ismeretéről bizonyítványt adnánk ki számára. Alulírottak, mint a nevezett tárgyak tanárai, szívesen teszünk tanúságot arról, hogy Lieb-Munkácsy Mihály úr a történelemben meglehetős jártasságot, a földrajzban, különösen az osztrák birodalom földrajzában kielégítő ismeretet, valamint a magyar nyelv szó-, alaktana és mondattana körül annyi ismereteket mutatott feleleteiben, hogy némi tanulmányozás hozzájárulásával, a még meglevő hiányokat könnyen pótolhatja. A német nyelvet illetőleg arról győződtünk meg, hogy ő e tekintetben még inkább csak az érzés mint a tudás terén áll, úgyhogy németből sokkal könnyebben fordít, mint magyarról németre.
Ezek hiteléről adjuk ezen – egyébiránt csak magánjellegű – bizonyítványunkat.
Ney Ferencz, a pesti főreáliskola igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia és a reáltanárjelöltek vizsgálóbizottságának tagja.
Dr. Kudelka István, a történelem tanára.
Kelt Pesten 1864-ik május 25.-én.”
A reáltanoda pár évvel később is Munkácsy pesti tartózkodásának fontos helyszíne lett. Már megfestette Düsseldorfban a Siralomházat és elnyerte vele 1870-ben a párizsi Szalon aranyérmét, amikor a nyár folyamán hazalátogatott. A francia fővárost meghódító festő Pesten műtermet keresett és Ney Ferenc a belvárosi reáliskola akkori rajztermét, későbbi dísztermet ajánlotta fel a számára. Munkácsy titkára, Malonyay Dezső később így írta le a történetet: „Alig töltött néhány napot tétlenül Pesten, már festeni akart. Műtermet keresett... Bajos volt akkoriban kellő világítású műtermet találni Pesten, ma se igen van. Végre a belvárosi reáliskolában fedezett fel Ligeti egy jó világítású termet s kieszközölte, hogy az igazgató átengedje Munkácsynak.”
Itt a Részeg férj hazatérése című képének egy vázlatát készítette el Munkácsy. „Egy ittas állapotban lévő férj, amint nyomorban sínylődő családja közé ront” – írta a képről Ligeti Antal. Hasonló témát dolgoz fel a részeg férfit ábrázoló, 1868-ban festett És mégis mozog a föld című festménye is.
Munkácsy 1870. május végétől augusztusáig dolgozott a reáltanoda dísztermében. Düsseldorfba utazott vissza, majd a következő évben letelepedett Párizsban és folytatta szinte példátlan sikersorozatát. Sajnos ma már nem őrzi az eredeti kialakítását a díszterem. A korabeli állapotot dokumentáló fényképet az intézmény fennállásának 150. éves évfordulójára, 2006-ban megjelent kiadvány közölte.
Világmegváltás a Kammon Kávéházban
Pár lépésre az Eötvös Gimnáziumtól, a Szép utcán lesétálva, a Kossuth Lajos utca 3. szám alatti sarokház a Pollack Mihály tervezte Horváth-ház (építtetője a füredi Anna-bál hagyományát megteremtő család). Az 1816-ban elkészült épület adott otthont a Landerer és Heckenast nyomdának, 1848-ban pedig a Batthyány-kormány üléseinek. A nyomda 1853-as bezárását követően a földszinti részen a Kammon Kávéház és a Vasárnapi Ujság kiadója (tulajdonosa Heckenast Gusztáv, majd 1873-tól a Franklin Társulat) osztozott.
A Munkácsy-kultusz kiteljesítői és a „Munkácsy-brand” megalkotói – miként arra Krasznai Réka, a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállításának rendezője rámutat a tanulmányaiban és a Munkácsy-kiállítás katalógusában, kísérőszövegében – a festő felesége, Cécile Papier és a piaci szemléletet képviselő műkereskedő, Charles Sedelmeyer. A nemzetközi kultuszépítésnek azonban volt hazai előzménye is, egy fiatal értelmiségiekből álló baráti társaság, amelynek tagjai szinte a kezdetektől felfigyeltek Munkácsy tehetségére. A Kammon-kör néven ismertté vált csoportosulás a Kammon Kávéházban találkozott.
A kávéházat 1852-ben alapította a névadója, Kammon Flóris. A családias hangulatú hely – a belső tér szerény kialakítása ellenére – sokakat vonzott az itt kapható különleges puncsnak és fagylaltnak köszönhetően. Kulturális téren a századforduló jelentős kávéházainak előképe lett a Kammon: a rebellis jogászifjúság mellett ellenzéki költők írók, költők, művészek és politikusok látogatták (1900-ban szűnt meg). A kört kezdetben a 26 éves korában, 1864-ben elhunyt Zilahy Károly (Arany János és Gyulai Pál bírálója) vezette. A kávéház meghatározó törzsvendégei között Vajda János, Reviczky Gyula és Komjáthy Jenő is feltűnt.
A fiatal Munkácsy 1866-tól a pesti tartózkodásai során a Kammon Kör vezéregyéniségeiben igazi támogató baráti közegre lelt. Az ifj. Ábrányi Kornél költő, Deák Farkas történetíró, Szana Tamás író-esztétika, Kazár Emil író, Dalmady Győző költő, Áldor Imre publicista, Benedek Aladár költő és Komócsy József költő-publicista alkotta társaság jelentőségét Munkácsy hazai népszerűsége megteremtésében Végvári Lajos művészettörténész a következőképpen foglalta össze a festőről írt 1958-as monográfiájában: „Szószólói voltak az idealizálástól mentes realizmusnak; s elveiket a fiatal Munkácsy kezdetleges műveiben látták megvalósulni. Azok a lapok, amelyekkel kapcsolataik voltak, elsősorban a kezdő Munkácsy dicséretétől hangosak. Valóságos áldás és sorsdöntő szerencse volt ez Munkácsyra nézve; bizonnyal nehezebben érte volna el mindazt a támogatást, amelyben része volt, ha nem áll mögötte ez a lelkes és kitartó gárda… az akadémiák ideáljaival szemben Rembrandt, Hogarth, Teniers, Brouwer, Ostade, Delacroix, Goya művészetére hivatkoztak, s ezeket népszerűsítették lapjaikban, lelkes … írásaikban.”
A körrel a festészettel is próbálkozó lakótársának, Kazár Emilnek köszönhetően ismerkedett meg Munkácsy. (Kazár a Carl Kávéházban, Laccataris Demeter festőnek köszönhetően találkozott vele először.) Malonyay Dezső visszaemlékezése szerint Munkácsy „kevés beszédű, de víg kedvű fiatalember lévén, barátainak torzképeit rajzolgatta a márványasztal sima lapjára. Azok csodálták ügyességét és a maguk hatáskörében mindent elkövettek, hogy a lapokban jó hírnevét megalapítsák. Ábrányi Kornél a zenészeti lapokban, Deák a Vasárnapi Újságban, Kazár a Fővárosi Lapokban, Szana Tamás pedig a Nefelejtsben, igyekezett néki jó hírnevet teremteni.”
A barátok szerkesztőként segítették Munkácsyt eredeti közlések révén is megismertetni a nyilvánossággal: életképeket ábrázoló rajzait Kazár Emil orgánumai, a Hazánk és a Külföld, illetve az Áldor Imréhez kötődő Magyarország és a Nagyvilág című lapok közölték.
Az 1865-ben a Békés megyei Gádoroson festett közismert képe, a Búsuló betyár népszerűsítésében is kivették részüket a Kammon-kör tagjai. A festmény fametszetszetét a Magyarország és a Nagyvilág közölte, Balás Sándor írásával. A Nefelejts című lapban Benedek Aladár méltatta a művet és az alkotója tehetségét.
Munkácsy mégsem veszítette el a látását – Szemműtét a Rókus Kórházban
Az 1866-os pesti tartózkodás Munkácsy számára egy életmentő műtéttel kezdődött, amelyet ha nem végeztek volna el időben, a pályájába került volna. Dr. Dudits Miklós békéscsabai orvos, Dudits Andor festőművész apja vette észre a helyzet súlyosságát: olyannyira kiújult Munkácsy korábbi szembetegsége, hogy akár teljes vaksággal is járhatott volna, a bal szemére nézve mindenképpen. Miként Reisz T. Csaba kutatásai alátámasztják, Munkácsy egy 1866 januárjában, Békéscsabán tartott amatőr színielőadásnak köszönhetően került jó barátságba a Dudits családdal: a festő és az orvos felesége, Képessy Ida Amália együtt játszottak főszerepeket Szigligeti Ede: A mama című vígjátékában.
A házaspár szállást is biztosított Munkácsy számára és a portréjukon dolgozott, amikor a szembetegség fellépett. Így a csabai orvos tanácsára még idejében feljutott Pestre, már bekötött szemekkel. A hazai szemészet első jeles alakja, Dr. Hirschler Ignác még időben – Ligeti Antal és Than Mór ajánlásának köszönhetően is – kezelésben részesítette a Szent Rókus Kórházban. A professzor szerint, ha 24 órával később érkezik Munkácsy és nem történik sürgős beavatkozás, a szeme menthetetlen lett volna.
Hirschler Ignác, a Rókus Kórház és a Szegénybeteg Gyermekkórház főorvosa (az ismert Kelet-kutató, Stein Aurél anyai nagybátyja), sokáig egyetlen szemész szakorvosként működött Magyarországon. Diplomáját Bécsben szerezte, majd Párizsban praktizált, így a tudomány legkorszerűbb eredményeit ismerhette meg. Széleskörű társadalmi aktivitást folytatott: az Orvosok Egyesületének titkári, majd alelnöki posztja mellett a Pesti Izraelita Hitközség és az 1868–1869-es izraelita kongresszus (A Magyar és Erdélyi Izraeliták Egyetemes Gyűlése) elnöki tisztét látta el. Számtalan szakmunkája és tanulmánya jelent meg az Orvosi Hetilapban és az általa szerkesztett Szemészetben. A betegei közé tartozott Eötvös József és Deák Ferenc is. Tevékenységéért 1878-ban harmadosztályú Vaskorona-renddel jutalmazták, 1885-ben pedig főrendiházi tagnak nevezték ki.
Munkácsy Mihály kezelése a Rókus Kórházban sokáig elhúzódott, 6 hétig tartott. A teljesen menthetetlennek tűnő bal szeme is szépen gyógyult. 1866. március vége felé már távozhatott a kórházból, de egy ideig még nem terhelhette a szemeit, így nem is festhetett. Gyógyulását követően az első képével Hirschler professzort ajándékozta meg. A kisméretű életkép eltűnt a nyilvánosság elől, csak a későbbi titkára, Malonyay Dezső leírásából ismert: „Egy egeret űző kutya feldönti az étellel telt vasbográcsot, míg a gazdaasszony a mezei munkásoknak integet, hogy készen van az étel, jöjjenek enni.”
A Munkácsy Mihály festőfejedelem életének fővárosi állomásairól és kultuszának színtereiről szóló történetünket későbbi cikkeinkben folytatjuk. A Szépművészeti Múzeumban most megnyílt, Krasznai Réka által rendezett, 2024. november 27-től 2025. március 30-ig látogatható kiállítás katalógusában e cikk szerzője is jegyez írásokat.
Nyitókép: Hans Temple: Munkácsy Mihály a műtermében a Krisztus Pilátus előtt című festményével, részlet
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció