Szent István-bazilika

2020. december 1. 15:00
A Szent István-bazilika Budapest legnagyobb temploma. Ybl Mikósnak köszönhetjük, hogy ma a főváros egyik legismertebb műemléke, de rajta kívül még két építész életművében is kiemelt helyen szerepel: Hild József kezdte a tervezését, Kauser József fejezte be az építését. Hihetetlenül hosszú ideg, 55 évig készült, és 115 évvel ezelőtt, 1905. november 19-én szentelték fel.
2020. november 30. 15:00
A 2019-ben Európa legszebb karácsonyi vásárának választott Adventi ünnep a bazilikánál rendezvény idén rendhagyó módon nyílik meg, az online térbe költözik. A Szent István téren elhelyezik a három ünnepi szimbólumot, a 12 méteres feldíszített karácsonyfát, a betlehemi jászolt és egy 5 méter átmérőjű adventi koszorút.
2020. augusztus 21. 09:00
A budapesti Szent István-bazilika egykori és mai harangjainak öntészet- és egyháztörténeti értéke országos szinten is jelentős. A templom mai nagy harangját a német nép adományaként 1990-ben a passaui Perner cég készítette el, amelyet harminc éve, 1990. augusztus 20-án szenteltek fel. Ez az öntvény Magyarország legnagyobb tömegű harangja.
2020. augusztus 20. 14:00
Az augusztus 20-án megrendezett Szent Jobb-körmenet a magyarság legfontosabb vallási eseménye, a Szent István-nap pedig minden magyar számára a legnagyobb ünnep. Ezért is fájó, hogy idén a hagyományoktól eltérően sem körmenet, sem tűzijáték nem lesz. A rendkívüli helyzetben érdemes kicsit visszatekintenünk a múltba, hiszen a Szent Jobb és a hozzá kapcsolódó körmenetek hosszú és viszontagságos története során sok érdekes és tanulságos esemény történt. Az ereklye 1771-ben Mária Terézia jóvoltából érkezett Budára, az első körmenet pedig 1818-ban volt a budai Várban. A XX. században viszont mindinkább a pesti oldalra került át az ünnep, melyet ekkor már országos érdeklődés kísért.
2020. május 18. 09:00
A Szent István-bazilika papi bejárójánál állították fel az éppen száz éve, 1920. május 18-án született Szent II. János Pál életnagyságú szobrát. A szentatya 1991. augusztus 20-án maga is járt a bazilikában, személyében első alkalommal érkezett pápa Magyarországra.
2019. december 11. 18:00
Európa legszebb karácsonyi vásárának választották a Szent István-bazilika előtt megrendezett karácsonyi vásárt, amely minden eddigi szavazási rekordot megdöntve nyerte el a címet.
2019. december 9. 14:35
Budapestet a téli időszak legszebb európai városának nevezte nemrég a CNN amerikai hírcsatorna. Tíz dolgot ajánl, amit nem érdemes kihagyni az ide látogatóknak.
2019. augusztus 15. 10:00
A főváros legnagyobb templomának kupolája 1947-ben kigyulladt; erről a tűzesetről és a mentésről beszámolt a korabeli filmhíradó is.
2019. augusztus 8. 13:00
Halála után ötven évvel, 1941-ben a korabeli filmhíradó is megemlékezett a nagy magyar építészről, Ybl Miklósról, aki jelentős budapesti épületeivel döntően alakította a város arculatát.
2019. július 25. 08:00
A XIX. század második fele a budapesti városfejlődés aranykora. Az ekkor született értékek tárháza olyan gazdag, hogy a jelentős építőművészek közül is sokak neve bizony nem eléggé ismert. Ilyen a száz éve elhunyt Kauser József is, akinek épületeire pedig sokan jó szívvel gondolunk.
2019. július 16. 09:00
Az európai városok közötti turisztikai versenyben Budapest a legjobbak között teljesített az elmúlt évben a vendégforgalmi adatok alapján. A különleges természeti adottságok mellett a művészettel és történelemmel kapcsolatos látnivalók, programok is növelik a „Budapest-élményt” az ide látogatók számára.
2019. március 13. 14:25
A Szent István-bazilika Szent Jobb-kápolnáját gyönyörűen felújították. Ez a templom legrégebbi helyisége, a szentélyt körülölelő íves kápolna és a sekrestye belső tereit is restaurálták.
2018. augusztus 13. 07:16
A kárpát-medencei magyarságot jelképezi a koszorú.
2018. január 11. 15:40
Miért omolhatott be 150 évvel ezelőtt, 1868-ban a Bazilika kupolája? Mikor derült ki, hogy valami baj van az épülettel? Miképp látta a Ybl Miklós a katasztrófát? Nálunk elolvashatja!