Immár 151 éve történt, a kiegyezést követő esztendőben, hogy a magyar nemzet legnagyobb hatású kultúrpolitikusa, Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter (nem mellesleg az egyik legnagyobb magyar regényíró) elfogadtatta a parlamenttel a kötelező oktatást bevezető népiskolai törvényt.

A 6 és 12, illetve 15 év közötti gyerekek tankötelezettségét előíró jogszabály, amellyel Magyarország több nyugat-európai államot is megelőzött, nemcsak a műveltségi viszonyokba avatkozott be, de Budapest városfejlődésébe is, hosszú időre feladatot adva a kor neves építészeinek a hiányzó iskolák megtervezésére.

A Lipót téri (ma V. kerület, Szent István tér) elemi iskola épületét Hild József még a törvény elfogadása előtt, 1867-ben tervezte, mert a bazilika építése miatt el kellett bontani a korábbi iskolát. Az épület ma is áll, de már nem működik benne az iskola (forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény).

E törvény elfogadásának és a nyomában megindult iskolaépítési programnak persze voltak fontos előzményei. A rendkívül művelt, széles látókörű, fiatal korában Európa számos országát beutazó, a kezdetektől a nemzet ügyeinek előrevitelén munkálkodó Eötvösnek a kötelező oktatás bevezetése régi terve és törekvése volt. 1848 júliusában, a Batthyány-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztereként az elemi oktatásról benyújtott törvényjavaslatában a fiúk számára 12 éves korig, a lányok számára 10 éves korig rendelte volna el a tankötelezettséget. Ő ugyanis már akkor úgy vélte, hogy a nemzet jövőjét korszerű oktatással lehet megalapozni.

Eötvös József már 1848-ban szerette volna bevezetni a kötelező oktatást, végül 1868-ban sikerült elfogadtatni az erről szóló népiskolai közoktatási törvényt (Forrás: Arcanum)

Az első felelős magyar kormány rövid életű ténykedése óta eltelt két évtizedben még inkább kirajzolódtak az oktatás hiányosságai és az azonnali beavatkozás, a drasztikus változtatás szükségessége. A korabeli statisztikák meglehetősen sokkoló képet tárnak elénk az elszomorító valóságról, több ezer településen nem volt iskola, Magyarország népességének 70 százaléka nem tudott írni és olvasni.

A forradalom leverését követő Bach-korszak elnyomó politikája után az 1860-as években már nyíltan lehetett beszélni a magyar társadalmat sújtó problémákról, így az iskolai oktatás kétségbeejtő elmaradottságáról is.

Petőfi Sándor iskolája Selmecbányán 1838-1839-ben (Forrás: Hungaricana)

A napilapokban és a szaksajtóban egyre több bíráló cikk jelent meg a tarthatatlan állapotokról. „Az ország társadalma korszerűtlen, népe műveletlen, gazdasági kincsei kiaknázatlanok, nincs polgársága” – összegezte a problémákat Schvarcz Gyula egyetemi tanár, történész, jogász A közoktatásügyi reform mint politikai szükséglet című könyvében, 1866-ban.

Amikor a hatosztályos elemi népiskolát és a polgári iskolákat létrehozó Eötvös-féle 1868. évi XXXVIII. törvény (amely megfogalmazta az állam szerepét is az oktatásban) hatályba lépett, Pest városában (ne feledjük, még az egyesülés előtt vagyunk) 17 iskola működött, ezeknek csaknem fele bérházakban. Az oktatási intézmények rendkívül túlzsúfoltak voltak, egy teremben sokszor száznál is több a gyerek tanult.

Elemi iskolai bizonyítvány a kötelező oktatást előíró törvény hatályba lépése után (Forrás: Karacs Ferenc Múzeum)

A törvény következményeként a korábbi évekhez képest jóval több gyereket kellett kötelezően iskolába járatni, akik ráadásul hosszabb ideig ültek az iskolapadban, mint azt megelőző generációk. Új tantermekre, új iskolákra volt szükség, amelyek be tudták fogadni a tanulásra kötelezett megnövekedett gyereksereget.

A középfokú oktatásról szóló, 1883-ban elfogadott törvény és a tanoncoktatásról szóló 1884-es jogszabály tartalmazta változások is újabb és újabb iskolaépületeket követeltek. Magyarország egész területén nagyszabású iskolaépítési program kezdődött, amely különösen látványos eredményeket hozott az ország fővárosában, az 1873-ban egységesült Budapesten.

Az iskolák száma Pesten

Pest városának vezetése már a népiskolai törvény hatályba lépése előtt felismerte, hogy sürgős teendői vannak az oktatás korszerűtlenségének felszámolását illetően. A közgyűlés 1867-ben hozott határozatot arról, hogy új iskolákat építtet. Rendeletben írták elő az iskolaépületek belső térelosztását, meghatározták a szükséges berendezéseket, felszereléseket, de még a padok méretét is pontosan megszabták.

Az országvezetés és a főváros előírásai és törekvései látványos eredményeket hoztak. Budapesten 1877 szeptemberében már 42 elemi iskola nyitotta meg a kapuit. Az iskolaépítési program olyan sikeres lett, hogy az 1878-as párizsi világkiállításon aranyéremmel jutalmazták a fővárosnak az oktatásügy területén elért eredményeit.

Érdemes megemlíteni, hogy az iskolaépítési program első évtizedében a fővárosban eleinte Vassél Alajos építész kapta a tervezői megbízatásokat, az ő halála után Feszl Frigyes és unokaöccse, Feszl László, majd Máltás Hugó tervezte a legtöbb iskolát.

De fantáziájuknak szigorú korlátokat szabtak az oktatási tárca osztálytanácsosa, Gönczy Pál által 1868-ban kidolgozott előírások, amelyek meghatározták, milyen feltételeknek kell megfelelniük az iskolaépületeknek. E rendelet szerint az iskolák kétemeletesek lehettek, amelyek legfeljebb 700 tanulót fogadhattak be. Előírás volt, hogy az iskola hosszú oldala északi tájolású legyen, és hogy elegendő tér jusson a kertnek. Osztálytermenként maximum ötven diákkal, összesen legfeljebb 16 tanteremmel lehetett számolni. Követelmény volt a tágas tornaterem, a tanári szoba, valamit az iskolai őrnek lakást is kellett az épületbe tervezni. A fiúk és lányok a törvényi előírásoknak megfelelően egy épületben, de elkülönítve tanultak, és külön lépcsőházból közelíthették meg a tantermeiket.

Ha napjainkban szeretnénk végigjárni Budapest utcáit, hogy feltérképezzük a kiegyezés és az I. világháború között készült iskolaépületeket, meglepő felfedezésre jutnánk. Többnapos programra kellene készülnünk, s azt tapasztalnánk, hogy az iskolák jelentős része szemet gyönyörködtetően szép (különösen, amelyeket eredeti állapotukban újítottak fel), és a többségükben impozáns épületek gazdagítóan hatnak az egyébként is rendkívül látványos városképre.

A Dob utca 85. alatt található erzsébetvárosi iskolát rendszeresen fotózzák a turisták (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)

Nem egy fővárosi iskola ma idegenforgalmi látványosságnak számít, amely előtt kíváncsi külföldi turistákat találunk, fényképezőgéppel a kezükben, hogy megörökítsék az eléjük táruló csodálatos látványt. Elgondolkodtató ez a rácsodálkozás, hiszen az iskolákat szerényebb megoldásokkal építették, mint a városegyesítés utáni idők egyéb jelentős közintézményeit. Az pedig még elgondolkodtatóbb, hogy ezekre a többségükben ma is álló iskolaépületekre jóval kisebb lélekszám mellett volt szükség, hiszen a korabeli Budapest területén 1880-ban mindössze 355 682 ember élt, de az iskolaépítési korszak vége felé, 1910-ben is csupán 880 371-en laktak a fővárosban.

Nézzünk hát néhány szép épületet, amelyek ebben az időszakban, Budapest építészeti aranykorában készültek! Ha rápillantunk a Zerge utcai főreáliskola homlokzati rajzára, akkor talán eszünkbe juthat róla, hogy ez bizony a mai Palotanegyed a VIII. kerületben.

A Zerge utcai főreáliskola 1871-ben épült (Forrás: Hungaricana)

Az épület ma is áll a Horánszky utca 11. szám alatt, a Vörösmarty Mihály Gimnázium működik benne. Kultúrtörténeti szempontból is jelentős helyszínről van szó, hiszen ez az a bizonyos Józsefvárosi Reálgimnázium, amelybe A Pál utcai fiúk című Molnár Ferenc-regény vörösingesei jártak.

A Zerge utcai főreáliskola korabeli tanterme, ma Vörösmarty Mihály Gimnázium (Forrás: Hungaricana)

Irodalomtörténeti szempontból szintén fontos helyszín Budán a Medve utcai iskola, amely 1874–1875-ben épült Máltás Hugó tervei szerint. Az épületben elemi és polgári iskola is működött.

A II. kerületi Medve utcai iskola 1874–1875-ben épült (Fotó: pestbuda.hu)

Ebbe az épületbe járt elemi iskolába 1907 és 1911 között Németh László író, aki fogorvosi diplomát szerzett, és később ugyanitt volt iskolaorvos tizenkét éven keresztül, 1931 és 1943 között. Ennek az időszaknak állít emléket a Medve-utcai polgári című írása.

A Magyar Királyi Állami Főgimnázium Markó utca 29–31. szám alatti épülete 1876-ra készült el Kolbenheyer Ferenc tervei szerint. Az iskolapalotában ma a Budapesti Gazdasági Egyetem működik.

Ez a kis palota 143 évvel ezelőtt állami gimnáziumnak épült a Markó utcában (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény, Klösz György felvétele)

A XII. kerületben a Diana utcai iskolának több mint 150 éves múltja van. Már 1858 óta működött tanintézet a Felhő utca és a Diana utca által határolt területen, az ugyanebben az időben épült Szent László-templom mellett. A mai épület azonban 1877-ben készült el, s nem is olyan volt, amilyennek ma ismerjük. Jelenlegi formáját 1929-ben nyerte el a ma Jókai Mór nevét viselő iskola.

A Diana úti iskola 1877-ben épült, de mai formáját csak fél évszázaddal később nyerte el (Fotó: pestbuda.hu)

Az V. kerületben, a Markó utca 18–20. szám alatti épületben ma is középiskola működik: a Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakgimnázium. Építésekor, 1883–1884-ben Állami Főreáliskolának készült, tervezője pedig a Műegyetem neves tanára, Hauszmann Alajos volt, aki akkor még nem is sejtette, hogy ő örökli majd meg néhány évvel később Ybl Miklóstól a királyi palota tervezését.

A Markó utcai főreáliskolát Hauszmann Alajos tervezte (Forrás: Gerle János [szerk.]: Hauszmann Alajos)

A mai ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola a Magyar Királyi Tanárképző Intézet Gyakorló Főgimnáziumaként működött 1872–1949 között. De a Trefort utcába csak 1887-ben költözött, amikor is Bobula János tervei szerint elkészült az új otthona. Érdekesség, hogy az átadási ünnepségen maga Trefort Ágoston is jelen volt hivatalban lévő oktatási miniszterként. Az iskola 1957-től a rendszerváltásig Ságvári Endre nevét viselte, mai elnevezését hivatalosan ugyan csak 1991-ben kapta meg, de az iskola diákjai egymás között már jóideje Trefortként emlegették.

A Trefort épülete 1887-ben készült el, az átadási ünnepségen jelen lévő oktatási miniszter nem is sejtette, hogy valaha majd az ő nevét viseli az intézmény (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)

A téma gazdagsága miatt ebben a cikkünkben éppen csak arra van mód, hogy ízelítőt adjunk a főváros iskolaépítési programjának első eredményeiből. Merthogy a kezdeti éveket követően újabb és újabb iskolaépítési programok indultak, így például a millenniumra készülve 1895–1898 között, Wlassits Gyula minisztersége idején. Majd 1909-ben a fővárosban Bárczy István polgármester hirdetett iskolaépítési programot, amelynek eredményeként Budapesten három év alatt 36 új iskola épült (ma szinte rácsodálkozunk, hogy az addig megépültek mellé minek ennyi).

A Bajza Utcai Általános Iskola épülete 1917-ben lett kész, tervezője Ray Rezső Vilmos (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)

Terjedelmi korlátok miatt most nem mutatjuk be a nagyközönség körében ma leginkább kedvelt szecessziós iskolákat sem, elég annyit megjegyezni, hogy valóban lenne miben gyönyörködni egy iskolajáró sétán. Mellettük persze a népi építészet elemeit használó mestermunkákat is megcsodálhatnánk.

Az Áldás Utcai Általános Iskola részlete. Az épület 1911–1912-ben készült, a tehetséges és fiatalon elhunyt Zrumeczky Dezső tervei szerint (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)

De mit kezdünk ma Budapest építészeti aranykorának iskolai örökségével? Szerencsére egyre többen ismerik fel, hogy a szocializmus terhes hagyatékaként rajtunk maradt igénytelen, szegényes, anyagspórolós épületei helyett gyermekeinknek jóval gazdagabb környezetet biztosít egy jelentős tervező által megrajzolt, igényes iparosmunkával kivitelezett szép régi, minőségi épület.

Ezért is sajnálatos, hogy a mai jóval magasabb népességszám mellett is bezártak néhány szép fővárosi iskolát a fenntartóik, abból a téves (a történelmi múlt, előzmény, tapasztalat által is cáfolt) elképzelésből kiindulva, hogy a jelenben felismerhető folyamatokat – a gyermekszám csökkenését – állandónak és visszafordíthatatlannak kell tekinteni, azok a jövőben sem változnak meg.

 A Váci úti elemi iskola 1912-ben (Fotó: Fortepan)

Ma Budapesten olyan neves építészektől találunk iskolákat, mint Lechner Ödön, Pártos Gyula, Hauszmann Alajos, Feszl Frigyes, Zrumeczky Dezső, Kőrössy Albert Kálmán, Herczegh Zsigmond, Korb Flóris, Hegedűs Ármin, Bőhm Henrik, Kós Károly, Lajta Béla, Sándy Gyula, Vágó József – munkájuk a fővárosi építészeti örökség része. Szerencséjük van azoknak a diákoknak, akik az általuk tervezett, sok esetben kifejezetten esztétikai élményt nyújtó, gyönyörű épületekben tanulhatnak, mert a szép környezet az ízlésüket is kedvezően formálja, és feltehetőleg erőfeszítés nélkül is igényességre neveli őket.

Nyitókép: A Markó utcai főreáliskola 1899-ben (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)