Keresés az archívumban

12 ezer új lakás megépítéséről döntöttek 50 éve Hatalmas lakótelep megépítéséről döntöttek 50 évvel ezelőtt Budapesten. Az akkor még Eörs vezér tere mellett 12 ezer lakás felépítését határozták el egy szinte üres területen.
Újra látogatható az Albrecht pince a középkori királyi palotában A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum középkori palota-kiállításának nyugati szárnyra eső, Albrecht pincei része megújult és hosszú idő után újra megnyílt a látogatók előtt.
Bejártuk a parlament Kossuth téri új irodaházát Historizáló, 1928-ban tervezett, de 2019-ben készült homlokzat mögött egy vadonatúj, modern, hatemeletes épület a Kossuth téren, a metróbejárat fölött. A neve: Szabad György Irodaház. A parlament alkalmazottai 2020 januárjában vehetik majd birtokba új munkahelyüket, mi azonban már most bejárhattuk az épületet a pincétől a padlásig, pontosabban az Országházba vezető alagúttól a panorámakilátást nyújtó tetőteraszig. Tartsanak velünk!
Az elvesztett Baross tér – 50 éve készült el a Keleti pályaudvar előtti közlekedési csomópont A Baross tér Budapest egyik legforgalmasabb csomópontja. Két metróvonala van, autóbusz- és trolibusz-végállomásai, fontos átszállóhely. A tér mai csomópont jellegét 50 éve nyerte el, de nem biztos, hogy jól jártunk az új megoldással.
Aki a fővárosi tűzoltóságot megszervezte – 180 éve született Széchenyi Ödön, a magyar grófból lett török pasa A tűz és a víz volt az élete. Tengerész akart lenni, a hajózás érdekelte. A tervei alapján készült Hableány nevű kis gőzösön elsőként jutott el hajóval Párizsba, regattaversenyeket szervezett a Dunán, hajókapitányi vizsgát tett, majd a tűz lett az élete, pontosabban annak megfékezése. Megszervezte nemcsak a magyar főváros tűzoltóságát, hanem Isztambulét is. Munkája elismeréseként pedig megkapta a szultántól a pasa címet.
Az utolsó boldog békeév otthonai – Különös séta az óbudai Gázgyári lakótelepen Az aquincumi vasútról jól látni az egykori Óbudai Gázgyár jellegzetes tornyait. Egy letűnt kor jellegzetes építményei, Óbuda városszéli ipari negyedének jelképe. A tornyok lábánál az ókori rommező közvetlen szomszédságában áll egy eldugott, szigetszerű épületcsoport. Óbuda szerelmeseinek is érdemes egy felfedezőutat tenni erre a tájékra, még ha egy századfordulón épült munkás- és tisztviselőtelepről is van szó. Az első érzésünk,hogy de jó lenne itt lakni. Felidézi a történelmi városközpont egykori ódon házsorainak hangulatát.
Emelet aranyrács mögött: ilyen lesz a pesti Broadway legújabb épülete Bár a Nagymező és az Ó utca sarkán álló ház homlokzata réginek hat, valójában vadonatúj az épület, a falak mögött pedig hamarosan a posztmodern trendeknek megfelelő négycsillagos hotel nyílik.
Megkezdődik a Rákosmenti Sport- és Rendezvénycsarnok építése Multifunkcionális sportcsarnok épül a XVII. kerületben, amely egyszerre lesz alkalmas mind a versenysport, mind pedig a tömegsport, valamint egyéb rendezvények befogadására is. A létesítmény külső megjelenésében is egyedi, megújuló energiával működő „zöld” épület lesz.
Melyiket a kettő közül? – Kiújult a vita az új Duna-hídról Senki sem vitatja, hogy Budapesten új hídra lenne szükség. De hol is íveljen át a Duna fölött? A már évtizedekkel ezelőtt is fölmerült lehetőségek közül a Galvani utca nyomvonalába tervezett hidat vagy az Albetfalvai hidat kellene-e megépíteni? Mi szól az egyik, és mi a másik híd mellett?
7000 éves üzenet - Kiállítás nyílt a főváros egykori területén élt lakók életéről Az Aquincumi Múzeumban most nyílt kiállítás a főváros egykori területein élő első telepeseknek, az első élelemtermelő közösségeknek az életét mutatja be. Az őskori üzenetet nívós leletekkel, multimédiával és makettekkel is illusztrálják.
Egy kalandos életű etnológus – 125 éve hunyt el Xántus János, a Fővárosi Állatkert alapítója Xántus János fordulatos életútja regénybe kívánkozik. Részt vett a szabadságharcban, majd Amerikába hajózott, ahol a kezdeti nehézségek után elismert térképész és természettudós, néprajzkutató és felfedező lett. Az ismeretlen vidékek megismerése hajtotta egész életében, bejárta Amerikát és a Távol-Keletet, tudományos igénnyel gyűjtött és kutatott. Hazatérve megalapította a Fővárosi Állatkertet, amelynek első állandó igazgatója is lett. Megteremtette a magyar néprajzi muzeológiát és a Néprajzi Tár őreként, majd igazgatójaként eltökélten küzdött egy önálló etnográfiai múzeum létrehozásáért.
Húsz éve égett le a Budapest Sportcsarnok Az eredetileg Budapest Nagy Sportcsarnoknak – a köznyelvben csak „BS”-nek – nevezett létesítmény az átadása pillanatában Magyarország legnagyobb fedett sportcsarnoka volt. Rangos sporteseményeknek, világ- és Európa-bajnokságoknak, nemzetközi versenyeknek adott otthont. Emellett kulturális rendezvények és számos koncert helyszíne volt. A magyar popszakmában fokmérő volt a „BS”-ben fellépni. Az egész fővárost, ha nem az egész országot megrázta, amikor az 1999. december 15-én hajnalban fellobbant tűz megpecsételte a sorsát.
Évezredek a talpunk alatt – Feltárások a Budai Irgalmasrendi Kórház udvarán Régmúlt korok kavalkádja, a békés mindennapok és drámai történések nyomai kerültek elő a Budai Irgalmasrendi Kórház udvarán folytatott feltárás során – írja a regeszet.aquincum.hu oldalra Fényes Gabriella, a Budapesti Történeti Múzeum régésze. Az ő írását közöljük a kutatásról.
Egy felmérés szerint a budapestiek kétharmada támogatja a Városliget fejlesztését Amennyiben a konkrét tervekkel tisztában vannak, a budapestiek 70 százaléka támogatja a Liget Budapest Projektet egy új közvélemény-kutatás szerint. Az adatokat személyes interjúk során rögzítették, ahol a megkérdezettek a tervek megismerése után alkothattak véleményt.
Felépül az atlétikai stadion – Budapest fejlesztéséről egyeztettek a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában A legfontosabb budapesti fejlesztéseket vitatták meg a kormány és a Városháza képviselői a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa tegnapi ülésén. Eldőlt, hogy lesz Budapesten atlétikai világbajnokság és megépül hozzá a stadion, de a szuperkórházzal, a Liget-projekttel, a Galvani-híddal és az állatkerti biodómmal kapcsolatban még maradtak vitás kérdések.
Különleges, egyedi festésű kocsi érkezett a Gyermekvasútra Felújították a Gyermekvasút egyik téli kocsiját, amely egyedi, formabontó festést kapott. A jármű teljes külsejét borító grafika a kisvasutasok életét mutatja be.
Egy eltűnt világ szobrai – Hangulatos köztéri alkotások díszítették egykor a Döbrentei teret A Döbrentei tér az Erzsébet híd budai lejárójával most a város egyik közlekedési csomópontja. A Döbrentei Gáborról elnevezett közterület pontos elhelyezkedését a keresztül-kasul futó, kanyargó felüljárók között nehéz ma pontosan meghatározni. A területen 1945 előtt egy egészen más hangulatú park terült el, amelyet szobrok is díszítettek.
Egy kevésbé sikeres Ikarus története A kis, 405-ös Ikarusok 25 éve kezdtek el utasokat szállítani a fővárosban, de sajnos nem öregbítették a patinás márka hírnevét. Amikor megjelentek, olyannak tűntek, mintha a normál buszok összementek volna a mosásban.
150 éve született Jámbor Lajos, a magyar szecessziós építészet egyik kiemelkedő képviselője Budapesten sétálva számos gyönyörű, szecessziós épületben gyönyörködhetünk. Vannak köztük közintézmények, bérházak, villák és paloták. A szemünknek kedves látvány mellett – hiszen alig van valaki, akit ne bűvölnének el a szecesszió lágyan hullámzó vonalai és finom növényi ornamentikája – az épületek történetét, az építtetőt és az építészt sokszor nem ismerjük. Valószínűleg igen kevesen vannak azok is, akik Jámbor Lajos nevével találkoztak már. Pedig a hazai szecessziós építészet egyik kiemelkedő alakját tisztelhetjük benne.
Európa legszebb téli városának nevezték Budapestet Budapestet a téli időszak legszebb európai városának nevezte nemrég a CNN amerikai hírcsatorna. Tíz dolgot ajánl, amelyeket nem szabad kihagyniuk az ide látogatóknak.
II. Rákóczi Ferenc emlékezete Budapesten A magyar Országgyűlés egyhangú szavazással, 2018. novemberében a 2019-es évet II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé nyilvánította, II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé történő megválasztásának 315. évfordulója alkalmából. Az emlékév végéhez közeledve betekintést nyújtunk a vezérlőfejedelem életébe, és ismertetjük budapesti emlékezetét, valamint szobrászati ábrázolásait.
A tatár juhar lett a 2020-as év fája A tatár juhart (Acer tataricum) választották a 2020-as év fájának az Országos Erdészeti Egyesület által meghirdetett internetes szavazáson.
Vasúti jegy a postán Százharminc évvel ezelőtt, 1889. év végén az állami vasúttársaság, a MÁV vezetősége és a minisztérium jelentős problémával küzdött. Túl sokan akartak jegyet vásárolni, és az állomásokon egyszerűen nem volt elég jegyárusító hely.
Átadták a MOME Design Kompetencia Központját Az új Design Kompetencia Központ innovációs, kutató-fejlesztő és szolgáltató centrumként egészíti ki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tudásipari szolgáltató szerepét.
A Fácán vendéglő igaz története – A Gestapo, majd a hírszerzés is birtokba vette a zugligeti üdülőtelepet Budapesten számos híres étterem és fogadó működött az elmúlt századokban, de mind közül a zugligeti Fácán vendéglőt tartották az egyik legkellemesebbnek. Krúdy Gyula a Nagy kópé című regényében a város legszebb mulatóhelyének nevezte, de már az 1800-as évek elején is számos előkelőség járt ide mulatni. Megfordult itt Kossuth, Petőfi, Toldy Ferenc, Barabás Miklós, Bajza József és sok más híresség.
Nekünk mesélnek a budapesti fák Épített környezetünket mindig jobban észrevesszük, mint a természetit. Mert utóbbi olyan természetes, hogy ott van. Ezen a szemléletünkön változtathat a Látóhatár Kiadó újonnan megjelent könyve, amelynek címe: Budapesti fák – Kéregbe zárt történelem.
A vas öltöztette város – Fotókiállítás a város ékességeiről Fotókiállítást rendeztek a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a Tranzit Art Caféban, a tárlaton a pestbuda.hu fotográfusának alkotása is látható.
A legjobb nemzetközi középület lett a Magyar Zene Háza A Városligetben épülő Magyar Zene Háza elnyerte „A legjobb nemzetközi középület” díjat az egyik legrangosabb nemzetközi ingatlanszakmai versenyen, az International Property Awardson, így a világ 10 régiójának kategóriagyőztesei között lett az első.
25 éve hivatalosan is létezik az Egérút Budapesten Dél-Buda közlekedését sokáig egy nagyon szűk folyosó szolgálta ki. A Petőfi hídra vezető utak és maga a Petőfi híd vitte a hátán szinte a teljes országos közúti forgalmat a Dunántúl és az ország keleti része között. Az 1990-es években évtizedes előkészítés után új útvonalat terveztek a közlekedésszervezők. Ám az utolsó pillanatban hiba csúszott a gépezetbe.
A régi budai városháza épülete nyerte az idei Budapest Építészeti Nívódíjat ​A Budapest Építészeti Nívódíj idei nyertese a régi budai városháza, azaz a Bölcs Vár műemléki rekonstrukciója lett. Az egykori városháza szépen felújított épületében az értékmegőrzés és értékteremtés is példás, követendő módon valósult meg.
Sportközponttal bővül a budai Szent Imre Gimnázium A Wälder Gyula tervezte Villányi úti neobarokk palota belső átalakításával is együtt jár majd, hogy a Szent Imre Gimnázium udvarán felépül az új, mintegy 3700 négyzetméteres sportközpont.
Különleges áruházként nyílt meg 55 évvel ezelőtt a Divatcsarnok Az 1950-es évek áruhiánya után az 1960-as években már kissé javult a lakosság ellátása Budapesten. 1964-ben pedig egy új színfolt jelent meg a fővárosban, a régi Párisi Nagy Áruház helyén megnyílt a felújított Divatcsarnok.
Újra látogatható a Svábhegyi Csillagvizsgáló A Normafa közelében egy hatalmas parkban található a Svábhegyi Csillagvizsgáló, amely ősztől újra várja a látogatókat. Az 1922-ben átadott Meridiánházban mérték egykor a pontos időt az országban.
Akinek álma Buda és Pest egyesítése volt – 125 éve hunyt el Házmán Ferenc, Buda utolsó polgármestere Házmán Ferenc a reformkori polgáreszmény megtestesítője volt, eltökélten harcolt a magyar nyelv használatáért, a szabadság eszméjéért, Buda és Pest egyesítéséért. A Szent Korona elrejtőinek egyike jogászként indult, de hamar hivatalnok, majd politikus lett, aki hosszú éveket töltött emigrációban. Hazatérve pedig Buda utolsó – Budapest 1873-as megszületése előtti – polgármestereként sokat tett a város fejlődéséért.
Óbudai holtak városa: ezernél több sírt tártak fel az ókori temetőben Több mint ezer sírt tártak fel Óbuda legnagyobb ókori temetőjében, a Bécsi út 68-84. szám alatti telken, Aquincum mellett. Kőtáblákat és faragványokat is találtak.
A jövő lakásai – Hatvan éve kezdődött az óbudai kísérleti lakótelep építése Az 1950-es évek végén a jövő lakásainak kikísérletezésére Óbudát szemelték ki. A mintalakótelepet akkor még nem tízemeletes betontengernek képzelték el a tervezők: kétszintes sorházak is épültek a sok négyszintes lakóépület mellett, ám később magasabb házak is helyet kaptak a telepen.
A Belvárosban élt, de Pestszentlőrincen építtetett nyaralót Eötvös Loránd Idén emlékezünk báró Eötvös Loránd világhírű magyar fizikus halálának 100. évfordulójára. Kutatási eredményei a kapillaritás és a gravitáció témakörében máig hatóak, nevét számos közintézmény viseli. Azt viszont már kevesen tudják, hogy nyaralóvillája volt Pusztaszentlőrincen, a mai XVIII. kerületben.
Könyvbe foglalták Budapest legendás fáit Budapest fáiról szól a pestbuda.hu munkatársának könyve. A hiánypótló kötet a velünk élő faóriásokon kívül a hozzájuk kapcsoló történeteket és archív fotókat is bemutatja.
Az új Erzsébet hidat 55 évvel ezelőtt adták át 1964. november 21. Hatalmas tömeg hömpölygött át e napon az Erzsébet hídon. Mert megtehették. Majd 20 évet vártak erre a budapestiek.
Ahol a gyermek József Attila tyúkot sétáltatott – A költőóriás elcsodálkozna, ha ma látná a Ferenc teret Számos olyan utcája, tere van fővárosunknak, mely végső formáját a nagy 1838. évi árvíz után nyerte el. Ezek közé tartozik a IX. kerületi Ferenc tér is, mely 1839 óta szerepel a pesti térképeken, s az elmúlt 180 év alatt számos alkalommal kapott új arculatot. Volt, amikor a legszegényebbek élettere volt, máskor tankok szántották fel a földjét, hősök és ártatlan civilek vére borította a kövezetet. Manapság az egyik leghangulatosabb fővárosi térként tartják számon.
Átadták a díjnyertes Vizafogó óvodát a XIII. kerületben A lakótelepi környezetben lévő Vizafogó óvoda rekonstrukciójával az alkotók nemrég elnyerték a Média Építészeti Díjat a médiazsűritől és a közönségtől is. Az óvoda újratervezése a pedagógia és az építészet kreatív és inspiráló összekapcsolásának példája.
Budavári Palota: lezárták a BTM bejáratát, hamarosan kezdődik a Szent István-terem helyreállítása Áthelyezték a királyi palotában található Budapesti Történeti Múzeum főbejáratát, mivel hamarosan megkezdődik az egykori Szent István-terem helyreállítása. Az eredeti tervekhez képest változott a promram: nem csupán az iparművészeti szempontból kiemelkedő jelentőségű, a hauszmanni palotabővítés idején létrehozott helyiséget és a két oldalról hozzá csatlakozó termeket rekonstruálják, hanem az alattuk lévő földszinti teret is.
Megvalósult a több mint százéves álom: a népköztársaság Népstadionjától az új Puskás Arénáig A 2019. november 15-én ünnepélyes keretek között átadott Puskás Aréna nemcsak egyedi méreteivel és technikai újdonságaival emelkedik ki a magyar sportlétesítmények közül, hanem azzal is, hogy a tervező, Skardelli György építészcsapata egy olyan stadiont alkotott, amely számos elemében őrzi a régi Népstadion értékeit. Igaz, funkciójában a Népstadion teljesebb volt, de az új Aréna teljesen megfelel a legkorszerűbb sportépítészeti elvárásoknak.
Nem kell senkinek a MÁV-palota – Negyedjére sem akadt vevő az Andrássy úti székházra Budapest legszebb, legelegánsabb utcájában van egy hatalmas palota, amely érthetetlen módon nem kell senkinek. A Rochlitz Gyula tervei szerint 1876-ban épült Andrássy úti MÁV-székház, amely három utca által határolt óriási tömbjével valaha az építtető magyar vasúttársaság gazdasági erejét hirdette, 2008 óta üresen áll, miközben a környezetében sorra építik át szállodákká az egykori bérpalotákat.
A CEU volt épületében nyílt meg a Koreai Kulturális Központ Európa legnagyobb koreai kulturális központja nyílt meg hétfőn, a II. kerületi Frankel Leó út 30-34. szám alatt. A kétemeletes, tetőtérbeépítéses épületben százfős színházterem, kiállítóterek, szemináriumi termek, bemutatókonyha, többezres állományú könyvtár, gyermekkönyvtár, teapavilon és taekwondo edzőterem is található.
Aki Buda látképét meghatározta – Száz éve hunyt el Schulek Frigyes, a műemlékvédő építész Száz évvel ezelőtt, 1919-ben számos nagy alakját vesztette el a magyar tudományos, irodalmi és művészeti élet. Csak hogy néhányat említsünk: Ady Endre, Eötvös Loránd, Csontváry Kosztka Tivadar, Szemere Miklós, Hopp Ferenc. És 100 éve, 1919. szeptember 5-én hunyt el Schulek Frigyes egyetemi tanár is, az eklektikus építészet és a műemlékvédelem jelentős képviselője, mérnök és restaurátor. Nevéhez olyan emblematikus, Budapest városképét meghatározó épületek kötődnek, mint a Mátyás-templom, a Halászbástya és a János-hegyi Erzsébet-kilátó.
Csoda, jelkép, műalkotás: 170 éve nyílt meg az ország legfontosabb hídja 170, illetve 70 éves a Lánchíd. Egyszerre mindkettő, de ha szigorúan nézzük, 104 éves is lehet. 1849-ben adták át elsőként, 1915-ben építették át, és 1949-ben adták át az újjáépített hidat. Azaz három „születésnapja” van. Ebből kettő esik egy napra, november 20-ra.
A Gerbeaud-legenda – Száz éve halt meg Gerbeaud Emil A nevéből fogalom lett, az igényességet és az eleganciát képviselte, nemzetközi hírnevet és elismerést szerzett a magyar cukrásziparnak. Emlékkiállítás nyílt Gerbeaud Emilről.
Középpontban a középkor – A Vármúzeumban láthatóak a tavalyi ásatások legérdekesebb leletei A Budapesti Történeti Múzeum új régészeti kiállítása, a „Középpontban a középkor” a 2018. évi régészeti ásatások legérdekesebb leleteiből nyújt válogatást.
Himlő, vörheny, tífusz – Járványos betegségek gyógyítására épült a Szent László Kórház 125 évvel ezelőtt A járványok még a XIX. század végén is nagy gondot jelentettek a fővárosban. Olyan, ma már eltűnt betegségek jelentkeztek, mint például a kolera, amely még 1890-ben is jelentős pusztítást végzett. Ez felvetette a szükségességét egy új járványkórház megnyitásának. A Szent László Kórház 125 évvel ezelőtt, 1894. novemberének elején a járványos betegek elkülönítése és gyógyítása céljából nyitotta meg kapuit.