
Keresés az archívumban
Ötven éve segítik irányjelző táblák Budapesten a turistákat
2019. szeptember 3. 10:00
Két évtizedes kényszerű szünet, a háború és az 1950-es évek bezárkózása után az 1960-as években Magyarország ismét nagyobb számban fogadott külföldi turistákat. A város vezetői 1969-ben megpróbáltak még jobban a turisták kedvében járni.
Iskolakezdés: egy nagyvonalú kor oktatási épületei
2019. szeptember 2. 15:30
Lechner Ödön, Hauszmann Alajos, Feszl Frigyes, Kőrössy Albert Kálmán, Kós Károly – híres magyar építészek, akik iskolákat terveztek Budapesten. Ma is az oktatást szolgálják alkotásaik, amelyekben idén is sok ezren kezdik meg a tanévet.
Kis park épül a bódék helyén a Mechwart ligetnél
2019. szeptember 1. 14:00
A korábban elbontott bódék helyén hamarosan padokkal és növényekkel övezett pihenő fogadja az arra járókat a II. kerületi Keleti Károly utca és a Margit körút találkozásánál.
Pénteken kezdődik a Budavári Könyvünnep a Szentháromság téren
2019. szeptember 1. 9:30
A Várnegyedben, a Szentháromság tér és a Halászbástya közötti területen pénteken nyílik meg a Budavári Könyvünnep. A háromnapos rendezvényen a könyvkiadók új könyvekkel jelennek meg, reggeltől estig kulturális programok, író-olvasó találkozók várják a könyvbarátokat szeptember 6-8. között. A Budavári Könyvünnep idei díszvendége Kassa, Márai Sándor szülővárosa lesz.
Új miniszobrok Erzsébetvárosban
2019. augusztus 31. 13:00
A figyelemfelkeltő és szerethető miniszobrok sok helyen felbukkannak Budapesten, új alkotás köztük Noé bárkája és Rejtő Jenő regényének 14 karátos autója. A kis szobrokkal emléket állítanak Erzsébetváros kiemelkedő személyiségeinek és jellegzetességeinek.
Kilencven éve adták át a ciszterci gimnázium Villányi úti épületét
2019. augusztus 31. 9:00
Kilencven évvel ezelőtt, 1929 szeptemberére készült el a ciszterci rend új főgimnáziumának épülete a Villányi úton, Szentimrevárosban. Az évforduló és a közelgő tanévnyitó miatt is aktuális felidéznünk a korabeli filmhíradó tudósítását a jeles eseményről.
175 évvel ezelőtt énekelték először ünnepségen a Himnuszt
2019. augusztus 30. 12:00
Az Óbudai Hajógyárban, a Széchenyi nevű hajó keresztelési és vízrebocsátási szertartásán énekelték először nyilvános ünnepségen a Himnuszt, a főváros minden pontjától érkezett sokaság előtt, 175 évvel ezelőtt. Az Erkel Ferenc által megzenésített Kölcsey-vers hatásáról lelkesedve írtak a korabeli lapok 1844-ben. Az „Isten, áldd meg a magyart” kezdetű művet nagyszerűnek, felségesnek, magasztosnak nevezték, amely a szívet és a lelket felemeli.
Hamarosan megnyílik a Millennium Háza a Városligetben
2019. augusztus 29. 14:30
Ősszel nyílik meg Millennium Háza, a volt Olof Palme Ház, amely a Városliget legrégibb épülete. A ház patinás Zsolnay-díszítéseit restaurálták, elé pedig a századforduló hangulatát idéző rózsakertet ültettek.
Egy tér örök változói – A Kossuth Lajos tér szobrai
2019. augusztus 29. 8:30
A Kossuth Lajos tér a magyar nemzet főtere. Jól tudta ezt a mindenkori hatalom, így ennek megfelelően alakult a tér arculata is, amelyet leginkább a szobrok határoznak meg. De mégis, milyen alkotások álltak itt, illetve milyenek állnak napjainkban? Erről szól összeállításunk.
Várják a véleményeket a Kiscelli park koncepciótervéhez
2019. augusztus 27. 8:00
Közösségi tervezés, kérdőívezés és több megbeszélés során elkészült a Kiscelli park koncepcióterve. A parkhasználók különféle igényeit, a szabályozás kereteit, a tájépítészi ötleteket és a pályázati előírásokat kellett összehangolni egymással.
Magyar olimpikonok arcképei díszítik a Városháza park tűzfalát
2019. augusztus 26. 13:00
A Városháza park kiskörútra néző, közel 300 négyzetméteres homlokzati tűzfalán látható a „Nemzetünk Sportolói” című tűzfalfestés, amely hat híres magyar sportoló arcmását örökítette meg, ezzel is emléket állítva az olimpikonjainknak.
Közönségdíjat kapott az új Néprajzi Múzeum épületének terve
2019. augusztus 26. 10:30
A II. Építészeti Nemzeti Szalon közönségdíjait adták át vasárnap a Műcsarnokban. A közönség szavazatai alapján az új Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont tervéért Ferencz Marcel Ybl- és Pro Architectura díjas építész és csapata kapta az elismerést.
Ismeri a Budai sétaösvényt?
2019. augusztus 25. 10:00
A tíz állomásból álló Budai sétaösvény az Elvis Presley tér és Elek apó kútja között vezeti végig a sétálókat olyan tereket érintve, amelyeket érdemes felfedezni a városlakóknak.
Alagút épül a Duna alatt – Összekötik a csepeli, a ráckevei és a szentendrei HÉV-et
2019. augusztus 23. 14:30
Elkezdődik a tervezés az északi és a déli HÉV-vonalak korszerűsítésére és a pályák összekötésére. A csepeli és ráckevei gyorsvasutat a Kálvin térig meghosszabbítanák, a három HÉV-pályát pedig egy Duna alatti alagúttal összekapcsolnák.
A nagy pesti árvíz után nyílt meg a szegény gyermekek kórháza
2019. augusztus 23. 9:00
A mai Puskin utcában 180 évvel ezelőtt nyílt meg a Pesti Szegénygyermek Kórház. Létrehozását több százan segítették adományaikkal, emberbaráti szeretetből, a főnemesektől a koronaőrökön át a pesti iparosokig.
Az első pesti színház 245 évvel ezelőtt nyílt meg
2019. augusztus 22. 15:00
Mit lehet kezdeni egy olyan bástyával, amelyre épp nincs szükségünk, viszont még nem akarjuk vagy nem tudjuk lebontani? A XVIII. század utolsó harmadában ezzel szembesültek Pest városában. A megoldás egyszerű: bérbe kell adni, például színháznak.
Felmérik a fővárosi idősödő fák állapotát
2019. augusztus 21. 13:00
Nyilvántartásba veszi a lakóházak és az utak melletti, idősödő fáit a Budapesti Erdészet. Minden fa pontos GPS-koordinátája, fajtája, mérete és egy 1-től 6-ig terjedő skálán osztályozott állapota egyetlen adatbázisba kerül.
A Simplontól a Bartókig – 85 éve nyílt meg az elegáns mozi
2019. augusztus 21. 8:00
A XI. kerületi középkorúak számára még meghatározó élmény volt a Bartók mozi, amely immár 20 éve nem működik. Nem volt olcsó hely, de az 1980-as években vagy az 1990-es évek elején elegáns, jól felszerelt filmszínháznak számított. Akárcsak a megnyitásakor, 1934-ben.
Díszítőérzékkel átszőtt tudás – Kiállítás Kőrössy Albert Kálmán művészetéről
2019. augusztus 20. 15:00
A Városligeti fasorban található Ráth György-villában szeptember közepéig látható a Lechner Ödön magyaros formanyelvét követő, de kevésbé ismert műépítész, Kőrössy Albert Kálmán életművét bemutató kiállítás. A művész születésének 150. évfordulójára is emlékező tárlatot a Magyar Építészeti Múzeum és a Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ rendezésében tekinthetjük meg.
Hét helyszínen adnak át családi szabadidőparkokat Budapesten
2019. augusztus 20. 8:00
A Tabántól Csepelig összesen hét új családi szabadidőparkot alakítanak ki a fővárosban, megújulnak a zöldterületek, a játszóterek, amelyek sport- és rekreációs funkciókkal is bővülnek.
A Füvészkert medencéjében helyezték el Nemecsek Ernő szobrát
2019. augusztus 18. 15:00
Az ELTE Füvészkertben, a Viktória-ház medencéjében kapott helyet a Pál utcai fiúk című regény tragikus sorsú főhősének, Nemecsek Ernőnek a szobra.
Hová vándoroltak a Várkert Bazár trófeái?
2019. augusztus 18. 9:30
Turisták és budapestiek hada sétál el mellettük nap mint nap, de kevesen tudják, honnan bukkant fel egyszer csak a két különleges szobor a budavári Szent György téren.
135 éve áll cölöpökön a Keleti pályaudvar
2019. augusztus 17. 12:00
A Keleti pályaudvart mindenki ismeri. Sajnos nem a legjobb állapotban található. Pedig valamikor a város büszkesége, egyik legmodernebb épülete volt.
Negyedmillió műtárgyat költöztet új helyre a Néprajzi Múzeum
2019. augusztus 16. 13:00
A magyar történelem eddigi legnagyobb volumenű műtárgyköltöztetését valósítja meg a Néprajzi Múzeum, amely a Liget Budapest projekt keretében világszínvonalú raktárbázist kapott, 2021-től pedig új épületben fogadja majd a látogatókat a Városligetben. A napokban egy videót tettünk közzé a csomagolásról, most pedig részletesebben is beszámolunk.
Az író kertje – Jókai a Svábhegyen
2019. augusztus 16. 10:00
Folytatva svábhegyi kalandozásunkat a különleges fák nyomában, most a Költő utcai Jókai-kertben jártunk. A Duna–Ipoly Nemzeti Park központjaként működő természetvédelmi terület egy igazi alkotó ember szívből és szenvedélyből végzett munkájának az eredménye.
Hajóval Újpestre
2019. augusztus 15. 13:00
A 19. században még a Margit híd megépítése után is természetesnek számított, hogy a fővárosiak hajóval közlekednek Pest és Buda között. Azonban 145 évvel ezelőtt az akkor még önálló településre, Újpestre is gőzöst indított az egyik hajózási társaság. Az igény olyan nagy volt erre a járatra, hogy az 1874. augusztusában üzembe állított hajó naponta többször is fordult, s mindig tömve volt utasokkal.
Tűz a Szent István-bazilikában
2019. augusztus 15. 10:00
A főváros legnagyobb templomának kupolája 1947-ben kigyulladt; erről a tűzesetről és a mentésről beszámolt a korabeli filmhíradó is.
Kicsomagolták a restaurált Csikós-szobrot a Lovarda előtt a Várban
2019. augusztus 14. 17:00
Az alkotást még július elején szállították régi-új helyére, a felújítási munkák utolsó szakaszát már ott végezték el.
Így költözik a Néprajzi Múzeum negyedmillió műtárgya (videó)
2019. augusztus 14. 13:00
Magyarország legnagyobb volumenű műtárgyköltöztetése zajlik a Néprajzi Múzeumban. 250 ezer műtárgy kel majd útra, köztük óriás székelykapuk, miskakancsók, különleges afrikai pajzsok, japán legyezők.
A Római-part zöldfelületeit közösségi tervezéssel újítják meg
2019. augusztus 14. 11:00
Közösségi tervezéssel szeretné fejleszti a Római-part zöldfelületeit a Főkert és a Fővárosi Önkormányzat. A most meghirdetett felhívás szerint a cél a Duna-part természeti értékeinek és a táj hangulatának a megőrzése.
85 éves a Duna-tengerhajózás
2019. augusztus 12. 15:00
Korábban a PestBudán már írtunk arról, hogy miképp is lehet az, hogy a kontinens közepén található Budapest valódi, bejegyzett tengeri kikötő. A trianoni békediktátum, így a tengeri kikötők elvesztése után kezdődött a Duna-tengerjáró hajók kifejlesztése, az első példányt 1934. augusztus 14-én bocsátották vízre a Ganz újpesti hajógyárában.
A Közlekedési Múzeum új épületéhez készült látványtervekből nyílt kiállítás
2019. augusztus 11. 11:00
A Közlekedési Múzeum új épületére kiírt nemzetközi építészeti tervpályázatra készült látványtervekből nyílt kiállítás szerdán a Ganz Ábrahám Öntödei gyűjteményben. Az új épületnek otthont adó Északi Járműjavító és a 120 éves Múzeum történetét is megismerhetik a látogatók.
Átadták a Dohány utcai zsinagógánál a különleges védműrendszert
2019. augusztus 10. 15:00
A Dohány utcai zsinagóga előtti téren erős oszlopokból álló védműrendszert és speciális utcabútorokat helyeztek el, amely megóvja a téren tartózkodókat egy esetleges terrortámadási kísérlettel szemben.
A hullámok hátán – Százéves a Palatinus strandfürdő
2019. augusztus 10. 10:00
A főváros első szabadtéri fürdője, a Palatinus az idők során többször átalakult, megújult, de a népszerűsége az egy évszázados fennállása alatt nem változott. Két éve gyönyörűen rekonstruálták a műemlék főépületet.
A klasszicista Pest éke volt – A Ferenc József tér története
2019. augusztus 9. 12:00
Pest városa a reformkorban tele volt a klasszicista építészet remekeivel. Elég csak a Sándor-palotára, a Nemzeti Múzeumra vagy a Deák téri evangélikus templomra gondolni. Viszont volt egy olyan tér a városban, amelynek épületeit úgy tervezték, hogy egymással harmonizáljanak. Ez volt előbb a Kirakodó, majd Ferenc József (ma Széchenyi) tér. Ismerjük hát meg a tér házainak történetét!
Ybl Miklós fél évszázados emléke
2019. augusztus 8. 13:00
Halála után ötven évvel, 1941-ben a korabeli filmhíradó is megemlékezett a nagy magyar építészről, Ybl Miklósról, aki jelentős budapesti épületeivel döntően alakította a város arculatát.
Kalandozások a svábhegyi fák nyomában
2019. augusztus 8. 9:00
Szeretik a fákat? A nagy, idős, különleges vagy híres példányokat? Akkor irány a Svábhegy: a fákat szerető embernek valóságos paradicsom ez. Van olyan matuzsálemi korú fa, amelyik még a hegy természetes erdőtársulásaiból maradhatott meg, és sok olyan is, amelyet egy-egy villatulajdonos – vagy éppen maga Jókai Mór – ültetett valamikor a XIX. században.
Elkezdődik a Széna tér felújítása, megszűnik az autóbusz-állomás
2019. augusztus 7. 13:00
Szombattól megszűnik a Széna téren az autóbusz-állomás, hogy megkezdődhessen a tér felújítása. A parkolót megszüntetik, a buszállomás épületeit elbontják, a csatlakozó utcák érintett szakaszait is felújítják. Az ígéretek szerint nagyobb zöldterülettel rendelkező, kellemes közterület jön létre, kevesebb zajjal és jobb levegővel.
Százharminc éves az első normál nyomtávú villamos
2019. augusztus 6. 8:00
Sokan tudják, hogy az első budapesti villamos 1887-ben indult el. Ám az csak kísérlet volt, a rendszeres közforgalmi járatok 1889-ben, 130 évvel ezelőtt indultak el.
A Nyugati pályaudvar mellé építik a Nemzeti Cirkuszművészeti Központot
2019. augusztus 5. 15:00
A Fővárosi Nagycirkusz elköltözik a Városligetből, a Nyugati pályaudvar mellett építik fel a Nemzeti Cirkuszművészeti Központot, azon a területen, amelyen 2007-ben az új kormányzati negyedet tervezték létrehozni.
Ötezer éves régészeti emlékeket találtak a Margit hídnál
2019. augusztus 5. 11:00
Az Irgalmasrendi Kórház udvarán folyó ásatás során sokszínű kép bontakozik ki a hőforrások és a Duna-part közelségében lévő terület történetéről. Az itt talált kagylóhéjak és neolit kerámiák ötezer évesek.
Huszonöt éve mondta le a kormány a világkiállítás megrendezését
2019. augusztus 4. 10:00
Huszonöt éve mondott le Magyarország az 1996-os világkiállítás megrendezéséről. Nagy álom volt, talán túl nagy is, de ezt már soha nem tudjuk meg.
A Váci utca egykori óriásának története
2019. augusztus 3. 10:00
Volt a XIX. századi Pestnek egy nevezetessége, amelyet ma már csak régi metszeteken és archív felvételeken láthatunk, kissé talán hitetlenkedve méretének és elhelyezésének különös ellentmondása miatt. A Váci utca fölé emelkedő hatalmas Szent Kristóf-szobor évtizedeken át Pest legjelentősebb köztéri szobra volt. Száztíz éve, hogy alakja eltűnt az utcából az egykori patikával együtt, melynek gigantikus méretű cégéréül szolgált. De az alkotás két töredéke, köztük a főalak feje ma is megtekinthető.
Megszűnnek az éjszakai repülések Budapest felett
2019. augusztus 2. 14:00
Ősztől megszűnik a repülőgépek okozta éjszakai zajterhelés Budapesten, ezzel kapcsolatban több jogszabály módosítása is életbe lépett. A zajmérési helyek számát az eddigi hatról tizenháromra növelik, és a lakosság is ellenőrizheti a méréseket
Eredeti állapotában újult meg az első magyar olimpiai bajnok síremléke
2019. augusztus 1. 14:00
Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok síremlékét eredeti állapotába állította vissza a Nemzeti Örökség Intézete. A felújított sírt a hétfőn Budapesten kezdődött Maccabi Európa Játékok apropóján szerdán adták át.
Pest egyik legrégebbi házát 50 éve bontották le
2019. augusztus 1. 9:00
Kicsit máshogy működött a műemlékvédelem ötven évvel ezelőtt, hiszen az újságok büszkén hirdették azt a tényt, hogy lebontották Budapest egyik legrégebbi házát.
Péter és Pál: a budafoki ősöreg juhar
2019. július 31. 9:00
A fák, miként az emberek, nem egyformán öregszenek meg. Az idő múlása nyomot hagy, ágakat törhet le, odvassá tehet, eltorzíthatja a lombkoronát. Egyszóval elcsúfít. De vannak fák (miképpen emberek is), akik szépen öregszenek, méltóságot és finom, érett bölcsességet árasztva.
Pillanatfelvétel a régi Tabán életéről
2019. július 30. 16:00
A Tabán régi lakóházainak és egyéb épületeinek 1933-ban kezdődő lebontása előtt készült az alábbi, kordokumentumként is felfogható filmritkaság.
Sétány épül a Duna-parton Pesterzsébeten
2019. július 30. 15:00
Pesterzsébeten a Kis-Duna-parton a Gubacsi hídtól egészen Soroksár határáig kialakítanak egy összefüggő sétányt, melyről a víz is elérhető lesz. Stégek, part menti gyalogutak és piknikezőhely is épül.
Ötven éve bontották le az OTI-székház tornyát
2019. július 30. 10:00
Tudta, hogy Budapest ikonikus magas épületét, „felhőkarcolóját” 50 évvel ezelőtt bontották vissza? A Fiumei út 19. szám alatti OTI-székház Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján 1912–1913-ban készült el, majd 1929-ben bővítették, többek között a tulipános pártázattal díszített 73 méter magas, 18 emeletes toronnyal. Biztonsági megfontolásokkal indokolták 1969-ben a torony bontását, mivel a szerkezet bauxitbetonból épült.


