1968 szeptemberében különleges eseményre tódultak az emberek a Városligetbe: az I. Budapesti Őszi Vásárra. 

Az elnevezés megtévesztő volt, hiszen a háború után is rendeztek már vásárokat hasonló névvel, sőt 1885, az első Országos Általános Kiállítás után folyamatosan tartottak hasonló rendezvényeket, de a Rákosi-korszakban e vásárok elsorvadtak, illetve szüneteltek. Az 1960-as években indultak újra a Budapesti Nemzetközi Vásárok – tavasszal – a Városligetben felépített futurisztikus vásárvárosban, de itt csak nézelődni lehetett, vásárolni nem. Az I. Budapesti Őszi Vásár abban különbözött, hogy ott lehetett vásárolni. Ahogy a korabeli sajtóban olvashatjuk (Népszabadság, 1968. szeptember 8.):

„Nagy sikere van a helyszíni árusításoknak. Az Orion-gyár például csupán saját pavilonjában 120 AT 848-as korszerű televíziókészüléket adott el egy nap alatt. Kelendőek a Videoton új, miniszuper táskarádiói. A székesfehérváriaknál — mivel a Budapesti Őszi Vásár területén lehet először megváltani 50 forintért az egyéves garanciát minden olyan vásárlónak, aki rádió- és televíziókészülékét 1968. január 1 és június 30 között vásárolta – több mint ötvenen jelentkeztek már a garanciabélyeg kiváltására. Nagy forgalmat bonyolít le a vásár területén működő Centrum Áruház. Itt sok olyan termék kapható, amelyet a különböző pavilonokban először állítanak ki a gyártó vállalatok. Különösen a Duna Cipőgyár női cipői, a Vörös Október Férfiruhagyár öltönyei, valamint a művelúr kabátok és a kötöttruhák kelendőek. A 600 négyzetméteres területen szombaton 700 ezer forint forgalmat értek el.”

A vásárváros a Városligetben  1968-ban (Fotó: Fortepan)

A vásár szeptember 6-án nyílt, és 10 napon át várta a vásárlókat. A hatalmas érdeklődést mutatta, hogy az első napokon, amelyek hétvégére estek, tízezrek látogatták meg a rendezvényt. A nagy sikert az is erősítette, hogy az 1960-as évek sem az árubőségről volt híresek. Azonban még innen is sokan elégedetlenül távoztak, mivel nem tudták megvenni a kívánt terméket. A már idézett újságban meg is jegyzik: 

„Sok szép és jó bútor a vásáron – DE KAPHATÓK-E? […] Igen sok a kiállított bútor az őszi vásáron. Az újságíró megáll a látogató nagyközönség sűrű sorai mögött, és hallgatja a véleményeket. A vélemények általában jók és elismerők. A közönségnek tetszenék a bútorok. Az egyetlen bíráló megjegyzés, amely minduntalan visszatér, így hangzik: „Ha ennyi szép és jó bútort készít az állami ipar, miért nem lehet azokat kapni?”

Nemcsak ezzel volt gond, hanem a kiszolgálással is: 

„A vásáron látható bútorok szépek és praktikusak. Többségük már a házgyári lakások méreteihez is igazodik. A bútoripar vezetői azt is elmondják, hogy az állami gyárak készítményei árban verik a szövetkezeti ipar bútorait. Viszont, hogy mennyibe kerülnek az állami üzemek termékei, azt a vásárlátogatók csak hosszas kérdezősködés után tudhatják meg, mert azok árát nem írták ki. (Legalábbis szombat délig nem.) Az ipar vezetői szerint az árak azért nincsenek feltüntetve, mert több típus még csak rövid ideje fut szériában, és a kereskedelem túlzottan óvatos lévén, egyelőre még fél a végleges ár meghatározásától.”

A műszaki termékeken és a bútorokon kívül volt még egy slágertermék, amely a kádári szocializmus egyik jelképe lett. Ezen a vásáron mutatkozott be a Köbtex (Korszerű Öltözék Szintetikus Textiltermékekből) új terméke, a szintetikus anyagból készült felsőruházati termék, az otthonka. Bár ekkor még nem így hívták, a nevét a következő években kapta. A műszálból készült, leginkább ujjatlan ruhadarab innentől évtizedekre a háziasszonyok „kötelező” ruhadarabja lett. 

Az őszi vásárt a következő években is megrendezték, majd 1974-től a vásárváros a Városligetből Kőbányára költözött, és itt már őszi és tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásárok, azaz a BNV-k várták a látogatókat.