A Csillag utcai épület alapozásához 1872-ben láttak hozzá Buzzi Bódog építész tervei alapján, Kerkápoly Károly megrendelésére. A sokoldalú, jogi végzettségű, de az irodalommal és a közgazdaságtannal is foglalkozó politikus éppen ebben az időben pénzügyminisztere volt az országnak. Mire a háza elkészült a következő évben, addigra már kénytelen volt megválni a bársonyszéktől egy rosszul sikerült államkölcsön ügye miatt.

A Gönczy Pál utca ma, jobbra az Eötvös Collegium volt épülete (Fotó: Simon Tímea)

Ezután a pesti egyetemen politikatudományt és közgazdaságtant tanított, szőlőültetvényeit gondozta a Gellért-hegyen és a Balaton-felvidéken, és vagyonát élete vége felé egy alapítványba fektette, amely többek között különböző oktatási intézmények (kisdedóvók, elemi iskolák, középiskolák) fenntartását volt hivatva biztosítani.

1891-ben Kerkápoly örökös nélkül elhunyt a Csillag utcai házában, az édesanyja nevét is megőrző Kerkápoly-Bodor Alapítvány pedig az ország számos helyén segítette a magyar iskolaügyet, hol pénzzel, hol ingatlannal. Így kapcsolódott az épület az Eötvös Collegiumhoz is 1895-ben.

Az Eötvös Collegium volt épülete ma (Fotó: Simon Tímea)

   

Kerkápoly Károly portréja a Vasárnapi Ujság 1869. január 24-i számában

1867 után hazánkban egyre több középiskolát alapítottak, de hamar kiderült, hogy hiány mutatkozik jól képzett, magyar anyanyelvű tanárban. Eötvös Loránd 1875-ben javaslatot tett Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszternek egy bentlakásos középiskolai tanárképző megalapítására. A párizsi Ecole Normale Superieur volt a minta, amely a francia forradalom időszaka óta a tanárképzés egyik európai hírű központjaként működött.

Egészen 1894-ig kellett várni, amikor is Eötvös Loránd rövid miniszteri ténykedése időszakában a parlament elé kerülő költségvetésbe egy 15 ezer forintos tételt iktatott, amely egy hasonló hazai iskola alapítását lehetővé tette. Az elképzelést utódja, Wlassics Gyula kultuszminiszter is támogatta, és szakértőket kért fel, hogy alakítsák ki a szervezeti szabályokat. A tervezet a bentlakás szabályait és a kollégiumi oktatás alapelveit is meghatározta.

1895 szeptemberében harmincegy növendékkel kezdődött meg az oktatás a Csillag utca 2. szám alatt, a Kerkápoly Károly egykori otthonául szolgáló bérházban, annak két szintjét elfoglalva. A Collegiumba olyan, a budapesti egyetemre már felvételt nyert diák jelentkezhetett, aki a fővárosban nem rendelkezett lakóhellyel.

A Pesti Naplóban megjelent felhívás 1898-ból

Eötvös Loránd lett az első kurátora, azaz legfelső irányítója az Eötvös Collegiumnak. Ő nevezte ki az igazgatót, Bartoniek Gézát, aki több mint harminc évig irányította az intézményt. Eötvös egyébként már az első tanévben felismerte, hogy a kollégiumot befogadó épület nem lehet a végleges helyszín, ezért a következő évekre csupán 10-10 új hallgató felvételét javasolta. Az intézmény könyvtára, amely több adományozónak köszönhette létrejöttét, az első szinten, három egymásba nyíló szobában nyert elhelyezést. A szemináriumi órákat is itt tartották.

  

Bartoniek Géza igazgató arcképe a Vasárnapi Ujság 1913. szeptember 14-i számában

A diákokat négyesével helyezték el a lakásokban. A családnak is nevezett négyfős csoport azonos szaktárgyakat hallgató, két felsőbb és két alsóbb éves diákból állt. Ez lehetővé tette a hallgatók folyamatos eszmecseréjét, egymás kölcsönös megbecsülését és a csoportban való együttműködést, kooperációt. A hallgatókban nagyon szoros összetartás, a kollégiumhoz való ragaszkodás érzése alakult ki és szilárdult meg, s ez sokszor életre szóló barátságokat is eredményezett.

A Collegium egyik sajátossága volt az önrendelkezés szabadsága, ennek fóruma a hallgatókból álló közgyűlés és az úgynevezett „családapa-gyűlés”, a felsőbb évesekből álló grémium volt. A bentlakás már az első időkben meghatározta a tanárokkal való kommunikációt is. Az egyes szakokért felelős oktatók egyszerre voltak professzorai a hallgatóknak, és ugyanakkor velük együttgondolkodó, a diákok önálló ismeretszerzését elősegítő tudósok, vagy ahogy manapság gyakran használják a kifejezést, mentortanárok.   

Az épület bejárata (Fotó: Simon Tímea)

Ők egyszerre csupán néhány hallgatóval dolgoztak együtt, így mindenkire megfelelő figyelem jutott, a teljesítendő feladatokból nem volt hiány. Ez a módszer mindvégig jellemezte a kollégiumi oktatást. Az idegen nyelvek tanítása kiemelten fontos volt, külön francia nemzetiségű lektor is tagja volt a tanári gárdának. A diákok a kollégiumi tanulmányok mellett természetesen az egyetemen is hallgattak előadásokat, jártak szemináriumokra és gyakorlatokra, félévente pedig a többiekkel együtt vizsgáztak. A Collegium folyamatosan figyelemmel kísérte tagjainak egyetemi előremenetelét.

A tanárok első generációjába tartozott Szilasi Móric nyelvtudós, Péterfy Jenő irodalomtörténész, Mika Sándor történész, Suták József matematikus, Hoffmann Frigyes művészettörténész, Gyomlay Gyula klasszika-filológus.

Suták József fényképe 1912-ből (Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Mika Sándor arcképe az Élet című folyóirat 1912. május 12-i számában

A Gönczy Pál utcai épület falai között olyan hallgatók élhettek a világszínvonalú képzés adta lehetőséggel, mint Kodály Zoltán zeneszerző, Gombocz Zoltán nyelvész, az irodalomtörténész Horváth János, a történész Szekfű Gyula, az író Szabó Dezső, a költő és filmesztéta Balázs Béla, Kuncz Aladár és Laczkó Géza műfordítók vagy a művészettörténész Gerevich Tibor.

A lakóház az 1900-as évek elejére már túl szűk volt ahhoz, hogy továbbra is otthona legyen a Collegiumnak. 1904-ben a minisztérium önálló épület felépítéséről döntött, az országgyűlés 1906-ban törvényben rögzítette a döntést.

Alpár Ignác tervei alapján igazi grandiózus palota épült a Ménesi úton 1911-ben, mely azután valóban végső otthonként szolgálta a magyar tudós-tanár képzést. Itt minden azt a célt szolgálta, hogy az egyszerre mintegy 100 hallgató a legkényelmesebb és legmodernebb körülmények között tanuljon, vitázzon, ismereteit és képességeit a lehető legtovább bővítse, illetve fejlessze.

Az Eötvös Collegium palotája 1911-ben, Alpár Ignác tervei alapján épült a Ménesi úton

Az Eötvös József Collegium a Ménesi út 11–13. szám alatt 1911-ben (Fotó: Fortepan/Képszám: 175012)

A régi, Csillag utcai ház még évtizedeken át a Kerkápoly-Bodor Alapítvány kezelésében maradt. Az 1930-as évek elejétől a földszinten postahivatal működött (és most is megvan), az emeleteken pedig továbbra is egyetemisták vehettek maguknak szobát vagy ágyat. Az államosítás után sem változott meg a helyzet, a Vendéglátóipari Szakközépiskola kollégiuma működött legalább két emeleten a főváros kezelésében egészen 2001-ig.

Az emléktábla az épület falán (Fotó: Simon Tímea)

Utána egy független színházi társulat, a Krétakör költözött azokba a helyiségekbe, ahol az Eötvös-kollégisták laktak száz évvel korábban.  A színház már nincs meg, a szobák pedig főleg külföldi egyetemisták számára jelentenek átmeneti lakhelyet. A ház főbejárata mellett 1972 óta őrzi emléktábla az Eötvös Collegium emlékét, és jó, hogy ott van, mert az alapos felújításra szoruló épületre nézve az arra járó nem gondolná, milyen művelődéstörténeti jelentőséggel is bír.

Nyitókép: A Gönczy Pál utca ma, balra az Eötvös Collegium volt épülete (Fotó: Simon Tímea)