A ma Gerevich Aladár nevét viselő Nemzeti Sportcsarnok 1941-es felavatása után már megfogalmazódott az igény Budapesten egy nagyobb befogadóképességű, világversenyek rendezésére is alkalmas létesítmény építésére. Több tanulmány és terv is született, de végül csak 1977. december 15-én adta ki az építési engedélyt a XIV. Kerületi Tanács.

A Kerepesi út – Hungária körút – Ifjúság útja – Népstadion (ma Stefánia) út által határolt 10 hektárnyi területen 1978. márciusában indultak az alapozási munkák. Az intézmény tervei a Középülettervező Vállalatnál (Közti) készültek Kiss István építész irányításával. Mintául a 93 méter fesztávú szentpétervári (akkor leningrádi) Jubileumi Sportpalota szolgált.

A Budapest Sportcsarnok az átadásakor, 1982-ben (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)

A sportcsarnok kiemelt állami beruházás volt, végösszege elérte akkori értéken az 1,8 milliárd forintot. Ebből 719 milliót a Fővárosi Tanács biztosított, 500 milliót a budapesti üzemek, vállalatok és egyéb szervezetek ajánlottak fel, az állami költségvetés és az Országos Testnevelési és Sporthivatal 200-200 milliót juttatott. A főváros lakói (kb. 20 000 fő) pedig társadalmi munkában több mint 100 000 órát dolgoztak az építkezésen.

Hatalmas beruházás volt hatalmas összegekből. De már az átadás pillanatában tudták, hogy nem lesz nyereséges a 12 500 fő befogadására képes 12 000 négyzetméter alapterületű létesítmény, amelynek kuriózuma az akkor statikai bravúrnak számító, bicikliküllők elve szerint felépülő kábeltető-szerkezete volt. A kábelkötegek végét a helyszínen ólomba öntötték, így oldották meg a rögzítést.

Az avatóünnepséget 1982. február 12-án tartották, a nyitórendezvény két nappal később a Popkatlan című, fiataloknak rendezett könnyűzenei műsor volt.

Budapest Sportcsarnok, tévéműsor felvétele az átadáskor, 1982. február 12-én (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)

Az eredeti tervekben többfunkciós épület kialakítása szerepelt, a küzdőtér ennek megfelelően viszonylag könnyen és gyorsan variálható volt. A sportesemények mellett konferencia- és koncerttermet, cirkuszmanézst, színházi és táncelőadásokra is megfelelő játékteret álmodtak bele. A közönség bejutását 16 arénabejárat biztosította.

A minden igénynek megfelelően felszerelt, télen fűtött, nyáron hűtött 45x90 méteres küzdőtér alkalmas volt az összes teremsport mellett jégkorongmérkőzések és atlétikai versenyek nemzetközi szabályok szerinti lebonyolítására. A jégkorongsport számára igazán vonzóvá a küzdőtér alatti állandó, 26x56 méteres jégpálya tette, amelyen edzéseket tartottak és az utánpótlás nevelése zajlott.

Légi felvétel a Budapest Sportcsarnokról (Forrás: Budapest folyóirat, 1988. július)

A friss levegőről automatikus légkondicionáló berendezés gondoskodott. A versenyek és rendezvények lebonyolítását korszerű fény- és hangtechnikai rendszerek, valamint számítógéppel vezérelt eredményjelzők segítették.

A sport- és kulturális rendezvények közvetítését segítendő a sajtó számára 300 személyes sajtópáholyt és riporteri fülkesort építettek. A hírek továbbítását az átadáskor 24 fülkés interközpont, 10 képtávíró, 16 telexkészülék, 12 tv-kameraállás és 24 riporterállás biztosította.

Budapest Sportcsarnok, IV. Ibusz–Oyama karatekupa, 1988 (Fotó: Fortepan/Varga János)

Fennállásának 17 éve alatt számos sporteseménynek és koncertnek adott otthont. Még 1982-ben, a megnyitás évében az asztalitenisz-Európa-bajnokságnak és női kézilabda-világbajnokságnak, a következő években több jégkorong-világbajnokságnak, műkorcsolya-Európa- és világbajnokságnak, nemzetközi versenyeknek és mérkőzéseknek.

Koncerthelyszínként fellépett itt többek között a Hungária, az Omega, a Hobo Blues Band, a Beatrice, Koncz Zsuzsa. A világsztárok közül nagy sikerű koncertet adott Tina Turner (1982, 1985), Elton John, Boy George, a Deep Purple, az Aerosmith, a Scorpions és még sok híres énekes és zenekar. Utoljára 1999. december 12-én volt koncerthelyszín, a Generál lépett fel.

Budapest Sportcsarnok, Élő segély Afrikáért, kétnapos könnyűzenei koncert 1985. december 26-án és 28-án (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)

A sikeres rendezvények ellenére a működtetése mindig ráfizetéses volt. Az 1982-es átadástól kezdve a bevételek sohasem fedezték a költségeket. „Kiadásaink 1986-ban a 72 milliót is megközelítették, miközben bevételeink csak 49 millió forintra rúgtak, az arány tavaly sem változott sokat, 60 milliót költöttünk, 40,5 milliót inkasszáltunk. Megrendelőink szerint drágák vagyunk, sőt, egyre drágábbak, s ezt, őszintén szólva, nem is cáfolhatjuk. Jelenlegi áraink szerint a Budapest Sportcsarnok a pincétől a padlásig egy napra legkevesebb 350 ezer forintba kerül, mégpedig ÁFA nélkül” – mondta egy 1988-as interjúban Tábor István, a létesítmény akkori igazgatója (forrás: Budapest, 1988. július).

Átadásakor évi 200 rendezvény lebonyolítását tervezték, és évi 12 millió forint bevételre számítottak. A megnyitás évében, 1982-ben 140 rendezvénynek adott otthont, de később is 100 fölött mozgott a kisebb-nagyobb események száma. Változás 1990-ben indult, az anyagi nehézségek miatt egyre inkább a bevételt hozó rendezvényeket – köztük a vásárokat – preferálta a sportcsarnok vezetése, így visszaszorult a sport.

Az első tűzeset

1984. január 21-én, szombaton az MTI a következőket jelentette: „Tűz keletkezett a Budapest Sportcsarnok árkádja alatt. A tűz átterjedt az épület alagsorának néhány helyiségére is, amelyben a küzdőtéri padlóelemeket tárolták. A tűzoltók a tüzet rövid idő alatt eloltották. Az előzetes becslések szerint több millió forint kár keletkezett, személyi sérülés azonban nem történt. A tűzeset körülményeit a rendőrség és a tűzoltóság szakértők bevonásával vizsgálja"  (Népsport, 1984. január 25.).

Kiss István, a Budapest Sportcsarnok tervezője, Bánhalmi János felvétele (Forrás: Magyar Tükör, 1999. december 18.)

Hogy pontosan mi történt, azt maga a sportcsarnok építésze, Kiss István vázolta a Népsportnak adott interjújában. Az épületen kívül szabálytalanul tárolt díszletanyagban jelentkező tüzet a riasztórendszer nem jelezte, így azt csak akkor fedezték fel, amikor már a lángok hevétől meghasadt ablakokon keresztül a tűz átterjedt a folyosón szintén szabálytalanul tárolt parkettára.

A beáramló füstöt az automatikus tűzjelző rendszer érzékelte, és jelezte a veszélyt, egyidejűleg leállította a teljes szellőzési rendszert, megakadályozva, hogy a légcsatornarendszerbe füst kerüljön. Ugyanakkor automatikusan kinyíltak a magasított tetőfelépítményben – az úgynevezett opeionban – az ilyen esetre tervezett zsaluk, hogy a csarnoktérben lévő füst gravitációs úton eltávozhasson. 

Mivel azonban a tűz hatására a belső teret a külső légtértől elválasztó üvegfal tönkrement, a keletkezett nyíláson át fellépő erős, visszafelé ható léghuzat a füstöt a csarnoktérbe, az opeion felé hajtotta. A tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően a tűz ekkor nem tett jelentősebb kárt az épületben, így az esti Dózsa–Fradi-meccset már megtartották a csarnokban.

Amikor a rendezvények közül a vásárok kerültek előtérbe, a vezetőség is érezte, hogy új tűzvédelmi szabályokra lenne szükség. Ugyan bizonyos fokú korszerűsítés történt, de az akkori (1994-es) tűzbiztonsági megállapítások a tető feszített drótkötélszerkezetének különleges tűzvédelmét nem tartották szükségesnek és záporoltók beépítésére sem került sor.

A sportcsarnok sorsát megpecsételő tűz

1999. december 15-én hajnali 5 óra 7 perckor futott be az első hívás a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságra, hogy tűz ütött ki a Budapest Sportcsarnokban. A hírközpont először négy gépjárműfecskendő, egy magasból mentő autó és a Tűzoltási Csoport riasztását (27 fő) rendelte el. Az intenzív tűzről érkező jelzések miatt további 6 gépjárművet és 23 tűzoltót vezényeltek ki.

A Tűzoltási Csoport vezetője, Balázs Józsefa, amikor látta, hogy a felső emelet ablakaiból lángok csapnak ki, további két emelőkosaras gépjármű riasztását kérte. Az először III-as fokozatúnak minősített tűzesetet 5 óra 17 perckor már V-ös fokozatúra módosították. A felderítés során kiderült, hogy a küzdőtér, ahol a karácsonyi vásárt tartották, teljes terjedelmében, és a harmadik emelet jelentős része égett. A budai Tűzoltási Csoport 5 óra 24 perckor ért a helyszínre. Fél órával később már 15 sugárral oltották a gyorsan terjedő tüzet.

A tető lemezszerkezete a hő hatására több helyen megnyílt, ez viszont segítette az oltást, mert így jelentős hő és füst távozott az épületből. Viszont előrevetítette azt, ami később be is következett: az ólomrögzítések megolvadtak, és az acél tetőszerkezet leszakadt. A tűz gyors terjedését segítette, hogy szellőztetés céljából nyitva volt az opeion hő- és füstelvezető rendszere.

Megfeszített erővel oltják a tüzet a Budapest Sportcsarnokban 1999. december 15-én (Forrás: Nemzeti Sport, 1999. december 16./Arcanum)

Közel másfél órás oltás után nyomásfokozást kértek a Fővárosi Vízművektől, ugyanakkor az is kiderült, hogy az épület alagsorában több száz kilogramm freongáz található – a jégpálya hűtéséhez használták –, amely azért veszélyes, mert ha tűzzel érintkezik, mérgező gázok szabadulnak fel.

Megfeszített munkával végül 2 óra 45 perc alatt sikerült eloltania a tűzoltóknak a tüzet, és sikerült megmenteni a tárolóként használt pinceszinti raktárt, a kislabda-gyakorlótermet és a jégpályát berendezéseivel. Az oltást segítette, hogy nem sokkal a tűzeset előtt a tűzoltóság V-ös fokozatú begyakorló gyakorlatot tartott a sportcsarnok területén, így helyismerettel rendelkeztek.

Molnár Zoltán, a BS akkori igazgatója másnap a Nemzeti Sportnak nyilatkozva kihangsúlyozta, hogy rengeteget költöttek tűzvédelemre: 1998-ban és 1999-ben összesen több mint 35 millió forintot. A rendszer mégsem működött.

A tűz okának megállapítására indított vizsgálatba elektromossági és vegyészszakértőket is bevontak, de azt végül minden kétséget kizáróan nem tudták megmondani, mitől keletkezett. Abban az időszakban a harmadik emeleten éppen felújítási munkák zajlottak, elektromos berendezéseket szereltek, szőnyeget fektettek. A küzdőteret a karácsonyi vásár ideje alatt azonban minden este áramtalanították. A legvalószínűbb, hogy elektromos zárlat vagy egy égve felejtett gyertya okozta a sportcsarnok vesztét.

Papp László Budapest Sportaréna (Forrás: hu.wikipedia.org)

Kovács János fővárosi tűzoltóparancsnok és Kiss István, a sportcsarnok tervezője is úgy vélte akkor, hogy az helyreállítható, mivel az emeleti födémek és a lépcsőházi vasbeton szerkezetek nem károsodtak jelentős mértékben, de mindenképpen új, korszerű tetőszerkezetre van szükség.

Végül mégis egy teljesen új sportcsarnok építése mellett döntöttek, és 2003. március 13-án adták át a „kavics”-nak becézett Budapest Sportarénát, amely 2004. május 28-a óta viseli Papp László háromszoros magyar olimpiai bajnok ökölvívó, edző és sportvezető nevét. Az új csarnok ugyanúgy méltó helyszíne a sport- és kulturális rendezvényeknek, koncerteknek, mint elődje, a Budapest Sportcsarnok volt.

Nyitókép: A Budapest Sportcsarnok 1988-ban (Forrás: Budapest folyóirat, 1988. július)