A szovjet csapatok 1944 karácsonyára körbezárták Budapestet, és megindult a város ostroma. A német védők és magyar csatlósaik (Horthy Miklós kormányzó Németországba hurcolásával egyidejűleg október közepén hatalomra jutott Szálasi Ferenc vezetésével) Hitler 1944. december 1-jei parancsának megfelelően az utolsó emberig kívánták védeni az „erőddé” minősített magyar fővárost, tekintet nélkül az itt rekedt civilekre és a városra. 

A budapesti hidak 1943-ban (Fotó: Fortepan) 

A védelemre készülve az országot már hónapok óta megszállás alatt tartó német hadsereg utászai még 1944 novemberében aláaknázták a budapesti hidakat. Az előre kialakított robbantási kamrákat (mert voltak ilyenek, a hidakat a XIX. században így építették) nem találták meg, vagy nem használták fel, de minden hídon már az ostrom előtt elhelyezték a robbanóanyagokat. Ennek során a Margit hídon november 4-én nem várt robbanás okozott katasztrófát. 

Hozzá kell tenni, hogy a szovjetek is készültek a hidak lerombolására, mégpedig azért, hogy a pesti oldalon rekedt védőket elszigeteljék a budai oldaltól. A szovjetek repülőkkel, valamint később ágyúkkal próbálták a hidakat lerombolni, sikertelenül.

A lerombolt Lánchíd. A híd acélszerkezete 1915-ben épült, azaz 29 éves volt (Fotó: Fortepan/Vörös Hadsereg)

Január közepére a védők Pestet gyakorlatilag elvesztették, ezért január 14-e és 18-a között, miután a védők Pestre visszavonultak, a budapesti közúti hidakat felrobbantották. (A vasúti hidak már decemberben használhatatlanná váltak a légitámadások és robbantások következtében.)

Január 14-én a Horthy Miklós hidat (ma Petőfi híd) robbantották fel, itt a még álló részeket elpusztítandó 15-én ismét robbantottak, a Ferenc József hidat (ma Szabadság híd) január 16-án, az Erzsébet hidat és a Lánchidat pedig január 18-án rombolták le. Ugyanezen a napon a Margit híd megmaradt nyílásait is felrobbantották. A németek a szigeti szárnyhidat is aláaknázták, de a robbantás ott nem sikerült.

Budapest ostroma 1945. február 13-án ért véget. A lakók, amikor előmerészkedtek a pincékből, a lerombolt város, a temetetlen halottak mellett a Dunába robbantott hidak képével szembesültek. 

A teljesen elpusztított, 42 évvel korábban átadott Erzsébet híd, kora legnagyobb nyílású lánchídja volt (Fotó: Fortepan) 

Az, hogy a két város között megszakadt a közúti, a vasúti közlekedés és a közműösszeköttetés, csak az egyik baj volt. A roncsok elzárták a folyót, nemcsak a hajók előtt, de a jég torlódásának veszélyét is fokozva. 

A lerombolt közúti hidakat három csoportba lehetett sorolni. A legkevésbé a Ferenc József híd rongálódott meg. A középső, befüggesztett része – a híd három részből áll, a két magasba nyúló pilon és a közéjük befüggesztett 48,8 méteres szerkezettel – és a kapuzatok egy része szakadt le, de maga a két kapuzat, ha a helyéből kimozdulva is, a helyén maradt.

Az újjáépítéskor „csak” vissza kellett emelni a helyére a megmaradt hatalmas kapuzatokat, és a hiányzó szerkezetet kellett legyártani. Nem véletlen, hogy – miután 1945-ben a romokra egy ideiglenes fa hídszerkezetet készítettek szovjet utászok – ez a híd nyílt meg legelsőnek már Szabadság híd néven, és 1946. augusztus 20-án átadták a forgalomnak, gyakorlatilag az eredetivel azonos szerkezetben, csak néhány díszítőelem hiányzott a hídról (ezeket azóta a felújítások során több részletben ismét pótolták).

A nagymértékben megrongálódott, 1896-ban átadott Ferenc Jószef híd megmaradt részeire a Vörös Hadsereg utászai ideiglenes fahidat építettek (Fotó: Fortepan/Vörös Hadsereg) 

A második csoportba a Lánchíd és a Horthy Miklós híd – amely az újjáépítés során a Petőfi híd nevet kapta – tartoztak. E hidaknál az eredeti anyagokat, az alkatrészek jelentős részét fel lehetett használni. 

A Lánchídnak, bár teljesen összedőlt, sok eleme használható maradt. Leginkább a láncai, amelyeknek a háromnegyedét fel lehetett használni az újjáépítés során. A merevítőtartó helyére azonban újat kellett készíteni. Szerencsére a szépséges pilonok is megmaradtak, csak javításra szorultak, e hidat az eredeti átadás 100. évfordulóján, 1949. november 20-án vehették birtokba a budapestiek. 

A Horthy Miklós hídnál a szerkezet 50 százalékát kellett újra legyártani. A felrobbantásakor 8 éve átadott, tehát vadonatúj híd szinte az eredeti formájában épült újjá, ami változott, hogy 3 méterrel szélesebbre építették. Igaz, e híd újjáépítése húzódott, mert előbb az Árpád híd építését fejezték be (amelyet a háború előtt kezdték építeni, de a munkálatok félbemaradtak). 

Budapest legfiatalabb hídja, az 1937-ben átadott Horthy Miklós híd a Dunába rogyva (Fotó: Fortepan) 

A harmadik csoportba az a két híd sorolható, ahol új szerkezet készült el, nem a régit állították helyre. A Margit híd esetében a pillérek ugyan megmaradtak, csak erősítésre szorultak, de az alig 8 évvel korábban teljesen felújított, kiszélesített híd ívei használhatatlanul összerogytak. Helyükre új, modernebb szerkezet épült. 

A Margit hídból sem sok maradt (Fotó: Fortepan) 

Az Erzsébet híd viszont teljesen tönkrement, ami a híd sajátos szerkezetéből adódott. A magasba törő pilonok, a kapuzatok ugyanis nem szilárdan álltak a helyükön, hanem hatalmas hengerekre támaszkodtak, így nem mozdulatlanul, szilárdan álltak, hanem azokat a láncok – az eredeti híd ugyanis lánchíd volt – tartották a helyükön. A robbantás után a budai kapuzat bedőlt a Dunába, a pesti, csodával határosan állva maradt. (A mai hídban egy – illetve 4 – alkatrész származik az elődből, az a négy öntöttvas talp, amelyekre a mostani híd hasonlóan mozgó kapuzatai támaszkodnak. A mai napig látható rajtuk a Diósgyőr 1898 felirat.)

A hidak újjáépítése gyakorlatilag a harcok elülte után a roncskiemeléssel, a folyó megtisztításával megkezdődött. Az első időben ideiglenes pontonhidak biztosították a kapcsolatot, de a legtöbb híd, kiegészülve két újjal, a Kossuth és az Árpád híddal 1952-re újra állt. Az Erzsébet híd újjáépítése csúszott csak meg – ahogy arról a PestBudában már írtunk –, az új szerkezet csak 1964-ben nyílt meg. 

Nyitókép: Budapesten a lerombolt Erzsébet híd, mögötte a felrobbantott Széchenyi Lánchíd a Gellért-hegyről nézve 1945-ben (Fotó: Fortepan)