Erzsébet királyné kedvelte a természetet, a fákat. Persze ezt akkoriban nem ilyen egyszerű szavakkal írták le. „Mert a kinek bölcsője ott ringott egy erdőkoszorúzta tó bűbájos partjain; a kinek kedélye annyiszor vidult fel erdeink zúgó fái közt és a kinek sebzett lelke oly édes enyhülést talált távoli vidékek mythoszi ege alatt magasba nyúló százados erdők mélyén; a ki a természet szépségeinek oly csodálója volt: annak emlékét fák millióinak kell hirdetni; annak tiszteletére, mint az ó-kor mesés világában, szentelt berkeknek kell támadniok, hova áhítattal közeledjék az utas; hol a fáradt vándor a nap heve ellen enyhelyet találjon s nemes érzelmekre gerjedjen a lélek!” – szólt az 1898. november 19-én kiadott 71544/I/1-a számú miniszteri rendelet, amelyet Darányi Ignác szignózott. „Én bizalommal intézem azt a kérést a magyar társadalomhoz, hogy dicsőült Királynénk emlékezetére emlékfákat ültessünk!”

A kezdeményezéshez illett csatlakozni nemcsak a településeknek, hanem a kisebb közösségeknek is. Így sokfelé iskolák, egyházközségek, egyesületek, vállalatok vagy egy-egy uradalom tulajdonosai ültettek emlékfákat (illetve, ritkább esetben, ezek neveztek el egy már meglévő fát „millenniumi emlékfának” vagy „Erzsébet királyné emlékfának”).

A miniszter a felhívásban újra praktikus tanácsokat is sugallt, ezúttal a szomorú apropó okán az ültetendő fák közé bekerültek a „leboruló koronájú fák, minők a szomorúfűz, kőris és szomorú bükk.” Az ültetett fák, csoportok vagy ligetek az „Erzsébet királyné emlékfái“ nevet kellett, hogy viseljék, és ezt táblákkal is jelölni kellett. 

Darányi Ignác felhívására az egész ország megmozdult: a képen Sepsiszentgyörgy, a Szabadság téri Erzsébet park (Forrás: Fortepan)

Részlet az Erzsébet-albumból: minden ültetésről jelentést kellett küldeni a minisztériumnak (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A felhívás minden várakozást felülmúló eredményt hozott. Mivel a minisztérium írásos jelentést kért, hamarosan pontos adataik voltak az ország egész területéről az Erzsébet-emlékfákról. Az összegyűjtött adatok a következő őszön egy díszes albumban meg is jelentek, innen (is) tudhatjuk, hogy a telepített fák, bokrok, cserjék száma elérte a 3 milliót! A Kárpát-medence minden szegletében Erzsébet-ligetek, Erzsébet-kertek, fasorok, parkok, sőt, egész erdőségek jöttek létre. (A selmecbányaiak különösen kreatívok voltak: a város feletti erdőben világos lombú fákat ültettek, amelyek E betűt formázva kitűntek a környező fák közül. A rejtélyes E betű Csontváry Selmecbányáról festett tájképén is feltűnik a kálváriától jobbra.)

Erzsébet és Budapest

Budapest se maradhatott ki a kezdeményezésből. Ha fellapozzuk az album Pest megyére vonatkozó adatait, azt láthatjuk, hogy sokfelé meggyökerezett az emlékmozgalom. A székesfőváros maga a Margit híd és a Lukács fürdő közötti sétányon kétszázötven emlékfát telepített, Kőbányán, a Bánya téri templom körül százötvenet és a Kálvária tér környékén is még 75-öt. Kivette a mozgalomból a részét a katonaság is, számos budapesti laktanya és gyakorlótér kapott emlékfákat, és a Ludovika Akadémia kertjébe is került kétszázötven fa.

De más intézmények se tétlenkedtek: a rákospalotai javítóintézet előtt kétszáznyolcvan fa szökkenhetett szárba, a Sacré Coueur Zárda is ültetett, nem maradhatott ki az Óbudai és a Ferencvárosi Dohánygyár sem, sőt, a Magyar Királyi Dohánybeváltó Hivatal is megemlékezett a királynéról hat vadgesztenyével a Baross utcai raktártelepén. És még a gyűjtőfogház udvarára is került negyven fenyő.

A legérdekesebb, hogy magánszemélyek is csatlakoztak szerte a városban a kezdeményezéshez, így kerültek Erzsébet-emlékfák Zugligetre, Pasarétre vagy épp Budaörsre, Szentlőrincre. Darányi Ignác földművelésügyi miniszter a rákoskeresztúri munkástelep utcáinak és tereinek beültetésére pedig négyszáz darab Erzsébet-emlékfát ajándékozott; a saját birtokain pedig egészen elképesztő mennyiségű, mintegy tizenkétezer fát ültetett el a szomorú apropó alkalmából, javarészt egyébként gyümölcsfákat és akácot.

Érdekes, hogy a közösségek sem feltétlenül követték a miniszteri direktívát, és nagyon sok helyen gyümölcsfával emlékeztek meg a királynéról. (Talán ebben némiképp megmutatkozott a magyar népi hagyomány korábban említett gyakorlata is? Vagy inkább gazdasági megfontolások vezették a közösségeket?) Az 1900. tavaszi összesítés szerint az előző év novemberétől kezdve addig 1 603 842 tűlevelű fát, 1 230 470 lombosfát, 139 959 gyümölcsfát és 120 142 cserjét ültettek.

Selmecbánya Csonváry képén, a kálváriától jobbra az erdőben látható E betű is Erzsébet-emlék (Forrás: Wikipédia)

Erzsébet királynéra számos helyen emlékeztek Budapesten (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

A századforduló után, 1901 tavaszán további száznyolcvanezer fa került a talajba az elhunyt királyné tiszteletére – a minisztérium országos „lefedettséget” szeretett volna elérni, ezért ingyen osztotta ki a csemetéket a hézagok pótlására. A (túl)burjánzó emlékmozgalmat jelzi, hogy hamarosan megjelent az igény az emlékfák emlékérmére is: az Erzsébet gyümölcsfaültető-bizottság Darányihoz fordult azzal a kérvénnyel, hogy kérje a királyt, alapítson az Erzsébet-emlékfák ültetése dolgában tevékeny birtokosok, községi elöljárók, lelkészek és tanítók számára háromfokozatú faültetési emlékérmet. De valószínűleg ebből már nem lett semmi.

Hogy valóban „ősi magyar szokás” volt-e az emlékfák ültetése, ahogy a miniszteri leirat sugallta, nem tudjuk. De az Erzsébet-emlékfák minden esetre meghozták a kedvet a megemlékezésnek ehhez a formájához, a létrejött parkok, ligetek és sétányok pedig a társasélet fontos színtereivé váltak, jól szolgálva egyúttal a kultusz fenntartását is. 

Budapesten sokféle Erzsébet-emlék van, de hogy az emlékfáknak ma van-e még hírmondójuk, nem tudjuk. Talán a Margit híd budai hídfőjénél álló csodálatos tölgy ebből az ültetésből maradt, és talán a Haris Parkként megújult lövőház udvarán lévő szomorúfűz is még ebből az időből származik. De az Erzsébet-fák és ligetek felkutatása még további kutatást igényel.

Ha egy üzlet…

Az akció tehát rendkívüli siker volt: és innentől pedig nem volt megállás. Hamarosan József főhercegnek ültettek emlékfákat, majd Kossuth következett és így tovább (igaz, ezek már nem országos hatókörű felhívások voltak). Az I. világháború alatt és után több helyen a hősi halottakról való megemlékezés bevett formája lett a faültetés. (Járulékos hatásként 1908-ban a minisztérium felkérte az ország birtokosait, hogy a földjükön levő történelmi nevezetességű fákról tegyenek jelentést – ekkortól ismerjük a nevezetes fák első gyűjteményeit.) 

Az emlékfaültetés népszerű szokás volt: Széchényi Ferenc sopronhorpácsi kastélya kertjében ezt a kislevelű hársfát a Nemzeti Múzeum megalapításának emlékére ültette (Forrás: nevezetesfak.hu)

Európa-liget Budán: fák jelzik Európa fővárosait, látogatásuk emlékére (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

És a szokás virul azóta is. Csak az ideológiák változtak, de alkalom mindig van rá, hogy ünnepélyes keretek közt az előre kiásott gödörbe helyezze valamilyen notabilitás a csemetét, amelyet aztán szorgos kezek lapátolnak be földdel. Pesti László és Tarjányi Ferenc egy hosszabb írógépelt adatbázist is közreadott, amelyben Budapest legkülönbözőbb emlékfáit és parkjait gyűjtötték össze. Van itt sok minden: klasszikus millenniumi emlékfák (például Budafokon), öregdiákok legkülönbözőbb fái, tanárnőkre, híres lakókra, volt tulajdonosokra emlékeztető növények, de olyan furcsaságok is, mint a Randivonal által ültetett „szerelmesek fája” az Erzsébet téren vagy a szeptember 11-i terrortámadás fája az Orczy-kertben. Van emlékfája a budapesti kertészet nagyjainak is (például Radó Dezsőnek a Városligetben). 

Az egyik legismertebb efféle emlékpark a budai várfal tövében meghúzódó Európa-liget, melyet az elmúlt években a Budavári Önkormányzat jóvoltából szépen fel is újítottak. A Bécsi kapu melletti kis park fáit 1972-ben (Budapest centenáriumára rendezett ünnepi kongresszus keretében) az egyes államok fővárosainak polgármesterei személyesen ültették el. A kiválasztott fajok pedig valamiképp utalnak is az adott helyszínre.

Az emlékfaültetés a családi, kisközösségi gyakorlatba is átment. A gyerekek születésének faültetéssel való megünneplését még egyes budapesti önkormányzatok központilag is szorgalmazták és támogatták. De számos iskolában szokás ballagáskor fát ültetni. Budapest emlékfáinak felsorolása tehát még szinte vég nélkül folytatható volna.

Nyitókép: Hatalmas tölgy a Margit híd budai hídfőjénél: talán ez is Erzsébet-emlékfa (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)