Keresés az archívumban
Fotóutca lett a Nagymező utcából
2016. április 23. 20:44
A II. Budapesti Fotóutca Fesztivál várja az érdeklődőket a Nagymező utcában a hétvégén. A Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz (BTF) kapcsolódó rendezvénysorozat két helyszínen zajlik: a Mai Manó Házban és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
Négy évszázad meghajlással. Shakespeare-évforduló Budapesten
2016. április 22. 9:45
Négyszáz éve annak, hogy a távoli Angliában, állítólag éppen születésének napján, 52 éves korában elhunyt William Shakespeare. Ezen a hétvégén az egész világon róla emlékeznek meg, így nálunk is. Kiderült: szobra is van Budapesten.
Bronzba öntött hősök a Vigadóban
2016. április 21. 9:58
Magyar államférfiak egész soráról készült kisplasztikákat, szobortervek és érméket mutatnak be Győrfi Lajos szobrászművész alkotásaiból a Vigadóban.
Ilyen volt a Vár egyik gyönyörű díszterme
2016. április 19. 15:59
A budai Vár egykori Szent István-terme és Szent Jobb-kápolnája a királyi palota legfontosabb reprezentatív helyiségei közé tartozott. A világháború utáni rekonstrukció és átalakítás után eltűntek, újbóli visszaállításuk a vár egészének restaurálása kapcsán ma is viták és konferenciák tárgya. De miután felújításuk eldöntetett, egyszer újra a teljes szépségükben láthatjuk majd őket.
Kis könyves éj lesz csütörtökön
2016. április 19. 12:09
Közel harminc budapesti és vidéki független könyvesbolt rendezi meg a Kis könyves éjt csütörtökön, koncertekkel, foglalkozásokkal és irodalmi programokkal.
Összefognak a kiállítóhelyek a Budapest Art Weeken
2016. április 18. 14:29
Több mint hatvan művészeti eseményt hangol össze a főváros és környékének múzeumaiban, galériában keddtől vasárnapig a Budapest Art Week programsorozat. A galériatúrák egy-egy tematika mentén viszik végig az érdeklődőket neves művészettörténészek és esztéták vezetésével.
Elindult a dunai hajózási szezon
2016. április 18. 12:34
Vasárnap elindult az idei dunai hajózási szezon: a vasárnap nyitányon több száz hátrányos helyzetű gyermek is ingyen hajózhatott a főváros dunai szakaszán.
A munkaszolgálatosoknak állítottak emléket a Teleki téren
2016. április 18. 11:53
A budapesti, józsefvárosi Teleki téren emlékművet állítottak a 2. világháborúban elhurcolt munkaszolgálatosoknak. Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete arról beszélt, hogy az emlékmű hűen tükrözi a történelmet, és történelmi igazságot szolgáltat az áldozatoknak
Tovább látogatható a Koszta-kiállítás
2016. április 17. 12:52
Május 1-ig látogatható a Koszta József-kiállítás a Várkert Bazárban.
Itt van Budapest olimpiai logója
2016. április 15. 9:39
Bemutatták csütörtökön a Gellért-hegyen a 2024-es olimpiára és paralimpiára kandidáló Budapest pályázati emblémáját.
Kállay Miklósnak állítottak emléktáblát a Józsefvárosban
2016. április 15. 9:24
Kállay Miklós egykori lakóháza, a józsefvárosi Horánszky utca 12. alatti épület falán állítottak emléktáblát az egykori világháborús miniszterelnöknek.
Macskazene és száradó falak – 150 éve nyílt meg az ideiglenes képviselőház
2016. április 14. 14:11
A márciusi 12 pont egyik fontos követelése volt a pesti országgyűlés, de a testület először 150 éve ülésezett az Ybl Miklós tervezte Képviselőházban, a Nemzeti Múzeum mellett. Ideiglenesnek szánták a rekordidő alatt felhúzott épületet, de aztán évtizedekig ez volt az országgyűlés otthona.
Makovecz munkásságát ünneplik Finnországban
2016. április 13. 15:35
A finnországi Vantaa városában mutatkozik be egy kiállítás erejéig Makovecz Imre templomépítészete.
Átadták a megújult óbudai zsinagógát
2016. április 13. 11:57
Megújult az óbudai zsinagóga: az óbudai zsidó közösségnek 1732-ben már állt a mai zsinagógával közel azonos helyen imaháza, a mostani, Lajos utcai épületet 1769-ben avatták fel. Az épület eredeti berendezését a 20. században lerombolták, a Tóra-tekercset ismeretlen helyre szállították. 1978-tól a Magyar Televízió használta díszlet- és kellékraktárként, majd stúdióként.
Kiállítás nyílt egy klasszikus Magyarország-térkép alkotójáról
2016. április 12. 9:17
Kétszázötven éve született Lipszky János, a 19. század eleji Magyarországot részletes térképen feldolgozó huszártiszt és tudós: tiszteletére kiállítást szervez a Magyar Nemzeti Levéltár és az Országos Széchényi Könyvtár.
Siralmas énekben tűnik fel először Buda
2016. április 11. 17:57
Bár jeles költőink nagyobbik fele nem fővárosi származású volt, mégis a magyar nyelvű irodalom egyik első gyöngyszemében feltűnik a város. Főhajtásunk Bornemisza klasszikusával.
A költészetet ünnepli Budapest
2016. április 11. 14:08
A költészet napján elkezdődött a hatodik Versmaraton a Magyar Rádió Márványtermében. A Versmaratonhoz kapcsolódva idén is megszervezik a Kálvin téri aluljáróban a Költészet vásárát.
Jön az artmozik éjszakája
2016. április 10. 14:13
Artmozik éjszakája lesz május 13-án Budapesten, ahol a Puskin, a Művész, a Toldi és a Tabán mozi mellett a Kino Cafe Moziban is várják az érdeklődőket.
A természettől a városig
2016. április 10. 13:37
A természet, a kultúra, a város és a modernitás témáit rendezi érdekes mintába a Néprajzi Múzeum és a Magyarhangya filmes mozgalom tavaszi filmklubja.
Betömik a foghíjat a Clark Ádám téren
2016. április 8. 19:00
A Clark Ádám tér mostanában leginkább a fonódó villamoshálózat építése okozta káosz miatt került a figyelem középpontjába, ám van egy városképi szempontból lényegesebb esemény is. Hamarosan beépülhet a város egyik legértékesebb foghíjtelke, amely itt, az Alagút bejárata mellett található.
Cserélik a fafajokat a klíma változása miatt
2016. április 8. 15:51
A klímaváltozásra hivatkozva cserélik a fafajokat a Pilisi Parkerdőnél. Az erdészek változatos, sokféle fafajból álló erdők kialakításával támogatják az erdők természetes ellenálló-képességét.
Életet lehelne az üres terekbe
2016. április 8. 15:37
Az üres telkekben, épületekben és üzlethelyiségekben rejlő lehetőségekre hívja fel a figyelmet a háromnapos Cooperative City Festival.
Megújulóban Budafok központja
2016. április 8. 15:30
Ünnepélyesen átadták a Budafoki Szomszédok Piacát az új köztérrel, valamint a Stáció lépcsőt és kertet Budafok-Tétényben.
Gasztroközpont lehet a Várkert Bazárból
2016. április 8. 11:17
L. Simon László államtitkár szerint kulturális, közlekedési és gasztronómiai szempontból is fontos helyszínné kívánják tenni a megújult Várkert Bazárt.
Közügy a közterület? A Hegyalja út át nem nevezéséről
2016. április 6. 13:12
Nem lett Mádl Ferenc út a Hegyalja útból, mert gyakorlatilag minden szereplő, a polgármesterek, a helyi lakosok és az ellenzéki aláírásgyűjtők is tiltakoztak ellene. A nemzeti emlékezet térképre írásának politikai óhaja viszont úgy tűnik, százötven éve töretlen.
Hozzon egy verset a BMK-ba!
2016. április 6. 9:36
„Hozz egy verset, tűzd ki!” címmel hirdetett akciót a XI. kerületi Budapesti Művelődési Központ minden érdeklődő számára a Magyar Költészet Napja alkalmából: mindenki behozhatja és kitűzheti kedvenc versét, versrészletét a paravánokra.
Indulhat a budavári lovarda újjáépítése
2016. április 5. 16:29
A budai Vár újjáépítését célzó Nemzeti Hauszmann Terv első ütemében májusban megkezdődhet a lovarda visszaépítése. Jó ütemben halad a Szent István-terem rekonstrukciójának előkészítése is.
New Yorkban mutatkozik be a pesti zsidónegyed
2016. április 5. 16:16
A régi manhattani zsidónegyedben mutatkozik be a pesti zsidónegyed egy multimédiás kiállítással, amely a környék múltját és jelenét mutatja be a New York-i érdeklődőknek.
Nádori örökség – visszanyerheti régi szépségét a József nádor tér?
2016. április 4. 10:16
Tudja, hol található a főváros első nem egyházi jellegű köztéri szobra? És azt, hogy hol kellett egykor büntetést fizetnie Mikszáth Kálmánnak, ha túl hangosan vitázott? A válasz ugyanazon a helyen keresendő, amely mostanában inkább a mélygarázsépítés és a fakivágások kapcsán került a budapestiek figyelmének középpontjába. A József nádor téren tettünk időutazást.
Budapest, a változó világváros és Kertész Imre
2016. április 1. 13:57
Bár a minap elhunyt Kertész Imre közéleti szerepének és írói életművének társadalmi feldolgozása napjainkban még finoman szólva sem végleges, kevésbé közismert az az érdekes tény, hogy az egyetlen magyar Nobel-díjas író milyen érzékletesen írt a háború előtti és utáni Budapestről.
Álmodjon otthont Csontváry képeinek!
2016. április 1. 13:45
Kreatív ötletpályázatot hirdet meg a Miniszterelnökség egy új kiállítótér tervezésére, amely méltó módon mutatná be Csontváry Kosztka Tivadar alkotásait.
Bartók Bélát ünnepli az MTA is
2016. április 1. 13:30
„A nemzeti hagyományokhoz való hűség nem bezárkózás” – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök az MTA Zenetudományi Intézet Bartók-kiállításának megnyitóján. Az új kiállítások közelebb viszik a látogatót Bartók világához, segítik megismerni és megérteni az életművet.
Gondolta, hogy már két éve nyitva a Várkert Bazár?
2016. április 1. 13:24
Április első napjaiban lesz két éve, hogy nyitva áll a megújult Várkert Bazár. A születésnap alkalmából április első hétvégéjén számos programmal várják az érdeklődőket.
A nagy háború emlékezete a főváros múzeumában
2016. március 31. 16:34
A Kiscelli Múzeum kiállítással emlékezik a nagy háborúra. Könnyen megteheti, mert országos viszonylatban is gazdag anyag áll a rendelkezésére, ugyanis a Budapest Székesfőváros Tanácsa 1915-ben határozatot hozott a háborús anyag gyűjtéséről, amelyhez hasonló jelentőségű gyűjtés azóta sem történt. Így került közgyűjteménybe több ezer irat, plakát és szép számú fotó is.
Svéd drón járta be Budapest egét
2016. március 30. 13:26
Budapestről készített hangulatos drónfelvételeket a svéd SkyFoxMedia csapata, akik bevallásuk szerint bele is szerettek a magyar fővárosba.
A Könyvhét helyszíne marad a Vörösmarty tér
2016. március 29. 13:50
Garanciát vállalt Tarlós István főpolgármester arra, hogy az Ünnepi Könyvhét helyszíne a Vörösmarty tér marad – közölte a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése.
Lassan megláthatjuk, milyen lesz a megújult Városliget
2016. március 29. 13:41
Hamarosan lezárul a Városliget tájépítészeti és a Néprajzi Múzeum építészeti pályázata. Ezzel kialakul a Liget Budapest projekt végső arculata, amivel Baán László miniszteri biztos szerint el lehet majd hagyni a tévképzeteket.
Természetfotós játszótér létesült a Füvészkertben
2016. március 27. 12:25
Máté Bence világhírű természetfotós segítségével természetfotós játszóteret alakítottak ki a budapesti Füvészkertben.
Megújul a ferencvárosi Nehru-part
2016. március 25. 10:51
Nagyszabású fejlesztésekkel újul meg a Duna-menti, ferencvárosi Nehru-part. Nagyobb játszótet és számos sportolási helyszínt alakítanak ki, miközben jelentősen megújul a térség zöld felülete is. A megújuló park területén összesen 126 padot helyeznek ki.
Így működött a vörösterror a parlamentben
2016. március 24. 13:23
A Tanácsköztársaság politikai rendőrségének parlamentbeli működését fedi fel B. Müller Tamás Vörösterror az Országházban – 1919 című könyve, amelyet hétfőn mutattak be Budapesten.
Húsvéti forgatag lesz a Várkert Bazárban
2016. március 24. 13:18
Ingyenes családi programok lesznek a Várkert Bazárban, a Neoreneszánsz kertben és a Citadellán március utolsó hétvégéjén.
Jön a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
2016. március 24. 12:34
Több száz program, író-olvasó találkozók, dedikálások, felolvasások, koncertek és kiállítások sora várja az érdeklődőket a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. melynek kiemelt vendége Szlovákia.
Budapesti sétákat szervez a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
2016. március 24. 12:20
Százhúsz éves lett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala: ennek alkalmából városjáró sétákat szerveznek a magyar alkotó szellem nyomában.
Vitáztak a Szovjetunióba hurcoltak emlékművéről
2016. március 24. 12:12
A Szovjetunióba hurcoltak központi emlékművéről vitáztak túlélők, történészek és közéleti szereplők a Gulág-emlékév kapcsán.
Így irányították a légiforgalmat Budapest egén
2016. március 22. 14:39
A magyar légiforgalmi irányítás elmúlt száz évéről jelentetett meg könyvet Renner Péter légiforgalmi irányító és Csontos János.
Most már tényleg bontják a Puskás Stadiont
2016. március 22. 14:24
Megkezdődött a Puskás Ferenc Stadion bontása hétfőn. A régi stadionból megtartanak néhány jellegzetes elemet, ami a tervezők szerint unikálissá teszi az új arénát. A háromszintes lelátó mind a 65 ezer ülőhelye fedett lesz az új stadionban, amely mindenben megfelel majd a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra vonatkozó előírásoknak.
Pest-budai vaktérkép, betonba öntve a Széll Kálmán téren
2016. március 22. 14:10
Ahogy formálódik az új Széll Kálmán tér, úgy válnak egyre inkább láthatóvá a tér hangulatát is meghatározó új művészeti alkotások is. Köztük is legfeltűnőbb az ősz óta megcsodálható nagy vaktérkép a metró legyező alakú kijáratánál, ott, ahol régen a jegypénztárak voltak.
Verssel fizethetünk egy napig a kávéért
2016. március 21. 16:47
Számos budapesti kávéház csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, melyben március 21-én, hétfőn verssorral lehet fizetni egy kávéért.
Megújult a Tündérpalota
2016. március 20. 15:06
Véget ért a budapesti Könyvel Kálmán körúti Tündérpalota felújítása: a műemlék épület energetikailag és külsejében is megújult.
Megdőlve bár, de törve nem – Narancseperfa a Margit-szigeten
2016. március 18. 11:41
Március idusán nemcsak a forradalomra emlékezhetünk Budapesten, hanem az 1838-as nagy dunai árvízre is, amely 14-e és 18-a közt romba döntötte a város egy jó részét (hogy aztán Pest a romokon nagyvonalú metropolisszá épüljön fel). A jeges áradás sok áldozatot követelt, és a növényvilágban is jelentős károkat okozott.
Megújult a Dráva park a XIII. kerületben
A XIII. kerületben felújították a Hegedűs Gyula utca, a Dráva utca és a Visegrádi utca által határolt közparkot. Új fákat ültettek, növényeket telepíttek, a járda vonalvezetése a Dráva folyót idézi. Teljesen új játszótér, fitneszpark, okospad, csocsóasztal, olvasósarok várja az idelátogatókat.
A 200 éve született Zirzen Jankára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Zirzen Janka nevét kevesen ismerik, pedig a XII. kerületben utcát neveztek el róla, a II. kerületi Csalogány utcában pedig egy emléktábla hirdeti, hogy ott működött 1874-től az általa vezetett első állami tanítóképző intézet. Születésének 200. évfordulója alkalmából a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, a felújított síremlékénél tartottak megemlékezést a nőnevelés és tanítóképzés jelentős alakjáról.
Az Albert Flórián Stadion története – Ötven éve adták át az FTC második Üllői úti pályáját
A Ferencvárosi Torna Club hazánk legnépszerűbb sportegyesülete. A Fradi labdarúgócsapata rendelkezik a legtöbb bajnoki címmel és a legnagyobb, az ország minden részére kiterjedő szurkolótáborral. 1899. május 3-án alakult meg, tehát most tavasszal 125 éves. Egy másik kerek évforduló pedig az Üllői úthoz kapcsolódik, hiszen a 129. szám alatt 50 éve, 1974. május 19-én adták át azt a stadiont, melyhez a legtöbb ma élő drukker száz és száz emlékkel kötődik.