Hírek

196312_179421_fenyvillamos_bkk.jpg Péntektől ismét jár az adventi villamos Az adventi és karácsonyi időszak látványossága az adventi villamos. A nosztalgiajármű idén nem a megszokott fénydíszítéssel, de hangulatos belső dekorációval bukkan majd fel a 2-es villamos vonalán és a főváros több különböző pontján.
Visszanyerte eredeti formáját a Clark Ádám téri körforgalom November 21-étől – formáját tekintve – már az eredeti, nagy körforgalmat használhatják a Clark Ádám téren közlekedők, a hétvégén ugyanis befejeződött a tér helyreállításának első szakasza. A Lánchíd felújítása a járdák felújításával és a műemléki elemek rekonstrukciójával folytatódik.
Felállították az ország karácsonyfáját az Országház előtt Megérkezett Budapestre az ország karácsonyfája, amely adventtől vízkereszt napjáig díszíti az Országház előtti Kossuth teret. A 18 méter magas, több mint 6 tonna súlyú fenyőt a Heves megyei Apcról szállították a fővárosba.
Januárban nyílik meg az utasok előtt a Ferenciek tere és Deák Ferenc tér metróállomás Januártól újabb két állomáson, a Deák Ferenc téren és a Ferenciek terén is megállnak a szerelvények a felújítás alatt lévő 3-as metróvonalon. Még további négy helyszínen zajlanak munkálatok: a Lehel tér, Nyugati pályaudvar, Arany János utca, Nagyvárad tér állomások területén, valamint az utolsó simításokat végzik a Dózsa György úti liftek beépítésénél.
A Múzeumkert, ahol Petőfi is járt – A szabadság, a szerelem, a történelem színtere A Magyar Nemzeti Múzeum kertje egy szimbolikus hely, az 1848. március 15-i események emblematikus helyszíne, amely a nemzet kertje elnevezést is kiérdemelte. Budapest egyik legkedveltebb közparkjáról van szó, amely már a XIX. században is a városlakók népszerű pihenőhelye volt. A Múzeumkertben híres írók, szabadsághősök szobrait láthatjuk, legrégebbi fái közé tartozik az a japánakác, amely már látta Kossuth Lajos 1894-es temetését, itt játszottak a Pál utcai fiúk Molnár Ferenc híres regényében. Videónkból kiderül, mennyit kellett régen a padon üldögélésért fizetni, mit dolgozott itt a későbbi albán királyné, és mióta ünneplik meg március 15-ét a szabadság és szerelem kertjében.
A Vizafogó park és pavilonépület nyerte el Budapest építészeti nívódíját A Budapest Építészeti Nívódíja idei nyertese a XIII. kerületi Vizafogó park és pavilonépület lett, dicséretben részesült az Attila 99 Loft apartmanház, az egykori Józsefvárosi Telefonközpont épületében kialakított hotel és társasházi lakások, a zugligeti A15 villa, a Budafoki Zöldike Tagbölcsőde, valamint a Bakáts tér és a csatlakozó utcák felszíni rendezése.
Hild József nyomában Klasszicista házak a pesti belvárosban, elegáns villák a Svábhegyen, egy nagy magyar építőművész kiemelkedő alkotásai: Hild József örökségével ismerkedhetünk a közeli hetekben, az épületeken keresztül megtudhatjuk, milyen volt a kor, amelyben alkotott, hogyan fejlődött Pest és Buda a reformkor különleges hangulatú, fellendülő időszakában.
Lesz karácsonyi díszkivilágítás a Belváros legfontosabb közterületein Lesz karácsonyi vásár a Vörösmarty téren és a Szent István-bazilika előtt, karácsonyi díszkivilágítás a Szabadság téren, a Ferenciek terén, a Váci utcában, az Egyetem téren, az Olimpia parkban és még néhány utcában. Kevesebb helyen ugyan, de ünnepi fényekbe öltözik a Belváros, a karácsonyi hangulatról az V. kerületi önkormányzat gondoskodik.
Elhalasztják a volt BÁV-székház átalakítását – Egyetemi épület lesz, egyelőre leáll a tervezés A korábbbi tervek szerint a Károli Gáspár Református Egyetem költözne be a IX. kerületi Kinizsi és Lónyay utca sarkán álló egykori központi zálogház műemlék épületébe. A tavasszal kiírt közbeszerzési eljárást azonban eredménytelennek nyilvánították forráshiány miatt.
Átadták a ferencesek megújult épületét Pasaréten Csendes budai zöldövezetben, a II. kerületi Szilfa utcában található a ferences rendtartománynak az az épülete, amelyben óvoda és idősek napközi otthona is működik. A házat ebben az évben teljesen felújították, átalakították, a palatetőt lecserélték, ünnepélyes avatása a napokban volt.
Négy évet vártunk rá: átadták a Közösségi Ligetet Máriaremetén A II. kerületi Máriaremetén, a Gyarmati Dezső Uszodát és a Pokorny József Szabadidőközpontot is magában foglaló telektömbön elkészült az új szabadidőpark. A Közösségi Liget koncepcióját még 2018-ban alakították ki, a környékbeliek pedig néhány nappal ezelőtt vehették birtokba a területet, amelyen sportpályák, játszótér, futókör, fitneszpark is található.
Az Országház fűtését csak a következő ciklusban korszerűsítik – A Szent Korona elhelyezéséről is gondoskodni kell Az Országházat 1902 őszén adták át, ám a közel 18 ezer négyzetméteres középület fűtését – amely a világ egyik első távfűtéses rendszere volt – még soha nem korszerűsítették. Budapest legismertebb műemlékében már megkezdődött az elavult műszaki rendszerek felmérése, 2023. május 31-ig készül el a beruházási terv és a költségbecslés. Ezt követően dönt a kormány, hogy kezdődhet-e az épület belső rekonstrukciójának és modernizációjának tervezése, és ekkor dől el az is, hogy az Országgyűlésnek a felújítás időszakára ki kell-e költöznie.
Egy IV. században épült római kori villát kutattak a régészek Aquincum utolsó korszakából Egy III. kerületi, harsánylejtői római kori villát és környezetét kutatták az elmúlt hetekben a régészek, az épület az antik Aquincum utolsó korszakában, a IV. században épült. A szakemberek szerint ekkor már a polgárváros lakóinak többsége beköltözött a katonaváros falai közé, Aquincum egykori villaövezetében pedig katonák vagy katonai védelmet fizetni tudó előkelők laktak.
Így terhelték a Lánchidat November 12-én, szombaton 24 darab 20 tonnás tehergépkocsival tesztelték a Lánchíd teherbírását. Az elsődleges adatok alapján jól vizsgázott az átkelő.
Már mind a négy oroszlán visszatért a Lánchídra Visszatértek az eredeti helyükre a Lánchíd pesti hídfőit díszítő oroszlánok is, így immár teljes a létszám: mind a négy szobor a három méter magas gránittalapzatán áll, őrizve a híd bejáratát. A restaurálás több mint egy évig tartott.
Egész télre leállítják a fogaskerekűt, a magas energiaárakra hivatkozva Egészen tavaszig szüneteltetik a fogaskerekű üzemeltetését – erről döntött a Fővárosi Önkormányzat, a BKK és a BKV. A hivatalosan 60-as jelzést viselő tömegközlekedési eszköz pályafelújítás miatt október harmadika óta nem jár, ám az üzemszünet csak november 17-ig tartott volna. A magas energiaárakra hivatkozva most több hónapra leállítják a közlekedését.
Elérte a legmagasabb pontját a Honvéd Főparancsnokság épülete Az újjáépítés alatt álló egykori Honvéd Főparancsnokság Dísz téri épülete elérte a legmagasabb pontját, tetejére már a kupola szerkezetét is felhelyezték. Ebből az alkalomból a hagyományokat követve bokrétaünnepséget tartottak. A bokrétafát a kupolát ékesítő laterna acélvázával együtt emelték a palota tetejére az ünnepségre meghívott vendégek előtt.
Befejeződött a Lánchíd aszfaltozása – Indul a próbaterhelés Egyetlen nap alatt, november 9-én, szerdán elkészült a felújítás alatt álló Lánchíd aszfaltozása. Az útpálya szegélyének bevonatrendszerét még ezt követően alakítják ki, s az útburkolati jelek felfestése is hátravan. A Lánchíd próbaterhelése november 12-én, szombaton lesz, 24 darab 20 tonnás teherautó érkezik a helyszínre.
Neves kardiológusról nevezték el a Bajcsy-Zsilinszky Kórház új szakrendelőjét A X. kerületi Maglódi út és a Lavotta utca sarkán lévő új kőbányai szakrendelő márciusban kezdte el működését, most hivatalosan is nevet kapott. Kerkovits Gyuláról, a neves magyar kardiológusról nevezték el az intézményt, akinek tiszteletére domborművet avattak a szakrendelő bejáratánál.
Nyolcvan fát ültetnek a Blaha Lujza térre A felújítás alatt álló Blaha Lujza téren megkezdődött a fák kiültetése: összesen nyolcvan új fát telepítenek a számukra korábban kialakított kazettákba, ezek környezetében a gyökerek növekedését segítő váztalajt építettek ki. Az 1965-ben lebontott, illetve felrobbantott Nemzeti Színházra emlékeztet majd, hogy a térburkolatban megjelenik az épület körvonala, és a teátrum egykori székeire utaló, bordó színű köztéri bútorokat helyeznek el a téren. A felújítás ebben az évben fejeződik be.
Felavatták Thék Endre emléktábláját Józsefvárosban Thék Endre a magyar bútorgyártás legnagyobb alakja volt. Az asztalosmester, bútor- és zongoragyáros tiszteletére emléktáblát helyeztek el a VIII. kerületi, Üllői út 66/C alatt álló épületen, amelyben az otthona volt. A mostani avatáson az 1952-ben eltávolított eredeti emléktáblát pótolták.
Kétszáz éves a Ferenchalmi kápolna A Budakeszi úton található Ferenchalmi Szűz Mária-kápolnát kétszáz éve szentelték fel. A műemléki védelem alatt álló templom most funkcióbeli és építészeti megújulás előtt áll. A jubileum alkalmából makett- és fotókiállítást nyitott a Máltai Szeretetszolgálat.
Marco Rossi a Szent István-teremben A Szent István-termet és a hozzá tartozó kiállítást a 2021. augusztusi átadása óta már több mint 100 ezren nézték meg. Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya volt a 100324. látogató.
Egyelőre nem kezdődik el az Országház belső felújítása A 120 éves Országház külső felújítása ugyan befejeződött, de az energetikai, gépészeti, biztonsági rendszereit és elektromos hálózatát is korszerűsíteni kell. A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent kormányhatározat a várhatóan többéves belső felújítás lehetőségeinek megvizsgálásáról szól. A kormány arról döntött, hogy amikor az anyagilag lehetséges, támogatja a sok szempontból elavult Országház belső rekonstrukciójának elindítását.
Felavatták a Medgyaszay-termet az Operaház épületében Az Operaház épületében átadtak egy 430 négyzetméteres új rendezvényteret. A 100 fő befogadóképességű Medgyaszay-terem otthona lehet dalesteknek, kiállításoknak, kamarakoncerteknek, ifjúsági programoknak, ének- és gyermekkari próbáknak is.
Gyertyagyújtás nemzetünk nagyjainak sírjainál a Fiumei úti sírkertben A Fiumei úti sírkertben november 1-jén gyertyát biztosítanak mindazoknak, akik a nemzeti sírkertben nyugvó nagyjainkra szeretnének emlékezni. A látogatók ünnepi szentmisén is részt vehetnek.
Újra látogatható az Uránia összes terme Közel hétéves kimaradás után ettől a hónaptól újra megnyílt az Uránia Nemzeti Filmszínház két alagsori terme, amelyek a díszterem alatt találhatók. A Fábri és Csortos vetítőhelyeket 2015-ben vizesedés miatt kellett bezárni.
Átadták a Márványcsarnokot a Nyugatiban, a tető jelentős része is elkészült A 145 éves Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása 2020 tavaszán kezdődött, s mára az épületegyüttes fontos részei fölött be is fejeződött a rekonstrukció. Elkészül a tető a Márványcsarnok, a nemzetközi váró, a volt ABC, a Ceglédi folyosó és a Nyugati tér felőli irodaszárny fölött. Emellett az utasok immár használhatják a felújított Márványcsarnokot és a Ceglédi folyosót is.
Fák, növények, utcabútorok: megújult a Podmaniczky utca a Nagykörúton belül Felújították a VI. kerületi Podmaniczky utca Teréz körút és Bajcsy-Zsilinszky út közötti szakaszát: szélesebb lett járda, új fákat ültettek, és a Jókai utcánál új jelzőlámpás csomópontot létesítettek három gyalogátkelőhellyel. Kerékpársávot alakítottak ki mindkét irányban, kevesebb lett a parkolóhely, bővült a növényzet.
Slachta Margitról parkot, Kopp Máriáról sétányt neveznek el A XIV. kerületben parkot neveznek el Pécsi Eszterről, az első magyar női építészmérnökről és Slachta Margitról, az első magyar női országgyűlési képviselőről. A XII. kerületi Eötvös út egy szakasza Kopp Mária sétány lesz.

További cikkeink