Volt idő, amikor a Ferencvárost Budapest élelmiszeripari központjaként tartották számon, ahol a nagyüzemek egymás mellett, szinte katonás rendben álltak, és várták a Dunán vagy vasúton ideérkező nyersanyagot, hogy azután a készterméket hasonló módon juttassák el a kereskedelmi vállalatok országhatáron belülre és határon túlra. Sok tízezer ember dolgozott ezekben a gyárakban, a munkások többsége a környéken keresett magának szállást is.

Így alakult ki az 1890-es évekre a sokarcú kerület két jellegzetessége: a nagyüzemek és a bérkaszárnyák világa. Mára a komfort nélküli lakóházakból szerencsére egyre kevesebb maradt, a gyárak pedig szinte mind bezártak. Van olyan helyszín, ahol a düledező épületek még a bontásukra várnak, de sokfelé már irodaházak, lakóparkok épültek egy-egy gőzmalom vagy vágóhíd helyén. Érdemes röviden áttekinteni, hogyan változott 150 év alatt többször is ennek a területnek az arculata, hiszen most is nagy változás, átalakulás jellemzi Pest IX. kerületét.

Az 1850-es évek elejétől Pest-Buda ipari, kereskedelmi és népesedési fejlődése felgyorsult. 1851-ben a városrészek együttes lakossága 172 ezer főt tett ki. Ferencvárosban ebben az évben 8280 lakót számoltak össze. Az addig főleg fogadóiról, vendéglátóhelyeiről és az 1827-ben kialakított első fővárosi lóversenypályájáról ismert külváros lassan, de határozottan a változás útjára lépett.

Az ipari üzemek egyre nagyobb számban kezdtek megtelepedni e területen, elsősorban a mai Ferenc körút – Üllői út – Kálvin tér határolta Belső-Ferencvárosban. A Ráday utcában működött Röck István gépgyára, amelyet még 1842-ben alapított, a Ráday utca 32. alatt pedig Prückler Ignác pezsgőgyára állt (az országban ő készített először pezsgőt!).

A mai Lónyay utcában üzemek egész sora alakult egymás után. A 10. szám alatt Schlick Ignác nyitott vasöntödét 1844-ben, a 11. szám alatt Vidats István alapította meg mezőgazdasági gépgyárát 1845-ben, a Birly-féle bőrgyár a 29. szám alatt kezdte meg működését, amelynek egy részéből hamarosan a Luczenbacher testvérek asztalosárugyárat alakítottak ki.

Vidats István gyára a Lónyay utcában, korabeli metszeten (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Ezt a gyárat 1865-től a norvég származású Gregersen Gudbrand vette át, aki nemzetközi hírű építővállalattá fejlesztette az üzemet. 1850-ben épült meg a Magyar Királyi Dohánygyár hatalmas épülettömbje a mai Ráday utca – Kinizsi utca – Üllői út – Köztelek utca által határolt ingatlanon, s egészen 1911-ig meghatározta az utcaképet magas gyárkéményeivel, raktáraival.

Az 1860 és 1890 közötti évtizedek alatt azután a Belső-Ferencváros teljesen városiasodott, polgáriasodott területté vált, a gyárakat fokozatosan a Boráros tértől délre eső területre telepítették át. A Duna közelsége nyújtotta előnyös fekvést kihasználva a Soroksári út mentén öt nagy gőzmalom, három vágóhíd, több nagy szalámigyár és számos vegyiüzem épült egymás mellett.

A működésükhöz nagy mennyiségű nyersanyagra, pontosabban a nyersanyag odaszállítására volt szükség: 1875-től a vasútvonalak egész rendszere hálózta be a Ferencvárost. 1877-re kiépült Közép-Európa legnagyobb rendező pályaudvara a Külső-Ferencváros közepén, a Boráros tér és a közvágóhíd közötti területen pedig létrejött a Dunapart teherpályaudvar. Az ország nyugati és keleti fele között is megszületett a vasúti kapcsolat a Déli összekötő híd révén.

A Déli összekötő vasúti Duna-híd korabeli metszeten (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Vasútvonal vezetett be az 1874-ben elkészült Fővámpalotába, melyben a külföldről folyón és vasúton szállított áruk vámügyeit kezelték, és vasútvonal vezetett be az 1896-ra elkészült Központi Vásárcsarnokba is, amelyet eredetileg egyszerre szántak nagybani és lakossági piacnak, de aztán hamarosan rájöttek, hogy egy nagybani piacnak Pest központjában nincs helye.

Amikor a Nagyvásártelep létesítésének gondolata megszületett, már nem is lehetett kérdés, hogy ennek is Ferencváros ad otthont. A Münnich Aladár építész tervei alapján a Soroksári-Duna-ág partján kiépített telep (ma úgy mondanánk: logisztikai központ) 1932-re készült el.

A Nagyvásártelep 1980-ban (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Tudatos választás eredményeképpen költözött a Soroksári út, Haller utca sarkára a Zwack József és Társai Likőrkülönlegességek Gyára, a Gschwindt Likőrgyár az Ipar utcába, a Herz Ármin és Fiai Szalámigyár a Soroksári útra és a Stühmer Csokoládégyár a Vágóhíd utcába. Ezeknek a nemzetközi hírű cégeknek a vezetői tudták, hogy a termelékenység fokozását célzó fejlesztéseket olyan helyen érdemes megvalósítani, mely a szállítmányozás szempontjából előnyös területen található.

A Zwack-gyár távlati képe számlafejlécen 1910 körül (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

A Gschwindt-gyár igazgatósági épülete az Ipar utcában 1925 körül (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

A Herz-gyár távlati képe számlafejlécen 1910 körül (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

A Soroksári út 16. alatti Gizella Gőzmalom reklámplakátja az 1920-as évekből (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

A Stühmer Csokoládégyár épülete 1940 körül (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Ugyanezekben az évtizedekben a Mester utca menti Középső-Ferencváros is jelentős átalakuláson ment át. Új házak, bérkaszárnyák épültek az addigi egyszintes falusias házak mellett, hogy a ferencvárosi üzemekben dolgozó munkáscsaládoknak otthont adjanak. A századfordulóra Ferencváros lakosságszáma több mint kétszeresére, 70 ezerre nőtt, a lakosok nagyobb része pedig már a bérkaszárnyákban lakott.

Ezen a területen is voltak gyárak, de természetesen kisebbek, mint a Soroksári út mentén. A Thaly Kálmán utca, Üllői út sarkán a Strobentz testvérek vegyigyára állt, a Lenhossék utca Üllői úti végén a Szandtner Tésztagyár működött, a Gát utcában kenyérgyár állt, s a Mester utca 29. szám alatt volt megtalálható a főváros legnevesebb hentesbolthálózatának központja, a Brauch-féle hentesárugyár.

A kommunista hatalomátvélt követő években, az 1948–50 folyamán lezajlott államosítással a gyárak működési keretei alapvetően megváltoztak, a termelés növekedése és az iparosítás azonban nem maradt abba. 

A tervgazdálkodás alapjaira épült kül- és belkereskedelem elvárásainak megfelelően újabb és újabb üzemek épültek az 1950-es és 1960-as években. Ekkor indult az Épületasztalosipari Vállalat, a Háztartásvegyipari Vállalat, a Fővárosi Faipari Vállalat, a Ferencvárosi Házgyár vagy éppen a Laboratóriumi Felszerelések Gyára, hogy csak néhány nehezen kiejthető nevű céget említsünk.

A Laboratóriumi Felszerelések Gyára a Tűzoltó utcában 1950 körül (Fotó: Fortepan)

A Középső-Ferencvárosban, a Soroksári úton és a Duna-part mentén egészen Pesterzsébet határáig húzódott az üzemek sora. Építőipari, szerszámgépipari, faipari és vegyipari vállalatok épültek, több esetben arra sem voltak tekintettel, hogy egy hatalmas gyárépület ne sűrűn beépült lakóövezetben nyissa meg kapuit.

A rendszerváltozás utáni években az állami vállalatok egymás után hullottak darabjaikra, a piacukat vesztett cégek nem bírták a versenyt a nyugati konkurenciával. Akadt egy-kettő, amely megérte a XXI. századot, de az üdítő kivételt jelentő Zwack Unicum Részvénytársaságot és a Vágóhíd utcában még mindig működő csokoládégyárat leszámítva Ferencvárosban a nagy volumenű termelés a 2000-es évek második évtizedére megszűnt.

Az ingatlanfejlesztés pedig hasznosítja, amit tud, és átalakítja, amire nincs szüksége. Ahol egykor a Dunapart teherpályaudvar és a közraktárak jó része állt valamikor, ott most a Millenniumi Városközpont várja a magaskultúra szerelmeseit a Nemzeti Színházzal és Müpával. Ahol nemrég még az 1872-ben elkészült Közvágóhíd telepe állt, ott éppen egy hatalmas alapterületű lakópark épül.

A Közvágóhíd környéke a XIX. század végén (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Ahol egykor a 2008-ig őrlő Ferencvárosi Malom volt megtalálható, a Soroksári út 44. alatt, most irodaházak és kutatóintézetek működnek. És természetesen folytathatnánk a sort, hiszen például a 2023-as atlétikai világbajnokság stadionjának ügye az utóbbi hetekben rengeteg embert foglalkoztat sportolóktól építészekig és városvédőktől döntéshozókig. A stadion a tervek szerint az 1952-től a Kvassay-zsilip közelében működő Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (Vituki) egykori telepén épül fel majd.

Az úgynevezett ferencvárosi rozsdaövezet előbb-utóbb végleg eltűnik, akár betonrengeteg, akár zöld területek váltják fel a gyárépületek sorát. Az utókornak egy fontos feladata mindenképpen marad: megőrizni az egykori helyi ipar emlékét, fotón, filmen vagy éppen a virtuális térben. Könyvek és kiállítások segítségével. Ne felejtsük el, miért hívták száz éve Budapest gyomrának ezt a kerületet!  

Nyitókép: A Közvágóhíd telepe egykor (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)