A török háborúkat és a Rákóczi-szabadságharc bukását követően 1711-ben kompromisszumként megkötött szatmári béke a korábbiaknál jóval rendezettebb viszonyokat hozott: a megnyugvást, az építkezés, a fejlődés időszakát, egy újfajta aranykor kezdetét. Ebben a helyzetben határozta el Pest városának tanácsa, hogy első középfokú iskolájának megalapításához a piarista rendet kéri fel. A javaslat előterjesztője és kitartó támogatója Mosel Antal tanácsnok és jegyző volt, aki 1717-ben vette fel a kapcsolatot Zajkányi Lénárt helyettes rendfőnökkel.

A kegyesrendiek, kegyestanítórendiek vagy piaristák, másként ájtatos szerzetesek rendjét Kalazanci Szent József (1557–1648) alapította. A spanyol származású pap 1597–98-ban „kegyes”, azaz ingyenes iskolát nyitott a szegényebb származásúak részére Rómában. IX. Kelemen ünnepélyes fogadalmas szerzetesrenddé emelte 1669-ben. Hazánkban a rend a szepességi Podolinban jelent meg először, majd felvidéki nagyurainknál találkozunk velük házitanítókként: piaristák oktatták Wesselényi Ferenc nádor és Széchy Mária, a Murányi Vénusz gyermekeit is.

Az oktatást a sajátságos piarista módszer jellemezte. Nagy hangsúlyt fektettek az írásbeliségre. Fontos volt számukra az igényes tartalom művészi megjelenítése. A kaligrafia mellett a zene és a matematika magasabb szinten való oktatására is nagy hangsúlyt fektettek

A rend négy tagja 1717 októberének végén érkezett meg Pestre a belvárosi templom szentélyének sarkában álló rozzant házikóba. Négy szobán osztozott felesben a rendi szállás és az iskola. Az első előadásra november 7-én került sor, s ezt tartják a mai napig a piarista oktatás pesti kezdetének.

A városi tanács ismét segítségükre sietett: egy év múlva megvásárolták az akkori Galamb utcában, a „görög udvaron” lévő, félkész állapotú jezsuita iskolaépületet. Ezt a belvárosi városrészt nevezték Fő térnek, utóbb pedig Városház térnek is. Az épületben alul a tantermek, az emeleten pedig a rendi lakások helyezkedtek el. Hamarosan megnyitották színházukat is: ez a pesti nép körében igen népszerűvé tette az iskolát.

Bővülőben

A piaristák hamarosan kinőtték ezt az épületet is, és fokozatosan kezdték a szomszédos telkeket felvásárolni. 1755-ben megszerezték a szomszédos Glöckelsberg-palotát is, amely egyrészt a Dunára, másrészt a Városház térre nézett. 1762-es beköltözésük után a bővítést hosszú ideig a toldozás-foldozás jelentette. Az intézmény a XIX. század elején öt-, majd hatosztályossá vált. Az 1840/41-es és az 1849/50-es tanévek között 751–401 között ingadozott a diákok létszáma. 1843–45-ben került sor a ház Duna-parti szárnyának megépítésére Kasselik Ferenc tervei alapján. A hetedik osztály az 1850/51-es tanévben nyílt meg, amivel főgimnáziummá vált az iskola. Az értesítőkből kitűnik, hogy nem csak katolikusok járatták ide gyermekeiket. Az alapos és gondos oktatás vonzotta a más felekezetekhez tartozókat: szép számmal íratkoztak be izraeliták és protestánsok is. 1883-tól állami tanterv szerint működő nyolcosztályos főgimnáziummá vált az intézmény.

A gimnáziumi épületek a toldozgatások ellenére sem voltak elégségesek, az igények megnövekedtek, de Pest rohamos fejlődése is követelte a változásokat. 1912-ban a tartományi vezetőség a régi épület részleges cseréje és elbontása, valamint egy új rendház és gimnázium megépítése mellett döntött. Az akkori Eskü út − Váci utca − Galamb utca − Költő utca által határolt részre tervezték az új tömb helyét. A piarista palota céljára a rend 1486 négyszögöl területet kapott a fővárostól, amiért cserébe 1775 négyszögöl épületet engedett át. A szertárakkal, laboratóriumokkal, természettudományi könyvtárral és raktárakkal, olvasókkal együtt a gimnáziumi részt összesen 3824 m² nagyságúra álmodták meg. Elképzeléseik szerint a rendházzal együtt az épülettömb egészében 9745,25 m² területet foglalt volna el.

A kegyesrendiek nyilvános pályázatán dr. Hültl Dezső (1870–1946) tervezete nyert olyan nevek mellett, mint Kotál Henrik, Steinhardt Antal és Ybl Lajos. A kivitelezési munkálatokat a Kondor Márton és Feledi József építészek által jegyzett Kondor és Feledi Cég kezdte meg. A kezdeti lendületet azonban a háború visszavetette: az általános mozgósítás következtében egyre csak fogyott a munkaerő, így az épület átadása késett. A kegyesrendiek és az iskola csak 1917-re költözhetett be. A kápolna készült el legvégül: a felszentelését követően, 1918 szeptemberétől már használatba vehették az egész házat. Ekkorra 16 főgimnáziumi osztály folytathatta ott tanulmányait.

A Piarista utcáról nyíló bejárat a kápolnához és a 350 m²-es tornaterem-díszteremhez vezetett. Ebben a traktusban helyezkedtek el az iskolaszolgák lakásai és a ragályos betegségek esetére készített elkülönítők is. A 400 m²-es kápolna egy 100 fős kórust is könnyedén befogadott. Az első emeleten foglalt helyet az igazgatói iroda, amely közvetlen összeköttetésben állt a lakással. Az irodához csatlakozott közvetlenül az irattár is. A belső udvar 1000 m²-es terével szintén impozáns jelenség volt, a belső udvarra néző helyiségek megfelelő fényellátását is biztosította.

A tanárok, a rendi növendékek lakásai az I–IV. emeleteken helyezkedtek el. Emeletenként egy-egy fürdőt létesítettek, de kaszinók (azaz társalgóhelyiségek), ifjúsági és tanári olvasótermek és szolgalakások is voltak minden szinten. A komplexumba egy személy- és egy teherliftet építettek be.

A gimnáziumi részben tantermek, szertárak, laboratóriumok, olvasók sorakoztak egymás mellett, a folyosók 3 m szélesek voltak. Az épület három oldalán, az utcai földszinten, valamint a félemeleten üzlethelyiségeket létesítettek és adtak ki magánzóknak.

A háború törése

A piarista palota két világháború közötti aranykorát a II. világháború törte meg. Az oktatás 1944 szeptemberében a megszokott rend szerint vette kezdetét. Október végén az épületet katonai hatóságok foglalták le: a tantermekben és a folyosókon hadikórházat rendeztek be. A tanítás bizonytalan ideig szünetelt.

1944. november 3-án már az ágyúdörgést is hallották az intézményben maradt szerzetesek. A magas ház tövében minden oldalról katonai járművek bújtak meg, amelyek azonban magukra és a házra vonzották a szovjetek figyelmét. Decemberre a légoltalmi pincéket megtöltötték a paptanárok, a kibombázott menekültek, a katonák és munkaszolgálatosok. A tornatermekben és a folyosókon lovakat kötöttek ki, akik éhségükben szétrágták a tornaterem felszerelését, félelmükben szétrúgták a padozatát. Legnagyobb részük ott pusztult az épületben, a romeltakarításkor összesen 28 állat tetemét hordták ki a szerzetesek. 1945. január 2-án már annyi belövés érte az épületet, hogy felhagytak a találatok számolásával. Az óvóhelyről csak ritkán merészkedtek fel, s olyankor a szomszédos légópincékbe siettek lelkipásztori feladataiknak eleget tenni: tartani a lelket az emberekben, vígaszt adni a szenvedőknek, vagy gyóntatni a haldoklókat. Állandóan ingott a föld a szovjet tüzérségi támadásoktól. Éjszakánként az éhező, fázó lakosság némi élelmiszer, ruha és takarók, egyéb értékek reményében feltörte a rendház alatti boltokat. A kifosztott játékbolt fajátékai ellepték a folyosókat és az utcát is.

Január 18-án arra ébredtek a szerzetesek, hogy az oroszok már az épületben vannak, és állandósultak a zaklatások. Dragos Károly és Tomek Vince dr. azonban sok esetben sikerrel vetette latba orosznyelv-tudását. A következő egy hónap különösen kegyetlennek bizonyult, hiszen közvetlenül frontvonal lett az épület. A német és magyar csapatok rendszeresen tűz alatt tartották. Csernisov tábornok szovjet városparancsnoknál sikerült védőlevelet kijárniuk, ami könnyített a helyzetükön a fosztogató oroszokkal szemben.

Az igazán nagy küzdelem a megmaradt romok és értékek felett azonban csak a harci cselkemények megszűnte után kezdődött el. 1945. február 20-án délután két óra tájban egy bombától kigyulladt a Váci utca, Piarista utca sarkán a Lopos Üzletház. A tűz olyan hevességgel lobogott, hogy a szomszédos Szapáry-palotára is átterjedt. Az utóbbi kiégett, a rendház szerzeteseinek a hajnali órákra sikerült megfékezniük a tüzet.

Újjáépítés, elűzetés és újjászületés

A paptanárok a romeltakarításból is teljességgel kivették a részüket. Az épület siralmas állapotban volt: a mennyezet 771 m²-en leszakadva, 401 m³ kőfal kidőlt, 1200 válaszfal leomlott, a palafedés 80%-a megsemmisült, ahogy az üvegezés is. A bádogmunkák elpusztultak, a víz-, gáz-, áram- és központifűtés-vezetékek tönkrementek. Az élet azonban nem állhatott meg. Először a kápolna helyrehozatalához kezdtek hozzá, hiszen Isten házának állnia kellett. A kipergett üveg helyére fatáblákat, nádkötegeket szereltek. 1945. március 18-án a rendfőnök úr mindenki könnyes áhitatától övezve mondhatta el ott az első ünnepélyes szentmisét. Megkezdődött az iskola tanulóinak behívása is. Néhány nap múlva a romok felett 18 órás helyi óratervvel kezdődött meg az oktatás az épen maradt termekben.

A Kegyes-tanítórend Budapesti Főgimnáziuma értesítőiből tudhatjuk, hogy Öveges József, a későbbi tévéadások Öveges professzora is ott volt a tanárok között az 1945-ös tanévben: természettant és mennyiségtant tanított. Ő volt egyben a fizikai szertár őre is. Ekkorra 610 iratkozott tanulója volt az intézménynek.

Az 1946-os oktatási reform eredményeként egy elemi iskola is működni kezdett a középiskola mellett. 1948-ban az egyházi iskolákat államosította a kommunista hatalom. A házban egy új, államilag kinevezett tanári karral megkezdte működését az Ady Endre Gimnázium. A piaristák még évekig az épületben maradhattak, de már nem taníthattak. 1950-ben az állam megegyezést erőltetett az egyházra, amelynek keretein belül a rend két iskolát és rendházat tarthatott fent. Az iskola az egykori Sacre Coeur nővérek Mikszáth téri házát kapta meg. A piarista palotába 1953-tól az ELTE Bölcsészkara költözött. A gimnázium 1989-től ismét hatosztályossá válhatott, de a rend csak 2011-ben vehette vissza ismét a felújított, modernizált tömböt: A Harmonia Caelestis, a Budapesti Piarista Központ végre elnyerhette új-régi fényét és folytatódott az oktatás.