Keresés az archívumban
Kármán József irodalmi központtá akarta tenni a XVIII. századi Pestet
2019. március 13. 20:20
250 éve született az az író, akinek a Fanni hagyományait és az Uránia folyóiratot köszönhetjük, és aki irodalmi központtá szerette volna tenni Pestet.
Vörös téglás épületcsodák – 165 éve született Pecz Samu
2019. március 12. 9:30
Különös, középkori hangulatú, de a használhatóságot, a funkciót szem elől nem tévesztendő épületei meghatározók Budapesten. 165 éve született Pecz Samu.
Szecessziós színpompa a Nádor Teremben – Zsellér Imre művészete
2019. február 27. 23:00
Idén szeptemberben lesz hatvan éve, hogy elhunyt Zsellér Imre, az egyik legjelentősebb, ugyanakkor méltatlanul elfeledett üvegfestő és mozaikművész. A közelgő évforduló lehetőséget teremt rá, hogy megemlékezzünk munkásságáról és egyik fő művéről, a zuglói Vakok Iskolája Nádor Termét díszítő festett üvegablakáról.
175 éve született Munkácsy Mihály, a monumentális méretű festészet nagymestere
2019. február 25. 10:24
Munkácsy Mihály a magyar festészet géniusza. Bár alkotásai jelentős részben a Kárpát-medencén kívül születtek, életművének legnagyobb szeletét mégis Budapesten a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. A Parlamentben található Honfoglalás című festménye mind méretében, mind reprezentatív elhelyezésében a millennium kori Magyarország ünnepi hangulatát idézi.
Hauszmann után újratervezve – Átépítik az első fővárosi közkórházat
2019. február 23. 22:39
Hauszmann Alajos kiváló munkája, a Szent István Kórház igen fontos helyet foglal el Budapest történetében mint első fővárosi közkórház. Építését jelentős tudományos munka előzte meg, az építész egész Európára kiterjedő kutatást végzett, hogy a legkorszerűbb betegellátási és építészeti elvek segítségével alkothasson, és a folyamatot a sajtó is nyomon követte. Az intézmény ismét rivaldafénybe került, mivel a Szent István Kórház lesz az első budapesti centrumkórház.
Újra megnyitott a legendás Metro Klub
2019. február 11. 11:29
Az egykori Árkád Bazár helyén működött a Metro Klub, Budapest legendás szórakozóhelye, amely a hatvanas években a magyar beatzene fellegváraként vált ismertté. Február 8-án újranyitott Metro Club Theatre néven.
Így alakultak ki Budapest kikötői
2019. február 4. 11:22
A pestbuda.hu-n is megírtuk, hogy kikötőfejlesztési program indul a Dunán. Ismerje most meg velünk ennek kapcsán a Duna-parton épült kikötők történetét.
Ilyen lesz a Magyar Zene Háza!
2019. január 28. 7:56
Kialakult mostanra, mi mindent fog magába foglalni a Városligetben felépítendő Magyar Zene Háza! Itt vannak a részletek a leendő új intézmény koncepciójáról, kiállításairól, oktatási programjáról – Mozarttól Bartókon át a mai rocksztárokig, popikonokig.
Lechner Ödön legkedvesebb alkotása – Ilyen volt a régi korcsolyacsarnok
2019. január 24. 9:30
Kevesen tudják, hogy a Városliget első korcsolyacsarnokát az egyik legnagyobb magyar építész, Lechner Ödön tervezte. Az 1875-ben elkészült neoreneszánsz épületet Lechner évtizedekkel később az egyik legsikerültebb alkotásának nevezte.
Csillagok, csillagképek – Ilyen volt a tudomány Mátyás király udvarában
2019. január 10. 12:26
Mátyás király csodálatos budai palotája és benne híres könyvtára a korabeli művészetek és tudományok legfontosabb magyarországi központja volt – így emlékeznek meg erről az udvarban élő kortársak és az akkoriban Budára érkező vendégek, tudósok és követek.
Készül a városligeti családbarát nagyjátszótér!
2019. január 7. 12:09
2019 kora őszén a budapestiek birtokba vehetik Európa legjobb nagyjátszóterét.
Fürdőélet a nagy háborúban
2018. december 31. 15:45
Hogyan alakult a boldog békeidők idillikus és izgalmas fürdőélete az I. világháborúban? Ez a témája a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum legújabb kiállításának.
Liget Budapest - Jövőre folytatódnak a beruházások
2018. december 29. 16:36
Jövőre több beruházás is elkészül a Liget Budapest projekt keretében és elkezdődik egyebek mellett az Új Nemzeti Galéria építése is - mondta el az MTI-nek Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.
Mátyás király, a pestbudai vadász – Mátyás és Budapest III. rész
2018. december 21. 17:33
Ünnepélyes keretek közt zárták az idei Mátyás király emlékévet a Szent István-bazilikában. A pestbuda.hu oldalán mi is búcsúzunk a királytól sorozatunk záró darabjával: ismerjék meg az igazságost mint vadászt!
Egész városrész születhet Csepel és Dél-Pest határán
2018. december 20. 14:54
Megszületett a Budapest Déli Városkapu meghívásos nemzetközi tervpályázat eredménye: komplett városrész születhet a Csepel-sziget északi csücske mentén.
Szent Margit-szobrot avattak a Margit-szigeten
2018. december 11. 7:41
A 27 évesen elhunyt Árpád-házi királylány szentté avatásának 75. évfordulóján kapott szobrot a domonkos kolostor romjainál.
Karácsonyozás és fapuska: élet a lipótmezei tébolydában 150 éve
2018. december 6. 8:01
A 2007-ben bezárt OPNI jelenkori sorsát sokan ismerik, de kevesen tudják, milyen is volt az élet az éppen 150 éve, 1868. december 6-án megnyílt tébolydában. Mi most bemutatjuk.
A világ legjobb középületének választották az új Néprajzit
2018. december 5. 11:40
A világ legjobb középülete díjat is elnyerte a Liget Budapest Projekt keretében épülő új Néprajzi Múzeum épülete.
Felújítják a Bethesda Kórház homlokzatát
2018. december 1. 10:51
Az ország legnagyobb hírű gyermekkórházát, a Bethesda Gyermekkórházat a rendszerválást követően kapta vissza a református egyház. A nyolcvanas évekre súlyosan leromlott állapotú épületek rendbetétele közel 25 éve zajlik. Jelenleg a főépület homlokzatát renoválják.
Ilyenek voltak a régi idők a városligeti jégpályán
2018. november 23. 12:32
1926-ra készült el – Európában másodikként – a gépi hűtésű városligeti műjégpályája: felidézzük a Liget Budapest blogjával a nyitás utáni első évtizedek hangulatát és emlékezetes eseményeit.
Így szólt a zene a régi Városligetben
2018. november 18. 18:31
A zene meghatározó szerepet játszott a a Városliget életében. Nem csupán a virágkorként emlegetett évtizedekben, hanem az 1867-es kiegyezést követő évektől egészen a II. világháborúig. A Magyar Zene Házával újra beköltözhet a zene világa a Ligetbe.
Így születtek meg a zebrák Budapesten
2018. november 17. 10:29
Kilencven éve megpróbálták megfegyelmezni az összevissza kószáló budapesti gyalogosokat. Sőt, még az úttestre is jeleket festettek.
Petri Bernhard angolkertje: így született meg az Orczy-kert elődje
2018. november 15. 8:08
A „szabadon hagyott természet” ideája mentén tervezte meg Petri Bernhard tájképi (angol)kertjét a Külső-Józsefvárosban, a későbbi Orczy-kertet is magában foglaló területen. A patakkal, tóval, barlangokkal, üvegházzal kiépített park nyomaiban sem maradt fenn, ám a leírásokból pontosan tájékozódhatunk a 225 éve megkezdett munkákról.
Ilyen a Vakok kertje a Városligetben
2018. október 16. 15:42
Előremutató projekt volt a maga korában a városligeti Vakok kertje, ami most a park többi részével együtt újul meg – írja a Liget Budapest blogja.
Folyamatban az Új Közlekedési Múzeum tervpályázata
2018. szeptember 25. 17:15
A 11 meghívott építésziroda mellett négy újabb pályázó kapott lehetőséget a megmérettetésre.
Tudta, hogy egykor tűzijátékoztak is a Városligetben?
2018. szeptember 25. 8:21
A bécsi Anton Stuwer pirotechnikus mester rendszeresen rendezett tűzijátékot a Városligetben. Tűzszökőkutakkal, tűzoszlopokkal szórakoztatta a vurstli közönségét; az alkalmakról a korabeli lapok tudósítottak.
Tudta, mi állt régen a 100 éves Gellért Szálló helyén?
2018. szeptember 24. 9:26
Száz éve adták át Gellért Szállót. A kor legmodernebb fürdőkomplexuma egy olyan forrás fölé épült, amely már évszázadok óta használatban volt: elsősorban a szegényebbek jártak ide.
Megnyílt a Millenáris Startup Campus
2018. szeptember 17. 14:55
A Millenárison megnyílt Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb startup közösségi irodája.
Ötven éve rendezték az I. Budapesti Őszi Vásárt
2018. szeptember 13. 9:20
Tízezrek jártak ki 1968-tól a városligeti, később Kőbányára költöző őszi vásárra.
De hol voltak a király vadaskertjei? – Mátyás és Budapest, II. rész
2018. szeptember 6. 16:01
Mátyás király és utódai korában Pest és Buda környékén több vadaskert is a kiváltságosak rendelkezésére állt. De hol voltak ezek a vadaskertek? Cikkünkben ennek jártunk utána.
Vesztegzár a Royal Szállóban
2018. szeptember 4. 8:10
Negyven éve tűnt el az a betegség a Földről, ami azelőtt gyakorlatilag generációról generációra megtizedelte az emberiséget – a fekete himlő. A betegség szinte az utolsó pillanatig nem csak az ún. harmadik világ országait fenyegette, de felüthette a fejét akár egy európai főváros luxusszállodájában is. Ez történt Budapesten 1963-ban.
Ipari örökség – az új Közlekedési Múzeum jóval több lesz, mint kiállítótér
2018. augusztus 24. 13:32
A közel százhúsz éves intézmény formai és tartalmi megújulása egyben az eredeti koncepcióhoz való visszatérést is jelenti: a jelen és a jövő technikai vívmányait éppúgy be fogja mutatni, mint alapításakor tette. Lapszemle.
Ilyenek is lehettek volna a lakótelepeink
2018. augusztus 21. 12:38
Nem volt eleve eldöntött, hogy milyen lakótelepekkel építik tele Magyarországot a szocializmus évtizedeiben. A nagyüzemi építkezéseket kísérleti telepek előzték meg.
Ilyen volt a Csillagvizsgáló a Citadella helyén
2018. augusztus 17. 8:54
Tudta, hogy egykor a Gellért-hegy tetejéről közölték a pontos időt?
Közzétették az Új Közlekedési Múzeum tervpályázatát
2018. augusztus 9. 15:02
Az előzetesen meghívottak között több sikeres magyar és világhírű külföldi építésziroda található.
Hetvenéves a Gyermekvasút
2018. augusztus 2. 16:55
Most hetven éve adták át a Gyermekvasút, egykori nevén az Úttörővasút első szakaszát.
A hintalótól a twistig: az Árkád Bazár története
2018. július 18. 14:19
„...a villamos fényárban csillogó fayance-díszítéssel kirakott áruház előtt a fővárosi közönség gyönyörködik, azt képzeli, hogy a mesék országában tündérpalota előtt áll, melynek ablakaiból ezer aranyhajú baba mosolyog le reája” – adta hírül a Tolnai Világlapja 1909 decemberében. A Dohány utca 22. szám alatt álló Árkád Bazár építése 1908-ban kezdődött a Vágó fivérek tervei alapján. Az épület 110 éves története során azonban nem csupán a játékáruháznak, hanem autókereskedésnek és művészeti klubnak is otthont adott, sőt egyidőben a beat fellegváraként vált ismertté.
Emlékszik még az Osztapenkóra?
2018. július 15. 12:48
Egykor egyszerű útkereszteződés volt itt, majd Osztapenkó hatalmas szobra jelezte Budapest nyugati kapuját. A környék mai is a főváros nagy nyugati csomópontjának számít, immár külön megnevezés nélkül.
Jól halad a Városliget megújulása
2018. július 13. 10:22
Az Állatkert bővítésétől a Szépművészeti rekonstrukcióján és az Új Nemzeti Galéria építésén át a mélygarázsépítésig és a múzeumi raktárépületek felhúzásáig sorban valósulnak meg a Liget Budapest fejlesztései.
Épül a Liget Budapest – videó!
2018. július 12. 16:29
Így áll megvalósulás alatt a városligeti kulturális fejlesztés.
Megnyílt a Puskás Stadion látogatóközpontja
2018. július 10. 12:44
A látogatóközpontban modern megoldásokkal szemléltetik a stadion történetét és a fejlesztéseket.
Mi lesz a Király utca 40. sorsa?
2018. július 6. 12:56
Hamarosan elkészül az eredetileg Hild József tervei alapján épült, majd elbontott, most újjáépített 106 lakásos ingatlanrezidencia. Új történet kezdődik tehát a K40 néven elhíresült ház históriájában a 2006-ban kavart műemlékbotrány után.
A vadászat istennője az árkád mögött
2018. július 4. 8:59
A Duna-parti palotasor legkorábbi házát Hild József tervezte 195 éve. A Diana fürdő az egyik első épülete volt a város belső kerületeire jellemző belső udvaros, függőfolyosós háztípusnak. A fürdő egyedisége abban is állt, hogy udvarát és lépcsőházát a főváros földjéből előkerült római szobortöredékekkel díszítették.
Így még biztos nem látta az épülő Puskás-stadiont!
2018. július 3. 11:08
Egy látványos videó madártávlatból mutatja be az ország legnagyobb stadionjának építését.
Budapesté lett a Sziklakórház ingatlana
2018. június 29. 17:54
A magyar államtól Budapest tulajdonába került a Sziklakórház ingatlana.
Budapest filmes világát mutatja be a CNN
2018. június 29. 17:50
A budapesti filmforgatási helyszínekről közölt riportot a CNN Travel.
Így bővül a Millenáris Park
2018. június 22. 9:18
Elkészült az alagút a Millenáris Park új területe alatt, az autók már azon keresztül közlekednek, így megszűnt a gépjárműforgalom a Fény utcának a Lövőház utca és a Kis Rókus utca közötti szakaszán. A park bővítése várhatóan 2019 nyarán fejeződik be teljesen.
Most 105 éve adták át a Széchenyi fürdőt
2018. június 13. 11:09
Tudta, hogy tíz évig tartott a Széchenyi fürdő kútjának fúrása? Így született meg a városligeti fürdőintézmény.
150 éve indult a zugligeti lóvasút
2018. június 10. 7:50
1868 júniusában indult el a zugligeti lóvasút. Most kiállítás emlékezik rá a lóvasút nemrég megújult egykori végállomásán.
Hetvenhat évig jártak a Kisföldalatti kocsijai
2018. május 31. 12:02
Az 1896-ban üzembe helyezett Siemens-Schlick motorkocsik 76 éven át közlekedtek – írja a Liget Budapest blogja.
A 200 éve született Zirzen Jankára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Zirzen Janka nevét kevesen ismerik, pedig a XII. kerületben utcát neveztek el róla, a II. kerületi Csalogány utcában pedig egy emléktábla hirdeti, hogy ott működött 1874-től az általa vezetett első állami tanítóképző intézet. Születésének 200. évfordulója alkalmából a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, a felújított síremlékénél tartottak megemlékezést a nőnevelés és tanítóképzés jelentős alakjáról.
Az Albert Flórián Stadion története – Ötven éve adták át az FTC második Üllői úti pályáját
A Ferencvárosi Torna Club hazánk legnépszerűbb sportegyesülete. A Fradi labdarúgócsapata rendelkezik a legtöbb bajnoki címmel és a legnagyobb, az ország minden részére kiterjedő szurkolótáborral. 1899. május 3-án alakult meg, tehát most tavasszal 125 éves. Egy másik kerek évforduló pedig az Üllői úthoz kapcsolódik, hiszen a 129. szám alatt 50 éve, 1974. május 19-én adták át azt a stadiont, melyhez a legtöbb ma élő drukker száz és száz emlékkel kötődik.
Átadták a megújult KRESZ-parkot a Városligetben
Az ország legnagyobb és legkomplexebb közlekedési tematikájú családi játszóparkja jött létre a Városligetben. A mindennapi közlekedési helyzeteket játékosan bemutató, újonnan nyílt KRESZ-parkban egy miniatűr városrészt is kialakítottak, melyben egy teljes utcakép is megelevenedik közlekedési táblákkal, jelzőlámpákkal, vasúti sorompóval. A városrész két oldalán házsor kapott helyet, ahol berendezett vasútállomás, repülőtér és utasváró is található.