
Keresés az archívumban
Így épült a Duna-part egyik legszebb temploma
2017. május 18. 8:53
A nagyobb építkezéseket régen is óriási sajtófigyelem övezte, s nem volt ez másként Budapest második legnagyobb református templomával, a Szilágyi Dezső téri épülettel sem. A korabeli cikkekből emellett sokszor olyan érdekességek is kiderülnek, amelyeket mára már a feledés homálya borít.
Kiállítás emlékezik Ferenc József és Sisi koronázására
2017. május 12. 14:19
A koronázás, amely az osztrák-magyar kiegyezés szimbolikus eseménye volt, számos ponton eltért a korábbi koronázási hagyománytól.
Már áll a Miniszterelnökség új épülete a Várban
2017. május 11. 9:01
Az elmúlt hónapokban új ház nőtt ki a földből az egykori Karmelita kolostor szomszédságában, a budavári Dísz tér sarkán: a tervek szerint a jövőben itt lesz a Miniszterelnökség székhelye.
Domborműre került a koronázási palást a Várban
2017. április 19. 15:56
Rieger Tibor bronz domborművét húsvéthétfőn avatták föl a Várban lévő Mária Magdolna-romtemplom egykori szentélyében.
Ilyen volt a Golgota téri kálvária
2017. április 14. 15:11
A józsefvárosi Golgota téren egykor kálváriaút és kápolna állt. Egy Fortepanon található fotográfia megmutatja, milyen volt a VIII. kerületi, józsefvárosi Golgota tér több mint egy évszázada. A kopottas köztér néhány éve teljesen megújult.
„Por, bűz, német szó, piszok” – Arany János és Budapest, 5. rész
2017. április 11. 12:02
A költészet napjáról oldalunkon az idei év ünnepeltjével, Arany Jánossal emlékezünk meg, sorba véve azt a néhány versét, amelyben a fővárost rajzolta meg. Szomorkás, érzékeny részletek jönnek a XIX. század második felének Pestjéről.
Felavatták a Hold utcai orgonát
2017. április 10. 14:02
Felavatták a budapesti Hold utcai református templom orgonáját.
Pusztaság volt egykor Szentimreváros helyén
2017. március 31. 15:40
Kültelki, kopár pusztaság: ilyen volt egy évszázada a mai Szentimreváros a Villányi út mentén. A fotó a modern Újbuda történetének hajnalán készült.
Ilyen volt a Naphegy száz éve
2017. március 24. 12:04
Felismerik elsőre, mi látható a képen? Mintha egy távoli, idilli, vidéki tájat látnánk, pedig ez a bel-budai Naphegy, most száz éve, 1917-ben.
Feltárul a kőbányai víztároló kapuja
2017. március 14. 15:00
Március 22-én, a víz világnapja alkalmából a Fővárosi Vízművek két napra megnyitja a kőbányai víztároló medencéjét a látogatók előtt – írja a Travelo.
Hild 150: így élt és alkotott Pest-Buda meghatározó építésze
2017. március 6. 23:13
Egy építész, aki a legtöbbet tette a reformkori Pest építészeti arculatának kialakításáért. Egy tervező, aki megalkotta a belső udvaros, körfolyosós lakóházak típusát, ami máig meghatározza Budapest belvárosát. Százötven éve halt meg – élete végére elfeledett mesterként – Hild József.
Ez Kodály Zoltán Budapestje – 15 tételben
2017. március 6. 12:08
Kodály-év van: március 6-án van 50 éve annak, hogy a zeneszerző 84 éves korában elhunyt. E jeles évforduló kapcsán összeszedtük, milyen fővárosi helyszínekhez fűzte őt kapcsolat – hiszen Kodály Zoltán 67 évig volt budapesti lakos.
Megújul és bővül a Kiscelli Múzeum
2017. február 16. 16:44
Kolostornak épült, kórházként, laktanyaként is működött, és hamarosan megújul a Kiscelli Múzeum. Természetesen nem a műemléki védettséget élvező épület veszti el eredeti jellegét, a mostani beruházás a föld alatti és a kiállítóteret bővíti.
Történelmi emlékhellyé avatták a Trefort-kertet
2017. február 6. 16:37
Trefort Ágoston születésének kétszázadik évfordulója alkalmából történelmi emlékhellyé nyílvánították Budapest belvárosában az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának híres kampuszát. Az emlékhelyet jelölő sztélé avatóünnepségén beszédet mondott Kovács Ákos András, Dr. Erdődy Gábor és Dr. Borhy László. A megemlékezésen kórusműveket adott elő az ELTE Zenei Tanszékének Pro Musica vegyeskara, amelyet Mindszenty Zsuzsanna vezetett.
Kós Károly művei az óbudai református parókia tűzfalán
2017. február 3. 17:01
Január vége óta a legendás erdélyi építész művészetét idéző montázs díszíti az óbudai református templom parókiájának tűzfalát. Az Árpád híd felé néző, eddig üres tűzfal a festménnyel méltó részévé vált a Kós által tervezett épületnek.
Az utolsó magyar királyra emlékeznek
2016. december 19. 17:05
A IV. Károly száz évvel ezelőtti koronázását megidéző kiállítás nyílt a Nemzeti Múzeumban. Az utolsó magyar király egyike volt azon keveseknek, akik tudták, a megmaradásra csak a béke jelentett volna megoldást.
IV. Károlyra emlékeznek a Mátyás-templomban
2016. december 14. 18:39
Az utolsó magyar király száz évvel ezelőtti koronázására emlékezik egy kiállítás a Mátyás-templomban.
Regnum-emlékhelyet létesítenének a patrióták
2016. december 12. 10:57
A Magyar Patrióták Közössége emlékhelyet létesítene a városligeti Regnum Marianum-templomm helyén.
Ujváry-kiállítás Pesthidegkúton
2016. november 29. 22:35
Ujváry Lajos festőművész kiállítása a Klebelsberg Kultúrkúriában tekinthető meg.
Lesz Regnum Marianum-emlékhely
2016. november 21. 21:59
A Magyar Patrióták Közössége közölte: a Városliget Zrt. szerint lesz Regnum Marianum-emlékhely a Ligetnél.
Százhúsz éves a Szabadság híd
2016. november 16. 14:32
Zöld színű és Ferenc József nevét viselte. Legtöbben csak ennyit tudnak róla. Pedig az idén százhúsz éves Szabadság hidat szintén a millennium évében adták át, abban a korban, amelynek építészeti öröksége máig meghatározza városunk arculatát. Tudták, hogy Budapest legrövidebb átkelőjének megépítése a Margit hídnak és a hídvámokból befolyt összegnek köszönhető, és hogy elsőként volt rajta elektromos világítás? Egy átkelő 120 évének története.
Megnyílt a Deák téri lutheránus sziget
2016. november 14. 0:18
Átadták Budapesten a felújított Deák téri evangélikus Insula Lutherana (lutheránus sziget) Kulturális és Lelkiségi Központot. Az ünnepség keretében megnyitották az átalakított Evangélikus Országos Múzeumot és a benne kialakított, Luther öröksége című új állandó kiállítást.
Láng, galamb és rádió – így emlékeztünk 2016-ban a forradalomra
2016. november 4. 11:07
Egy bő hónapja tart sorozatunk a pestbuda.hu oldalain Budapest ’56-os emlékjeleiről. Zárásként a november 4-i szomorú napra is emlékezve most bemutatjuk, milyen szobrok, emlékművek kerültek idén, a hatvanadik évfordulón a főváros köztereire.
Ikertornyok pesti módra
2016. október 25. 9:39
Pest gyönyörű, Budára mosolygó Duna-parti házsorának van egy kis szépséghibája: a Petőfi téri ortodox templom. Pontosabban annak is az egyik, világháborúban lerombolt és a kétezres években kurtán-furcsán kipótolt tornya. De most talán végre helyreállhat a régi harmónia.
Pest legrégibb felvételének nyomában
2016. október 21. 9:09
A minap mi is bemutattuk az eddig ismert legrégebbi, feltehetőleg 1844-ben készített dagerrotípiát Pestről, a Budapest folyóirat közlését közvetítő Mai Manó Ház nyomán. Most segítünk egy kicsit értelmezni, mi is látható a képen. Pillanatfelvételünk a reformkori Pest mindennapjairól.
Jön a Héttorony Fesztivál
2016. október 20. 15:27
Tizenegy helyszínen, közöttük Budapesten rendezik meg a Makovecz Imre örökségéhez kapcsolódó Héttorony Fesztivált.
Restaurálják a Halászbástyát
2016. október 16. 13:39
December közepére fejeződik be a Halászbástya felújítása – értesült a pestbuda.hu. A Budavári Önkormányzat a munkálatokat úgy időzítette, hogy a turizmust a lehető legkisebb mértékben zavarják. A rekonstrukció jelenleg a műemlék déli bástyáin zajlik, ottjártunkkor is rengetegen csodálták meg a városra páratlan kilátást nyújtó műemléket.
'56-os fotók az Eötvös10-ben
2016. október 7. 16:48
Chochol Károly 1956-ban készült fotóit, valamint a rendszerváltás után készült képeit mutatja be az a kiállítás, amely Népfelkelés 1956 címmel péntektől látható Budapesten az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben.
Itt az Ybl-reneszánsz a fővárosban
2016. október 7. 9:25
Kétszáz év – és még egyszázaléknyi csúszás: ennyi idő kellett Ybl Miklós építészeti örökségének felfedezéséhez. A 2014-es bicentáriumon mindössze a Várkert Bazár jelezte az egykori mester máig ható tiszteletét, a 2016-os év viszont valóságos „Ybl-boomot” hozott.
Felszentelték a gazdagréti plébániatemplomot
2016. október 4. 11:25
Huszonhat év után szentelték fel a gazdagréti Szent Angyalok plébániatemplomot.
Mi is az a középület?
2016. szeptember 26. 12:33
A Műcsarnokban állít ki a Műszaki Egyetem Középülettervezési Tanszéke, azt a kérdést körüljárva: mi is az a középület?
Molnár-C. Pál Budapestje
2016. szeptember 21. 11:33
A Gellért-hegy leghangulatosabb múzeuma, a kicsi, de annál aktívabb Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum idén újabb érdekes kiadványt jelentetett meg. Ezúttal a névadó önéletírását adták közre egy igényes, a festő saját képeivel illusztrált kiadványban.
Felújították a XV. kerületi Jézus Szíve-templomot
2016. szeptember 12. 13:14
Húsvétkor gyulladt ki a XV. kerületi Jézus Szíve-plébániatemplomot, mostanra készült el.
Ilyen volt a török Buda
2016. augusztus 29. 20:45
Hogyan alakította át a közel másfél évszázados török fennhatóság Buda középkori városképét? Feljegyzések alapján megmutatjuk, milyen volt a 475 évvel ezelőtt törökök által csellel elfoglalt Buda összképe.
A Népliget: egy elfeledett erdő a városban
2016. augusztus 15. 10:12
Budapest legnagyobb, majd 130 hektáros, évtizedes Csipkerózsika-álmát alvó közparkja igazán hatalmas. Ráadásul a nagyjából 100 hektáros Városligetnél és az ugyanekkora Margit-szigetnél jóval változatosabb növényállománnyal rendelkezik, valóságos botanikus kert. A képet azonban sok minden árnyalja: drogosok, épületromok és funkciótlanság. A Népligetre ezért igencsak ráfér a nemrégiben bejelentett felújítás.
Itt ragadt a szocializmus a Duna hídjain
2016. augusztus 12. 9:41
Tudta, hogy a Lánchíd két oroszlánjának felirata egyebek mellett a felszabadító Vörös Hadsereg győzelmét hirdeti? Ráadásul ez nem egyedi eset: Budapest Duna-hídjainak többségén márványtáblák sokasága dicsőíti a helyreállítók nagyszerűségét, s terjeszti az uralmon lévők politikai propagandáját.
Budapestet a Dunáról lehet igazán szeretni
2016. augusztus 4. 10:14
Gondolta volna, hogy a BKK járművei között van olyan, amelyiken nemcsak működő mosdó, ingyen wifi és hűtött üdítőket kínáló büfé van, de mindemellé még varázslatos budapesti panorámát is kapunk? Kipróbáltuk az immáron negyedik éve a fővárosi tömegközlekedés részét képező vízibuszokat. Megállapítottuk: Budapestet a Dunáról lehet igazán szeretni.
Budapestet a Dunáról lehet igazán szeretni: hajózzunk Pest és Buda között!
2016. augusztus 3. 10:03
Gondolta volna, hogy a BKK járművei között van olyan, amelyiken nemcsak működő mosdó, ingyen wifi és hűtött üdítőket kínáló büfé van, de mindemellé még varázslatos budapesti panorámát is kapunk? Kipróbáltuk az immáron negyedik éve a fővárosi tömegközlekedés részét képező vízibuszokat. Megállapítottuk: Budapestet a Dunáról lehet igazán szeretni.
Erdélyi épületekkel bővül a szentendrei skanzen
2016. június 22. 17:08
Elkezdődhet a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdélyt bemutató új tájegységének építése jövőre. A kormány 1,9 milliárd forintot szán a megvalósításra 2017-ben. 2021-ig több mint 100, eredeti helyén pusztulásra ítélt építmény és mintegy 35 ezer műtárgy kap helyet Szentendrén.
Megújult a Bécsi kapu tér
2016. június 17. 14:15
A Budavári Önkormányzat felújította és átépítette a Vár északi bejáratának számító Bécsi kapu tér felületét.
Új világváros született: Budapest és a vidék ezredéves ünnepéről
2016. június 11. 11:57
Százhúsz évvel ezelőtt, a millenniumi ünnepségsorozat nem csupán a honfoglalás méltó megünneplését jelentette. Új világváros született. Felsorolni is nehéz lenne az ünnepségsorozat hozadékaként megvalósult fejlesztéseket.
Mi lesz a Bem téri Radetzky-laktanyával?
2016. június 2. 21:24
Volt itt gabonaraktár, császári és királyi laktanya, Gestapo- és nyilaskeresztes-fészek, majd az ÁVH és a Munkásőrség használta, de az '56-os forradalom hátteréül is szolgált. Végül egy időre a rendszerváltó MDF költözött a falai közé. A Radetzky-laktanya története végigkíséri az elmúlt másfél évszázad magyar történelmét – most viszont irodaházat építenének a helyére – némi maradék homlokzatot megtartva az eredeti épületből.
A Széna piactól a Bagolyvárig: 150 éves a lóvasút
2016. június 1. 10:23
Idén százötven éve, hogy a lóvasút megindult Pesten. A kiszámítható, menetrend szerinti városi tömegközlekedés megindulása az utazási szokások gyökeres változását és végső soron addig nem látott városfejlődést hozott magával. Milyen szerepe volt ebben egy hajdani, 48-as főhadnagynak, és melyek az évforduló máig ható következményei?
Kísértetkastély a Ligetben: az Olof Palme-házban jártunk
2016. május 31. 9:08
Horrorfilmet is nyugodtan lehetne forgatni a városligeti Olof Palme-házban. Szürreális látványt nyújtanak a képzőművészek és a bérlők által elhagyott, néhol már nagyon rossz állapotú terek. De jöhet a változás. A pestbuda.hu mutatja be elsőként a felújítás előtt álló városligeti épület látványtervét – lásd nyitóképünket.
A kitelepítettekre emlékeztek Budafokon
2016. május 22. 19:02
A budapesti kitelepítések 65. évfordulójára emlékeztek Budafokon, az evangélikus templom mellett kitelepítési emlékműnél.
A József Attila Emlékhely az Év kiállítása
2016. május 21. 16:12
A ferencvárosi József Attila Emlékhely lett az Év kiállítása: a zsűri szerint kis területen egy egész élettörténetet tömörít igényesen, szellősen, átláthatóan.
Így fedezhetjük fel a Hadtörténeti Múzeumot és környékét
2016. május 10. 11:20
Történeti sétára invitálja az érdeklődőket a Hadtörténeti Múzeum a Nemzeti Örökség Intézetének Emlékhelyek Napja alkalmából május 14-én.
Százhúsz éves lett a földalatti
2016. május 4. 14:42
A százhúsz évvel ezelőtti millenniumi ünnepségeket övező alkotómunkának korunk Budapestjén számos emléke van, mostani cikkünkben a világ első elektromos földalatti vasútját kísérjük el első útján.
Hasznosítják a budavári Magdolna-tornyot
2016. április 22. 10:00
A budavári Magdolna-torony hasznosítása, sőt a templom újjáépítése is többször szóba került az évtizedek alatt, de a tornyot először csak tavaly májusban nyitották meg a látogatók előtt. Ez azonban nem bizonyult elegendőnek az újjászületéshez. Pályázatot írt ki az I. kerületi önkormányzat a Magdolna-torony hasznosítására, a benyújtási határidő április 22-én, pénteken jár le. Mindenképpen előnyben lesz az a pályázó, aki a kulturális funkció erősítésére tesz ajánlatot.
Makovecz munkásságát ünneplik Finnországban
2016. április 13. 15:35
A finnországi Vantaa városában mutatkozik be egy kiállítás erejéig Makovecz Imre templomépítészete.


