
Keresés az archívumban
35 éve nyílt meg az Országos Széchényi Könyvtár a Budavári Palotában
2020. április 4. 12:00
A Budavári Királyi Palota a II. világháborúban súlyosan megsérült, helyreállítása évtizedeket vett igénybe, sőt az 1950-es évek átalakításai a korábbi háborús pusztítással voltak egyenértékűek. Sokáig vita volt arról, hogy mire használják a hatalmas épületet, felmerült a teljes elbontása, de állami, illetve pártcélokra való hasznosítása is, és ezzel párhuzamosan gyakorlatilag minden belső díszítést eltüntettek, lecsupaszítottak. Az Országos Széchényi Könyvtár csak néhány évvel a rendszerváltás előtt, 1985-ben költözött be a palota krisztinavárosi szárnyába.
Elhivatott orvosoknak és építészeknek köszönhetjük a pesti orvosi egyetem kórházait
2020. március 31. 18:00
Napjainkban szinte minden hír a koronavírussal kapcsolatos, emiatt egyhangúvá vált a sajtó és a média, illetve sokakban keltenek szorongást a témával kapcsolatos híradások. Ugyanakkor a járvány miatt az emberek nagyobb figyelmet fordítanak az egészségügyre. Ennek apropóján közöljük a fővárosi kórházakat bemutató sorozatunk újabb részét, amelyben a Semmelweis Egyetem Külső Klinikai Tömbjével foglalkozunk.
Szent István-terem: az Árpád-házi királyokat ábrázoló Zsolnay-pirogránit képekből már négy elkészült
2020. március 31. 13:00
A Budavári Palotában újjáépülő Szent István-terem falait fogják díszíteni a Szent Imrét, I. Bélát, III. Bélát és II. Endrét ábrázoló Zsolnay-pirogránit képek, amelyek nemrég készültek el a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúrában.
Egész Budapest Zsolnay kerámiákkal van tele – 120 éve halt meg a főváros díszítője
2020. március 25. 17:00
Százhúsz éve hunyt el Zsolnay Vilmos, a magyar iparművészet kiemelkedő személyisége, akit a legnagyobb magyar fazekasnak hívtak kortársai. Neve egybeforrt Magyarország legjelentősebb kerámiagyárának XIX. századi történetével. Zsolnay Vilmos baráti kapcsolatot ápolt korának neves építészeivel, Steindl Imrével, Schulek Frigyessel, Lechner Ödönnel, akik budapesti épületeiken előszeretettel alkalmazták a gyár építészeti kerámiáit.
Virtuális séta a Budavári Sikló születésének 150. évfordulóján – Mit láthattak a magasból az utasok 1870-ben?
2020. március 24. 10:00
A Budavári Sikló is bezárt március 23-tól, igaz, a közlemény szerint egyelőre csak karbantartás miatt. Ez az egyedi hangulatú közlekedési eszköz az idén 150 éves, ebből az alkalomból virtuális sétára hívjuk Olvasóinkat, hogy így is köszöntsük születésnapján a főváros egyik különlegességét. Újságírónk még azt megelőzően indult ünnepi utazásra, hogy megjelentek volna a felhívások, miszerint az otthon maradással korlátozhatjuk a koronavírus terjedését. Margit és Gellért tehát pár napig zárt térben tartózkodik, mint remélhetőleg Budapest és az ország minden lakosa.
Gyönyörű fürdői vannak Budapestnek, a víz világnapján a legszebbeket mutatjuk be
2020. március 22. 15:00
Budapest vízben gazdag város. A Duna mellett számos forrás található a főváros területén, amelyek között nagyon sok a gyógyvíz. Ez már évszázadok óta így van. A víz világnapján cikkünkben jártuk körbe a legszebb fürdőinket, ha már a járványügyi veszélyhelyzet miatt a valóságban ezt nem tehetjük meg.
Fotókon a kiürült Budapest – Teljesen eltűntek a turisták a magyar főváros utcáiról
2020. március 18. 16:00
Ilyen is volt Budapest – 2020 márciusában, amikor az emberek a járvány elől behúzódtak otthonaikba, a turisták pedig hazautaztak Európa egyik legszebb és leglátogatottabb fővárosából. Az utcák, terek most kihaltak, a múzeumok, egyetemek, iskolák, nevezetességek zárva vannak, a városban csak néhányan lézengenek. Budapesten szinte megszűnt az élet. Both Balázs fotográfus képriportja.
Járjuk be együtt a március 15-i forradalom helyszíneit!
2020. március 15. 10:00
Idén ugyan sajnálatos okok miatt elmaradnak az 1848. március 15-ére emlékező központi ünnepségek, de virtuális sétánkon bejárhatjuk azokat a helyszíneket, amelyeket a forradalmi tömeg azon a borongós szerdai napon érintett. Így végigkövethetjük és feleleveníthetjük 1848. március idusának a magyar történelmet meghatározó eseményeit. Sétáljanak velünk Pest és Buda utcáin!
Az 1848–49-es szabadságharc hőseit jelképezte, de az 1944–45-ös ostromban elpusztult az Öreg honvéd
2020. március 14. 11:00
A Horvay János alkotta hófehér Kossuth-szoborcsoport, amely Kossuth Lajost az első felelős magyar kormány tagjainak körében ábrázolja, hosszú évtizedes kihagyás után ma újra az Országház előtt áll. A szoborcsoport viszontagságos történetébe egy olyan szoboralak is beletartozik, amelyről ugyan az alkotó kitüntetett figyelemmel és szeretettel beszélt a szobor elkészítésének éveiben, azonban a végleges kompozícióban mégsem kapott helyet. Az Öreg honvéd szobra végül a Buda ostrománál 1849. május 21-én hősi halált halt honvédek emlékműve lett.
Budapesti napló: Andrássy Gyula magánadományából is segélyezték a '48-as honvédeket
2020. március 13. 9:00
Március tizenötödike a nemzeti függetlenség és szabadság ünnepe, amely oly erősen él a magyarság emlékezetében, hogy se elfeledtetni, se betiltani nem tudta igazán soha semmilyen rezsim. Pedig voltak rá kísérletek. E heti lapszemlénk több olyan évet is érint, amelyben az éppen regnáló hatalom puskaporos hordónak tekintette a forradalom emléknapját.
Egy különleges művészeti alkotás a budai Várból – Miért készült, és mit ábrázol az újjáépített Főőrség bronzkapuja?
2020. március 11. 14:00
A Főőrség nemrég újjászületett épületét a királyi palota felől, a Hunyadi-udvarból már bárki megtekintheti. Nem láthatja azonban a közönség az épület túloldalát, amely a még lezárt Csikós-udvar felől közelíthető meg. Itt található az épület legalsó szintjének különleges brozkapuja, amely a magyar történelem 27 legfontosabb budavári epizódját ábrázolja. A helyszínen jártunk, ahol Farkas Ferenc szobrászművész mutatta be lapunknak a különleges műalkotást.
Nők gyönyörű szobrait találjuk mindenütt Budapesten
2020. március 8. 9:00
Nőnap alkalmából bejártuk egész Budapestet, hogy felkeressük és fotókon megörökítsük a hölgyeket ábrázoló legszebb szobrokat. A női szépség csodája számtalan alkotáson megjelenik a fővárosban, tereken, parkokban, kertekben, fürdőkben, közintézmények díszes palotáin. Legyen szó erényről, művészetről, tudományról, évszakról vagy bármi másról, ami az életben szép és jó, ezeket az értékeket művészeink allegorikus nőalakok formájában fogalmazták meg. Sétáljanak velünk!
A főváros területének ezeréves története – Virágzó és hanyatló korszakok váltották egymást
2020. március 7. 14:00
Bejártuk a Vármúzeum kiállítását, ahol az ókortól a XX. század végéig Buda és Pest virágzó és hanyatló korszakairól mesélnek a tárgyak. Néhány érdekességet találtunk a főváros viharos múltjából.
Budapesti napló: Az ezerarcú pesti nő
2020. március 6. 9:00
Anyák, lányok, nővérek, feleségek. Munkások és művészek. Harcosok és védelmezők. A Budapesti napló e heti lapszemléjében női sorsokat ismerhetünk meg a főváros 150 évéből. Szereplőink között lesz metróvezető, színésznő és politikus is. Megjelennek hétköznapi hősnők, és olyanok is, akikről azóta teret vagy rakpartszakaszt neveztek el.
A Magyar Rádió egykori épületeit kapja meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem
2020. március 5. 19:00
Tovább erősödik Józsefváros egyetemi központ jellege, mivel a Palotanegyed több épületét megkapja az államtól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Azokról az épületekről van szó, amelyeket egykor a Magyar Rádió használt: a Bródy Sándor utcai Stúdiópalotát, a rádió híres Márványtermét is magában foglaló Esterházy-palotát és az Ybl Miklós tervezte Károlyi-palotát is az egyetem használhatja majd.
A többször elrontott szoborfelirat – 70 éves késéssel javították ki Rákóczi kiáltványának híres mondatát
2020. március 4. 11:00
II. Rákóczi Ferenc fejedelem lovas szobra az egyetlen alkotás a Kossuth téren, amely a felavatása óta a helyén áll, rajta kívül ez az Országház környezetében álló egyik szoborról sem mondható el. Azonban a monumentális mű gránittalapzatának szövegét ma nem abban a formában láthatjuk, ahogy állításakor felvésték. A szobor latin felirata évtizedeken át vita tárgya volt, és időről időre megjelent e téma a napilapok hasábjain.
Görgei Artúr főhadiszállásai Budán
2020. március 3. 9:00
A közelmúltban emléktáblát avattak Görgei Artúr egykori főhadiszállásának helyszínén, ahol jelenleg a Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinika található. Ez volt Görgei első főhadiszállása a három közül Buda 1849-es ostroma idején. A szabadságharc történetének talán az egyik legfontosabb epizódja volt a május 4. és 21. közötti ostrom, amely alatt a magyar hadsereg fővezérének mindhárom irányítóközpontja a jelenlegi XII. kerület területén helyezkedett el.
Budapesti napló: Hogyan védekezett a főváros a spanyolnátha ellen?
2020. február 28. 9:00
1920-ban – mintha nem lett volna elég baja enélkül is a város lakosságának – Budapesten egyre több áldozatot követelt a spanyolnáthajárvány. Vajon milyen intézkedéseket hozott az akkori városvezetés a betegség terjedésének megfékezésére? E heti lapszemlénkben ennek is utánajártunk.
Átadták a pestszentimrei plébánia új közösségi házát
2020. február 27. 14:00
A pestszentimrei római katolikus plébánia új közösségi házat kapott, a 300 négyzetméter alapterületű, kétszintes épületben rendezvényeket, foglalkozásokat fognak tartani. A kertben focipályát és játszóteret is kialakítanak majd.
Duna, Tisza, Dráva, Száva: négy folyónkat jelképezték a Danubius-kút szobrai a Kálvin téren
2020. február 26. 10:00
Manapság szinte magától értetődik, ha egy-egy felújított vagy újonnan kialakított közterünket, esetleg parkunkat valamilyen szoborcsoporttal, díszkúttal vagy egyéb köztéri műalkotással ékesítik. Az 1870-es években, Pest és Buda gyorsuló ütemű városiasodásának folyamatában viszont újdonságnak hatott és nagy érdeklődést keltett egy ilyen gondolat. A Danubius-kút nevű alkotás volt az első igazán jelentős fővárosi köztéri szobor, amely több mint 50 évig a Kálvin tér részeként, 1959 óta pedig az Erzsébet téren állva gyönyörködteti az arra járókat. Története a születés, pusztulás és újjászületés jelképe is lehetne.
80 éve nevezték el a honfoglaló fejedelemről az Árpád hidat, amely az avatáskor mégis Sztálin nevét kapta
2020. február 25. 9:00
Az Árpád hidat már 10 évvel átadása előtt, 1940-ben elnevezték, hogy azután mégse azzal a névvel adják át, ugyanis a kommunizmus közbeszólt.
40 év után átépül a KöKi
2020. február 20. 9:00
A napokban jelent meg a sajtóban az a hír, hogy elkezdődhet a Kőbánya-Kispest vasútállomás korszerűsítése. Ha befejeződnek a munkák, egy új, korszerű vasútállomással gazdagodik Budapest.
A Duna királynője volt, Európa koldusa lett az ostrom után Budapest
2020. február 13. 12:00
Budapest ostroma 1945. február 13-án véget ért. A város romokban hevert, az infrastruktúra összeomlott. Az életben maradt lakók elkeseredett küzdelmet vívtak azért, hogy valamennyire újra lakható legyen a város.
Aki eljutott a csillagokig – Lélekemelő szobrokat alkotott a 75 éve elhunyt Pásztor János
2020. február 10. 11:00
Pásztor János, a XX. századi magyar szobrászat kiemelkedő alakja országszerte alkotó művész volt, szobrai számos településünkön megtalálhatók Hódmezővásárhelytől Balatonfüredig. Alkotásai Budapesten is kiemelkedő jelentőségűek, elég II. Rákóczi Ferenc Kossuth téren álló lovas szobrára és a budai Várban lévő Kazinczy-kútra gondolnunk. A 75 éve elhunyt Pásztor Jánosra emlékezünk.
Erzsébet, István, János, László, Margit: a modern fővárosi kórházak születése
2020. február 6. 11:00
A közelmúltban jelentették be, hogy a kormány az Egészséges Budapest Program keretében felújíttatja a kórházi várótermeket, illetve a rendelőintézeteket. Cikkünkben annak jártunk utána, mikor és hol épültek a fővárosban a betegellátást szolgáló első modern közkórházak. Írásunkból az is kiderül, hogy a magyar építészek felkeresték a korszerű külföldi kórházakat, és tanulmányozták azok működését, mielőtt nekifogtak a tervezésnek.
Lesz-e még toronyzene a Mátyás-templom tornyán? – Egy budai hagyomány nyomában
2020. január 26. 9:00
Először a torony nyugat felé eső erkélyén, azután Pest felé, a Halászbástya felőli erkélyen is előadták egykor a Mátyás-templom tornyából a toronyzenét jeles alkalmakkor. Többnyire régi magyar egyházi énekek, de olykor a Himnusz és a Szózat is elhangzottak a templom tornyának erkélyéről az 1896-os millenniumot követő évtizedekben.
Pest zöld szíve – Fotókiállítás a Múzeumkert kerítésen
2020. január 25. 14:00
Az elmúlt idők kertjéről, hangulatáról, történetéről mesélnek a régi fotográfiák, amelyek a Nemzeti Múzeum évszázados kerítésén láthatók.
Budapesti napló: A hét, amelyen gyászba borult a főváros
2020. január 17. 9:00
„Hölgyeim, uraim, ma egy kis mókával szerettem volna szórakoztatni önöket ...de ma... hogy mondjam... nagyon rossz híreket kaptam valakiről... aki szívemhez nagyon közel... egy bohócnak nehéz ilyesmiről... az ember csak dadogni tud és sírni... Pozsony, Kolozsvár, Nagyvárad...Nagyérdemű közönség, mai előadásom elmarad” – írja Szenes Béla 1920. január 18-án a Pesti Hírlap azon rovatában, ahol a vicces írásokat közölték. Így érezte magát e sorok írója is a soron következő lapszemle összeállításakor, amely arról a hétről szól, amikor 1920-ban és 1945-ben is gyászba borult Budapest.
75 éve robbantották fel a budapesti Duna-hidakat
2020. január 16. 9:00
A II. világháború hihetetlen pusztítást okozott az országban. A halottak százezrei mellett az épített környezetben is jóvátehetetlen károk keletkeztek, a fővárosban romhalmazzá vált számtalan értékes épület. A budapesti Duna-hidak sem menekültek meg.
Csipkerózsika vára – Sokan bírálták felépítésekor a ma 155 éves Pesti Vigadót
2020. január 15. 10:00
Ma 155 éve nyitotta meg kapuit a Duna-korzón a romantikus építészet egyik gyöngyszeme, a Pesti Vigadó. Feszl Frigyes keleties stílusú, monumentális épülete sok kritikát kapott a kortársaktól, de a társadalmi, kulturális és zenei élet központjaként a polgárosodó Pest, majd a rohamosan fejlődő Budapest emblematikus helyszíne, a polgári eszmény, az előkelőség szimbóluma lett.
45 éve zuhant le a Malév Berlinből hazafelé tartó repülőgépe Ferihegyen
2020. január 13. 9:00
Pár napja írtunk itt a PestBuda oldalán az első magyar repülőgépről és az első magyar pilótáról. 45 éve sokkal szomorúbb napja volt a magyar repülésnek, ugyanis egy Malév-gép leszállás közben lezuhant Ferihegyen.
Az első pesti takarékpénztár – Honjobbító gondolat hozta létre a kisemberek bankját
2020. január 12. 9:00
Nehéz elképzelni ma a világot bankok nélkül. Magyarországon azonban az elmaradott gazdasági viszonyok miatt a XIX. század közepéig hazai bank nem működött. Az első pénzintézetet 180 évvel ezelőtt nem gazdasági érdek, hanem honjobbító gondolat hozta létre. Sokan kételkedtek abban, hogy Magyarország elég érett-e egy ilyen intézményre, de az ötlet életképességét igazolta, hogy a megalakult Pesti Hazai Első Takarékpénztárból nagyon sikeres gazdasági vállalkozás lett.
Felavatták Wass Albert szobrát Csepelen
2020. január 10. 16:00
Wass Albert-szobrot avattak szerdán Csepelen, a Radnóti Miklós Művelődési Ház előtti parkban.
Jövőre fejeződik be az Andrássy úti Operaház felújítása
2020. január 8. 14:00
A tervek szerint a felújítást követően, a 2021-22-es évadban térhet vissza az opera az Operaházba. Az Ybl Miklós tervezte Andrássy úti épület a hagyományosabb daraboknak ad majd helyet.
Százezerek érkeznek szeptemberben Budapestre – Templomokat és más épületeket újítanak fel az Eucharisztikus Kongresszusra
2020. január 3. 10:00
Idén szeptemberben Budapesten tartják meg az egyik legjelentősebb egyházi világeseményt, az olimpiákhoz hasonlóan négyévente megrendezett Eucharisztikus Kongresszust. Több százezer külföldi vendég érkezik egyszerre majd a rendezvényre, amely óriási lehetőség arra, hogy bemutassuk a főváros barátságos, emberközeli arcát, a korunkra jellemző tömegturizmusnál lényegesen mélyebb élményeket kínálva.
Trianon 100: a magyar fájdalom és remény emlékművei az egykori Budapesten
2020. január 2. 14:00
A trianoni békediktátum 100. évfordulójára való megemlékezések feltehetően végigkísérik az egész esztendőt. Ezért annak jártunk utána, hogy Budapest közterületein milyen formában jelent meg az 1920-as tragikus döntésre való emlékezés. Az 1945 után berendezkedő hatalom ugyan átírta a nemzeti emlékezetet, és ennek részeként leromboltatta a történelmi Magyarországra és az országvesztésre utaló szobrokat, de régi képeken és újságokból fel tudjuk idézni, hogyan gyászolt Budapest.
Ezek voltak a legolvasottabb cikkeink 2019-ben a pestbuda.hu-n!
2020. január 1. 20:00
Összegyűjtöttük a 2019-es évben megjelent legnépszerűbb cikkeinket. Tartsanak velünk 2020-ban is!
Az Andrássy út elfeledett építésze – 175 éve született Petschacher Gusztáv
2019. december 30. 9:00
A historizmus építészetének egyik jelentős képviselője volt. Neoreneszánsz stílusú épületeivel és palotáival meghatározta nemcsak a XIX. század végére kiépülő Andrássy út, hanem saját bérházstílust teremtve a kiegyezést követő, prosperáló időszakban rohamosan fejlődő, pesti belváros képét is.
Időutazás a II. világháború előtti utolsó békeévek Magyarországára
2019. december 29. 10:00
A Magyar világ 1938–1940 című kiállítás pillanatképet ad a II. világháború előtti utolsó békeévek Magyarországáról. A tárlat a korszak politikai, társadalmi és művészeti életét mutatja be interaktív eszközökkel úgy, ahogy azt az adott kor emberei látták és átélték. Beléphetünk az egykori kávéházba, moziterembe, szavazófülkébe.
Egy méltatlanul elfeledett építész nyomában – 145 éve halt meg Diescher József
2019. december 27. 9:00
A történelem szeret csak a nagyokkal foglalkozni, akik valami újat vagy grandiózusat alkottak. Amikor a XIX. századi építészetre gondolunk, akkor is a leghíresebb mesterek szoktak az eszünkbe jutni: leginkább Hild József, Ybl Miklós vagy Lechner Ödön. Holott rajtuk kívül számtalan jeles alkotó volt, akik formálták Budapest arculatát. Egy ilyen (szinte elfeledett)építész volt Diescher József is, akinek idén van halálának a 145. évfordulója. Cikkünkkel az ő életének és munkásságának kívánunk emléket állítani.
Fedél alatt a Biodóm – Tavasszal lezárul a Pannon Park szerkezetépítése
2019. december 18. 14:00
A Fővárosi Állat- és Növénykert új területein épülő Pannon Park és benne a Biodóm 2021 végén nyithatja meg kapuit a közönség előtt. A nagyszabású beruházás jelenleg 75 százalékos készültségi szinten van.
Kun Bélától Szűz Máriáig: Varga Imre legérdekesebb fővárosi szobrai
2019. december 15. 15:00
Az egyik legtöbbet alkotó szobrászként Varga Imre a pályafutása során Szűz Máriáról és Kun Béláról egyaránt készített szobrot, alkotásai városszerte sok helyen megtalálhatóak ma is. Bemutatjuk a napokban 96 évesen elhunyt Varga Imre legérdekesebb fővárosi szobrait.
A magyar szecesszió és neobarokk építészet mestere volt Hegedüs Ármin
2019. december 14. 10:00
Százötven éve született Hegedüs Ármin, a magyar építészet termékeny alkotója, számos fővárosi iskola tervezője. Évtizedeken keresztül közös tervezőirodát tartott fent Böhm Henrikkel, akivel a késői historizmustól a szecesszión át a neobarokkig több városházát és jelentős számú fürdőépületet hozott létre.
Egy eltűnt világ szobrai – Hangulatos köztéri alkotások díszítették egykor a Döbrentei teret
2019. december 12. 10:00
A Döbrentei tér az Erzsébet híd budai lejárójával most a város egyik közlekedési csomópontja. A Döbrentei Gáborról elnevezett közterület pontos elhelyezkedését a keresztül-kasul futó, kanyargó felüljárók között nehéz ma pontosan meghatározni. A területen 1945 előtt egy egészen más hangulatú park terült el, amelyet szobrok is díszítettek.
150 éve született Jámbor Lajos, a magyar szecessziós építészet egyik kiemelkedő képviselője
2019. december 10. 10:00
Budapesten sétálva számos gyönyörű, szecessziós épületben gyönyörködhetünk. Vannak köztük közintézmények, bérházak, villák és paloták. A szemünknek kedves látvány mellett – hiszen alig van valaki, akit ne bűvölnének el a szecesszió lágyan hullámzó vonalai és finom növényi ornamentikája – az épületek történetét, az építtetőt és az építészt sokszor nem ismerjük. Valószínűleg igen kevesen vannak azok is, akik Jámbor Lajos nevével találkoztak már. Pedig a hazai szecessziós építészet egyik kiemelkedő alakját tisztelhetjük benne.
Európa legszebb téli városának nevezték Budapestet
2019. december 9. 14:35
Budapestet a téli időszak legszebb európai városának nevezte nemrég a CNN amerikai hírcsatorna. Tíz dolgot ajánl, amelyeket nem szabad kihagyniuk az ide látogatóknak.
II. Rákóczi Ferenc emlékezete Budapesten
2019. december 9. 10:00
A magyar Országgyűlés egyhangú szavazással, 2018. novemberében a 2019-es évet II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé nyilvánította, II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé történő megválasztásának 315. évfordulója alkalmából. Az emlékév végéhez közeledve betekintést nyújtunk a vezérlőfejedelem életébe, és ismertetjük budapesti emlékezetét, valamint szobrászati ábrázolásait.
A Fácán vendéglő igaz története – A Gestapo, majd a hírszerzés is birtokba vette a zugligeti üdülőtelepet
2019. december 6. 10:00
Budapesten számos híres étterem és fogadó működött az elmúlt századokban, de mind közül a zugligeti Fácán vendéglőt tartották az egyik legkellemesebbnek. Krúdy Gyula a Nagy kópé című regényében a város legszebb mulatóhelyének nevezte, de már az 1800-as évek elején is számos előkelőség járt ide mulatni. Megfordult itt Kossuth, Petőfi, Toldy Ferenc, Barabás Miklós, Bajza József és sok más híresség.
A vas öltöztette város – Fotókiállítás a város ékességeiről
2019. december 4. 14:00
Fotókiállítást rendeztek a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a Tranzit Art Caféban, a tárlaton a pestbuda.hu fotográfusának alkotása is látható.
Újra látogatható a Svábhegyi Csillagvizsgáló
2019. november 30. 8:00
A Normafa közelében egy hatalmas parkban található a Svábhegyi Csillagvizsgáló, amely ősztől újra várja a látogatókat. Az 1922-ben átadott Meridiánházban mérték egykor a pontos időt az országban.


