Keresés az archívumban
Lebontani a Nyugati és a Keleti felüljáróját?
2017. június 9. 16:34
Bombaként robbant a hír: a Tarlós István vezette főváros elbontana két, a Kádár-korszakban emelt gépjármű-felüljárót: a Nyugati térit és a Rottenbiller utcait. Őrült beszéd? Vagy van benne rendszer?
Ez is Lechner?
2017. június 8. 12:01
Reprezentatív kivitelű könyv jelent meg nemrégen: a Lechner összes. A borító képes albumot sejtet, de kinyitva – a sok szép képen túl – komoly monográfiát kap az olvasó. A következőkben ebből az életműből szemezgetünk, felfedezve a szerzőkkel együtt, mi mindent is köszönhetünk Lechner Ödönnek Budapesten.
Tolsztoj teret avattak Budapesten
2017. június 4. 15:24
A XII. kerület eddig névtelen kis parkját nemrégiben az egyik legnagyobb orosz íróról nevezték el, s ezzel egy időben a helyszínen felállított szobrát is felavatták.
A Nemzeti Összetartozás Napját ünnepeljük
2017. június 1. 16:19
Hagyományőrző koncertekkel, játékokkal és kiállításokkal készül a Nemzeti Összetartozás Napjára a hétvégén a Magyarság Háza.
Széll Kálmán tér: siker vagy kudarc?
2017. május 30. 10:54
Egy év telt el azóta, hogy hivatalosan is átadták a budapestieknek a megújult Széll Kálmán teret. Ez idő alatt lassan az is elkészült, ami az átadóra még nem. Sikertörténet vagy megint elszalasztott lehetőség? Ennek jártunk utána.
Régi idők játszóterei – emlékeznek még rájuk?
2017. május 27. 11:01
Mi másról is szóljon a gyereknap, mint a játszásról? Meg a játszóterekről, amik nem is olyan régen vannak a fővárosban. Kalandozzanak velünk az időben a homokozók és hinták között! A régi Budapest játszótér-perspektívából.
Budapest, mackóváros – itt a gyereknap!
2017. május 26. 11:18
Közeledik a gyereknap: összeszedtük hát ennek apropóján a város néhány igazán cuki szobrát, amelyeket a gyerekek is szívesen megnéznek. Mackóbarátok előnyben! Ha Önnek is van kedvenc mesés szobra, ossza meg velünk!
Eső után: tombolt az Ördög-árok
2017. május 24. 11:31
Emberemlékezet óta nem volt ennyi víz a patakban, mint tegnap a nagy eső után. Most már értjük, miért kell ekkora meder az Ördög-ároknak. Ossza meg eső- és vihartémájú fotóját a Facebook-oldalunkon!
Mesekertet avattak a Terézvárosban
2017. május 24. 9:52
Átadták a felújított Benczúr-kertet a VI. kerületben. Bár korábban az eldugott, meghitt kis park sorsáért a helyiek komolyan aggódtak, a végeredmény alapján úgy tűnik: igazán igényes, jól megtervezett játszótér született.
Fotók: ilyen volt a Margit-sziget elmúlt 150 éve
2017. május 23. 10:25
Gőzerővel folyik a Margit-sziget rendbetétele – aki mostanában arra jár, több száz munkást és munkagépet láthat a helyszínen. A vizes vb generálta felújításnak elvileg május végén lesz vége. De addig is: nézegessen képeket a sziget múltjáról! Húsz kép a Margit-sziget elmúlt másfél évszázadából.
Így fest a leendő Nemzeti Táncszínház a Millenárison
2017. május 23. 8:00
A 2018 elejére befejeződő építkezés mostani szakasza látszólag kevés izgalmat tartogat,de ez korántsem igaz, a transzformátor szülőhelyének átépítése ugyanis feltárta az ipari műemlék épület eredeti, bazilikális szerkezetét.
Rongyaiból kivetkezve – újjászületik az Ybl vendéglő a Margitszigeten
2017. május 19. 8:20
Budapest gőzerővel készülődik a nyári vizes vb-re. Az esemény farvizén egy olyan épületegyüttes felújítására is sor kerül, amelyet már évtizedek óta rendbe kellett volna tenni. Folyamatban van az Ybl-vendéglő újjászületése a Margit-szigeten.
Így épült a Duna-part egyik legszebb temploma
2017. május 18. 8:53
A nagyobb építkezéseket régen is óriási sajtófigyelem övezte, s nem volt ez másként Budapest második legnagyobb református templomával, a Szilágyi Dezső téri épülettel sem. A korabeli cikkekből emellett sokszor olyan érdekességek is kiderülnek, amelyeket mára már a feledés homálya borít.
Harminc éves a Szomszédok
2017. május 8. 12:40
Pont harminc éve indult a gazdagréti lakótelepre költöző karaktereket és mindennapi életüket bemutató, Szomszédok című sorozat, amely 12 éven keresztül ültetett milliókat a képernyő elé.
Miért nem válhatott sokáig Budapest szimbólumává a Lánchíd?
2017. április 28. 15:35
Mindenki tudja, hogy a főváros első önálló hídját, a Lánchidat Széchenyi Istvánnak köszönhetjük, van azonban egy mára feledésbe merült tény, ami egykor nagymértékben akadályozta azt, hogy a vízi átkelő a városegyesítés szimbólumává váljon. Ez pedig nem más volt, mint a hídvám.
Itt a Nemzetközi Könyvfesztivál
2017. április 20. 17:24
A vasárnapig tartó, 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégei idén a visegrádi országok, Lengyelország, Szlovákia és Csehország.
Itt a tavasz Budapesten!
2017. március 30. 14:33
Összeszedtünk néhány különlegességet, amelyeket csak most láthat Budapesten. Nem, nem aktuális kiállításokról, híres épületekről vagy fesztiválokról lesz szó: ezúttal a főváros természeti szenzációi kerülnek terítékre.
Az átoktáblától a varázslóműhelyig – kiállítás Aquincumban
2017. március 21. 11:09
1900 évvel ezelőtt lépett trónra Hadrianus császár, Pannonia provincia első helytartója. Az emlékév apropóján az Aquincumi Múzeumban jártunk, amelynek „Sötét utakon” című időszaki kiállítása a birodalmi idők mágikus oldalába enged bepillantást.
Régi pompájában állítják helyre a Lánchidat
2017. március 20. 11:53
Akár két és fél évig is eltarthat a felújítás, utána viszont korszerű és biztonságos lesz a megszépülő Lánchíd és az Alagút is. Esztétikai és műszaki beavatkozások is várhatók, amelyekkel Budapest legrégebbi átkelője az eredeti állapotát nyerheti vissza.
Ujjé, a Ligetben újjászülettek a pavilonok
2017. március 19. 20:17
Áprilisban adják át a Városliget Feszl Frigyes tervei alapján újjászületett pavilonjait.
Ilyen volt Pest a forradalom előestéjén
2017. március 14. 15:53
Pest késő-reformkori térképe alapján elképzelhetjük, milyen is lehetett a forradalomra készülő Duna-parti kereskedőváros miliője.
Tervezik az új Nemzeti Táncszínházat
2017. március 10. 23:00
Készülnek a végleges kivitelezési tervek a Nemzeti Táncszínház új, Millenáris Parkba kerülő játszóhelyéhez.
Ez Kodály Zoltán Budapestje – 15 tételben
2017. március 6. 12:08
Kodály-év van: március 6-án van 50 éve annak, hogy a zeneszerző 84 éves korában elhunyt. E jeles évforduló kapcsán összeszedtük, milyen fővárosi helyszínekhez fűzte őt kapcsolat – hiszen Kodály Zoltán 67 évig volt budapesti lakos.
Időkapszulát találtak a Szépművészetiben
2017. március 1. 16:42
1904-es időkapszulát találtak a Szépművészeti Múzeum felújítás alatt lévő Román Csarnokában.
Ismeri ezeket az Arany János-emlékműveket?
2017. február 28. 14:09
A nagy emberek kultusza rendszerint akkor alakul ki, amikor már nincsenek közöttünk, lezárult az életművük. Ez alól csak néhány szent a kivétel, Arany János azonban költő volt. Születésének 200. évfordulója alkalmából kerestük fel Arany fővárosi emlékhelyeit, köztük olyanokat is, amelyekeket csak kevesen ismernek.
Búcsú a Három pipától – Arany János Budapesten, 3. rész
2017. február 21. 12:14
Folytatjuk Arany János pest-budai életéről szóló sorozatunkat: a helyszín még mindig Pest, az akkoriban még elég külvárosinak számító Üllői út környéke. A költő köztiszteletnek örvend, de ez lakáskörülményein még nemigen látszik. Meg is van sértve.
Egy darabka Firenze a Palotanegyedben
2017. február 15. 13:05
Megújul Budapest egyik legszebb neoreneszánsz épülete. A VIII. kerületi Palotanegyedben az elmúlt időszakban egyre több épület születik újjá: a szebbnél szebb házak között igazi gyöngyszemek is vannak. Ilyen a Krúdy utca 11. is, amely a város egyik legszebb neoreneszánsz házaként nemsokára teljesen új arcát mutatja majd a nagyközönségnek.
Völgy utcai villa: ház állott – most kőhalom
2017. február 13. 16:04
Látják ezt a szép budai villát? Nézzék meg, mert most már csak fotón láthatják! Újabb patinás hűvösvölgyi villa tűnt el: a II. kerületi Völgy utcában álló évszázados épület előbb az enyészeté lett, mostanra pedig teljesen lebontották, hogy új épület kerüljön a helyére.
A végállomás épülete őrzi a lóvasút emlékét
2017. február 10. 12:05
Lóvasút, villamos, trolibusz. Három teljesen különböző, kötöttpályás közlekedési eszköz, amelyekben egyetlen dolog mégis közös: a zugligeti végállomás, amit pontosan százötven esztendeje kezdtek el építeni a lóvasúthoz. Ezt a villamos is használta, trolibusz viszont azóta sem épült Zugligetbe.
Józsefváros I. világháborús emlékeiről
2017. január 19. 14:45
Tudta, hogy a VIII. kerületben két I. világháborúval kapcsolatos szobor is van, méghozzá egymástól nem is messze? Bár sokan nap mint nap elsétálnak mellettük, a jelentésüket mégis kevesen ismerik, pedig gyönyörű alkotásokról van szó. Két közismert, népszerű budapesti helyszín emblematikus szobrát mutatjuk be.
Sportközpont a gumigyár helyén
2017. január 18. 21:39
A Kerepesi úti egykori gumigyár helyén sport- és kulturális központ jöhet létre.
Száz éve halt meg Madarász Viktor
2017. január 14. 21:08
Száz éve, 1917. január 10-én halt meg a magyar nemzeti romantika egyik legjelentősebb festője.
Végigkísérte történelmünket a befagyó Duna
2017. január 11. 16:03
A mostani dunai jégzajlás kapcsán visszatekintünk: voltak olyan idők is, amikor maga a folyó jelentette az átkelőt Pest és Buda között. Néhány olyan emlékezetes történelmi évre tekintünk most vissza, amikor teljesen befagyott a folyó, vagy éppen a zajló Duna okozott hatalmas áradást Pest-Budán.
Hatvan éve nyílt meg a Divatcsarnok
2017. január 4. 11:54
1957. január 2-án nyílt meg a Divatcsarnok Budapesten, az egykori Párisi Nagy Áruház épületében. Az épület a hanyatlás évei után a 21. században nyerte vissza régi pompáját.
Itt a reformáció emlékéve
2016. december 30. 16:28
Közel négyszáz programot terveznek 2017-re, a reformáció emlékévére.
A vörös troli első útja
2016. december 21. 20:07
Ha annyit mondanánk a kép láttán: na, ezek a legsötétebb napok voltak, nem járnánk messze az igazságtól. Sztálin ugyanis, legalábbis egyes források szerint, december 21-én, az év leghosszabb éjszakájú napján született. Budapesten pedig a világháború után, 1949-ben éppen ezt a napot nézték ki, hogy átadják az első újfajta trolit.
Óvatosan ültetik át a városligeti fákat
2016. december 15. 15:39
Az illetékesek szerint nagy körültekintéssel végzik a koros városligeti fák átültetését, a munkát gondos előkészítés előzi meg és utógondozás követi.
Felújítják a Benczúr-kertet
2016. december 12. 12:25
Nemrégiben látott neki a VI. kerületi önkormányzat a Benczúr-kert felújításának. A korszerű játszótér mellett árnyékoló, esővédő, ivókút, öntözőhálózat is helyet kap, a kert pedig valódi közösségi térré válik. Voltak kritikus hangok az átalakítás kapcsán, de a konfliktus végül pozitív végkifejlettel zárult. Az önkormányzat és a helyiek közös szakmai munkacsoportban egyeztetnek a munkálatokról.
Minszkkel és Quitóval működik együtt Budapest
2016. december 8. 0:05
Együttműködési megállapodás jött létre Budapest és a fehérorosz főváros, Minszk, valamint Budapest és az ecuadori főváros, Quito között, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén egyhangúlag jóváhagyta a már korábban megkötött megállapodásokat.
Minden megváltozott Budapesten? Na nem!
2016. december 6. 11:11
Szomorúsággal vegyes nosztalgiával olvasta, hogy el kell búcsúznunk a Petőfi Csarnok műanyag keretes, linóleumos világától? Egyet se búsuljon! Még számos olyan hely van a városban, amelyen nem fog az idő: pont olyanok, mint amilyennek a nyolcvanas években megismertük őket.
Bányászok Budán (és Pesten is)
2016. december 5. 22:13
Hagyományosan Szent Borbála napja, december 4-e ünnepnap volt: évszázadokig ez volt a bányásznap. Ha sok bányaemlék nincs is Budapesten, egyet (és még néhányat) azért találtunk e jeles nap tiszteletére.
Arany János nyomában I. – Az ifjú költő Pest-Budára látogat
2016. november 30. 14:03
2017-ben lesz Arany János születésének 200. évfordulója, ezért a jövő évet az országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-emlékévnek nyilvánította. A pestbuda.hu oldalain az év végéig a költő és a város kapcsolatát bemutató sorozattal megyünk elébe az ünneplésnek.
Kilencven éves a Műjégpálya
2016. november 20. 7:58
Kilencven éve, 1926. november 20-án nyílt meg a Városligetben az ország első műjégpályája.
Erdőben állították fel a főváros első Kossuth-szobrát
2016. november 18. 17:02
A Mátyás király út végén, az erdőben áll Budapest első Kossuth Lajos-szobra. Hogyan és miért került pont oda? Utánajártunk a történetnek.
Díjakat adtak át a főváros napján
2016. november 17. 16:48
Kapás Boglárka, Bucsek Gábor és Imre Géza is Pro Urbe Budapest díjat vehetett át többek között a főváros napján.
Hol Nemzet(i) süllyed(t) el – ötvenéves az új Blaha
2016. november 14. 17:44
A Blaha-aluljáró, semmi kétség, fogalom. Budapest reális arca a városi embertömeg minden árnyalatával. Egy valóságos kis univerzum, amely éppen ötvenéves születésnapját ünnepli a napokban.
Nyomortelep helyén lakótelep – a József Attila-lakótelep múltja
2016. november 8. 17:25
Hatvan évvel ezelőtt kezdték meg az Üllői út mentén húzódó néhai Mária Valéria-telep felszámolását, és létrejött a három metrómegállót is érintő József Attila-lakótelep. Nemrég a Fortepan oldalára került fel sok olyan kép, amelyek szó szerint feketén-fehéren mutatják be az akkori nyomortelep utolsó éveit.
Városligeti idill – és ami mögötte van
2016. november 6. 21:34
Kétszáz éve annak, hogy Heinrich Christian Nebbien 1816. októberében letette Pest első, mindenki számára nyitott népkertjének művészi gonddal kidolgozott tervét. A Fortepan archívum képén meg nagyjából száz éve, 1916-ban evezhetett ez az úr az időközben megvalósult parkban, a Városligeti-tavon.
Eltűnt temetők nyomában Budapesten
2016. november 5. 11:44
Gesztenyés kert, West End, Kálvária tér: Budapesten számos olyan közterület van, amely valamikor temető volt. Nem csoda: az állandóan terjeszkedő város mindig túlnőtte a határában lévő sírkerteket. Ezekből mutatunk meg néhányat.
Hősökre emlékezve – a Kerepesi temetőben
2016. november 2. 14:01
Miközben a rákoskeresztúri Új köztemető az 1956-os megemlékezések központi helyszínévé nőtte ki magát, kevesebb szó esik a Kerepesi temető 21-es parcellájáról. Pedig a forradalom napjaiban megnyitott területen ma is polgári áldozatok százai nyugszanak.
Megújult a Dráva park a XIII. kerületben
A XIII. kerületben felújították a Hegedűs Gyula utca, a Dráva utca és a Visegrádi utca által határolt közparkot. Új fákat ültettek, növényeket telepíttek, a járda vonalvezetése a Dráva folyót idézi. Teljesen új játszótér, fitnesz park, okospad, csocsóasztal, olvasósarok várja az idelátogatókat.
A 200 éve született Zirzen Jankára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Zirzen Janka nevét kevesen ismerik, pedig a XII. kerületben utcát neveztek el róla, a II. kerületi Csalogány utcában pedig egy emléktábla hirdeti, hogy ott működött 1874-től az általa vezetett első állami tanítóképző intézet. Születésének 200. évfordulója alkalmából a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, a felújított síremlékénél tartottak megemlékezést a nőnevelés és tanítóképzés jelentős alakjáról.
Az Albert Flórián Stadion története – Ötven éve adták át az FTC második Üllői úti pályáját
A Ferencvárosi Torna Club hazánk legnépszerűbb sportegyesülete. A Fradi labdarúgócsapata rendelkezik a legtöbb bajnoki címmel és a legnagyobb, az ország minden részére kiterjedő szurkolótáborral. 1899. május 3-án alakult meg, tehát most tavasszal 125 éves. Egy másik kerek évforduló pedig az Üllői úthoz kapcsolódik, hiszen a 129. szám alatt 50 éve, 1974. május 19-én adták át azt a stadiont, melyhez a legtöbb ma élő drukker száz és száz emlékkel kötődik.