Szent István-terem

2021. május 7. 14:00
A Budavári Palota rekonstrukciója során helyreállították a déli összekötő szárny eredeti, századfordulós állapotát. A Várkapitányság közleménye szerint az épületrész déli homlokzatát az egykori tervek szerint a Nemzeti Hauszmann program keretében építették újjá, és az Oroszlános udvar felőli északi homlokzat is felújítva, eredeti formájában látható. A belső térszerkezet visszaállítása után az épületszárnyban kezdődött meg néhány hete az újjászülető Szent István-terem belsőépítészeti kialakítása is.
2021. április 29. 09:00
A dualizmus korának legnívósabb szőnyeggyártó cégét Haas Fülöp ugyan még Bécsben alapította, de a későbbiekben világhírűvé váló vállalatnak Magyarországon volt két gyára, valamint Budapesten, a mai Vörösmarty tér egyik legszebb palotájában a központi áruháza és raktára. A szőnyeggyártást iparművészeti rangra emelő cég készítette egyebek mellett a Budavári Palota Szent István-termének díszes falikárpitját is, ami a díszterem újraépítésével együtt hamarosan szintén újjászületik.
2021. április 14. 12:30
Elkezdték beépíteni a helyére az ország legnagyobb, közel másfél tonnás Zsolnay-kandallóját a Budavári Palota Szent István-termében. Az eredetihez hűen rekonstruált, 611 darabból álló kerámiakandalló újraalkotásában magyar iparművészek vettek részt, köztük eltűnőben lévő mesterségek képviselői is. A történelmi terem augusztus 20-ától lesz látogatható a Budavári Palotában.
2021. április 1. 14:00
A Budavári Palota elsőként rekonstruált történelmi termének egyik legszebb dísze lesz a több mint 2,5 méter széles és 4,5 méter magas kerámiakandalló, amelyet a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra szakemberei készítettek el. Több mint 5 éven át dolgoztak a 611 darabból álló remekmű rekonstrukcióján, melyhez közel egy kilogramm 24 karátos aranyat használtak fel. Az újjászületett Szent István-termet augusztus 20-ától a nagyközönség is megcsodálhatja.
2021. február 20. 09:30
Augusztus 20-ától lehet megnézni a Budavári Palota elsőként rekonstruált, díszes történelmi szobáját, a Szent István-termet. A különleges látványosságnak és a hozzá kapcsolódó kiállításnak helyet adó épületrész, a déli összekötő szárny szerkezetépítési munkálatait már befejezte a Várkapitányság. A következő hetekben elkezdődik a századforduló legjelentősebb reprezentatív termének belsőépítészeti kialakítása.
2021. január 4. 10:00
Számtalan budapesti ház felépülését, illetve felújítását követhetjük nyomon 2021-ben is: a budai Várban elkezdődik a József főhercegi palota, a volt Honvéd Főparancsnokság és az egykori Külügyminisztérium épületének újjáépítése, rekonstruálják a Fehérvári rondellát. Folytatódik az Operaház, az Iparművészeti Múzeum, a Nyugati pályaudvar felújítása, az új Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza építkezései, a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájának az építése, befejeződhet a Postapalota átépítése is. Összegyűjtöttük az idei esztendő legfontosabb építkezéseit, rekonstrukcióit.
2020. december 30. 18:00
A Budavári Palota egyik legpompásabb helyiségét, az újjáépülő Szent István-termet is magába foglaló épületrész rekonstrukciója jól halad, már a homlokzatot díszítő, az eredetiekre a legapróbb részletekig hasonlító szobordíszeket is felhelyezték a külső falakra. Eközben készül az épületszárnyban a Szent István-terem gyönyörű padlóburkolatának újrafaragása is. A tervek szerint az épületrész 2021. augusztus 20-án nyílik meg a nagyközönség előtt.
2020. március 31. 13:00
A Budavári Palotában újjáépülő Szent István-terem falait fogják díszíteni a Szent Imrét, I. Bélát, III. Bélát és II. Endrét ábrázoló Zsolnay-pirogránit képek, amelyek nemrég készültek el a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúrában.
2020. február 11. 12:00
A Hauszmann Alajos-féle palotabővítés során elnyert formájában építik vissza az egykori Szent István-termet, és az azt magában foglaló ötszintes épületrész is teljesen újjászületik. Ottjártunkor a tetőt már leszedték, a rekonstrukció 4,6 milliárd forintba kerül.
2019. december 11. 15:00
Anjou-kori töredékeket, a barokk palota homlokzatának részleteit és a Hauszmann-kori padló burkolatának lenyomatait találták meg a szakemberek a Budavári Palota déli összekötő épületszárnyában lévő egykoron díszes, reprezentatív Szent István-teremben és környezetében.
2019. november 22. 10:00
Áthelyezték a királyi palotában található Budapesti Történeti Múzeum főbejáratát, mivel hamarosan megkezdődik az egykori Szent István-terem helyreállítása. Az eredeti tervekhez képest változott a promram: nem csupán az iparművészeti szempontból kiemelkedő jelentőségű, a hauszmanni palotabővítés idején létrehozott helyiséget és a két oldalról hozzá csatlakozó termeket rekonstruálják, hanem az alattuk lévő földszinti teret is.
2019. július 3. 16:30
A budavári palota egykori, újjáépítés előtt álló Szent István-termének különleges remekművét, a neoromán stílusú kandallót újraalkották a Zsolnay Porcelánmanufaktúra munkatársai.
2016. december 2. 18:15
Megkezdődtek a Budavári Palota helyreállítandó Szent István-termének textilrekonstrukciós munkálatai.
2016. november 25. 22:53
A 83 négyzetméteres terem a Hauszmann Alajos-féle palotaegyüttesben a palotát és a Rudolf trónörökös részére tervezett épületet összekötő nyaktagban helyezkedett el. Hamarosan elkezdődhet az újjáépítése.
2016. április 19. 15:59
A budai vár egykori Szent István-terme és Szent Jobb-kápolnája a királyi palota legfontosabb reprezentatív helyiségei közé tartoztak. A világháború utáni rekonstrukció és átalakítás után eltűntek, újbóli visszaállításuk a Vár egészének restaurálása kapcsán ma is viták és konferenciák tárgya. De miután felújításuk eldöntetett, egyszer újra a teljes szépségükben láthatjuk majd őket.