A Városligeti-tavat már az 1830-as évektől használták telente a gyerekek és a vállalkozóbb kedvű felnőttek csúszkálásra, de a lábra csatolható sporteszköz ekkor még nem terjed el Magyarországon. 1869-ben alakult meg a Pesti Korcsolyázó Egylet, amely a tó egy részén korcsolyapályát alakított ki, és a jégen rendezett téli bálokkal, jelmezes ünnepélyekkel népszerűsítette a sportágat.

Az első korcsolyacsarnok, a tó partján felállított kéthelyiséges kis fabódé 1874-ben leégett, helyére újat kellett építtetni.  A tervpályázatot a fiatal építész, Lechner Ödön nyerte, aki 1875-ben tervezte a neoreneszánsz stílusú, keleties hangulatú gyönyörű korcsolyacsarnokot. Ezt a stílust Lechner a berlini tanulmányai és itáliai útja során ismerte meg. Szép boltívei, harmonikus és arányos homlokzattagolása, valamint a nagyterem Palladio-motívumos homlokzata a reneszánsz tiszteletéről árulkodik.

Az egyemeletes épület mindkét oldalához nyitott folyosóval egy-egy nyolcszögletű pavilon csatlakozott. Az első emeleti díszes nagyteremből megcsodálhatták a vendégek a pazar kilátást. Ekkora összefüggő nyitott jégpálya, mint a városligeti, ebben az időben nem volt máshol. A korcsolyacsatoló helyiség és a büfé a földszinten kapott helyet. A melegedő és a zenekari terem a tetőrészre került.

A Városligeti jégpálya és a Lechner Ödön által tervezett korcsolyacsarnok a Vasárnapi Ujság című lapban 1884. február 3-án (Dörre Tivadar rajza)

A Vasárnapi Ujság így írt a korcsolyacsarnokról 1884-ben: „Ily körülmények közt jött létre az a pompás és valóban egész berendezésében nagyvárosias épület, mely mai képünkön csak elenyészőleg csekély arányokban van bemutatva. A terv és kivitel Lechner Ödön fiatal építész hazánkfiáé, ki azt a kiváló csint és szellemet tudta az élettelen anyagba belelehelni, melyet hosszabb idei párisi tanulmányai alatt a franczi mesterektől sajátított el. Meggondolva e mellett, hogy minő kivételes nehézségekkel is járt az építés ez ingoványos és az alapozásra felettébb kedvezőtlen tóparti talajon, valóban lehetetlen sokallni azt a 40 ezer forintot, melybe került.”

A cikk szerzője az épület használatát is nagyon hangulatosan mutatja be: „Maga az épület három részből áll. A középső főépület a díszes nagy termet foglalja mindenekelőtt magában, melyet különösen a mamák és garde-des-dames-ok dicsérnek a terjedelmes és könnyű kilátásért, melynek segélyével szigorú pontossággal szemmel tarthatják védenczeiket, kiket a meggondolatlanság néha túlságosan messzire sodor az ellenállhatatlan simaságú tükrön.

Földszint jobbról a melegítő pavillon található, melynek mérsékelten meleg levegőjében a kifáradt, vagy széltöl-hidegtől kicsípett arczu bájos korcsolyázó nők melengetik fel tagjaikat. A férfivilág természetesen önkéntes száműzetésben él e helytől vagy legalább ha be is vetődik néha – azt mondja, nem a melegért teszi.”

A lapból azt is megtudjuk, hogy közvetlen a nagyterem alatt, a jéggel egy szinten volt a korcsolyafelkötő helyiség. A korcsolyázókat pedig zenekar szórakoztatta. „Magasan fenn, mint szétterpeszkedő pávabúb, terül el a zenekar helyisége s vidáman lódítja alá a legcsiklandósabb táncz-dalok behízelgő ütemeit. Alig van a fővárosban nyilvános zenekari helyiség, melynek akusztikája jobb és kifogástalanabb volna.”

Lechner Ödön A Ház című folyóiratban 1911-ben megjelent Önéletrajzi vázlatban így emlékezett a 36 évvel korábban tervezett épületére: „Ugyanebben az időben építettem a Városligetbe egy korcsolyacsarnokot, mely abban az időben első volt a maga nemében, s típust alkotott, s mint ilyen, több enciklopédikus munkában meg is jelent. Később ez a pavilon kicsi lett, lebontották, és építettek helyébe egy nagyot. Kár! Én legalább sajnálom, mert a kis pavilont a maga szerény megjelenésében ma is egyik legsikerültebb alkotásomnak tartom, és sok előbbi és utóbbi munkámnál jobban szerettem.”

Az épületet 1893-ban bontották le, helyére Francsek Imre neobarokk tervei alapján építették fel az újabb, nagyobb korcsolyacsarnokot. Az alagsorban rendezték be a korcsolyacsatolót, ide került a ruhatár és az öltözők. A megújult pályát 12 ívlámpa világította meg.

Városligeti jégpálya 1906-ban (Forrás: Fortepan)

A tó szabályozási munkálatait is megkezdték, ekkor nyerte el mai alakját, majd a XX. század elején két ütemben lebetonozták medrének jelentős részét, hogy alkalmassá váljon nagyobb versenyek lebonyolítására. Itt tartották 1895-ben az első gyors- és műkorcsolya-Európa-bajnokságot.

A jégpálya működése alapvetően az időjárástól függött, amikor enyhe volt a tél, csak később fagyott be a tó. Már a század elején tervezték a műjégpályát, de az I. világháború miatt csak később, 1926-ban készült el. Az új sportlétesítményt modern hűtőberendezéssel láttak el, a meglévő korcsolyacsarnokhoz pedig hozzáépítettek két oldalszárnyat. A műjégpálya létesítésével hosszabb lett a korcsolyaszezon, egy hónap helyett akár három hónapig is lehetett korcsolyázni. Fejlődésnek indult a műkorcsolya és a jégkorongsport is, 1929-ben, 1935-ben és 1939-ben műkorcsolya-világbajnokságot rendeztek Budapesten.


Jégpálya a Városligeti-tavon, háttérben a Vajdahunyad vára 1907-ben (Forrás: Fortepan)

A II. világháborúban súlyos károkat szenvedett a létesítmény, az épület bal szárnya teljesen tönkrement. 1947-ben elkezdték az újjáépítését, majd 1968-ban a műjégpálya területét is megnövelték. 1986-ban átalakították, de a teljes felújítás és modernizálás 2009 és 2011 között történt, ekkor a műemlék épületet az 1926-os állapot szerint rekonstruálták. A Városligeti műjégpálya jelenleg Európa legnagyobb és legrégibb ma is működő mesterséges szabadtéri jégfelülete.

Nyitókép: A városligeti korcsolyacsarnok 1880 körül, Klösz György felvétele (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)