A XX. század elején Budapest a szecesszió lázában égett, ami a történelmi stílusokkal való szakítást jelentette. Erre olyan erős volt az igény, hogy meglévő épületeket is átalakítottak, amire az egyik legjobb példa a Hauszmann Alajos által tervezett Erzsébet téri kioszk volt: 1870-ben még neoreneszánsz stílusban emelték, de 1906-ban Vágó József és Vágó László a Nemzeti Szalon céljára kívül-belül teljesen megváltoztatta. Eredetileg félköríves záródású ablakok sorakoztak mind a három traktuson, a hangsúlyos koronázópárkány fölött az épületrészeket magas tető koronázta, a középsőt még szobrok is kiegészítették. Az épület kívül-belül igen gazdag díszítés borította: a homlokzatra medalionba foglalt portrék és puttószobrok, valamint növényi mintás fríz került, a belsőbe pedig mennyezetfreskót festettek.
A harmonikus, íves formák helyébe a testvérpár szögleteseket léptetett: az ablakok téglalapok lettek, a falmezők felső szakaszába pedig háromszög alakzatba komponálták a díszeket. A főbejárat ennek ellenére félköríves maradt, és a fölötte magasodó hatalmas oromzat is hullámosan végződött. Utóbbinak a felületét keskeny fülkék tagolták függőlegesen, melyek aljában egyenesen záródó ablakok sorakoztak. A második világháború után viszont már nem úszta meg pusztán átalakítással, 1960-ban az épületet lebontották.
Egy másik kulturális intézmény, a Népopera – a mai Erkel Színház épülete – is hatalmas változásokon ment keresztül: 1911-ben Komor Marcell, Jakab Dezső és Márkus Géza tervei szerint valósult meg, de az érdem főleg az utóbbié volt. Komor és Jakab ebben az időben még a szecesszió hívei voltak, Márkus viszont már az annak ellenhatásaként megerősödő klasszicizálás útjára lépett: a homlokzatot az ókori görög építészetből származó vájatolt törzsű oszlopok és falpillérek tagolták, felül pedig szintén hellenizáló domborművek futottak. Ez az aktuális divat mellett a színjátszás antik hagyományaira is találóan reflektált.
E monumentális megjelenésű színházat – mely az ország legnagyobb befogadóképességű teátruma volt – fennállása során többször is átalakították. Többségük a belső teret érintette: a férőhelyek számát csökkentették például 1917-ben (a terveket ekkor Vágó László készítette), majd 1951-ben is. Két évvel később a neve változott meg (ekkor lett Erkel Színház), 1961-ben viszont már a külseje is: Kotsis Iván tervei szerint főhomlokzata elé egy tizenhárom méter széles új épületrészt emeltek, melynek egyszerű, kőlapokkal burkolt falát keskeny és magas ablakok törik át, bár felső szakaszában vízszintes tájolású, szalagablakok is futnak.
A Pesti Magyar Színház némileg hasonló utat járt be: a Láng Adolf tervezte épületét 1897-ben emelték neobarokk stílusban. Eme épülettípushoz remekül illenek is a mozgalmas tömegek, amelyek közül itt a toronnyal koronázott magas manzárdtető kapott főszerepet, de szép megoldás volt a főhomlokzat közepébe süllyesztett széles, félköríves záródású fülke is. Vágó László ehhez is készített átalakítási terveket 1914-ben, bár azok éppen a férőhelyek számának növelésére irányultak. Illetve ekkor építettek egy félköríves előcsarnokot is a bejárat elé.
E teátrumnak is a hatvanas években változott meg igazán jelentősen a külseje: Ázbej Sándor tervei szerint 1964–1966 között bővítették ki, hogy elférjen benne a Blaha Lujza térről ide költözött Nemzeti Színház társulata. Két szinttel magasították, ami a karakteres vonalvezetésű tető teljes pusztulását jelentette. Természetesen új főhomlokzatot is kapott, melyet Illés Gyula szobrászművész 757 elemből álló Zsolnay pirogránit domborművével borítottak. A világosbarna tónusú alakok különféle színházi témákat ábrázolnak.
A Blaha Lujza téren is állt egy hosszú ideig felismerhetetlenné alakított épület: a Corvin Áruház. Tervezője, Reiss Zoltán klasszicizáló homlokzatot rajzolt neki, melynek földszintjét félköríves árkádsor, emeletét pedig jón fejezetű falpillérek és egyenes záródású ablakok határozták meg. Utóbbiak valójában négy emeletet is átfogtak, de a harmonikus összkép kedvéért az egyes szinteket alig észrevehető fabetétekkel választották csak el. Mivel a szocializmus nem kedvelte a történelmi stílusokat, 1967-ben a megkopott homlokzatot felújítás helyett egyszerűen egy alumíniumborítással takarták el, mely egészen 2018-ig látta el szerepét. Elbontása után végül idén fejeződött be az eredeti homlokzat műemléki felújítása.
Hasonló a Pénzügyminisztérium esete is, melyet Fellner Sándor tervei szerint 1901–1904 között építettek a várbéli Szentháromság téren. A szomszédos Mátyás-templom nem hagyott kétséget afelől, hogy ennek is neogótikus stílusnak kell lennie: a főhomlokzat középső kiszögellését (középrizalit) például karcsú tornyocskák koronázták, áttört sisakjaikat pedig csipkeszerűen kővirágok díszítették. A hatalmas épületegyüttes térre néző traktusát színes cserepekkel fedett, magas tető zárta.
A második világháborúban súlyos sérülések érték ugyan, de alapvetően helyreállítható lett volna. Úgy gondolták azonban, hogy óriási tömege nem illeszkedik a Vár szűk utcái közé, ráadásul el is terelte a figyelmet a Mátyás-templomról, ezért 1948–1952 között Rados Jenő elképzelései szerint radikálisan leegyszerűsítették. Előrenyúló középrizalitját elbontották, megfosztották tornyaitól és magas tetőitől, a neogótikára tulajdonképpen csak a szamárhátíves ablakok emlékeztettek. A közelmúltban azonban ez a műemlék is visszakapta eredeti külsejét, bár a munkálatok még nem fejeződtek be.
A közintézmények után egy magánépülettel zárjuk le a sort, bár abban már évtizedek óta a jugoszláv, ma pedig a szerb nagykövetség működik. Ez az Andrássy út és a Hősök tere sarkán álló Babocsay-villa, melyet Babocsay Hermann megbízásából Árkay Aladár tervezett 1906-ban. A magyaros szecesszió egyik leggazdagabb kincsestára volt: csúcsossá hullámzó oromzatok, vibráló pártázat, formabontó ablakok, az erkélyeken és a loggiákon pedig szépen faragott oszlopok díszítették. E mesés stílus azonban az 1910-es évektől kezdett kimenni a divatból, Trianon után pedig kifejezetten ellenszenvvel viseltettek iránta, mert arra az elhibázott politikára emlékeztetett, amelyet az országvesztésért okoltak.
A Babocsay-villát több építész is élesen bírálta, ami a tulajdonost 1927-ben arra sarkallta, hogy átalakíttassa az épületet: Kozma Lajost bízta meg a munkával, aki a magas tetőket és az előttük álló oromzatokat is lebonttatta, valamint a homlokzati díszeket is eltávolíttatta. Azóta a villa a fehér falaival és egyenesen záródó ablakaival tulajdonképpen egy modern épület benyomását kelti.
Megjegyzendő, hogy lakóházak, bérházak gyakrabban jutottak az átalakítás sorsára, legtöbbször emeletráépítés adta az alkalmat, amelyet kihasználva az egész homlokzatot megváltoztatták. Egy példa erre az Aigner Sándor tervezte Lippich-villa a Thököly és a Zichy Géza utcák sarkán, mely eredetileg neogótikus stílusú volt.
A nyitóképen: A Babocsay-villa 1906-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció