IX. kerület

174247_bolgar_vagohid_utca_15_bolgar_ortodox_templom_2.jpg Felújítják a bolgárok budapesti templomát – Ferencvárosban áll a görögkeleti építészet magyar gyöngyszeme Egy szemet gyönyörködtető görögkeleti templom áll a ferencvárosi Vágóhíd utcában, melyről valószínűleg még a IX. kerület lakosai is keveset hallottak. Ez a Magyarországon élő bolgárok vallási életének központja. Az Árkay Aladár által tervezett ortodox templom építésének előkészítéséhez 1930-ban kezdtek, és egy éven belül át is adták az épületet a hazai bolgárok nagy örömére.
Egykor Budapest gyomrának hívták – Emlékezés Ferencváros gyáriparára Ferencvárost egykor Budapest élelmiszeripari központjaként tartották számon, ahol a mai irodaházak és lakóparkok helyén gyárak, gőzmalom és vágóhíd sorakozott egymás mellett. Az elmúlt 150 év alatt többször is megváltozott a IX. kerület arculata.
Ahol a gyermek József Attila tyúkot sétáltatott – A költőóriás elcsodálkozna, ha ma látná a Ferenc teret Számos olyan utcája, tere van fővárosunknak, mely végső formáját a nagy 1838. évi árvíz után nyerte el. Ezek közé tartozik a IX. kerületi Ferenc tér is, mely 1839 óta szerepel a pesti térképeken, s az elmúlt 180 év alatt számos alkalommal kapott új arculatot. Volt, amikor a legszegényebbek élettere volt, máskor tankok szántották fel a földjét, hősök és ártatlan civilek vére borította a kövezetet. Manapság az egyik leghangulatosabb fővárosi térként tartják számon.
Akácok, terek, sorsok – a régi pesti piacterek nyomában Erzsébet tér a Belvárosban, Hunyadi tér a Terézvárosban, Klauzál és Almássy tér az Erzsébetvárosban, Rákóczi, Mátyás és Teleki tér a Józsefvárosban és a Fővám, Ferenc és Kálvin tér a Ferencvárosban. Mi a közös bennük? Az, hogy mind egykor a pesti városrészek kisebb-nagyobb piacterei voltak (s a sort még folytathatnánk is). Mára pedig többnyire zöldellő városi terek lettek belőlük – még ha olykor a piaci funkciójuk is megmaradt egy kissé.
Bakáts tér: a változatlanság varázsa Ahhoz, hogy egy városi fa időskort tudjon megélni, s így terebélyes, szép, vastag törzsű példánnyá váljon, szükség van jó és elegendő földre, megfelelő vízellátottságra, napfényre és elviselhetően jó levegőre. Meg nyugalomra. Arra, hogy a fát békén hagyja a város folyton változó történelme: ne vágják ki útszélesítés vagy más miatt, ne robogjon rajta át tank, ne találja el lőszer és bomba, ne vágják ki tűzifának a fagyhalál ellen a polgárok, vagy ne legyen csak úgy, az újítás mámorában útban. Arra, hogy legyen becsülete.
Már látható Ybl Miklós gyönyörű temploma Lekerültek az állványok, már látható az Ybl Miklós által tervezett Bakáts téri katolikus templom megújult homlokzata, rézlemez borítású toronysisakja, toronyórája és a templomkert is megszépült.
Átalakul a Bakáts téri templom Április elején kezdődött a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom felújítása, a kivitelezők jelenleg a homlokzatot teszik rendbe. A belső terek restaurálása jövő áprilistól várható.
Indul az első kísérleti panelprojekt a József Attila-lakótelepen Négyemeletes lakóházat bővítenek ki, és városközpontot is kap a ferencvárosi lakótelep.
Ráépült a hotel a trafóházra A IX. kerületi Nagyvásárcsarnok mögött szálloda épült egy szűk telekre, ráépülve a hatvanas évekbeli trafóházra.
Ilyen lesz a ferencvárosi gulag-emlékmű Felavatják a Ferencvárosi pályaudvarnál a Szovjetunió munkatáboraiba elhurcolt magyarok emlékművét.
Búcsú a Három pipától – Arany János Budapesten, 3. rész Folytatjuk Arany János pest-budai életéről szóló sorozatunkat: a helyszín még mindig Pest, az akkoriban még elég külvárosinak számító Üllői út környéke. A költő köztiszteletnek örvend, de ez lakáskörülményein még nemigen látszik. Meg is van sértve.
Újrarendezik a József Attila-lakótelepet Tervpályázatot írt ki a ferencvárosi önkormányzat a József Attila-lakótelep megújítására.
Elevátorházból park: megújult a Nehru part Száz éve még Budapest legmodernebb ipari épülete állt a Petőfi híd mellett, néhány napja viszont már a főváros első biodiverz parkját avatták ugyanitt. Milyen út vezetett idáig? Bemutatjuk.
Ferenc tér: a város egyik leghangulatosabb tere Sokan csak most, az átadást követően csodálkoznak rá, milyen kellemes tér bújik meg a Klinikák metrómegállótól 5 percnyi sétára. A felújítás nem volt mindennapi, a tervezésbe ugyanis a környékbeliek is beleszólhattak. A frissen átadott Ferenc téren jártunk.
Folytatódik a ferencvárosi rehabilitáció Ferencvárosban folytatódik a városrehabilitáció: évszázados lakóépületet renováltak a Balázs Béla utcában.
Nemzetközi díjat nyerhet a ferencvárosi tömbrehabilitáció A közel negyedszázados ferencvárosi tömbrehabilitációs program nemzetközi elismerésben részesülhet.
Bemutatják a ferencvárosi régészeti leleteket Kiállítás mutatja be a ferencvárosi Csarnok téren folytatott régészeti feltárások eredményeit.
A József Attila Emlékhely az Év kiállítása A ferencvárosi József Attila Emlékhely lett az Év kiállítása: a zsűri szerint kis területen egy egész élettörténetet tömörít igényesen, szellősen, átláthatóan.
Első lett a Vásárcsarnok a CNN piactér-ranglistáján A CNN amerikai hírtelevízió utazási magazinja listát állított össze a legjobb vásárcsarnokokból a világ körül: az első helyezett a budapesti Nagyvásárcsarnok lett.
Erkel utcai bontás: maradandó heg a városképen Végleg eltűnik egy 1860-as években épült lakóház a Kálvin tér közeléből, a közkedvelt Ráday utca szomszédságában lévő Erkel utcából. A klasszicista ház ledózerolásával az eddig egységes utcakép jóvátehetetlenül megbomlik.
Megújul a ferencvárosi Nehru-part Nagyszabású fejlesztésekkel újul meg a Duna-menti, ferencvárosi Nehru-part. Nagyobb játszótet és számos sportolási helyszínt alakítanak ki, miközben jelentősen megújul a térség zöld felülete is. A megújuló park területén összesen 126 padot helyeznek ki.
Árpád-kori település van Ferencváros alatt Az Árpád-kori Szentfalva maradványaira bukkanhattak a IX. kerületi Csarnok tér ásatásakor.

További cikkeink