Ma 100 éve, május 24-én tartották meg a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében az egy hónappal korábban törvényileg létrehozott Magyar Nemzeti Bank alakuló közgyűlését. A negyed 11-kor kezdődött eseményen a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem prominens személyiségei vettek részt, színültig megtöltve a díszterem 300 férőhelyes, elegáns helyiségét. Az ülésen elsőként felszólaló báró Korányi Frigyes pénzügyminiszter fordulópontnak nevezte ezt a napot a magyar gazdaságtörténetben, mivel egy olyan intézmény kezdhette meg a működését, mely a hazai gazdasági élet egyik alappillérét jelentette.
A bank elnökének a kiváló, tapasztalt szakembert, Popovics Sándort választották meg, aki Wekerle Sándor harmadik kormányában töltötte be a pénzügyminiszteri posztot, majd 1920-ban a trianoni magyar békedelegáció pénzügyi delegátusának vezetője volt, ezt követően pedig 1921 és 1924 között az ideiglenesen létrehozott Magyar Királyi Állami Jegyintézet elnöke lett. A bank kormánybiztosának Szábóky Alajos pénzügyi államtitkárt kérték fel, a vezérigazgatói posztot Schóber Béla, a Pénzintézeti Központ korábbi vezetője kapta meg.
A bank elsődleges feladata a bankjegyek kibocsátása mellett a korona fizetőeszköznek a megfelelő érckészlettel és értékálló valuta vásárlásával történő védelme volt. A bank 30 milliós aranykorona alaptőkével rendelkezett, ami első hallásra soknak tűnik, de ha összevetjük a dualizmus kori Osztrák–Magyar Bank századfordulós, több mint 200 milliós tőkéjével, akkor már egy szerényebb összegről beszélhetünk. Nagy volt viszont részvényeseinek köre. A bank részvénytársasági formában működött, s 118 500 darab részvény az állam kezébe került, ami 39,5 százalékos részesedést jelentett. Jelentős részvényt jegyzett még a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete (TÉBE), a Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Pénzintézeti Központ és az Országos Mezőgazdasági Egyesület is. A Nemzeti Bank sikerében azonban nemcsak a magyarok bíztak, hanem – nem meglepő módon – a külföldi pénzintézetek is, melyek szintén a részvényesek sorába léptek. Közülük 269 500 aranykorona névértékben vásároltak az osztrákok, 150 000-ben a svájciak, 102 000-ben pedig a hollandok, de részvénytulajdonhoz jutottak a román és csehszlovák cégek is.
A Nemzeti Bank létrehozásáról rendelkező törvény (1924. évi V. tc.) lehetővé tette, hogy a bank megvásárolhassa a dualizmussal együtt megszűnő Osztrák–Magyar Bank épületeit és üzleti felszereléseit, valamint a Magyar Királyi Állami Jegyintézet beszerzett ingóságait azon az áron, melyen azok annak idején az államhoz kerültek. Így jutott hozzá az 1924. november 15-én kelt adásvételi szerződés alapján 2750 000 aranykoronáért a Nemzeti Bank ahhoz a Szabadság téri épülethez, mely korábban az Osztrák–Magyar Bank budapesti központjának székhelyeként épült, s egy új, máig fennálló intézményként rendezkedhetett be a 20 ével korábban épült, nem szokványos banképületben.
Az építkezéshez Wekerle Sándor teremtette meg a feltételeket. Sikerült ugyanis Ferenc Józsefnél azt elérnie, hogy a város belterületén lévő és a városfejlődést akadályozó vagy a városképet rontó katonai laktanyákat a hadügyi igazgatástól megvehesse, és azokkal szabadon gazdálkodhasson. Így került a magyar állam tulajdonába az a XVIII. században épült Újépület (Neugebäude) is, melyhez 1849-ben Magyarország történelmének egyik legsúlyosabb tragédiája, Batthyány Lajos, az első független magyar kormány miniszterelnökének kivégzése fűződött. Az 1870-es évektől kezdődően ugyan folyamatosan tervben volt a lebontása, de a törvényi feltételek csak a századforduló idején teremtődtek meg erre. Az Újépületet végül 1897-ben bontották le, s a helyén keletkezett hatalmas tér elegáns városi térré történő átalakítása Palóczi Antal tervei szerint valósult meg, aki egy észak felé félkörívesen záródó teret tervezett, amelyet reprezentatív épületekkel kívántak beépíteni.
A pénzintézeti épületek ilyen reprezentatív építményeknek számítottak, így nem véletlen, hogy hamar felfigyeltek az építkezési lehetőségre, s a téren több is helyet kapott belőlük. A tér nyugati és keleti oldalán egymással szemben elhelyezkedő Tőzsdepalota és az Osztrák–Magyar Bank épülete Alpár Ignác tervei szerint épült, ez utóbbi 1902 és 1905 között.
A banképületre az Osztrák–Magyar Bank 1901-ben írt ki meghívásos tervpályázatot, s az akkori politikai és gazdasági berendezkedésnek megfelelően a pályázatra egyenlő arányban hívtak meg osztrák és magyar építészeket. A 16 pályamű közül Alpár Ignácé bizonyult a legjobbnak.
Szembe menni trendekkel és tendenciákkal. Talán így is lehetne jellemezni az Alpár Ignác tervezte Osztrák–Magyar Bank épületét, hiszen több olyan részlete is van az épületnek, ahol Alpár a saját bevallása szerint szakított az addigi hagyományos gyakorlattal és új, általa jónak tartott megoldásokat alkalmazott. Emellett a kimagasló teljesítmény annak is köszönhető, hogy Alpár nem törekedett utánzásra. Nem ment külföldi tanulmányútra, nehogy esetleg a látottak befolyásolják őt a tervezői munkában, s utánzásra ragadtassa el magát. Ehelyett megpróbálta felismerni és megérteni a banképület lényegét és funkcióját, s ahhoz igazítani a külső, belső formákat és a térelrendezést.
Központi csarnok helyett épületszárnyak
Az egyik ilyen eltérés az ügyfelek fogadására szolgáló belső tér kialakítása volt. A központi csarnokos megoldás helyett Alpár a különböző banki ügyleteket a központi udvar köré szerveződő épületszárnyakba és az ottani, egymástól elszigetelt kis irodákba helyezte, amivel egy nyugodt, diszkrét légkört biztosított az ügyfél és a banki tisztviselő bizalmas kapcsolatához. Meglátása szerint ugyanis „a pénzügyi kérdések lebonyolítása mindenkire nézve, akár gazdag, akár szegény, kényes, diszkrét kérdést képez”, s egyik ügyfél sem szereti, ha banki ügyleteinek egy másik ügyfél is a szem- és fültanújává válik.
Torzképek helyett élvezhető domborművek
Alpár változtatott a homlokzat dombormű-díszítésének elhelyezésén is. Mivel magas, nagy homlokzatú épületről volt szó, a bank életét és történetét bemutató figurális domborműveket nem a főpárkányzat alatt helyezte el, hanem az első emelet magasságában. A főpárkányzat alatt ugyanis szabad szemmel szinte kivehetetlenek s így élvezhetetlenek lettek volna a figurális domborművek, másrészt pedig mivel jóval szemmagasság felett lettek volna elhelyezve, emberi alakok helyett inkább torz képek látványa tárult volna a szemlélő elé.
Pince helyett földszint
Minden pénzintézet sarkaltos kérdése a létjogosultságát képező széf vagy trezor megléte és biztonságos elhelyezése. Különösen igaz ez egy jegybanknál, melynek elsődleges feladata az értékálló pénzforgalom biztosítása, ami egy tetemes mennyiségű papír- és ércpénz forgalmát és kezelését jelenti. Alpár itt is változtatott az addigi bevett gyakorlaton. A bankok ugyanis igyekeztek a trezort eldugni, föld alá, pincékbe, nehezen megközelíthető helyekre süllyeszteni. Alpár felismerve mindennek egy jegybank esetében a funkcionális hátrányát egy sokkal egyszerűbb megoldást választott. A pince helyett a földszinti zárt udvarra helyezte a trezort, ami a pénzszállító kocsik biztonságos közlekedését is szolgálta. Ugyanakkor a páncélszekrény helyett egy 1 méter vastag betonfallal körülvett téglalap alakú helyiséget alakított ki a számára és köréje egy szabadon körbejárható folyosót tervezett, ami a trezor állandó felügyeletét tette lehetővé.
Elrejtés helyett kiemelés
A bank építéséül szolgáló telek hátránya volt, hogy a Bank és Hold utcai sarok lemetszésre került, ami megtörte a leendő épület téglalaphoz hasonlatos alaprajzi elrendezését. Alpár ebből a hátrányból előnyt kovácsolt úgy, hogy nem elfedni kívánta ezt a részt, hanem ellenkezőleg, mind funkcionálisan, mind homlokzati megjelenését illetően kiemelni és hangsúlyossá tenni. Itt kapott helyet ugyanis a földszinten az intézmény egyik legfontosabb belső tere, az érempénztár. Kívülről pedig a homlokzatot óriáspillérekkel, rizalitokkal, a főpárkány felett elhelyezkedő építménnyel és szoborkompozícióval tette kiemelkedővé, kihasználva a kis tér biztosította rálátási lehetőséget.
Alpár nagyszabású építészeti alkotását és a banki funkciókkal kapcsolatos újító jellegű elgondolását a kritika és a banki szakemberek is kedvezően fogadták. A hazai kritikusok mellett a külföldiek is elismerték Alpár tervezői zsenialitását és a pályázói mezőnyből való kimagasló teljesítményét. A kortárs Gerő Ödön dicsérte benne a reprezentatív és hivatalos helyiségek arányos elosztását, a homlokzati megjelenés egyediségét. Jablonszky Ferenc építész pedig abban vélte felfedezni az épület és az építész erejét, hogy hangsúlyt fektetett az ügyfelek és a bank igényeire, s hozzájuk mérten tervezte meg az épületet, ami ma is minden tervezési folyamat egyik fontos elemét kell, hogy képezze.
Nyitókép: A Magyar Nemzeti Bank az Osztrák-Magyar Bank épületében kezdte meg működését 1924-ben
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció