Az úgynevezett nulla kilométerkövet vagy nullás kilométerkövet nagyon sokan ismerik: Magyarország főútjainak Clark Ádám téri kiindulópontját – ahonnan az utak Budapesttől való távolságát számítjuk – Borsos Miklós egy tényleges 0-át mintázó szobra jelzi 1975 óta. Azonban ez már a harmadik alkotás ezen a helyen.

Ezek közül mindegyik szobor meglehetősen magán viselte az adott korszak jellegzetességeit. Borsos alkotását Molnár László távolba néző munkásalakja előzte meg, amelyről az 1953-as felállítási dátuma mindent elmond. Ezt az alkotást szintén megelőzte egy korábbi szobor, a két világháború közti kor nulla kilométerköve, amelynek történetét szeretnénk ismertetni.

Budapest területén már a rómaiaknak megvolt a maguk „nulla mérföldköve” Aquincumban, amelytől Pannónia útjainak távolságát számították. A középkorban az országutak távolságát a legközelebbi városkaputól volt szokás mérni.

A későbbi időket illetően több helyütt írnak az egykori budai mérföldkőről, amely a kora újkortól a királyi várpalota köszöbénél volt található. „A királyi várpalota küszöbén állt egykor egy 0 kilométerkő, de a Lánchíd építésekor innen lehozták az új híd mellé, ahol később ez a kőjelzés elkallódott" – írja például Liber Endre a Budapest szobrai és emléktáblái című művében.

A budai Várból a Lánchíd hídfőjéhez került a mérföldkő (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A megfogalmazás abban mindenképp pontatlan, hogy Magyarországon kilométerről csak 1876-tól beszélhetünk, mikor az 1874. évi VIII. törvénycikk döntése értelmében bevezették a méterrendszert. Emellett sajnos magáról az ebben a könyvben és (gyaníthatóan ennek nyomán) más kiadványokban említett, egykor a Várból a Lánchídhoz lehozott kődarabról nem tudunk semmi konkrétumot, például az áthelyezés időpontját sem.

Ennek alapján talán az is elképzelhető, hogy ilyen kődarab nem is volt, hanem egyszerűen az országutaknak addig a Palota küszöbétől számolt mérföldtávolságát ettől kezdve a Lánchíd budai hídfőjénél álló Vámház küszöbétől számolták.

Szirmai Antal: A Magyar Automobil Club 1906-os Nemzetközi Autókiállításra kiadott plakettjének hátlapja (Fotó: Imre Györgyi [szerk.]: A modell, női akt a XIX. századi magyar művészetben – A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Ott van tehát a honi közlekedés origópontja már a Clark Ádám téren, mikor elérkezik a XX. század. Közeleg az autóközlekedés kora, és kilométerkövünk történetébe is belép az autós motívum. 1900. november 30-án Európa harmadik legrégibb autóklubjaként alakult meg a Magyar Automobil Club, mely 1911-ben megkapta a „királyi" címet, és ezután már Királyi Magyar Automobil Club (KMAC) néven működött.

Az automobil klub „az automobilizmus egyetemes kérdéseivel, versenyüggyel, közlekedéssel, útépítéssel, rendészettel, üzemanyagellátás szervezésével, nemzetközi forgalom és autóturizmus kiépítésével foglalkozó társadalmi egyesület” – írja az 1936-ban kiadott Új Idők lexikona. Amint cikkünk témája mutatja, e számos feladat mellett a városszépítésben is szerepet vállaltak. De az ehhez vezető út nem volt göröngyöktől mentes.

A húszas évek végén a nagy gazdasági világválság súlyosan érintette az autózást, és a Királyi Magyar Automobil Club is válságba került. A klub tagsága nem volt egységes, és dr. Szelnár Aladár, a KMAC „vezértitkára”, miután működését számos kritika érte, lemondott tisztségéről, sőt távozott a KMAC tagjai közül is. Ezzel kiéleződött a tagok közt korábban már jelentkező szakadás, és többen Szelnárral együtt távoztak.

Közülük a korabeli sajtó Eszterházy Antal herceget, ifj. Horthy Miklóst, gróf Festetics Pált, Törley Tibort, Színi Jánost, báró Huszár Lászlót, gróf Teleki Józsefet említi név szerint, de mások is követték példájukat. A távozók megalakították a Hungária Automobil Clubot. A fenti névsorból látható, hogy igen illusztris és befolyásos személyiségek fogtak munkához, nagy ambícióval.

A Hungária Automobil Club megalapításáról 1929. június 23-án ad hírt az Esti Kurír, 1929. október 6-án pedig már tisztújító közgyűlésről értesülünk a Nemzeti Újságból. Ebből érdemes idéznünk, hiszen elérkeztünk a témánk szempontjából fontos eseményekhez:

„Csütörtökön este tartotta a Hungária A.C. tisztújító közgyűlését Festetics Pál gróf elnöklésével. A tisztikar megválasztása után táviratban üdvözölték a kormányzót, lord Rothermere-t, József főherceget, József Ferenc dr. főherceget, Albrecht főherceget és a betegen fekvő clubelnököt, Esterházy Antal herceget, valamint a kormány tagjait. A beérkezett indítványokat a közgyűlés elfogadta és pedig, hogy a vasárnap megrendezendő MAC Jánoshegyi verseny után délután négy órakor megkoszorúzza a Hősök emlékművét, valamint egy későbbi időpontban a Lánchíd pesti oldalán felállítja a Nullás kilométerkövet.”

Érdekes, hogy itt még a híd pesti hídfőjét nevezik meg, mint leendő helyszínt. Lehetséges, hogy sajtóhiba, hiszen az utak távolságát már korábban is a budai hídfőtől, az 1912-től Clark Ádám térnek nevezett tértől mérték.

Hamar a tettek mezejére léptek, a kezdeményezés első „mérföldköve” az volt, amikor a Hungária A. C. megkapta az engedélyt a szoborállításra a kereskedelmi minisztériumtól, erről az Autó és Motorújság 1930. március 1-jén számolt be.

A Clark Ádám tér egy 1928 körüli képeslapon (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum)

1931 áprilisában pedig már konkrét elképzeléseket is olvashattunk az emlékműről az Előörs 1931. április 26-i számában: „művészileg kiképzett oszlop, tetején Magyarország véd-asszonyával, oldalán domborművekkel, amelyek a közlekedő eszközök fejlődését ábrázolják. Fölállítását a kereskedelemügyi minisztérium előtti gyalogjáró szélén tervezik.”

A cikkben említett „Magyarország véd-asszonya”, latinul Patrona Hungariae, Szűz Mária alakja, akinek Szent István király halála előtt felajánlotta a magyar Szent Koronát.

Hamarosan az alkotó neve is nyilvánosságot kapott: Körmendi Frim Jenő szobrászművész maga is tagja volt a Hungária Automobil Clubnak. A sajtó gyakran adott hírt a fejleményekről, így arról is, hogy hamarosan a Székesfővárosi Közmunkák Tanácsa is megadta az engedélyt az emlékmű felállítására. Erről az Autó és Motorújság 1932. április hó 1-15-i számában is olvashatunk.

A szobor fényképe a Budapesti Hírlap 1932. május 8-i számában

Körmendi Frim Jenő szobrászművész Budapesten született 1886-ban. Tanulmányait Budapesten, az Iparművészeti Iskolán, majd Párizsban végezte. Párizsi életéről félig tréfásan nyilatkozta a Színházi Életnek 1934 áprilisában: „Legnagyobb sikerem Párizsban volt szobrásznövendék koromban. A szálló, ahol laktam, valóságos művésztanya volt. Fiatal és szegény festők és szobrászok lakták. Házbért senki sem fizetett. Egynapon aztán ki is tették az egész művészkolóniát az utcára. Egyedül én maradtam vissza. A hotel portása egy szobromért kifizette egyhavi házbéremet. Aki ezt egy párizsi hotel portásnál eléri, az művész.”

Családja bővelkedett művészekben, felesége, Fejérváry Erzsi festőnő, nővére, Körmendy Frim Iby ruhatervező-iparművész, bátyja pedig, Körmendy Frim Ervin festőművész volt. (Családnevüket többféleképpen használták, kötőjeles változat is előfordul a róluk szóló irodalomban. Körmendi Frim Jenő esetében, a művészeti lexikonok következetesen a Körmendi Frim írásmódot használják, így mi is ezt követjük.)

Körmendi Frim Jenő éremművészként is maradandót alkotott, szobrai közül azonban sajnos kevés maradt ránk.

1939-ben feleségével Hollandiába utazott, ahol több városban, köztük Hágában, Arnheimben és másutt közös kiállítást rendeztek, nagy sikerrel (8 Órai Újság, 1939. július 19.). Innen az Egyesült Államokba utaztak, ahonnan nem tértek már haza. Művészi pályája Amerikában sem szakadt meg, Washingtonban is áll köztéri szoboralkotása, és egyik irányítója volt Indiana államban a South Bend városa közelében lévő katolikus Notre Dame Egyetem „szoborprojektjének”. Ennek keretében több szakrális szobor készült az egyetem campusa számára, Körmendi Frim mellett más szobrászművészek által. Körmendi Frim Jenő 1958-ban hunyt el Washingtonban.

Körmendi Frim Jenő sírja a washingtoni Mount Olivet temetőben. A síremléken nevének y-nal írt változata szerepel (Fotó: findagrave.com)

Budapesten egykor három női szoboralakja is állt, mindhárom fehér márvány, hasonló stílusjegyekkel. Úgy gondoljuk, ezekre a szobrokra is találó, amit alkotójuk egyik méltatója írt Körmendi Frim korai műveiről: „a maguk egyszerűsítéseiben, a maguk kőszerűségében, a primitív görög és egyiptomi mesterekre emlékeztető nagyvonalúságban, absztrakt művészet alkotásai” (Dr. Lázár Béla: A szobrász. [Körmendi-Frim Jenő] In: Az Ernst-Múzeum kiállításai 1933–1936).

Ez a három köztéri nőalak állításuk időrendi sorrendjében: Erzsébet királyné szobra a Margit-szigeten (ruskicai márvány, 1929), a Nulla kilométerkő Patrona Hungariae alakja, valamint a Fürdőző nő című, szintén márványból készült szobor 1937-ből. Ez utóbbiról tudunk a legkevesebbet, de jelenlegi tudásunk szerint ez az egyetlen a három szobor közül, amely fennmaradt: a Fővárosi Vízművek békásmegyeri üdülőjének strandján található.

„Körmendy-Frim Jenő: Az első kilóméter”: a Színházi Élet 1934. évi 15. számában a szobrász neve és a szobor címe is a megszokottól eltérő formában szerepel

De térjünk vissza a Clark Ádám térre! A szoborállítás kezdeményezőjének nevét is megtudjuk a korabeli híradásokból. Az Autó és Motorújság 1929 november 1-jei száma írja, hogy „a választmány gróf Festetics Pál alelnök indítványának megfelelően elhelyezi Budapesten a 0-ás kilométerkövet.”

Az Előörs 1931. április 26-i száma már magáról a szoborról is közöl információkat: „A nullás kilométerkő […] nem olyan lesz, mint a többi, hanem művészileg kiképzett oszlop, tetején Magyarország védasszonyával, oldalán domborművekkel, amelyek a közlekedő eszközök fejlődését ábrázolják. Fölállítását a kereskedelemügyi minisztérium előtti gyalogjáró szélén tervezik.”

A kilométerkő külsejét így írja le Liber Endre már idézett műve, A Budapest szobrai és emléktáblái:

„Az egy méter magas ruskicai fehérmárvány Madonna-szobor két méter magas haraszti mészkőoszlopra van állítva, mely utóbbit három kőből faragott dombormű díszít. Az egyik a gyalogost, az országutak vándorát, a másik a kocsist, a harmadik az autóvezetőt ábrázolja. A talapzat negyedik oldalán a következő felírás olvasható: »A magyar országutak kiindulópontja. 0 kilométer. Állította a Hungária Automobil Club 1932.«”

A fehér márványból készült Madonna-szobor – a Patrona Hungariae-ábrázolások ikonográfiáját követve – kezében a magyar Szent Koronát tartotta.

Problémát jelentett, hogy pontosan hol álljon az alkotás. Erre 1931. áprilisában a helyszínen kerestek megoldást. Körmendi Frim Jenő a szoborról „kulisszát” készített, ennek segítségével zajlott a próba. Erről az eseményről is beszámolt a sajtó, így a 8 Órai Újság is 1931. április 22-én:

„Érdekes próba színhelye volt ma délben a Lánchíd budai hídfője. A híd budai oldalán, a kereskedelem-ügyi minisztérium palotája körüli járda sarkán különös, kulisszaszerű alkotmányt helyeztek el. A kulisszát különböző helyekre rakták, ide-odaforgatták, s az a csoport, amely ennél az aktusnál megjelent, különböző helyekről nézegette, szemlélte az oszlopszerű vászon- és favázat.”

A következő év tavaszán került sor a szobor leleplezésére. A szoboravatás előtt érdekes, némiképp meglepő közleményt adott ki a Hungária Automobil Club: „A leleplezés a rendőrhatóságokkal való előzetes megbeszélés szerint, nehogy a forgalom akadályoztassék, előreláthatólag a késő éjjeli órákban fog megtörténni. Már most kérjük t. tagjainkat, hogy a leleplezésen, melyre még külön meghívót is küldünk, minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek” – írta az Autó és Motorújság. 1932. április hó 1–15-i száma.

A Pesti Hírlap 1932. május 8-ai száma szintén közölte a szobor fotóját

Végül a késő éjjeli órák helyett a jóval barátságosabb este nyolc órai időpontban került sor a szép márványszobor leleplezésére 1932. május 7-én szombaton, amelyen a Nemzeti Sport másnapi számának beszámolója szerint József Ferenc királyi herceg mondta az ünnepi beszédet. Az eseményen képviseltették magukat a minisztériumok és hatóságok is.

A posztamensen lévő domborművek közül az első: „az országutak vándora” (Fotó: Budapesti Hírlap, 1932. május 8.)

A posztamens második domborműve: „a kocsis" (Fotó: Budapesti Hírlap, 1932. május 8.)

A posztamens harmadik domborműve: „a modern autóversenyző” (Fotó: Budapesti Hírlap, 1932. május 8.)

A kecses márványalak 1932-től 1944–45-ig, Budapest ostromáig jelölte az ország útjainak kiindulópontját. Hogy ekkor pontosan mi történt vele, nem tudjuk. A szobor ostromban való elpusztulását valószínűsíti a Magyar Nemzet 1945. június 19-i száma: „A II. kerületben teljesen megsemmisült a Clark Ádám-téri 0-ás kilométerkő.”

Ez a híradás aránylag kevéssel az ostrom után íródott, így korántsem valószínűtlen a megsemmisülés, vagy legalábbis a súlyos sérülés, hiszen a szobor ott volt az ostromlott Vár és a fölrobbantott Lánchíd közvetlen közelében.

A romos posztamens az ostrom után, a szobor nélkül. A felvételen látható a domborművek egyike, a modern autóversenyző ábrázolása, ez tehát bizonyíthatóan nem semmisült meg az ostromban (Fotó: Közúti és Vízi Közlekedés, 1947. évi 9. szám)

Azonban a posztamens, a tulajdonképpeni kilométerkő, ha jelentős sérülésekkel is, de bizonyíthatóan megmaradt, amint arról fényképfelvétel is tanúskodik. Később annak is nyoma veszett. Ám a zűrzavaros háborús időket ismerve akár azt sem zárhatjuk ki, hogy a domborműves talapzaton álló, alig egyméteres márványszobor, a Patrona Hungariae (Magyarok Nagyasszonya) sem semmisült meg a harcokban, hanem esetleg magával vitte valaki.

Ezt a felvetést erősítheti az a tény, hogy huszonhárom évvel a háború befejezése után Körmendi Frim Jenő húga olyan felhívást tett közzé a Magyar Nemzetben, miszerint keresi testvére eltűnt szobrait, köztük a márványból faragott nullás kilométerkövet (csak a posztamensen álló Madonna készült márványból). Ő szemtanúként élte át a háborút és a testvére által készített szobrok sorsának alakulását, és úgy hitte, hogy a szobor nem megsemmisült, hanem eltűnt. Ezt olvashatjuk a korabeli felhívásban, az említett napilap 1968. november 10-i számában:

„Eltűnt szobrokat keresnek. Keresem elhunyt fivérem, Körmendi Frimm Jenő szobrászművész eltűnt szobrait. Nem eladni óhajtom őket, hanem az a célom, hogy ezek a szobrok a Szépművészeti Múzeumba kerüljenek. Eltűnt Buda ostromakor a Lánchíd budai hídfője közelében, az Alagút bejárata mellett álló márványból faragott, aprólékos gonddal készített »Nullás kilométerkő«, innen számították a Budapestről kiinduló, vagy átfutó utak kilométereit. Eltűnt a Margitszigetről Erzsébet királyné életnagyságú márványszobra. Fivérem a fasizmus elől Amerikába költözött, hirtelen elutazása alkalmával a volt Roheim-villában adta át előttem ismeretlen személynek néhány alkotását, életnagyságú márvány akt-szobrokat, portrékat, tanulmányfejeket, festményeket, reliefeket stb. Eddig nem sikerült az elkallódott szobrokat meglelnem, miután Budán egyes kertekben akadnak részben sérült - szobrok, talán e nyilvánosan megjelenő levelem hozzá fog segíteni ahhoz, hogy bátyám műveit megtaláljam. Sugárné, Körmendy Frimm Iby Bpest, XIII., Balzac utca 21.”

Hogy lett-e eredménye a szobrászművész nővére által feladott hirdetésnek, sajnos nem sikerült nyomára akadnunk, és a remény, hogy előkerüljön valami nyom, az idő múlásával egyre csökken. Szép lenne, ha egyszer csak előkerülne Magyarország „védasszonyának” vándorokat útra bocsájtó fehérmárvány alakjából vagy a kilométerkő kedélyes domborműveiből valami, múltunk egy elveszett darabkája…

Nyitókép: A nullás kilométerkövön álló  Patrona Hungariae (Magyarok Nagyasszonya-szobor) Liber Endre Budapest szobrai és emléktáblái című művében