Keresés az archívumban
Emlékérmén Petőfi, a Magyar Nemzeti Levéltár és a Lovarda
2023. január 6. 15:00
A Magyar Nemzeti Bank összesen 24 emlékérmét bocsát ki idén, összesen 14 különböző tematikában. Az új pénzeken szerepel többek között a 200 éves Himnusz, Petőfi Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, valamint a 300. évfordulóját ünneplő Magyar Nemzeti Levéltár. Hatszögletű emlékérme is lesz, ilyen a Nemzeti Hauszmann Program emlékérme-sorozat új eleme, a Lovarda.
Drágul a Nemzeti Lovarda újjáépítése
2017. április 22. 15:21
Drágább lesz a Kerepesi úti Nemzeti Lovarda újjáépítése – derül ki az EU-s közbeszerzési értesítőből.
Állami bérház: 100 éve kezdődött a Bethlen-udvar építése az Attila úton
2024. május 21. 14:00
Száz évvel ezelőtt Budapesten krónikus lakáshiány volt, melyet a Bethlen István vezette kormányzat állami lakásépítéssel igyekezett enyhíteni. Évente 800–1000 lakás átadását tervezték a Pongrácz úton és a Juranics utcában. Ennek az akciónak a keretében épült föl a budai Vár alatt, a Tabánban egy hatemeletes állami bérház Bethlen-udvar néven.
Leomlott építészeti értékek – A Jókai utcai bérház
2022. június 29. 9:00
A Jókai és az Aradi utcák sarkán álló bérház leomlott tetőszerkezete több embert megsebesített, és a parkoló autókban is jelentős anyagi kár keletkezett, hiszen közel húsz méter magasból zuhantak alá téglák, vakolatdarabok és egyéb építőanyagok. A sajnálatos baleset ráterelte a figyelmet magára az épületre is, amely a XIX. század végének igényes alkotása.
Felújítják a gyönyörű MÁV-bérház homlokzatát a Kodály köröndön
2021. november 26. 11:00
Elkezdődhet a közel 140 éves Kodály köröndi MÁV-bérház rendbetétele. Helyreállítják az állami tulajdonú ingatlan homlokzatát, kicserélik és javítják a nyílászárókat, egyúttal elhárítják a balesetveszélyt.
Ahonnan az Eötvös Collegium elindult – Egy elfelejtett pesti bérház
2020. november 4. 9:00
A Kálvin tér közelében található egy kis utca, mely Gönczy Pál pedagógus, oktatásügyi szakíró, az 1859-ben alapított pesti Református Főgimnázium tanárának nevét viseli. Ebben az utcában kezdte meg működését 1895-ben az a tanárképző intézet, amely Gönczy Pál egykori hivatalbéli felettesének, báró Eötvös József miniszternek a nevét kapta. Az utcát akkor Csillag utcának hívták, a Collegium létrehozója Eötvös Loránd volt, első igazgatója Bartoniek Géza. A történet első 15 évének ők a főszereplői, az épület pedig, ahol a tanárjelöltek és professzoraik együtt dolgoztak 1911-ig, a feledés homályába merült.
A Lovarda és a Főőrség között – A Csikós-udvar és a Stöckl-lépcső szerepe a Várban
2021. november 28. 9:00
A Budavári Palota nyugati oldala az elmúlt években teherautók zajától volt hangos, hiszen a Nemzeti Hauszmann Program keretében újjáépítették az egykori Királyi Lovardát és a Főőrség épületét. E gyönyörű épületek már korábban elkészültek, az utóbbi időben még a környezetüket képező Csikós-udvaron dolgoztak, amit végre szeptember közepén a közönség számára is megnyitottak. Egy rövid utazásra hívjuk az Olvasót, melyben keresztülvezetjük az udvaron, utunk végpontja pedig a szintén újjáépített, elbűvölő Stöckl-lépcső lesz.
Nemzetközi díjat nyert a budavári Lovarda tetőszerkezete
2021. november 5. 14:00
A nemrég újjászületett budavári Lovarda az eredetivel megegyezően újjáépített vörös és zöld angol palával fedett tetőszerkezete megnyerte a Nemzetközi Tetőfedő Szövetség németországi világbajnokságát. Az épület a kontyolt manzárd-nyeregtetőjével a fémtetők kategóriájában hozta el a legjobbnak járó elismerést.
Elkészült a Lovarda és a Csikós-udvar a budai Várban
2021. szeptember 15. 9:00
Hétvégétől bárki megnézheti, milyen lett az újjáépített budavári Lovarda, a Csikós-udvar és a Stöckl-lépcső. A hiteles rekonstrukció során hűen követték az eredetileg Hauszmann Alajos által készített századfordulós terveket, de a Lovardát belül a legmodernebb technikai megoldásokkal szerelték fel.
Tavasszal megnyílik a budai Várban az újjáépített Főőrség épülete, jövőre a Lovarda – Megmutatjuk a gyönyörű belső tereket
2020. február 17. 9:00
A budai Várban eredeti szépségében újjáépített, lenyűgöző látványt nyújtó Lovardát és a hasonlóan pompázatos Főőrség épületét kívülről már többször láthatták olvasóink a cikkeinkben, most viszont megmutatjuk a belső tereket is a Várkapitányságtól kapott fotóknak köszönhetően. Az idén tavasszal megnyíló Főőrség és a jövő évtől látogatható Lovarda kívülről olyan, mint Hauszmann Alajos idejében, 120 évvel ezelőtt volt, ám a belső tereket a tervezett új funkciókhoz alakították.
Kicsomagolták a restaurált Csikós-szobrot a Lovarda előtt a Várban
2019. augusztus 14. 17:00
Az alkotást még július elején szállították régi-új helyére, a felújítási munkák utolsó szakaszát már ott végezték el.
Feltárultak az újraalkotott Lovarda és Főőrség díszítményei a Várban
2019. május 28. 9:00
Lekerültek az állványok a budavári Lovardáról és a Főőrségről, így az újraalkotott épületek szinte már teljes pompájukban láthatók. A királyi palota F épülete melletti Főőrséget és az egy szinttel lejjebb, a Csikós-udvarban épített Lovardát a tervek szerint nyáron adják át.
Ilyen az újjáépült Királyi Lovarda
2019. február 5. 7:34
Videó az utolsó simítások alatt álló budavári épület részleteiről.
Előbújt a budavári Lovarda!
2018. december 3. 8:26
A Vár Csikós udvarán zajló építkezés új szakaszba lépett: az épület külső homlokzata gyakorlatilag elkészült.
Tisztképzés, múzeum, mozi – a Ludovika Lovarda története
2018. április 11. 11:11
Megújult a Ludovika Lovarda a Campus projekt keretein belül az Orczy-parkban. Fedett lovarda, istálló, díjlovagló és ugrópálya készült a több ezer négyzetméternyi nagy múltú területen, amellyel többek között a lovassportokat kívánják újra felvirágoztatni.
Már áll a Lovarda épülete a Várban
2017. augusztus 4. 9:01
A néhány hónapja zajló építkezés mostanra a látványos szakaszába érkezett: már világosan megfigyelhető, milyen is lesz a régi-új Lovarda épülete, ha elkészül.
Már épül a Lovarda a Várban
2017. május 16. 8:01
A tavaly májusi alapkőletétel után egy évvel, mostanában kezd kiemelkedni a földből a Lovarda várbeli épülete, amelyet a világháborús károk után tüntettek el a föld színéről.
Letették az újjáépülő Lovarda alapkövét a Várban
2016. május 20. 20:24
A XX. század elején teljes pompájában tündöklő budai királyi palota és a hozzá kapcsolódó épületek jó része a háborús károk és a kommunista várospolitika miatt az 1950-es évekre az enyészeté lett. Ekkoriban bontották le az egykori Királyi Lovardát is, amely azonban nemsokára újjáépül az eredeti tervek alapján. Ennek első lépése a mostani alapkőletétel.
Indulhat a budavári lovarda újjáépítése
2016. április 5. 16:29
A budai Vár újjáépítését célzó Nemzeti Hauszmann Terv első ütemében májusban megkezdődhet a lovarda visszaépítése. Jó ütemben halad a Szent István-terem rekonstrukciójának előkészítése is.
Felavatták a Fiumei úti sírkert új magyar zászlaját és a nemzeti trikolórt idéző installációt
2026. június 5. 15:00
A Nemzeti Összetartozás Napján a Fiumei úti sírkertben felavatták a sírkert új lobogóját és a magyar trikolórt idéző piros-fehér-zöld virágokból álló installációt.
Százötven éve felépítették, hatvan éve felrobbantották – A Népszínház, amelyből a Nemzeti lett
2025. október 26. 16:00
Ami a csinosságát illeti, versenytárs nélkül áll a monarchiában – írták a korabeli lapok a 150 éve épült Népszínházról, a későbbi Nemzeti Színházról. A díszes és ragyogó palota Budapest egyik ékessége lett, a pompás külső mögött aranyozott falakkal, freskókkal, elegáns nézőtérrel, pazar csillárokkal. A híres Fellner és Helmer építészpáros alkotása 90 évig állt a Blaha Lujza téren.
Felújítják a Nemzeti Tornacsarnok épületét
2025. július 4. 13:00
A Kallina Mór által tervezett Szentkirályi utcai egykori Nemzeti Tornacsarnokot, amely jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez tartozik, hamarosan felújítják. Az eredetileg 1870-ben átadott épület homlokzatát megőrzik és helyreállítják, belül előadókat, szemináriumi termeket, irodákat és tornatermet alakítanak ki, és egy új, földszintes épület is készül.
A Magyar Tudományos Akadémia 200 évét bemutató kiállítás nyílt a Nemzeti Múzeumban
2025. május 7. 18:00
Gróf Széchenyi István adományozólevele az Akadémia megalapítására, Kisfaludy Károly költő halotti maszkja, a székház egykori homlokzatát díszítő oroszlánfejek és Karikó Katalin Nobel-díja is látható a Magyar Tudományos Akadémia 200 évét bemutató nagyszabású kiállításon a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Eddig nem látott felvétel került elő a Nemzeti Színház 60 évvel ezelőtti felrobbantásáról
2025. március 17. 18:00
Budapest ikonikus épületét, a Blaha Lujza téri Nemzeti Színházat 60 éve a metró építésére hivatkozva rombolták le, amelyet most segítenek felidézni az NFI Filmarchívumban feldolgozott filmfelvételek. A húszperces dokumentumfilm végigkíséri az épület történetét a Nemzeti Színház 1908-as beköltözésétől az 1965-ös bontásig, részletesen bemutatva benne a most előkerült felvételeket is. A videóban az 1956-os forradalomról is láthatunk egy jelenetet.
Március 15-e a Magyar Nemzeti Levéltárban
2025. március 12. 11:00
A nemzeti ünnep alkalmából családi nappal várják a látogatókat a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épületben. A rendezvényen kiemelt figyelmet kap Jókai Mór pályafutása, születésének 200. évfordulója tiszteletére.
A 175 évvel ezelőtt született Jászai Marira emlékeztek a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben
2025. február 25. 19:00
A legnagyobb magyar tragikának tartott Jászai Mari születésének 175. évfordulóján tartottak megemlékezést a Fiumei úti sírkertben található sírjánál a Nemzeti Színház szervezésében.
Modernizált műemlék – A Magyar Nemzeti Bank megújult székházában jártunk
2025. február 19. 15:00
A Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri székháza 120 évvel ezelőtt készült el Alpár Ignác tervei szerint, de egészen a legutóbbi időkig nem történt rajta átfogó helyreállítás. Az elmúlt három év során azonban felújították és modernizálták a műemlék épületet, amelyet most mi is bejárhattunk: megtekintettük az első emelet helyreállított reprezentatív tereit, amelyet évtizedekkel ezelőtt osztottak ketté, láttuk a korábbi elfalazásból kiszabadított lodzsákat, megtekintettük a díszlépcsőházat, az üveghidat és az udvart lefedő üvegtetőt.
Bemutatták a Nemzeti Casino könyvtáráról szóló kötetet
2025. január 24. 17:00
Könyvfalat avattak és új kiadványt mutattak be a Magyar Tudományos Akadémián abból az alkalomból, hogy a Nemzeti Casino páratlan gyűjteményéből 769 kötet került az MTA Vörösmarty-rendezvénytermének könyvespolcaira. A Nemzeti Casino, amelyet 1827-ben gróf Széchenyi István alapított, a XIX. század és a XX. század első felének egyik legfontosabb kulturális és társasági központja volt Budapesten.
Megnyílt a sportolni vágyók előtt a Nemzeti Atlétikai Központ
2024. december 2. 11:00
A 2023-as atlétikai világbajnokság helyszínéül szolgáló Nemzeti Atlétikai Központot átalakították szabadidős sportparkká. A lelátók felett épült Panoráma Sportparkban futókör és kültéri sporteszközök találhatóak, innen szép kilátás nyílik a városra és a Dunára. A Stadionparkban játszóteret, a Duna-parton egy homokos plázst is kialakítottak.
Megemlékezéseket tartottak a nemzeti gyásznapon a Batthyány-mauzóleumnál és országszerte
2024. október 7. 15:00
Az 1848–49-es szabadságharc mártírjaira emlékeztek a fővárosban, valamint országszerte és az egész Kárpát-medencében október 6-án, a nemzeti gyásznapon. Budapesten 175 évvel ezelőtt ezen a napon végezték ki Batthyány Lajost, az első független, felelős magyar miniszterelnököt, Aradon pedig a tizenhárom honvéd főtisztet, akiket aradi vértanúkként ismer az egész nemzet. A Fiumei úti sírkertben, a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzást tartottak.
Felavatták Slachta Margit síremlékét a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben
2024. szeptember 19. 13:00
Felavatták a 140 éve született és 50 éve elhunyt Slachta Margit síremlékét. A Szociális Testvérek Társasága alapítója, az első magyar országgyűlési képviselőnő emigrációban halt meg az Egyesült Államokban 1974-ben, földi maradványait 2021-ben szállították haza, amikor is ünnepélyesen újratemették a Fiumei úti sírkertben. Síremléke a mostani évfordulóra készült el.
„A magyar hazát a kultúra teheti ismét naggyá” – Így szervezte át Klebelsberg a Nemzeti Múzeumot és a többi közgyűjteményt
2024. augusztus 1. 11:30
A most megalakult Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ hallatán sokaknak a két világháború közötti, Klebelsberg Kunó által életre hívott Gyűjteményegyetem jut az eszébe, melynek a Nemzeti Múzeum is a része volt. Az viszont már kevésbé ismert, hogy ennek a Gyűjteményegyetemnek a nevét 1934-ben Magyar Nemzeti Múzeumra változtatták.
A Nemzeti Múzeumtól a Közgyűjteményi Központig
2024. július 2. 14:00
A Széchényi Ferenc által 1802-ben alapított Nemzeti Múzeum 1847-ben kapta meg ma is álló, önálló épületét Belső-Józsefváros szívében, a Múzeum körúton. Részben az ebből kivált szakmúzeumokból, részben pedig a XX. században alakult más intézményekből jött létre a nemrég felállított Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ, mely július 1-től kezdte meg működését.
Okosparcellakővel jelölték meg a Kisfogház Nemzeti Emlékhelyet
2024. június 17. 18:00
Az Új köztemető közelében található Kisfogház az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő, kádári megtorlás egyik fő helyszíneként vált hírhedtté. Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 35. évfordulóján okosparcellakövet és emléktáblát helyeztek el a Kisfogház Nemzeti Emlékhelyen.
Az Akadémián alakult meg, és egy különleges épületben kezdte meg a működését az idén 100 éves Magyar Nemzeti Bank
2024. május 24. 11:00
Az 1924-ben megszületett önálló Magyar Nemzeti Bank új intézmény volt a magyar pénzügyi igazgatás történetében. Egy olyan épületben kapott helyet a Szabadság téren, mely még az elődje, az Osztrák–Magyar Bank számára készült. Az Alpár Ignác tervezte pénzpalota több újítást is tartalmazott, eltért az akkor megszokott építészeti megoldásoktól, ám ez kifejezetten a banképület előnyére vált.
A 100 éves Magyar Nemzeti Bankról kiállítás nyílt a Pénzmúzeumban
2024. április 30. 18:30
Kiállítással tiszteleg a Pénzmúzeum a Magyar Nemzeti Bank centenáriuma előtt. Tárgyi emlékek, archív felvételek, numizmatikai kincsek, az utcán sepregetett hiperinflációs bankjegyek másolata, soha ki nem adott emlékéremtervek láthatók a tárlaton. Ízelítőt kapunk az Aranyvonat krimibe illő vagyonmenekítéséből, megelevenednek hősök, tanúi lehetünk történelmi pillanatoknak.
Már 1848-ban is követelték, de csak 100 éve született meg az önálló Magyar Nemzeti Bank
2024. április 29. 11:00
A XIX. század folyamán többször megfogalmazódott az az elképzelés, hogy Magyarország gazdasági önállóságának megteremtése érdekében egy önálló magyar bankot kellene létrehozni és működtetni. Hazánk történelmi eseményei során ennek a megvalósítása nem sikerült sem 1848-ban, sem a kiegyezést követő időszakban. Az önálló Magyar Nemzeti Bank 100 éve, április 26-án született meg.
Klösz György fotográfus villájában nyitja meg kapuit jövőre a Nemzeti Fotóművészeti Múzeum
2024. február 1. 16:30
Évtizedeken át fotózta Budapestet Klösz György, akinek dokumentumértékű fényképei jelentős mértékben járultak hozzá a magyar főváros múltjának megismeréséhez. A XIX. század végén már a Városligeti fasor 49. szám alatti villában találjuk otthonát és tekintélyes műintézetét. Ebben az épületben nyitja meg kapuit jövőre a Nemzeti Fotóművészeti Múzeum.
A múzeumi jégcsalád – Korcsolyapálya volt egykor a Nemzeti Múzeum belső udvarán
2023. december 20. 13:30
Egyre több helyen nyílnak jégpályák Budapesten, és szereznek örömet a korcsolyázni szeretőknek. A régi időkből szintén számos fővárosi jégpályát ismerünk, melyek közül a leghíresebb a ma is közkedvelt Városligeti Műjégpálya volt. A legérdekesebb helyszín azonban minden bizonnyal a Magyar Nemzeti Múzeum belső udvarában kialakított korcsolyapálya lehetett, amely csupán két évig létezett a XIX. század vége felé. Erről emlékezünk meg mostani cikkünkben.
Az elődök emlékének adózva – Az épített örökség nagyjai a Nemzeti Sírkertben
2023. december 16. 10:00
A magyar építészet napja alkalmából december 16-án jeles díjakat adnak át a Pesti Vigadóban, melyeket az építészet, a tájépítészet, a műemlékvédelem és a régészet területén tevékenykedő szakemberek kapnak. Ennek apropóján felidézzük néhány, e szakmákban érdemeket szerzett személyiség emlékét, és képzeletben ellátogatunk a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben lévő sírjukhoz is.
Világhírű fotós 1956-os felvételeiből nyílt kiállítás a Nemzeti Múzeumban
2023. október 23. 19:00
Az 1956-os forradalom eseményeiről 150 külföldi tudósító és 36 fotóriporter számolt be a világ különböző lapjaiban. Köztük volt John Sadovy cseh származású fotóriporter is, akinek felvételei az amerikai Life magazinban jelentek meg 1956 novemberében. Az eseményeket megörökítő fotóiból a Nemzeti Múzeumban nyílt kiállítás, amelyen eddig nem ismert felvételeket is láthatunk.
Madách 200 – Jelenetek a Tragédiából a Nemzeti Múzeumban
2023. október 5. 11:00
A magyar irodalom és drámaköltészet kiemelkedő alakja Madách Imre, aki éppen úgy 200 éve született, mint Petőfi Sándor vagy Andrássy Gyula. A Madách-emlékév alkalmából mutatja be Az ember tragédiája ihlette éremsorozatot a Magyar Nemzeti Múzeum új tárlata.
Átadták a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új épületét
2023. szeptember 7. 19:00
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új hírközléstechnikai épületegyüttese a XIII. kerületi Visegrádi utcában épült fel. Az itt kialakított mérőlaborok a hírközlési eszközökben és szolgáltatásokban zavart okozó berendezések kiszűrését szolgálják, ezért az új létesítmény a tudományos és a mindennapi életben is kiemelt helyet foglal el.
Emlékérmén a Magyar Nemzeti Levéltár
2023. július 5. 19:00
Az önálló magyar levéltár létrehozását elrendelő törvény elfogadásának 300. évfordulója, valamint a budavári levéltári palota felépítésének 100. évfordulója alkalmából emlékérméket bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank. Az érmék egyik oldalán az országláda látható, amelyben egykor az okiratokat őrizték, a másik oldalán a Pecz Samu tervezte központi levéltár épülete jelenik meg.
Jankovics Marcellnak állít emléket a Nemzeti Kulturális Alap székházának tűzfalfestménye
2023. május 18. 20:00
Jankovics Marcell emblematikus mesefigurája, a Fehérlófia színes grafikája díszíti májustól a Nemzeti Kulturális Alap Gyulai Pál utca 13. szám alatti székházának tűzfalát. A Kossuth-díjas rajzfilmrendező kétszer is az NKA elnöke volt, irányítása alatt az idén 30 éves szervezet a kultúratámogatás egyik legfontosabb szervezetévé vált.
Az Adriától a Nemzeti Színházig – A 160 éve született Tőry Emil munkássága
2023. április 23. 10:00
Tőry Emil a századfordulón tevékenykedő építészek derékhadának elismert tagja volt: nem teremtett ugyan új stílust, és nem gyűjtött maga köré követősereget, de épületeit magas színvonalon tervezte meg. Oktatói tevékenységét is lelkiismeretesen végezte a Műegyetemen, de nemcsak szavakkal, hanem számos könyvvel és tanulmánnyal is hozzájárult a jövő építészgenerációinak képzéséhez.
Kőkoporsó az Országház előtt – 89 éve leplezték le a Nemzeti vértanúk emlékművét
2023. március 20. 10:30
Az Országház előtt számos államférfi szobra látható, ezért a Kossuth tér szomszédságában, a Vértanúk terén álló Nemzeti vértanúk emlékművét viszonylag kevés figyelem övezi. Az egyszerűségében is méltóságteljes alkotás az első világégés utáni proletárhatalom halálos áldozatainak állít emléket. Ötévnyi előkészület után, 1934. március 18-án, éppen nyolcvankilenc évvel ezelőtt leplezték le.
Folytatódik a Városliget megújulása, az új Nemzeti Galéria is megépül
2023. március 17. 13:30
Családbarát fejlesztésekkel folytatódik a Liget Budapest projekt, a park rekreációs funkciói mellett így további zöldfelületek is megújulnak: idén felújítják a KRESZ-parkot és környékét, a Dvorák sétány Néprajzi Múzeum és Magyar Zene Háza közötti szakaszát, valamint a ballon kilátót övező területet is. Az új Nemzeti Galéria építése is tervben van.
Az OSZK és a NÖRI együttműködésében bővült a Magyar Nemzeti Névtér
2023. február 20. 20:00
Az Országos Széchényi Könyvtár és a Nemzeti Örökség Intézete bemutatta a Magyar Nemzeti Névtér bővítésének új eredményeit. Az együttműködésnek köszönhetően február 16-tól emlékhelyek adatbázisával kapcsolódik össze a Személynévtér, a Földrajzi névtér és a Testületi névtér anyaga, amelyben a határon túli emlékhelyek is megjelennek. A digitális felület a nemzeti emlékezet számára jelentős személyek, földrajzi helyek, testületek, valamint emlékhelyek egymáshoz kapcsolt hálózata, amely mindenki számára elérhető.
A klasszicista építészet legfontosabb alkotása lett: 175 éve tárta ki kapuit a nagyközönség előtt az új Nemzeti Múzeum
2023. január 24. 17:00
Amikor 1847-ben elkészült az ország legfontosabb klasszicista épülete, a Pollack Mihály tervezte Nemzeti Múzeum, időre volt szükség, hogy az évtizedek alatt összegyűjtött műtárgyakat és könyveket méltóképpen elhelyezzék benne, s létrehozzák a kiállítási tereket. A nagyközönség előtt a klasszicista palota 175 évvel ezelőtt, 1848. január 24-én nyílt meg, de ekkor még senki sem gondolta, hogy kevesebb, mint két hónap múlva az épület olyan események színtere lesz, amellyel örökre nemzeti jelképpé válik.
