A PestBuda oldalain már írtunk a XIX. századi kórházakról. Akkor a kórház még mást jelentett, mint most, aki tehette, otthon gyógyult, a kórház a szegények egyfajta szociális intézménye volt. A XIX. század végén az orvostudomány fejlődésével azonban egyre általánosabb lett a kórházi kezelés is. 

A Pesti Hírlap a Szent Lászó Kórház megnyitása alkalmából így írt a kórházi állapotokról 1894. október 15-én:

„Nagy közönségünk betegei általában idegenkednek attól, hogy kórházba menjenek és akárhány súlyos beteg inkább megmarad a sokszor szegényes, de csaknem kivétel nélkül hiányos otthoni kezelés és ápolás alatt, semhogy magát a rettegett kórházi életnek alávetné.”

A főváros vezetői egy régi, fából épült barakk-járványkórház helyett szerettek volna egy új, korszerű intézményt létrehozni a fertőző betegek kezelésére. A fővárosban a század utolsó harmadában jelentős kórházfejlesztéseket hajtottak végre, számos új, az akkori mércével mérve modern intézmény épült.

A kórház pavilonjai és az azokat összekötő folyosó (Fotó: Ország-Világ, 1894. október 28.)

A helyszín az akkori városhatárhoz közel, a Haller utca, Üllői út körzetére esett, mert ez a városközponttól távol volt, de jó közlekedési lehetőségekkel rendelkezett. 

A városegyesítéskor uralkodó állapotokat jól mutatja a Vasárnapi Ujság 1894. november 24-i számában megjelent cikk, amely a kórház megnyitásáról számolt be:

 „A hetvenes évek elejéig a főváros pesti részén a Rókus volt az egyetlen fővárosi közkórház, melyben az összes betegek elhelyezést nyertek. Járványos betegségek idején a betegeket bérházakban helyezték el, míg végre megnyílt az eredetileg katonai raktárnak épült barakk-kórház, melyet himlős és más heveny fertőző betegek számára rendeztek be. Ez a kórház azonban az ujabb higiénikus követelményeknek egyátalán nem felelt meg. Ezért már néhány évvel ezelőtt elhatározta a főváros, hogy egy új fertőző kórházat építtet.”

A Szent László Kórház épületét Kauser József tervezte. Az építkezés 1892-ben indult, és két év alatt el is készült a korabeli pavilonrendszert követő új intézmény, amely 108 beteget tudott fogadni, illetve 16 szoba várta a tehetős betegeket. 

A kórházban az orvosoknak, az ápolószemélyzetnek és az apácáknak lakásokat és hálótermeket alakítottak ki. Az első időkben az orvosoknak – és az ápolóknak is – kötelező volt a kórházban lakniuk, és például tilos volt megnősülniük. Dr. Keserű Krisztina A Szent István és Szent László Kórház rövid története napjainkig című tanulmányában azt írja, ha az orvos titokban megnősült, és a városban „rejtegette” a feleségét, miután kiderült, azonnal elbocsátották. A szigorú rendszabály célja vélhetően az volt, hogy a fertőzéseket az orvosok ne vigyék ki a kórházból. 

A fertőzések terjedésének megállítását másutt is szigorúan vették, a kórházat három méter magas deszkakerítés vette körbe, és külön fertőtlenítőhelyiséggel rendelkezett. A szennyvíz is csak egy fertőtlenítőgödrön keresztül csatlakozhatott a városi csatornahálózathoz, emellett a kórház saját mosodával rendelkezett, ahol a szennyest nemcsak kimosták, hanem fertőtlenítették is. A mosott és a szennyes ruha egymással nem találkozhatott. A kórház mosodájának saját gőzgépe volt, mert a mosás gépesítve volt már a megnyitáskor is. 

Az egyik kórterem (Fotó: Ország-Világ, 1894. október 28.)

 A betegeket 8 épületben helyezték el, amelyek mindegyike két külön, 16 ágyas kórteremre oszlott. A kórtermeket gőzfűtéssel fűtötték, amely a nyári melegben a hűtésről is gondoskodott, ugyanis külön csatornán ventillátorokkal kívülről friss, lehűtött levegőt vezettek be. Minden pavilonhoz tartozott egy légtorony, amelyben a levegőt hideg vízzel hűtötték. A légcsere úgy lett megoldva, hogy minden (lószőrrel tömött matraccal) ellátott ágyra óránként 100 köbméter friss levegő jutott. A pavilonokat egy fedett fafolyosó kötötte össze egymással. A kórházba a városi vizet bevezették, de a villanyt 1920-ig nem, addig gázvilágítás szolgált. 

A Vasárnapi Ujságban így írtak az új kórház feladatáról:

„Himlő, vörheny, tífusz, difteritisz és más ragadós betegségek járványos fellépése esetén az új kórház nagy szolgálatokat van hivatva tenni a főváros közegészségügyének.”

A 600 ezer koronás költséggel felépített kórház a kapuit 1894. november elején nyitotta meg. Szinte azonnal kicsinek bizonyult, a kórházban nagy lett a zsúfoltság, és sokszor előfordult, hogy a betegek megfertőzték egymást, ezért 5 évvel később, 1899-ben már egy új intézményt építettek mellé, a Szent Gellért Kórházat, amelyet 1917-ben egyesítettek a Szent László Kórházzal. 

A gyógyszertár (Fotó: Ország-Világ, 1894. október 28.)

Nyitókép: A Szent László Kórház az 1890-es években (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.135)