pestbuda.hu

180558_a_feher_haz_a_margit-hidrol_a_kepena_kiveheto_a_h_alaku_elrendezes._foto_both_balazsnyito.jpg Hetven éve költözött az ÁVH a Fehér Házba – Hamarosan felújítják a Duna-part híres modernista épületét A pesti Fehér Ház, vagyis mai nevén az Országgyűlés Irodaháza számos funkcióval rendelkezett már megépülése óta, sokak emlékezetében MSZMP-székházként él, pedig a Belügyminisztériumként épült monumentális alkotás egykor az ÁVH székházaként is szolgált. Nyugtalanító emléke ellenére érdemes megismerkedni e kvalitásos épület történetével, főleg most, hogy közeleg a felújítás.
Amit sokan rosszul tudnak a Lánchídról – Eloszlatjuk a tévhiteket Budapest páratlanul szép dunai átkelőjéről Tévedés, hogy eredetileg nem volt nyelvük az oroszlánoknak, s valótlanság az is, hogy egy angliai híd másolata a Lánchíd, emellett az sem igaz, hogy 1899-ben nevezték el Széchenyiről. A napokban, a felújítás megkezdésének bejelentését követően számtalan tévhit jelent meg Budapest első dunai átkelőjéről, s bár némelyik szakkönyvekben is szerepel, ennek ellenére nem felel meg a valóságnak. Most korrigáljuk a hibákat, és bemutatunk néhány további érdekességet Budapest páratlan, utánozhatatlan, fantasztikus Lánchídjáról.
Előkerült Erzsébet királyné magyar házának oroszlánszobra a budai Várban Több értékes római kori, középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtak a szakemberek a Budavári Palotanegyedben, a legérdekesebb egy nőstény oroszlánt mintázó szobor, amely egykor Erzsébet királyné pihenőházának homlokzatát díszítette. A magyar házat a királyné kérésére Hauszmann Alajos építette a századfordulón.
Bemutatták a Színház- és Filmművészeti Egyetem új, Mészáros utcai campusát A korábban a Duna TV székházaként szolgáló, frissen felújított I. kerületi, Mészáros utca 48-54. alatti épület a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének otthona lesz. A hallgatók várhatóan februárban birtokba is vehetik az új campust. Csütörtökön sajtóbejárást tartottak a helyszínen.
Átépítenek négy megállót az 50-es villamos vonalán A felújítás után a XVIII. kerületben az 50-es villamos utasai utasai már kerekesszékkel, valamint babakocsival is akadálymentesen fel- és leszállhatnak a peronoknál, ezen kívül a megállók környezete is megszépül. A korszerűsítés várhatóan még az idén ősszel elkészül.
Földcsuszamlás Budán: falak repedtek, villák süllyedtek a Várhegy oldalában Megmozdult a föld Budán 85 évvel ezelőtt, 1936 januárjában. Nem földrengés volt, hanem földcsuszamlás: a Várhegy nyugati oldala csúszott meg. Utak süllyedtek, házak repedtek meg, sokaknak kellett elhagyniuk otthonukat. A hegyoldal mozgása hónapokon át tartott, még őszre sem sikerült megállítani. A természeti katasztrófa miatt több házat el kellett bontani.
Elkészültek a XXII. kerületi Tétény-rét családi park tervei A Tétény-rét családi park a XXII. kerületi Nagytétényi Sváb Emlékhely körüli területen, a már meglévő fák árnyékában épül tematikus játszótérrel, csúszdaparkkal, szabadtéri kondiparkkal, elkerített kutyafuttatóval, pingpongasztalokkal és szánkózási lehetőséggel. A látványtervek elkészültek.
A szép kapuk mestere – Jungfer Gyula alkotásai reprezentatív középületeinket díszítik Ha budapesti sétáink során reprezentatív középületeinket is megtekintjük, lépten-nyomon Jungfer Gyula munkáival találkozhatunk. A hazai vasművesség újjáteremtője és iparművészeti rangra emelője 180 éve született. Munkássága napjainkig meghatározza fővárosunk arculatát.
Megkezdődött a Szent János Kórház újratervezése Többéves folyamatban újul meg a Szent János Kórház közel 150 ezer négyzetmétert felölelő területe, amelyen közel ötven épület áll. A tervezők azt ígérik, hogy a pavilonos rendszerű kórházat, melynek műemléki védettségű, de ma már rossz állapotú épületei teraszosan helyezkednek el a domboldalon, úgy fogják újragondolni, hogy az építészeti örökséget ötvözni lehessen a modern orvostudomány méltó körülményeivel.
Február végén kezdődik a Lánchíd felújítása Eredményesen lezárult a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás. A felújítási munkálatok február végén kezdődnek, míg a műszaki átadás-átvételi eljárás, a munkálatok befejezése 2023 őszére történhet meg.
Még egy új Duna-híd épül, amelyről eddig nem sok szó esett A Galvani úti híd beruházása során valójában két Duna-híd épül. Az egyikről, a Duna nagy ágát áthidaló ferdekábeles hídról sok szó esett már, de a párjáról, a soroksári ágat áthidalóról kevés, pedig ez is egy szép és jelentős híd lesz.
Így néz ki a megújuló Citadella madártávlatból Egy különleges drónfelvétel segítségével képzeletben végigrepülhetünk a hosszú évek óta elhanyagolt erődön és a lepusztult ágyútorony belsejébe is benézhetünk. A Gellért-hegy csúcsán található Citadella hamarosan megújul, 2022-re felújítják a külső falait és belső udvarát, ahol egy szép közparkot alakítanak ki. 2023-ra pedig elkészül A szabadság bástyája című kiállítás az ágyútoronyban, amely a magyarság szabadságküzdelmeit mutatja be.
Száz éve avatták fel a Szabadság téren az Irredenta szoborcsoportot – A nemzet búcsújáró helyének tervezték Száz évvel ezelőtt, 1921. január 16-án leplezték le a Szabadság téren tolongó ötvenezer ember előtt azt az Irredenta szoborcsoportot, amely a magyar nemzet egyik első látványos válasza volt a trianoni békediktátum igazságtalanságára. A Védőligák Szövetségének felkérésére Kisfaludi Strobl Zsigmond, Szentgyörgyi István, Pásztor János és Sidló Ferenc szobrászművészek öntötték szoborba mindazt, amit az alig több mint fél éve elszakított országrészek jelentettek Magyarország történelmében.
Megnyílt a Középpontban a középkor című kiállítás a Vármúzeumban A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma ötödik alkalommal mutatja meg az előző év középkoros ásatásainak leleteit, eredményeit. A tárlat fizikai valójában is elkészült, de egyelőre csak virtuálisan lehet megnézni. A kiállításon a tárgyaknak "az ásótól vitrinig” tartó útját is bemutatják.
Megkezdődött a népligeti vasúti megálló tervezése Indul a Déli Körvasút harmadik új megállójának tervezése, miután kiválasztották a tervezőt. A vonatokról metróra és távolsági buszokra is egyszerűbben lehet majd átszállni.
Zseniális fejlesztőmérnök volt a 90 éve elhunyt Kandó Kálmán Kilencven évvel ezelőtt hunyt el Kandó Kálmán, a Ganz-gyár kiváló tervezőmérnöke. Munkásságának eredménye a nagy hatásfokú generátorok, transzformátorok, elektromos motorok megalkotása. Egyedülálló fejlesztései révén az elektromos áramot az addigiaknál sokkal eredményesebben tudták felhasználni.
Nyilvánosságra hozták, mely épületekben indul a második félév a Színművészetin Februártól felújított, modern oktatási helyszínekkel és új intézetnevekkel várja a hallgatókat és az oktatókat a Színház- és Filmművészeti Egyetem – közölte az intézmény vezetése.
Megkezdődik az utascentrum építése a Keleti pályaudvaron Indulhat az utascentrum építése az évente csaknem 11 millió embert fogadó, 137 éves Keleti pályaudvaron. Az aluljáró teljesen új külsőt kap, akadálymentesen lehet majd megközelíteni a pályaudvart az aluljárószint és a vágánycsarnok közti mozgólépcsőn vagy liften. A fejlesztés az utasok eddiginél komfortosabb kiszolgálását teszi lehetővé. A munkálatok várhatóan az év végéig tartanak.
Ferenc József is támogatta a leghíresebb magyarokat bemutató kiállítást Egy hiánypótlónak ítélt tárlat nyílt meg a Várkert Bazárban 135 évvel ezelőtt, mégpedig a Magyar Történelmi Arcképcsarnok, amely a magyar történelem nagy alakjainak képét mutatta be időrendben. A vállalkozást a legfelső szintről is támogatták, és létrehozásában nemcsak kulturális, de tudományos célt is láttak.
Keresztény fiataloké volt a Színművészeti épülete, és templom volt az Ódry Színpad Budapest épületei számos titkot rejtenek. A főváros még azoknak is tud meglepetést szerezni, akik évek óta kutatják a házak történetét. Sok esetben nyújtanak segítséget a homlokzaton elhelyezett emléktáblák, amelyek érdekes részleteket emelnek ki egy-egy ház sorsából. Ilyet találhatunk a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utca 2/c homlokzatán is, amely arra buzdít, hogy kicsit mélyebbre ássunk az épület múltjában, hiszen azt olvashatjuk, hogy egykor egy templom rejtőzött a falak mögött.
Emléktáblát helyeztek el a Maros utcai vérengzés áldozatainak emlékére A XII. kerületi Maros utcai rendelőintézet, az egykori zsidókórház udvarán emléktáblát avattak az 1945. január 12-én lezajlott nyilas tömegmészárlás évfordulóján. Ezen a helyen 40 férfit és 44 nőt öltek meg, ápolókat, orvosokat, betegeket egyaránt.
Lebontják a régi iskolát az I. kerületben, lakóház lesz a helyén Lebontják a Szent Gellért Iskola egykori, Gellérthegy utca 7. szám alatti épületét, a helyén egy 44 lakásos lakóház épül az I. kerületben. A bontási munkálatok a napokban megkezdődtek.
Felújítják a várfalakat és a sétányokat a budai Várban A Budavári Palotanegyedben folytatódik a történelmi kertek és parkok rendbetétele, elkezdődik a várfalaknak és támfalaknak az állagmegóvása és felújítása. A tervek szerint az egykor elegáns történelmi kertek és sétányok újra visszanyerik régi fényüket.
Ivóvizet a Várba: 165 éve készült a Clark Ádám tervezte vízmű Egy település nem lehet meg víz nélkül. Budán már a középkorban működött egyfajta vízellátás. A várost a Sváb-hegyen lévő forrásokból és a Dunából is ellátták vízzel, amelyet egészen a XIX. század közepéig állati erővel hajtott szivattyúval juttattak fel a hegyre. Az első gépi szivattyúmű 165 éve létesült a fővárosban, az 1856-ban nyílt meg Budán, tervezője nem más, mint a Lánchíd építésvezetője, Clark Ádám.
Fejlesztik a Keleti pályaudvar környezetét Ingatlanfejlesztési program indul a Keleti pályaudvar területén és közvetlen környezetében, amelynek előkészítésére 800 millió forintot biztosít a kormány.
Legendás mozdonyok érkeztek a közlekedési múzeum leendő otthonába – Kiállításon mutatják be a járműveket és az épület terveit Nagyszabású időszaki kiállítást készít elő a Közlekedési Múzeum, amelynek már a múzeum új helyszíne, az egykori Északi Járműjavító ad helyet. Bár az új Közlekedési Múzeum megnyitása még messze van, de a múzeum a kiállítással az új helyszín múltját és jövőjét kívánja bemutatni a nagyközönségnek. Az új időszaki kiállítás megnyitása a járványhelyzettől függ, de az azon bemutatandó eredeti járművek már megérkeztek a helyszínre.
Letölthető album jelent meg a 90 éves csepeli szabadkikötőről A 260 oldalas, ingyenesen letölthető kiadvány gazdag fotóanyaggal követi végig a Csepeli Szabadkikötő elmúlt 90 esztendejének történetét. A különleges kortörténeti dokumentum mellett fotók, újságkivágások, térképek és tervrajzok is szerepelnek az albumban.
Felújítottak két villamosmegállót Óbudán Teljesen megújult a Selmeci utcai és a Szent Margit Kórháznál lévő két villamosmegálló: a 17-es, a 19-es és a 41-es villamos utasai már akadálymentesen tudnak le- és felszállni. Átalakították a peronokat és rámpás jelzőlámpás gyalogátkelőket építettek.
Szent István tiszteletére emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank Új emlékérme-sorozatot indít a Magyar Nemzeti Bank „Országépítő királyok Árpád dinasztiájából” címmel. A legértékesebb darabot Szent István király tiszteletére bocsátják ki, ez 500 ezer forint névértékű arany emlékérme lesz.
Csoda nyolc hónap alatt – Bontott anyagokból épült a 75 éve átadott Kossuth híd A PestBuda oldalain már írtunk arról, hogy miután a visszavonuló német csapatok az összes budapesti Duna-hidat felrobbantották, milyen ideiglenes szerkezetek épültek Pest és Buda közé az átkelés biztosítására. Mindenki tudta azonban, hogy az átmeneti megoldások mellett egy valamennyire állandó hídra is szükség van. Ezért épült a Kossuth híd.

További cikkeink