Komor Marcell 1868. november 7-én született Pesten szüleinek hatodik gyermekeként. Műszaki érdeklődése miatt a Markó utcai főreáliskolába íratták, amelynek elvégzése után a Királyi József Műegyetemen folytatta tanulmányait. Építészmérnöki diplomáját 1891-ben szerezte meg, melyet követően Czigler Győző, Hauszmann Alajos, Lechner Ödön és Francsek Imre irodájában, valamint a Székesfőváros Mérnöki Hivatalában is dolgozott.
Főnökei közül Lechner Ödön gyakorolt rá legnagyobb hatást, a magyaros formanyelv bűvkörébe került, és Jakab Dezső kollégájával társulva a mester egyik legkövetkezetesebb hívévé vált. Legismertebb műveit vidéken hozta létre – szabadkai városháza és zsinagóga, marosvásárhelyi városháza és Kultúrpalota, kecskeméti Iparosotthon, nagyváradi Fekete Sas Szálloda – Budapesten a Rákóczi úti Palace Szálló (1910–1911), az Országos Társadalombiztosítási Intézet Fiumei úti székháza (1912–1913, majd toronnyal történt bővítése 1929–1931), valamint a Benczúr utcai Liget Szanatórium (1908–1909) mutatja a szecesszió iránti elköteleződését. Építészi munkásságát születésének százötvenedik évfordulója alkalmából ebben a cikkben mutattuk be részletesen.
Fontosnak tartotta a szakirodalmi működést is, ezért diplomázása után azonnal csatlakozott a Pesti Hírlap szerkesztőségéhez, ahol a műszaki vonatkozású cikkeket írta. Egy évtized múlva munkahelyet váltott, és a Vállalkozók Lapjához pártolt át, ahol – a bőséges tapasztalatokkal felvértezve – már a felelős szerkesztői feladatokat látta el. Irányítása alatt a lap egészen megváltozott.
A Vállalkozók Lapját Witzenrath K. János alapította 1879-ben, és 1888-ban bekövetkezett haláláig ő is szerkesztette. Alcíme az építő-, szállító-, műszaki és iparügyek üzletforgalmának félhivatalos közlönye volt, ami meglehetősen jól érzékelteti a szaklap jellegét. A kiegyezés után fellendült építőipar igényelte is ezt az orgánumot, ezért Lakatos Lajos 1888–1900 között továbbra is gondoskodott a kiadásáról. A századfordulón azután maga mellé vette Sós Izidort, majd 1901-ben társult hozzájuk Komor Marcell is.
Utóbbival új szín és sodró lendület is érkezett: míg ugyanis addig főleg tervpályázati kiírásokat, eredményeket, valamint hirdetéseket közöltek, ő már társadalmi és politikai kérdésekkel is foglalkozott. Véleményformáló cikkeit a millenniumra utaló Ezrey álnéven írta. Nagy hullámokat keltő akciója volt például, amikor 1904-ben az ellen tiltakozott, hogy a kolozsvári teátrum tervezési feladatait nem magyar mérnökök, hanem a bécsi Fellner és Helmer iroda kapta.
A budapesti Nemzeti Színház 1913-as – sikertelennek minősített és újabb, szűkebb fordulót előíró – tervpályázatáról alkotott állásfoglalása is jól jelzi karakteres, humortól sem mentes stílusát:
„A szűkebb versenynek semmi értelme. Hiszen ezt is csak a szavazás fogja eldönteni, amely viszont tisztára a véletlennek munkája, ama véletlennek, amely a bírálók neveit, személyeit megállapította. Ugyan mire való a kemény közdelemből kikerült négy építésznek újabb fárasztása, amikor az újabb fáradtságos munka után is csak ott tartunk, hogy ám döntsön a véletlen. Tessék szegényeket megkímélni, tessék a négy építész nevét cédulára írni és akkor akármelyik kalap is jó arra a célra, hogy belőle talán éppen a mi viszonyaink ismeretében teljesen ártatlan német bíráló egy nevet kihúzzon.”
Voltak azonban cikkei, amelyeket saját nevével jegyzett, például az, amelyet Lechner Ödön haláláról írt 1914 júniusában. Tehette, hiszen a mester nemcsak szellemi példaképe, de közeli munkatársa is volt:
„Az érzelgést kerülni akarom, mert az én érzésem szerint nincsen kegyeletsértőbb valami, mint a plakátra vetített sírás, mint a nagy nézőközönség elé tálalt könny. Évek folyamán a legközvetlenebb közelében voltam. A rajzasztal mellett még vitatkozni is mertem vele. És most, hogy felszállott a művészet égi Pantheonjába, érzem, senkinek sincs joga, hogy a pajtáskodó jóságos öreg urat vagy pláne bácsit lássa az elköltözöttben. A távolság egyszerre óriási dimenziókba növekedett közöttünk és Lechner Ödön között.”
Komor Marcell nemcsak tartalmában, hanem megjelenésében is igyekezett izgalmassá varázsolni a Vállalkozók Lapját: az 1914-es év számai például különleges fejlécet kaptak, a korábban vastagon szedett, tekintélyesebb és műszaki körökben elfogadottabb betűk játékosan elvékonyodtak, föléjük pedig egy elképzelt város sziluettszerű, távlati képe került. A főcím alatt a szerkesztők neveit pedig különösen kacskaringós betűkkel szedték. Később, a húszas-harmincas években pedig alkalmanként az art deco éreztette hatását a tipográfiában, a főcím alatti cikcakkvonalban.
A Vállalkozók Lapja 1929-ben ünnepelte alapításának félévszázados jubileumát, amelyre számos helyről kapott üdvözlő levelet. Rakovszky Iván, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke az alábbi sorokat intézte a szerkesztőséghez:
„Akár az egyesek vagyonában, akár a nemzeti vagyonban kétféleképpen állhat elő szaporulat: meglévő értékek árának emelkedése folytán, vagy új értékek létrehozatala útján. Komoly vagyonnövekedést csak ez az utóbbi módszer jelent s az a vállalkozás, amely az ilyen vagyonnövekedést szolgálja, a gazdasági élet tulajdonképpeni teremtő ereje. Melegen üdvözlöm a Vállalkozók Lapja jubileumán azt a magyar vállalkozói kart, amely az új értékek termelésének ezt a teremtő munkáját végzi és a lapot magát, amely a teremtés munkájában szellemi támogatásával részt vesz.”
Komor Marcell 1933 áprilisában több hónapos tanulmányútra Sanghaiba utazott, és így a lap felelős szerkesztői feladatait nem láthatta el. Lakatos Mihály addigi szerkesztő váltotta őt, és a pozíciót a későbbiekben már nem is adta vissza neki. Komor azonban egyáltalán nem szakadt el az újságtól, Kínából is küldött tudósításokat, neve pedig a későbbiekben is mint főmunkatárs jelent meg a fejlécben.
Az évtized végén a zsidótörvények sajnos tovább korlátozták a lehetőségeit, és végül az életét is követelték: a második világháború végén megfeledkezett a kijárási tilalomról, és a nyilasok az utcáról hurcolták el. Emberhez nem méltó körülmények között, a mai Ausztria területén lévő Sopronkeresztúron halt meg 1944. november 29-én. Személyében nemcsak egy kiváló építész, de egy jó érzékű újságíró is áldozatul esett a történelem egyik legsötétebb időszakának.
A nyitóképen: A Vállalkozók Lapja 1914-es fejléce (Forrás: Arcanum Adatbázis)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció