Nyugati pályaudvar

fortepan_21890_v.jpg Az utolsó magyar gyártású gőzmozdony A magyar vasúti járműgyártásban 65 évvel ezelőtt, 1959 tavaszán lezárult egy korszak, elkészült az utolsó gőzmozdony. A mozdonyt 1959. március 20-án adták át a MÁV-nak, és a mozdony másnap, 1959. március 21-én indult el a Nyugati pályaudvarról a próbaútjára.
Megnyílt az utasok előtt a Nyugati pályaudvar új liftje Március 18-tól használhatják az utasok a Nyugati pályaudvar új peronfelvonóját, amellyel akadálymentesen megközelíthető az aluljáró a pályaudvar területéről. A keresztaluljáró felújítási munkálatai még zajlanak, várhatóan áprilisban fejeződnek be, ezután az átjáró is megnyílik az utasok előtt.
A pesti boulevard – Gyalog és két keréken a Nagykörúton A Nagykörút több, mint közlekedési útvonal: nyugat-európai minták alapján a nagyvárosi nyüzsgés helyszínének is szánták. A tömegkultúrára is ezért használjuk a franciából átvett bulvár szavunkat, ami azonban eredendően főutat jelent. A Nagykörút már a XIX. század vége óta a figyelem középpontjában van, amely a közelmúltban bejelentett felújítás miatt most különösen igaz. Mi is szétnéztünk hát rajta, valóban annyira megkopott-e a régi fénye.
Megújult a Nyugati pályaudvar Teréz körút felőli külső homlokzata és a főlépcső A Nyugati pályaudvar Teréz körúti homlokzatának, a tornyok és a főlépcső felújításának munkálatai befejeződtek. Folyamatban van a keresztaluljáró felújítása és a hozzátartozó peronlift cseréje.
Egy megrendítő történet a városegyesítés évéből Hatalmas vasúti baleset volt Budapesten 150 évvel ezelőtt, a városegyesítés évében. Sok tanulságot lehetett levonni a történtekből a vasúti üzem biztonságossá tételéről. Akkoriban a vasúttársaságoknak nem volt kártérítési felelősségük az utasok felé, erről csak egy évvel a baleset után fogadtak el egy törvényt.
Átadták az Arany János utcai és a Nyugati pályaudvari metróállomást A 3-as metró újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár, de a Nagyvárad téren és a Lehel téren nem állnak meg a szerelvények. Március 20-án megnyitották az utasforgalom előtt a felújított Arany János utcai és Nyugati pályaudvari metróállomást, a Dózsa György úti állomás megközelítése pedig akadálymentes lett.
Március 20-tól újra a teljes vonalon jár a 3-as metró hétköznaponként Március 20-tól újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár az 3-as metró, de a Nagyvárad téren és a Lehel téren még nem állnak meg a szerelvények. Várhatóan májusban fejeződik be a 3-as metró felújítása.
Látványos fejlesztésekkel folytatódik a Nyugati pályaudvar felújulása A Nyugati pályaudvar Teréz körúti homlokzatán, az északnyugati torony felújítása mellett a délkeleti tornyon is megkezdődnek a munkálatok. A megújult homlokzat elől várhatóan ősszel bontják el a védőtetőt.
Átadták a Deák Ferenc tér és a Ferenciek tere megújult állomásait a 3-as metró vonalán Január 23-án kora délután megnyitották az utasforgalom előtt a Ferenciek tere és a Deák Ferenc tér állomást a 3-as metró vonalán, így Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között már jár a metró. A metróvonal teljes felújítása idén májusban fejeződik be.
A kettévágott pályaudvar – A Nagykörút útjában állt, ezért tolták hátrébb a Nyugatit Az első pesti pályaudvar – a Nyugati elődje, akkori nevén a Pesti indóház – az 1870-es évek elejére már nem volt képes az egyre növekvő vasúti forgalmat zökkenőmentesen lebonyolítani. A tulajdonos vasúttársaság el is kezdte a bővítést, de ekkor kiderült, hogy az épület a tervezett Nagykörút útjában áll. Ezért a régi csarnokot „megfelezték”, és az északi része fölé új pályaudvar épült. A ma ismert Nyugati pályaudvart 1877. október 28-án, azaz 145 éve adták át.
Átadták a Márványcsarnokot a Nyugatiban, a tető jelentős része is elkészült A 145 éves Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása 2020 tavaszán kezdődött, s mára az épületegyüttes fontos részei fölött be is fejeződött a rekonstrukció. Elkészül a tető a Márványcsarnok, a nemzetközi váró, a volt ABC, a Ceglédi folyosó és a Nyugati tér felőli irodaszárny fölött. Emellett az utasok immár használhatják a felújított Márványcsarnokot és a Ceglédi folyosót is.
A Nagykörúton kötött ki az elszabadult vasúti személykocsi Hatvan évvel ezelőtt, 1962. október 4-én egy vasúti kocsi a Nyugati pályaudvar nagycsarnokának tolatóbakját átszakítva, az üvegfalat áttörve kifutott a Nagykörútra. A balesetet emberi mulasztás okozta, de egy vasutas lélekjelenlétének köszönhetően nem történt tömegszerencsétlenség.
Híd a Marx tér felett – Ötven évvel ezelőtt így képzelték a Nyugati pályaudvar környezetének átépítését Pár hónapja zárult le a Nyugati pályaudvar környékének rendezésére kiírt tervpályázat. Az új elképzelésekben egy élhetőbb, zöldebb pályaudvari környezetet és Nyugati teret vázoltak fel, és már nem számoltak a teret átívelő közúti felüljáróval. Ötven évvel ezelőtt azonban még egészen máshogy képzelték a pályaudvar jövőjét. Az akkor meghirdetett tervpályázat eredményét a sajtóban 1972. július 8-án közölték.
Uniós forrásokat nyert a Nyugati pályaudvar fejlesztése A Nyugati pályaudvar fejlesztésének tervezésére 2,8 millió eurót, azaz 1,1 milliárd forint uniós forrást nyert el a Nemzeti Közlekedési Központ. A fővárosi Déli Körvasút fejlesztése is kiváló minősítést kapott az uniós pályázaton.
A nagy változások előtt – Budapest a kiegyezés idején Az 1867-ben létrejött osztrák–magyar kiegyezés hazánk egyik virágkorát indította el. A 155 évvel ezelőtti egyezmény értelmében duális rendszer jött létre – innen származik a közkeletű dualizmus szavunk, mellyel az 1918-ig terjedő korszakot szoktuk jellemezni. Ez a felívelő éra nagy változásokat tartogatott magában: az iparosodás hatására egyre többen költöztek a városokba, különösen Budapest népessége nőtt robbanásszerűen. De milyen is volt a főváros az 1860-as évek második felében?
Megmutatjuk, hogy milyen lesz a megújuló Nyugati pályaudvar Egy világhírű brit építésziroda nyerte meg a Nyugati pályaudvarra és környezetének fejlesztésére kiírt nemzetközi tervpályázatot. A zsűri azért döntött így, mert az új terv tiszteli Budapest építészeti örökségét, és jól illeszkedik a környező városrész szövetébe – hangzott el a mai eredményhirdetés után.
Már a XIX. században is tervezték a Nyugati és a Déli pályaudvar összekötését – Most a föld alatt jön létre a kapcsolat Az elmúlt években merült fel az az elképzelés, hogy alagúttal kötnék össze a Déli és a Nyugati pályaudvart. A Budapest Fejlesztési Központ terve mára egy lépéssel közelebb került a megvalósításhoz, aláírták ugyanis a szerződést a Duna alatt építendő vasúti összekötő alagút környezetvédelmi hatástanulmányának elkészítésére. Az egymáshoz viszonylag közel lévő Déli és Nyugati pályaudvar összekötésének gondolata nem új ötlet. Szinte azonnal felmerült azt követően, hogy 1861-ben megnyílt a Déli pályaudvar, igaz, akkor még föld feletti kapcsolatot képzeltek el.
Budapest messze ható vonzereje – Külföldi építészek alkotásai a fővárosban Budapest a világ egyik legszebb fővárosa, amit elsősorban a páratlan fekvésének köszönhet. A külföldiek ma sem tudnak betelni a látvánnyal, talán ennek is szerepe lehet a nemzetközi építészeti tervpályázatok iránti általános nagy érdeklődésben. A legújabb nemzetközi tendert a Nyugati pályaudvar és környezetének megújítására hirdették meg. Ennek apropóján visszatekintünk az időben, bemutatunk néhány jelentősebb alkotást, amelyeket külföldi építészek terveztek.
Ilyen lesz a Nyugati pályaudvar mellé tervezett Nemzeti Cirkuszművészeti Központ A Fővárosi Nagycirkuszban holnap megnyíló XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál mai előnapján tartott szakmai és tudományos konferencián bemutatták a Nyugati pályaudvar mellett felépítendő Nemzeti Cirkuszművészeti Központ épületének makettjét is. A résztvevők az európai cirkuszépületek történetével ismerkedhettek, s ennek alkalmából egy kiállítás is nyílt.
A vasút ismét fontos közlekedési eszközzé válhat Budapesten A kormány elfogadta a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiát, amelynek célja az agglomerációt érintő közösségi közlekedés folyamatos fejlesztése 2040-ig. Ennek része, hogy megépülnek egyebek között az északi és déli peremhidak, valamint a Kelenföldet, a Déli és a Nyugati pályaudvart összekötő vasúti alagút, amivel több mint 100 éves terv válik valóra.
Világhírű építészek tervezik újra a Nyugati pályaudvart és környékét – 12 iroda adhatja be munkáját jövő tavaszig Új városrész születik a Nyugati pályaudvar környékén, és ez hatalmas érdeklődést váltott ki az egész világban, hiszen négy földrészről jelentkeztek építészek Budapest egyik legfontosabb helyszínének újratervezésére. A ma közzétett döntés szerint japán, brit, francia, holland, magyar, spanyol, svéd, olasz és osztrák irodák kaptak lehetőséget az új mélyállomás és az Eiffel-csarnok új funkciójának megtervezésére, a Nyugati tértől a Városligetig terjedő hatalmas terület újragondolására.
Kiírták a tervpályázatot a Nyugati pályaudvar és környezetének megújítására Nemzetközi tervpályázatot írt ki a Nyugati pályaudvar környékének megújítására a Budapest Fejlesztési Központ. A feladat összetett: parképítés, minőségi városi terek, középületek és vasúti mélyállomás tervezése. Megújul az Eiffel-csarnok műemléki épülete, a Nyugati pályaudvar teljes környezete és ezzel együtt a fővárosi vasúti infrastruktúra is.
Elkészült a tetőszerkezete, átadták a Nyugati pályaudvar megújult csarnokát Az 1877-ben elkészült pályaudvar tavaly kezdődött nagy rekonstrukciója során már felújították többek között a 144 éves épület jellegzetes tornyait és üvegfalait, most pedig elkészült a csarnok tetőszerkezetének és belső terének rekonstrukciója, így újra birtokba vehették az utasok. A munkák azonban tovább folytatódnak, a teljes felújítás várhatóan jövő nyárra fejeződik be.
Budapest első pályaudvaráról 175 éve gördült ki a vonat Az első pesti indóházat 1846. július 15-én adták át, innen indult el aznap az első magyar gőzvontatású vonat Vácra, amely a Bécs felé vezető vasútvonal első szakasza volt. A vasúti közlekedéssel Pest központi szerepe megerősödött az országon belül, és jelentős fejlődést indított el. Olyannyira, hogy a vasúti forgalom az 1870-es évekre már kinőtte Pest első pályaudvarát.
Lezárják egy hónapra a Nyugati pályaudvart A Nyugati pályaudvar tavaly megkezdődött felújításában az utas- és vágánycsarnok rekonstrukciója már 95 százalékban elkészült, most karbantartási munkák miatt június 19-én az egész épület bezárja kapuit és csak július 18-án nyit újra. A főváros egyik legforgalmasabb, évente 18 millió utast fogadó pályaudvarát legutóbb 1978-1988 között újították fel.
Szeptemberre fejeződik be a Nyugati pályaudvar csarnokának felújítása A Nyugati pályaudvar csarnokában jelenleg még vakolatjavítás és homlokzatfestés zajlik, felújítják a nyílászárókat, valamint a Teréz körúti üvegfalnál és az Eiffel tér homlokzatánál található órák is megújulnak. Az 1877-ben átadott épület vágányok felőli tornyainak felújítása már befejeződött, felkerültek a díszablakok és a régi műpalafedést is természetes, antracit színű palára cserélték. A pályaudvar körúti homlokzatán lévő koronát is átfestették a tető acélszerkezetével azonos színárnyalatúra. A pályaudvar csarnokát szeptemberben vehetik újra birtokba az utasok.
Közteret neveztek el Puczi Béláról a Nyugatinál A Nyugati térnek közvetlenül a pályaudvar mellett elterülő része ezentúl Puczi Béla nevét viseli, aki az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején a magyarok védelmére kelő cigányokat vezette.
Elkészült a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása Befejeződött a felújítás alatt álló Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének újjáépítése, ezenkívül az épület hat tornyának restaurált csúcsdíszei közül négy már a helyére került. A munkák azonban tovább zajlanak, melyek során az épület más részei, így a pénztárcsarnok, a gyorsétterem, illetve a csarnok és a tornyok homlokzatai is teljesen megújulnak.
Artistaképző intézet lesz a mozdonyhangárból a Nyugati pályaudvar mellett A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ a Nyugati pályaudvar mellett fog felépülni, először egy hajdani mozdonyhangárt alakítanak át artistaképző iskolává. A központ építését nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánították.
A jövő városa: tiszta és pontos vonatokkal járhatunk munkába – Budapesten új vasúti megállók épülnek, új lakónegyedek jöhetnek létre Milyen lesz 20 év múlva Budapest? Az ígéretek szerint sokkal tisztább lesz a levegője, összeköttetés lesz a metrók, HÉV-ek és a vasúti hálózat között, és mindenki örömmel száll majd fel a tiszta, gyors, pontos és sűrűn közlekedő vonatokra, hogy munkába induljon Budapest külső városrészeiből és az agglomeráció településeiről. Mi több, 16 új vasúti megálló épül, hogy ezt a célt kiszolgálja, emellett hatalmas vasúti területek szabadulhatnak fel, ezeken pedig új lakónegyedek jöhetnek majd létre. Legalábbis ezt tartalmazza a most elkészült Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia.

További cikkeink