185963_en1_1_.jpg

Bodó Péter

Cikkek

Támid: mindig – Évezredek öröksége Budapesten A héber támid szó jelentése magyarra körülbelül úgy fordítható, hogy mindig, és eredetileg a templomban bemutatott, állandóan égő áldozatra utalt. Ötletesen ezt a címet kapta a Magyar Zsidó Múzeum állandó kiállítása is, amelyet a december 7-én kezdődött nyolcnapos ünnep, a hanuka alkalmából mutatunk be.
Egy iszlám jelkép a fővárosban – Mindössze három évig állt az első budapesti minaret A minaret szó hallatán az embernek Eger vagy Pécs jut eszébe, hiszen ezekben a városokban maradtak meg a legismertebb török kori imatornyok. Pedig a budapesti minaretet is tömegek látják mindennap, csak nem úgy gondolnak rá, mint vallási építményre – merthogy nem is az: az Állatkert Elefántházához tartozik. A mai valójában csak egy rekonstrukció, az eredetijének ugyanis csak három év jutott.
Ilyen az épületsors – Funkciót váltott alkotások a fővárosban Az épületek olykor díszes homlokzataik ellenére emberi tevékenység helyszínei, létrejöttüket tehát valamilyen gyakorlati igény szülte. Fennállásuk ideje alatt ez persze megváltozhat, és eredeti funkciójuk olykor feledésbe is merül. Az alábbi összeállításunkban felidézzük, hogy néhány híres budapesti épület hogyan változott, milyen célokat is szolgált az elmúlt évszázadok során.
Egy sokoldalú építész – 75 éve hunyt el Kozma Lajos Kevés olyan építészünk van, aki az architektúra mellett az iparművészetben és a grafikában is igazán jelentőset alkotott. Kozma Lajos közéjük tartozik: a XX. század első felének egyik legmeghatározóbb művésze volt. Halálának háromnegyed évszázados évfordulóján bemutatjuk, hogy fővárosunk mit köszönhet ennek a sokoldalú egyéniségnek.
Ilyen lett a Városháza passzázs – Áthaladtunk a Belváros új sétányán Budapest belvárosában, a Károly körút 28–30. szám alatt ma a Városháza parkot találjuk, de ez nem volt mindig így. Egykor itt épületek álltak: a Központi Városháza négy utca által határolt hatalmas épülettömbjének Károly körúti szárnya, amely a Deák téri evangélikus templomtól egészen a Gerlóczy utcáig terjedt. Az évtizedekkel ezelőtt lerombolt épületek helyét nevezzük ma Városháza parknak, amelyben a közelmúltban egy új sétányt alakítottak ki. Mi is végigsétáltunk rajta.
Átgázolt rajtuk a történelem – Felismerhetetlenségig átalakított épületek a fővárosban Budapest viharos, fordulatokkal teli történelmét az épületállománya is tökéletesen szemlélteti. Rengeteg szebbnél szebb homlokzat dőlt le a XX. század során, de az sem volt példátlan, hogy azokat jelentősen átalakították a megváltozott ízlés, funkció vagy a politikai rendszer igényeinek megfelelően. Az alábbiakban egy válogatást közlünk a szinte felismerhetetlenül megváltozott budapesti épületekről.
Egy nyomtalanul eltűnt magyaros remekmű – A Döbrentei tér szecessziós bérháza Ahol ma az Erzsébet hídról Budára érkező autóforgalom kanyarog, egykoron pompás, többemeletes épületek sorakoztak. Közéjük tartozott a Komor Marcell és Jakab Dezső által tervezett bérház is, melyet – bár egyik első közös munkájuk – az alkotópáros már magyaros szecessziós homlokzattal látott el. Városrendezési okokból sajnos már az 1940-es évek elején lebontották, de fotók és fényképek ma is tanúskodnak remekbe szabott vonalairól.
A budapesti műemlék-rekonstrukciókat is segíthetik az újjáéledő szépmíves mesterségek Az utóbbi évek jelentős műemlék-rekonstrukciói – többek között a Királyi Lovarda, a Főőrség vagy a Szent István-terem – rávilágítottak arra, hogy számos kézműves mesterség is hiányszakmának minősül. Erre az igényre a Magyar Képzőművészeti Egyetem is reagált, idén szeptemberben új képzéseket indított, de a témára a művészettörténeti kutatás is évek óta kiemelt figyelmet fordít.
Nemcsak kiváló építész volt, újságot is írt a 155 éve született Komor Marcell A dualizmus idején magas fordulatszámon pörgő építőipar rengeteg embernek biztosított megélhetést, és a terület iránti érdeklődés kiszolgálására több szakfolyóirat is létrejött. Közülük az egyik legjelentősebb a Vállalkozók Lapja volt, melyet hosszú ideig a ma 155 évvel ezelőtt született Komor Marcell szerkesztett.
Fény az alagút végén – Másfél év múlva megnyílhat a Rác fürdő patinás épülete A Rác fürdő két évtizede húzódó kálváriája 2025 tavaszán véget érhet: október végén kiírták a közbeszerzést az épület felújítására, melyet a nyertes pályázónak tizenöt hónap alatt kell elvégeznie. Ennek apropóján visszatekintünk a fürdő történetére, abból is főleg az Ybl Miklós tervezte XIX. századira, mely a fénykorának bizonyult, és amely mintául szolgált a legutóbbi helyreállításhoz is.
A Salgótarjáni utcai zsidó temetőben jártunk – Quittner Zsigmond legszebb síremlékei A különleges nevű Quittner Zsigmond a dualizmus korának egyik sokat foglalkoztatott építésze volt, legismertebb műve a Lánchíd tengelyében álló Gresham-palota. Megbízásait valójában egy egészen népes iroda teljesítette, így neki magának kisebb művészi munkákra is maradt ideje: több síremléket is tervezett. Halottak napjához közeledve a Salgótarjáni utcai zsidó temetőbe látogattunk, hogy bemutathassuk az építész itt látható alkotásait.
Aki újabb színt vitt a Gellért-hegyre – 130 éve született Weichinger Károly Az ősszel pompás színekbe öltöző Gellért-hegy az egyedülálló természeti adottságain kívül látványos épületekkel is büszkélkedhet. Közéjük tartozik a délkeleti oldalon elhelyezkedő pálos kolostor, melyet Weichinger Károly tervezett. Az építész születésének százharmincadik évfordulóján bemutatjuk leghíresebb művét, valamint más budapesti alkotásáról is megemlékezünk.
Kőművesből sztárépítész – A 200 éve született Weber Antal budapesti épületei Weber Antal nevét talán kevesen ismerik, az általa tervezett épületekben azonban tömegek fordulnak meg minden nap: rendeltetésük szerint ugyanis főleg kórházak, de tudományos és oktatási intézmények is működnek bennük. Születésének 200. évfordulóján bemutatjuk a jeles építész legfontosabb budapesti alkotásait.
Vidéki építészdinasztia Budapesten – Hübner Jenő és Tibor fővárosi alkotásai A német eredetű Hübner család a XVIII. század elejétől Székesfehérváron élt, és a XIX. században az építészet vált meghatározó foglalkozásukká. Kezdetben még a szűkebb pátriájukon belül tevékenykedtek, a kiegyezés után azonban a fővárosi építőlázba is bekapcsolódtak. A százhatvan éve született Jenőnek és az ötvenkilenc évvel ezelőtt elhunyt Tibornak is értékes épületeket köszönhet Budapest.
Átjárja a fény – Megnyílt a Bibliás Könyvesbolt a Ráday Házban A folyton nyüzsgő Ráday utca egy újabb színfolttal gazdagodott: a Ráday Házban könyvesbolt és egyúttal új kiállítás is nyílt. Bár kívülről nem tűnt olyan látványosnak a változás, mint amikor tavaly átadták a Markusovszky tér felőli új szárnyat, mégis kíváncsiak voltunk, milyen lett az új belső tér.
A legmagyarabb Habsburg, avagy a vén Rákóczi – Új kiállítás a Várkert Bazárban A Várkapitányság idén ősszel is szabadtéri kiállítással teszi színesebbé az egyébként is csodálatos Várkert Bazárt. Ezúttal József nádor gazdag munkásságát ismerhetik meg az arra járók, különös tekintettel a Pest és Buda fejlesztése érdekében végzett tevékenységére. Ezért a fantasztikus fotókat is felvonultató tárlatért érdemes lesz felkeresni a helyszínt!
Egy Horánszky utcai lakás padlója alól kerültek elő Tornyai János festményei Tornyai János festőművész az alföldi művészcsoport meghatározó egyéniségeként élete nagy részét Hódmezővásárhelyen töltötte, ahol a szegény emberek életét, valamint a végtelen síkságot realista stílusú zsáner- és tájképeken mutatta be. Ötvenkét éves korában, 1921-ben mégis Budapestre költözött. Termékeny időszak következett ekkor, a rengeteg festménynek azonban alkotójuk 1936. szeptember 20-án bekövetkezett halála után évtizedekre nyoma veszett.
Vetítővásznon a főváros műemlékei – Egy 100 évvel ezelőtti előadás-sorozat története Budapest már csak méreténél fogva is az ország legtöbb műemlékkel rendelkező városa, de nem volt ez mindig így. A XIX. század második felében még szinte csak a középkori épületek érdemelték ki ezt a rangot, amelyből a fővárosban meglehetősen kevés van. A XX. század elejétől kezdett változni a helyzet, a figyelem pedig a trianoni katasztrófa után terelődött igazán Budapest régi építményeire. Száz évvel ezelőtt egy nagy hatású előadás-sorozatot is tartottak a témában.
Az égbe törő ívek mestere – 100 éve hunyt el Hofhauser Antal Hofhauser Antal építészként egy olyan korban alkotott, amelyben gombamód létesültek újabb és újabb épületek. E hatalmas versenyben mégis sikerült olyan műveket létrehoznia, amelyek egyszerre feleltek meg a közízlésnek, bizonyos jellegzetességeikkel mégis kitűntek a tömegből, és árulkodtak tervezőjük kilétéről. Ennek ellenére nevét ma már kevesen ismerik, halálának centenáriuma azonban remek alkalmat kínál munkásságának újrafelfedezésére.
A Magas-Tátrától a királyi palotáig – 155 éve született Hoepfner Guidó A királyi palota építészeként Hauszmann Alajost ismerjük, hiszen az ő nevét viseli a napjainkban is zajló rekonstrukciós program. Valójában azonban a terveken egy egész iroda dolgozott, melynek egyik tehetséges tagja volt az éppen 155 évvel ezelőtt született Hoepfner Guidó. Közel egy évtizedig működött közre a palota bővítésében, de mellette és pályájának későbbi szakaszában is remekműveket hozott létre.
Aquincum szerelmese – 85 éve hunyt el Kuzsinszky Bálint Budapest nemcsak páratlan földrajzi fekvésére és közel nyolcszáz éves múltjára lehet büszke, de a területén található több mint kétezer éves római kori örökségre is. Ennek a korszaknak a kutatója volt Kuzsinszky Bálint, aki régészeti tevékenysége mellett a Fővárosi Múzeum megszervezőjeként és első igazgatójaként is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Tudományos teljesítményéhez mérten neve szinte alig ismert, de halálának nyolcvanötödik évfordulója kiváló alkalmat nyújt munkásságának felidézésére.
A modern építészet diadala – Hetven éve hunyt el Lauber László A XX. század első három évtizede tulajdonképpen a történelmi és az új építészet versengéséről szólt, utóbbi – a modernizmus képében – a harmincas évektől kezdte átvenni a vezető szerepet. Ebben az időszakban indult Lauber László pályája is, akiben így már fel sem merült a historizálás, eredendően is modern stílusban tervezett. Alkotásokban gazdag, mégis rövid élete éppen hetven évvel ezelőtt ért véget.
Egy hős építész – 140 éve született Zrumeczky Dezső A XX. század első évtizedében egy olyan csoport tűnt fel a magyar építészet horizontján, amely a népi építészet formáinak felhasználásával alkotott. A Fiataloknak nevezett tömörülés jeles tagja volt a 140 éve született Zrumeczky Dezső, akinek fájóan rövid, mindössze tízéves pályafutás jutott. Tehetsége azonban így is megmutatkozott, hangulatos épületeiből az alábbiakban összeállítottunk egy válogatást.
Aki lángra gyújtotta a Batthyány-örökmécsest – 145 éve született Pogány Móric építész Az építészekre gyakran csupán mérnökökként tekintünk, de ők egyúttal művészek is, amit Pogány Móric munkássága is kitűnően példáz. Az éppen 145 évvel ezelőtt született alkotó az épületeinek többségét Tőry Emillel közösen valósította meg, önálló munkái között azonban számos emlékművet is találunk. Az alábbi összeállításunkban főleg az utóbbiak mentén mutatjuk be a jeles építőművészt.
Prédikáló barátok a Duna mentén – Domonkos-rendi emlékek Pesten és Budán Augusztus első hetének egyik fontos katolikus ünnepe Szent Domonkos napja. A világi naptárban augusztus 4-én szerepel, az egyháziban viszont 1969 óta augusztus 8-án. Az év eme időszakában azért is érdemes megemlékezni róla, mert fővárosunkban több épített örökség is fűződik a domonkos rendhez Budán, Pesten és a Margit-szigeten egyaránt.
A kereszténységért szólnak – Budapest ikonikus harangjai A déli harangszó már több mint fél évezrede a mindennapjaink része, és eredete az 1456-os nándorfehérvári diadalig nyúlik vissza. Hunyadi János és Kapisztrán Szent János vezetésével a keresztény védők 1456. július 22-én arattak diadalt a törökök felett, ennek évfordulóján bemutatjuk fővárosunk két ikonikus harangját: a legrégebbit és a legnagyobbat.
Egy elfeledett építészzseni – 185 éve született a Haas-palotát tervező Linzbauer István Linzbauer István a XIX. század közepének egyik legjelentősebb építésze volt, mára azonban fő alkotásaival együtt sajnos az ő neve is eltűnt a köztudatból. A békebeli Budapest emblematikus épületei kerültek ki irodájából, melyeket egy képzeletbeli sétával járunk be, így emlékezve a 185 éve született tervezőjükre.
Régi-új kupola a Belvárosban – Az ELTE Egyetem téri épületének tetőrekonstrukciója Újabb nagy lépés történt abba az irányba, hogy a budapesti városkép visszakapja hajdani, változatos sziluettjét: elkészültek az ELTE központi épületét koronázó kupola és a manzárdtető helyreállítási tervei, és azok alapján már be is nyújtották az építési engedély iránti kérelmet. Írásunkban bemutatjuk, milyen volt és milyen lesz a pesti belváros ikonikus Egyetem téri épületének tetőzete.
A csendes rokon – 140 éve született Lechner Loránd A magyar építészettörténetben a Lechner név szinte egyet jelent az aktív közéleti szerepléssel: Lechner Ödön a dualizmus utolsó három évtizedében, unokaöccse, Lechner Jenő pedig a XX. század első felében hangoztatta szakmai elképzeléseit a különböző fórumokon. Jenő öccse, az éppen száznegyven éve született Lechner Loránd kevésbé kereste az ilyen lehetőségeket, a csendesebb természet azonban nem jelentette a tehetség hiányát: beszéltek helyette zseniális tervei és épületei.
Egy királyi útvonal – A Palota út és környékének története A Budavári Királyi Palota bővítése a XIX. század utolsó két évtizedének egyik legnagyobb szabású, városképi jelentőségű fejlesztése volt Budapesten. A hosszú ideig méltatlan állapotban tengődő terület új fényét azzal tudták teljessé tenni, hogy az oda vezető útvonalat is kényelmesebbé, a helyszínhez méltóan alakították. De az úton nemcsak hintók közlekedtek, hanem az építőanyagot szállító kocsik is: ez valójában az előfeltétele volt az egész építkezésnek. Nemrégiben munkálatok kezdődtek a Palota úton, ennek apropóján és a Nemzeti Hauszmann Program környező fejlesztéseihez kapcsolódóan megemlékezünk a Palota út történetéről.