Keresés az archívumban

Felavatták Mőcsényi Mihály szobrát Újbudán Felavatták Mőcsényi Mihály szobrát a XI. kerületi Szent István Egyetem szoborparkjában, a Budai Arborétumban. A Feneketlen-tó körüli parkot is tervező újbudai tudós, kertészmérnök, egyetemi tanár, a tájrendezés magyarországi oktatásának megalapozója idén lett volna százéves.
Könyvbe foglalták Budapest legendás fáit Budapest fáiról szól a pestbuda.hu munkatársának könyve. A hiánypótló kötet a velünk élő faóriásokon kívül a hozzájuk kapcsoló történeteket és archív fotókat is bemutatja.
Az új Erzsébet hidat 55 évvel ezelőtt adták át 1964. november 21. Hatalmas tömeg hömpölygött át e napon az Erzsébet hídon. Mert megtehették. Majd 20 évet vártak erre a budapestiek.
Nagy név, nagy lomb (II. rész) Emlékfákról szóló cikkünk első részében a millennium tiszteletére elültetett fákról szóltunk, amelyek szerte az országban hirdették az ezredévi jelenlétet. 1898-ben ezután, talán a sikereken is felbuzdulva, újabb felhívás jelent meg a lapokban: ezúttal Erzsébet királyné előző év szeptemberében bekövetkezett tragikus halála adott okot emlékfák ültetésére. Elsöprő siker lett ebből a kezdeményezésből is.
Ahol a gyermek József Attila tyúkot sétáltatott – A költőóriás elcsodálkozna, ha ma látná a Ferenc teret Számos olyan utcája, tere van fővárosunknak, mely végső formáját a nagy 1838. évi árvíz után nyerte el. Ezek közé tartozik a IX. kerületi Ferenc tér is, mely 1839 óta szerepel a pesti térképeken, s az elmúlt 180 év alatt számos alkalommal kapott új arculatot. Volt, amikor a legszegényebbek élettere volt, máskor tankok szántották fel a földjét, hősök és ártatlan civilek vére borította a kövezetet. Manapság az egyik leghangulatosabb fővárosi térként tartják számon.
Átadták a díjnyertes Vizafogó óvodát a XIII. kerületben A lakótelepi környezetben lévő Vizafogó óvoda rekonstrukciójával az alkotók nemrég elnyerték a Média Építészeti Díjat a médiazsűritől és a közönségtől is. Az óvoda újratervezése a pedagógia és az építészet kreatív és inspiráló összekapcsolásának példája.
Budavári Palota: lezárták a BTM bejáratát, hamarosan kezdődik a Szent István-terem helyreállítása Áthelyezték a királyi palotában található Budapesti Történeti Múzeum főbejáratát, mivel hamarosan megkezdődik az egykori Szent István-terem helyreállítása. Az eredeti tervekhez képest változott a promram: nem csupán az iparművészeti szempontból kiemelkedő jelentőségű, a hauszmanni palotabővítés idején létrehozott helyiséget és a két oldalról hozzá csatlakozó termeket rekonstruálják, hanem az alattuk lévő földszinti teret is.
A Lánchíd alakváltozásai A Lánchíd „születésnapján” új időszaki kiállítással köszönti a főváros ikonikus hídját a megújuló Közlekedési Múzeum. „A Lánchíd alakváltozásai” című tárlat a november 20-án 170 éve elkészült első fővárosi állandó híd felújításait, átalakulásait mutatja be. A kiállítást egész napos szakmai konferencia keretében nyitották meg a BME OMIKK épületében.
Nagy név, nagy lomb (I. rész) A fa túléli az embert. Valószínűleg ez a banális igazság az alapja annak, hogy kialakult az emlékfák ültetésének gyakorlata – és nem is gondolnánk, milyen régi és szerteágazó gyakorlat ez! A budapesti fák nyomában most az emlékfákat próbáltuk sorba szedni.
Megvalósult a több mint százéves álom: a népköztársaság Népstadionjától az új Puskás Arénáig A 2019. november 15-én ünnepélyes keretek között átadott Puskás Aréna nemcsak egyedi méreteivel és technikai újdonságaival emelkedik ki a magyar sportlétesítmények közül, hanem azzal is, hogy a tervező, Skardelli György építészcsapata egy olyan stadiont alkotott, amely számos elemében őrzi a régi Népstadion értékeit. Igaz, funkciójában a Népstadion teljesebb volt, de az új Aréna teljesen megfelel a legkorszerűbb sportépítészeti elvárásoknak.
A CEU volt épületében nyílt meg a Koreai Kulturális Központ Európa legnagyobb koreai kulturális központja nyílt meg hétfőn, a II. kerületi Frankel Leó út 30-34. szám alatt. A kétemeletes, tetőtérbeépítéses épületben százfős színházterem, kiállítóterek, szemináriumi termek, bemutatókonyha, többezres állományú könyvtár, gyermekkönyvtár, teapavilon és taekwondo edzőterem is található.
Aki Buda látképét meghatározta – Száz éve hunyt el Schulek Frigyes, a műemlékvédő építész Száz évvel ezelőtt, 1919-ben számos nagy alakját vesztette el a magyar tudományos, irodalmi és művészeti élet. Csak hogy néhányat említsünk: Ady Endre, Eötvös Loránd, Csontváry Kosztka Tivadar, Szemere Miklós, Hopp Ferenc. És 100 éve, 1919. szeptember 5-én hunyt el Schulek Frigyes egyetemi tanár is, az eklektikus építészet és a műemlékvédelem jelentős képviselője, mérnök és restaurátor. Nevéhez olyan emblematikus, Budapest városképét meghatározó épületek kötődnek, mint a Mátyás-templom, a Halászbástya és a János-hegyi Erzsébet-kilátó.
Rangos díjjal ismerték el a Nehru part felújítását Köztérmegújítási nívódíjat kapott főtér kategóriában Ferencváros Önkormányzata a Nehru part 2016-os felújításáért. A terület a Duna-parti szakasz egyik központi, egyedi hangulatú része, amely a játszótértől a kutyafuttatón át az extrém sportpályáig minden szabadidős igényt magas színvonalon szolgál ki.
Csoda, jelkép, műalkotás: 170 éve nyílt meg az ország legfontosabb hídja 170, illetve 70 éves a Lánchíd. Egyszerre mindkettő, de ha szigorúan nézzük, 104 éves is lehet. 1849-ben adták át elsőként, 1915-ben építették át, és 1949-ben adták át az újjáépített hidat. Azaz három „születésnapja” van. Ebből kettő esik egy napra, november 20-ra.
Budapest fényképésze – Negyven éven át fotózta a fővárost a 175 éve született Klösz György A vállalkozó kedvű, tehetséges fotográfus, Klösz György elévülhetetlen érdemeket szerzett a XIX. századi főváros megörökítésében, házainak, utcáinak, tereinek dokumentálásában. Nélküle jóval kevésbé láthatnánk, milyen is volt Budapest a városegyesítés korától az I. világháborúig terjedő időszakban. Negyven éven át fotózta a várost.
A Gerbeaud-legenda – Száz éve halt meg Gerbeaud Emil A nevéből fogalom lett, az igényességet és az eleganciát képviselte, nemzetközi hírnevet és elismerést szerzett a magyar cukrásziparnak. Emlékkiállítás nyílt Gerbeaud Emilről.
Középpontban a középkor – A Vármúzeumban láthatóak a tavalyi ásatások legérdekesebb leletei A Budapesti Történeti Múzeum új régészeti kiállítása, a „Középpontban a középkor” a 2018. évi régészeti ásatások legérdekesebb leleteiből nyújt válogatást.
Himlő, vörheny, tífusz – Járványos betegségek gyógyítására épült a Szent László Kórház 125 évvel ezelőtt A járványok még a XIX. század végén is nagy gondot jelentettek a fővárosban. Olyan, ma már eltűnt betegségek jelentkeztek, mint például a kolera, amely még 1890-ben is jelentős pusztítást végzett. Ez felvetette a szükségességét egy új járványkórház megnyitásának. A Szent László Kórház 125 évvel ezelőtt, 1894. novemberének elején a járványos betegek elkülönítése és gyógyítása céljából nyitotta meg kapuit.
125 éves a legendás New York Kávéház A magyar főváros legimpozánsabb kávépalotája, a New York Kávéház 125 éve, 1894. október 23-án nyílt meg. A kávéház Budapest több kávét kínáló vendéglátóhelyei közül nemcsak belső tereinek míves kialakításával tűnt ki, hanem vendégkörének egyedülálló, sokszínű világa miatt is. A magyar kultúra meghatározó képviselői tartoztak egykori törzsközönségéhez, a Nyugat folyóirat íróitól a zenei élet kedvelt komponistáin át az Est lapok illusztrátoraiig.
Az Árpád híd, a metró és az 1-es villamos találkozása a Váci úton Teljesen átalakult Észak-Pest 35 évvel ezelőtt, amikor átadták a kiszélesített Árpád hidat. A híd ugyan már 1950-ben megnyílt, de akkor csak fél szélességben épült meg. Az 1980-as években végül az eredeti terveknél is szélesebb híd épült, amelyhez sok kiegészítő beruházás is kapcsolódott.
Fővárosi épület kapta idén a Média Építészeti Díját Több budapesti épület is díjat nyert az idei Média Építészeti Díja versenyben, a fődíjat egy XIII. kerületi óvodának ítélték, amelyet az Archikon Stúdió tervezett. A Nagyberuházások Különdíját az új Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum terve kapta.
Felavatták Kertész Imre síremlékét Felavatták Kertész Imre (1929-2016) irodalmi Nobel-díjas magyar író és felesége, Kertész Magda közös síremlékét a Fiumei úti sírkertben, pénteken Budapesten.
Átadták az egykori Regnum Marianum székházat Átadták az egykori Regnum Marianum székházának felújított épületét a VII. kerületi Damjanich utcában. Az épületben katolikus kulturális központ fog működni konferenciatermekkel, 80 férőhelyes szállással, emellett kápolna és irodák is helyet kapnak benne. A központnak fontos szerepe lesz az Eucharisztikus Világkongresszus helyszíneként is.
Egymásba fonódó történetek: a végtelen Városliget A Városliget fáinak történetét szinte olyan lehetetlen megírni, mint mondjuk a magyar irodalom történetét. Fő tendenciák, folyamatok, fontos mérföldkövek persze megjelölhetők. De, miként a kortárs irodalomtörténet-írásban, itt is azt kell gondolnunk, a nagy és egységes történet helyett inkább csak versengő történetek vannak. Így, többes számban, sokféle különálló, koronként is változó szín. És mindezeken túl a Városliget éppen mostanában nagy változásban is van: nemcsak múltjának vannak versengő történetei, de jövőjéről se látható egységes kép – mi több, ezek az eltérő jövőképek súlyos indulatokat is keltenek.
Ma 75 éve robbantották fel a németek a Margit hidat A kecses, kék színű csoda, a Margit híd egyik íve 75 éve, egy szombati napon délben, egy forgalmas napon felrobbant, magával rántva további két nyílást is. A robbantást előkészítő német utászok hibáztak, vagy tudatosan robbant fel a híd a járókelők alatt?
3+1 templom a főváros múltjából Nemrég számoltunk be arról, hogy visszakapta a Petőfi téri ortodox templom a II. világháborúban elveszített déli toronysisakját. Sajnos emellett további épített egyházi értéktől is megfosztotta Budapestet és az országot a világégés, illetve az utána kiépülő kommunista diktatúra. Cikkünkben összeszedtünk 3+1 olyan templomot a fővárosból, amely már a múlté.
Attila kardja őrizte a magyar hősök emlékét a Rákoskeresztúri új köztemetőben „Isten kardja”, amely Attila hun király birtokában volt, nevezetes eleme a magyar mondavilágnak és ősi jelképe a magyar katonai erényeknek. Ez a jelkép került 1916-ban arra az emlékműre, amelyet a Rákoskeresztúri új köztemetőben található Hősök temetőjében állítottak hősi halottjaink emlékére.
Felavatták a Nemzeti vértanúk emlékművét Korabeli fényképek, dokumentumok alapján rekonstruálták az 1934-ben felavatott Nemzeti vértanúk emlékművét, amely újra az eredeti helyén, a róla elnevezett téren emlékeztet történelmünk egy évszázaddal ezelőtti sötét epizódjára.
200 éve rakták le a régi Szent János Kórház új épületének alapkövét A legtöbb fővárosi lakos, de szinte minden budai tudja, hol található a Szent János Kórház. A klasszikus, XIX. századi pavilonrendszert követő kórház hatalmas területe felnyúlik a budai hegyoldalba. De nem ez volt az első Szent János Kórház. Az eredeti, a régi Szent János Kórház másutt, a mai Széna téren volt. A régi kórház új épületének alapkövét 200 éve tették le.
Elkezdődött a Szilágyi Dezső téri református templom belső felújítása Jövőre készül el az eredeti kivitelezéshez hasonló igényű, új templombelső. A teljes körű felújításon és modernizáláson kívül restaurálják a padokat, az üvegablakokat, az eredeti mintázatú díszítőfestést is elvégzik a Pecz Samu által tervezett Szilágyi Dezső téri templomban.
Klasszikusok – kissé – rövidítve: az örökifjú Orczy-kert Az Orczy-kert Pest egyik legrégebbi parkja, ahová túlzás nélkül századok óta járnak ki a polgárok feltöltődni. Kis tava, a nagy rétet megkerülő sétánya már a XIX. század elején is ugyanott volt, ahol ma, nagyapáink nagyapái is azt az ösvényt taposták, amelyen mi járhatunk.
Bejártuk Pálffy Pálné 150 éve épült palotáját – Felújítják Ybl Miklós remekművét A tetőt is kicserélik Ybl Miklós 150 évvel ezelőtt elkészült Ötpacsirta utcai épületén, amelyet Pálffy Pálné megbízásából tervezett, és az özvegy grófnő a gyermekeivel költözött ide. A városképi szempontból is kiemelten fontos épületet jó ideje a FSZEK használja. Mivel a zenei gyűjtemény átköltözött a FSZEK főépületébe, a szomszédos Wenckheim-palotába, a felújítás után ez az épület kulturális rendezvényeknek, kiállításoknak ad majd otthont.
Átadták a Nagyjátszóteret és a Millennium Házát a Városligetben Elkészültek a kormányzat Városligetet megújító programjának, a Liget Budapest Projektnek az újabb kiemelt fejlesztései. A látogatók szombaton birtokba vehették a Nagyjátszóteret, valamint a helyreállított Millennium Házát.
A Közmunkatanács születése Még nem volt egységes Budapest, amikor a kiegyezés utáni első miniszterelnök, Andrássy Gyula javasolta egy olyan szervezet létrehozását, amely a leendő egységes város fejlesztéseit koordinálja, illetve meghatározza. Ez lett a 128 éven keresztül sikerrel működő Közmunkatanács.
Árkay Aladár ajándéka – Felújítják a városmajori Kistemplomot Az 1923-ban épült városmajori Kistemplom tervezését és kivitelezését ingyen vállalta a temesvári születésű Árkay Aladár. A főváros térítésmentesen biztosította a telket, az építés költségeit pedig a hívek adományaiból fedezték. Ám csak tíz évig tölthette be eredeti funkcióját, amíg szomszédságában fel nem épült a „nagytemplom”. Most felújítják az egykor erdei kápolnának is nevezett, lenyűgöző kis épületet.
Fába faragott évszázad – Thék Endre mestermunkáira emlékeztek az Országházban Thék Endre bútor- és zongoragyáros halálának százéves évfordulóján konferenciát szerveztek az Országházban 2019. október 17-én. A Parlament delegációs termében megtartott rendezvény iránt mutatott nagyszámú érdeklődés kifejezte, hogy a XXI. századi iparművészet iránti érdeklődők megbecsülik a múlt kiemelkedő mestereit.
Európa legjobb középülete díját nyerte el a Magyar Zene Háza Európa legjobb középületének járó díját nyerte el a Liget Budapest Projekt részeként megvalósuló Magyar Zene Háza, és a beruházás ezzel a világ legjobbjainak járó díj esélyesei közé is bekerült.
A Vöröskereszt Erzsébet Kórházát 135 éve építették A Magyar Vöröskereszt a működését szinte azonnal egy kórház építésével kezdte, amelyet 135 éve, 1884. október 19-én avattak fel.
Vén szivarok: séta a Szent István parkban Friss levegő, elegancia és egy kis romantika: ezek voltak a kulcsszavak az 1920-as évek végén az újlipótvárosi Szent István park tervezésekor. Az eredmény pedig ma is önmagáért beszél, hisz valóban egy igazán modern, átlátható, jól használható zöld terület jött itt létre, ahol már generációk sora nőhetett fel. A budapesti fák nyomában ezúttal ide vezetett az utunk.
Hódolat a múltból – A Közmunkatanács 1928-as döntése valósult meg 2019-ben a Kossuth téren Az állványok elbontása után immár teljes szépségében látható a Kossuth téren felépített új parlamenti irodaház elegáns homlokzata. Olyan harmonikusan simul környezetébe, hogy aki nem ismeri a két évvel ezelőtt eldózerolt MTESZ-székház történetét, azt gondolhatja, hogy ezt a kifinomult ízléssel megrajzolt épületet ugyanabban a korban építhették, mint a tér többi palotáját.
Csoda Budapest felett Csodát láthattak 110 évvel ezelőtt a budapestiek. Egy repülőgépet, amely átrepült a város felett. A pilóta Louis Bleriot volt, akinek nevét nem sokkal korábban a La Manche csatorna átrepülése tette híressé.
Hatvan éve dőlt el az Erzsébet híd sorsa A világ legnagyobb lánchídja, a magyar ipar büszkesége, a fantasztikus Erzsébet híd 1945. január 18-án a Dunába roskadt. Ahogy a többi páratlan Duna-hidunk is. Arról, hogy ne e világcsoda épüljön újjá, hanem egy autópályahíd legyen a helyén, 60 évvel ezelőtt, 1959. október 15-én döntöttek. A főváros háború utáni életében vélhetően ez volt a legmeghatározóbb döntés, amely állandósította a város közepén az átmenő forgalmat, és megpecsételte az egész belváros sorsát.
Minden út hozzá vezetett – A Magyarok Nagyasszonya-szobor jelezte egykor a nulla kilométerkövet A II. világháborúban tűnt el a Clark Ádám térről, a nullás kilométerkövet jelképező talapzatról a Magyarok Nagyasszonya-szobor. Hogy megsérült, megsemmisült vagy valaki magával vitte az 1932-ben készült alkotást, a mai napig nem tudjuk. Az időközben külföldre távozott művész testvére huszonhárom évvel a háború után újságfelhívásban eltűnt szoborként kerestette a márványból készült Madonnát.
Állomásból múzeum – a Kelenföldi pályaudvar története A napokban érkezett az örvendetes hír, hogy megmenekül a Kelenföldi pályaudvar épülete. A MÁV által véglegesen kiürített épület a Közlekedési Múzeumhoz kerül, és egy „kis” közlekedési múzeum lesz benne.
Víziváros tornyai – templomok, kápolnák egykor és ma A budai Várhegy és a Duna között elterülő Víziváros kétarcú világába enged bepillantást az a kiállítás, amelyen tizenegy szakrális épületben tehetünk virtuális sétát. Megismerjük a középkor feltárt kápolnáit és az újkori templomok titkait.
Az Erzsébet lánchíd építője Több budapesti híd emléktábláján is szerepel, szerepelt a neve, de tevékenysége rejtve maradt a nagyközönség előtt. Czekelius Aurél 175 éve született.
Titkos óvóhelyek a Hegyvidék gyomrában – Hamarosan látogatható lesz az egyik legnagyobb budai magánbunker Budapesten a II. világháború alatt több mint háromezer óvóhely állt a lakosok rendelkezésére, ma azonban ezekből csak egy nagyon kis töredékük tekinthető meg. A budai Hegyvidéken az egyik ilyen kicsi óvóhely a Denevér úton található, és a napokban derült ki, hogy az Edvi Illés utcából nyíló egykori jóval nagyobb magánóvóhely is hamarosan megtekinthető lesz.
Az őszi szünetben nyit a nagyjátszótér a Városligetben Elkészült Magyarország legkülönlegesebb és legkorszerűbb játszótere, melyet a felújított Millennium Házával egy napon, október 26-án vehetnek birtokba a látogatók. A több mint 13 ezer négyzetméteres területen számtalan különleges játékelemet állítottak fel, köztük a Szinyei Merse Pál Léghajó című festménye által inspirált háromszintes mászókát. A gyermekek szórakozására szolgáló bekerített parkrészbe számos olyan játszóeszközt telepítettek, amelyet fogyatékkal élők is biztonsággal használhatnak. Szoptatásra és pelenkázásra alkalmas helyeket is kialakítottak.
Aki lehetővé tette a Lánchíd megmentését Legszebb fővárosi hídjaink tervezését tehetséges magyar hidászok segítették, közéjük tartozott Kherndl Antal is, akinek számításait felhasználták a Lánchíd újratervezésénél. A nagy tudású műegyetemi tanár éppen száz évvel ezelőtt hunyt el.
Elkészült az Ottlik-kert Újbudán Már látogatható az Ottlik-kert a XI. kerületben, amely Ottlik Géza írónak állít emléket. A Bukarest utcai volt buszvégállomás környezete új funkciót kapott, megszépült a tér, a nyitott könyv alakú kertben könyvcímeket és idézetet is olvashatunk az írótól.