Hegyvidék

lakossagi_forum03_450x330.png Új pihenőparkot építenek a Hegyvidéken Pihenőparkot alakítanak ki a XII. kerületi Törökbálinti út és Zsigmondy Vilmos utca találkozásánál. A terveket a környéken lakók igényei alapján készítették el.
Átadták az Anna-réti kápolnát a Normafánál Elkészült az Anna-réti kápolna a Normafánál, amelyet december 8-án adtak át. A kápolnában húsz ember fér el, de a keleti oldalának kinyitásával akár ezer embernek is tarthatnak körülötte szentmisét. A terület ezután a Szent Anna-rét nevet viseli.
Több mint ezer fát ültetnek el a Hegyvidéken Több mint 1000 facsemetét igényeltek az Árnyas Hegyvidék Program keretében a XII. kerület lakói, akik a magánkertjeikben fogják elültetni az őshonos erdei fákat. A legtöbben mezei juhart és a virágos kőrist választottak.
Átadták a felújított budai mentőállomást Az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb mentőállomása jött létre: átadták a felújított budai mentőállomást a XII. kerületi Alkotás úton, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem területén.
Ilyen lett a megújult Normafa Síház Elkészült a XII. kerületi Normafa Síház rekonstrukciója. Az 1930-ban épült ház egykor síközpontként, majd vámőrségként, később vendéglátóhelyként működött. A mostani felújítás során az épület eredeti karakterének visszaállítására törekedtek. A síház mellé egy új erdei pavilon is épült, környezetében parkot, közösségi teret alakítottak ki.
Sétányt neveztek el Kopp Máriáról a Normafánál Átadták a Kopp Mária sétányt, amelyet a Normafánál, a XII. kerületi Eötvös út forgalomtól elzárt szakaszán alakítottak ki. Az eseményen felavatták a 2012-ben elhunyt neves orvos, pszichológus emléktábláját, illetve a Normafa családi pihenőpadját, valamint elültették a magyar családok fáját is.
Séta a múltban és a jelenben: megismerhetjük a Hegyvidék főutcáját Mostantól olyan helytörténeti sétát tehetünk a Hegyvidék főutcáján, a Böszörményi úton, amelynek során oszlopokra helyezett QR-kódok beolvasásával ismerhetjük meg a környék múltját. Épületekről, vendéglátóhelyekről, valamint az egykor itt élő emberekről találhatunk érdekes történeteket, leírásokat, láthatunk képeket, filmrészleteket a séta tizenegy megállójában.
Felavatták Tamási Áron szobrát a XII. kerületben Szobrot állítottak Tamási Áron írónak Budapesten, a Kiss János altábornagy utcában. Az Ábel-trilógia szerzője a székelyföldi Farkaslakán született 1897-ben, Erdélyben vált híres íróvá, 1944-ben költözött Budapestre. Több mint húsz évig, a haláláig élt a XII. kerületben, ahol május 26-án avatták fel egész alakos szobrát, Matl Péter alkotását.
Hetvenöt éves a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút április 11-én ünnepli 75. születésnapját. A budai helyekben kanyargó – egykori nevén – Úttörővasút első szakaszát 1948-ban építették.
Újra jár a fogaskerekű Április 1-től újra jár a fogaskerekű. A téli üzemszünet ideje alatt egy több száz méteres szakaszon felújították a pályát, hogy problémamentesen és csendesebben tudjanak közlekedni a szerelvények, valamint új kitérőket építettek be az Orgonás megállóhelynél.
A történelmi emlékektől a népi motívumos házakig – Emlékséta egy budai utcában A XII. kerület peremén tekereg egy szép házakban, fasorokban és emléktáblákban bővelkedő utca, ami összeköti Buda nyüzsgő század eleji városrészét a csendesebb Németvölggyel. A hegyvidéki Kiss János altábornagy utcában lelt végleges otthonra a főváros első állami tanítóképzője, ide tervezett Medgyaszay István népi falképekkel díszített lakóházakat, ahol Bartók, Kodály vagy Liszt kottaírásait is kiadták, de itt alkotott Vaszary János két tanítványa is. Lássuk, milyen érdekességekkel kecsegtet ez az utca!
Két közterület elnevezéséről is döntött a főváros A Hegyvidéken található Diana köz elnevezéséről még 1985-ben született döntés, most hivatalosan is nyilvántartásba vették, valamint a közterület eddig névtelen folytatása is a Diána köz nevet kapta. A XX. kerületben pedig a Vereckei utca nevét a jelenleg is használt Verecke utcára pontosították.
Adományt gyűjtenek az Anna-réti kápolna felépítésére Egy kis alapterületű, alig harminc négyzetméteres kápolnát terveztek a XII. kerületi Anna-rétre. Ha az adományok összegyűlnek, akkor jövőre felépülhet a Hegyvidéken a tájba illő misézőhely.
Nem szüntetik meg a fogaskerekűt A hegyvidékiek javaslatát elfogadva a Fővárosi Közgyűlés arról döntött, hogy támogatja a fogaskerekű felújítását és nyomvonalának meghosszabbítását. Tehát nem szüntetik meg a fogaskerekűt. A felújítás ideje alatt úgynevezett igényvezérelt telebusszal biztosítják a közlekedést.
Könnyebb lesz kerékpárral eljutni Pestről a budai hegyekbe A belvárosból könnyebben lehet majd kerékpárral megközelíteni a Budai-hegységet, mert új kerékpáros kapcsolatokat alakítanak ki a XII. kerületben. A Budakeszi út – Zugligeti út és a Budakeszi út – Szilágyi Erzsébet fasor – Hűvösvölgyi út vonalán terveznek fejlesztést és korszerűsítést.
Reformkori játszótér épült a XII. kerületben – A város múltját ismerhetik meg a gyerekek A Lánchíd, az Alagút, a fogaskerekű és a Kisfaludy-gőzhajó alapján tervezett játékok is megjelennek a teljesen megújult XII. kerületi Hollósy Simon utcai játszótéren. A Hegyvidék és a főváros XIX. századi, főleg reformkori múltját idézik fel a különleges játékok, valamint azok a tablók, amelyeken a korszakot bemutató képeket, leírásokat, illetve QR-kódokat elhelyeztek.
A Hegyvidék első gyöngyszemei – Hild József budai villái A XIX. század első felében növekedésnek indult Pestről egyre többen költöztek ki a budai hegyekbe, hiszen a forgalom és zsúfoltság helyett ott nyugalom és friss levegő várta őket. A nagyobb telkek szabadon álló, kertes villák építését is lehetővé tették, melyek közül sokat a korszak legtöbbet foglalkoztatott építésze, Hild József tervezett.
Befejeződött a bibliai teremtéstörténetet ábrázoló freskó felújítása a városmajori templomban Befejeződött a teremtés hét napját ábrázoló monumentális Aba-Novák Vilmos-freskó helyreállítása a városmajori templomban. A 160 négyzetméteres freskó a teremtést bemutató hét nagy képből és 42 kis méretű, biblikus témájú képből áll. Most már a hetedik napot ábrázoló rész is eredeti szépségében látható a mennyezeten.
Egy elfeledett foglalkozás: vízárusok Pest és Buda utcáin A víz alapvető létszükséglete az életnek, így jelentősége kiemelten fontos volt minden korban. Ma már természetes, hogy a csapból folyik a víz, de régen ez nem így volt, a vizet is árusok hordták a házakhoz, hogy mosni, főzni, tisztálkodni, és ami a legfontosabb, inni tudjanak az emberek. A XIX. században Pest és Buda jelentős fejlődésnek indult, az igényeket a helyi kutak és források már nem tudták teljesen kielégíteni, így megjelentek a vízárusok, akik pénzért mérték a portékájukat.
Fogaskerekű, gőzhajó, Lánchíd – Így építik át a XII. kerületi játszóteret A Lánchíd, a fogaskerekű és a Kisfaludy gőzhajó alapján tervezett játékok is megjelennek hamarosan a XII. kerületben, a Hollósy Simon utcai játszótéren. A játszóeszközök egy része kapcsolódik a Hegyvidék kulturális, technikai és történeti örökségéhez. A park újjáépítése a jövő héten kezdődik.
Megkezdődtek a Jókai-kertben az építési munkák Megújul a Jókai-kert és benne a műemléki védettségű Steindl-villa, amely jövő ősztől egy új természetismereti kiállítóhelyként várja a látogatókat. Az építési munkálatok már megkezdődtek.
Kutak, források, fürdők a XII. kerületben: a víz szerepéről nyílt kiállítás a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteményben Már Mátyás idejében is a hegyvidéki kutak biztosították a budai Vár vízellátását, de Erzsébet királyné és József nádor is svábhegyi vizet ivott – derül ki a Hegyvidék és a víz kapcsolatát bemutató új kiállításon, amely a Lóvasút Rendezvényközpont mellett, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény épületében nyílt meg szerdán.
Átadták az istenhegyi Szent László Közösségi Házat Átadták az istenhegyi Szent László-plébániatemplomhoz tartozó új közösségi házat a XII. kerületben. A beruházással az egyházközség régi álma vált valóra, hiszen most már van egy olyan közösségi terük, ahol a szentmiséken kívül is tudnak találkozni különböző programok keretében. A stílusával a mellette álló templomhoz illeszkedő épület 150 fős rendezvényterme vetítővászonnal és modern hangosítási rendszerrel van felszerelve, így bármilyen előadásnak, koncertnek vagy filmvetítésnek helyet tudnak biztosítani benne.
Új szárnnyal bővül a városmajori klinika Új négyemeletes szárnnyal bővül a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika a Városmajor utca 70. alatti telken, amelyben a Diagnosztikai Központ kap majd helyet. A klinika új és régi épülettömbjét a tervek szerint egy híd köti majd össze.
Emlékművet avattak a második világháború XII. kerületi áldozatainak Csütörtökön a városmajori Jézus szíve templom előtti parkos területen átadták a második világháború XII. kerületi civil és katonai áldozatainak emlékművét. A két gránittömbből álló emlékmű absztrakt módon ábrázolja azt a hiányt, amelyet a kioltott emberi életek jelentettek és jelentenek az érintetteknek.
Befejeződött a Kútvölgyi Kórház külső homlokzatának felújítása Megújult a Kútvölgyi Kórház külső homlokzata, illetve kicserélték a toronyépület nyílászáróit, és korszerűsítették a hűtési és fűtési rendszerét is. Ugyanakkor már folynak a belső felújítási munkálatok is.
Megújul a Városmajor: nagyobb zöld felület és egy tó is lesz a parkban A megújuló Városmajor a most kihirdetett győztes terv alapján egyszerre lesz természetközeli pihenőkert, zöld tisztásokkal, napozóréttel és játszóterekkel, közösségi sportpályákkal felszerelt családbarát szabadidőpark. A burkolt felületek csökkentésével 240 év után először nő a park területe: 15 ezer négyzetméterrel több lesz a zöld. A tervekben egy tó is szerepel, amelyet a templom mögött alakítanának ki.
Szecessziós budai házban nyílt meg az Egyszülős Központ Egy szép szecessziós házban, egy egykori bankfiók földszinti irodáinak helyén alakították ki az új budai Egyszülős Központot. A családokat segítő intézmény hétfőn nyitotta meg kapuit a XII. kerületi Magyar jakobinusok terén.
Őszre megépülhet a kápolna az Anna-réten Idén őszre készülhet el az Anna-rétre tervezett kis kápolna a XII. kerületben.
Átadták a Haggenmacher-villa kulcsait, megmenekült az épület A Magyar Állam élt elővásárlási jogával, és megvásárolta a Fővárosi Önkormányzat által privatizálni kívánt XII. kerületi Haggenmacher-villát, amelynek helyén egykor az Istenszeme fogadó működött. A kulcsokat a napokban adták át. Az értékes műemlék tehát köztulajdonban marad, a tervek szerint a felújítást követően közösségi célokra használják majd.

További cikkeink