Mi is beszámoltunk róla, hogy jövőre elindul a Nagykörút öt évre tervezett felújítása. Ennek apropóján körbejártunk rajta, a februári tavaszban pedig a biciklizés és a gyaloglás mellett döntöttünk. A Jászai Mari téren közbringát vettünk fel, egyrészt, hogy gyorsítsuk a körút bejárását – hiszen az négy kilométer hosszú –, másrészt pedig, hogy kipróbáljuk a még viszonylag új biciklisávot. Bár a gyalogosok áradata miatt egy ideig tolni kellett, az úton már nyugodtan lehetett tekerni, és az elválasztó elemeknek köszönhetően viszonylag biztonságban is éreztük magunkat. Bár néhány oszlopot már láthatóan kiigazítottak az autósok.
A körúton viszonylag sűrűn telepítettek bicikliállomásokat, már rögtön a Vígszínháznál is van egy, de mi azért továbbtekertünk. A gyönyörű épületet persze így is megcsodáltuk, de közben arra is gondoltunk, milyen kár, hogy az útvonal XIX. század végi létesítésekor nem emeltek több ilyen patinás, szabadon álló épületet. Az út hosszához képest kevés középület került ide, az akkori ingatlanbefektetők a magasabb profit érdekében a bérházakra összpontosítottak, amiket zárt sorosan rendeztek el.
Hamar elértünk a Nyugati pályaudvar előtti csomóponthoz, ahol az áthaladást határozottan megkönnyítették a közelmúltbeli fejlesztések, bár a közlekedési lámpa éppen a felüljáró alá került. A több mint negyvenéves szerkezeten már meglátszik az idő vasfoga, és így sajnos a vas szerkezete is. Többször szóba került már az elbontása, de ez a gyakorlatban még várat magára. Persze a Nagykörút vonalán nem ez az egyetlen szépséghiba, a kerékpárt letéve a járdán sok másikat is láttunk.
A legzavaróbbak talán az összefirkált, időnként szinte romos kirakatok látványa, melyeket eredendően arra szántak, hogy nagy felületükkel vonzzák a tekintetet, de némelyikre nem szívesen néz rá az ember. Olykor az is problémát jelent, hogy az üzletek nem veszik figyelembe a környezetüket, és így a szép homlokzatok földszintje egészen kaotikussá válik. Magukat a reklámokat nyilvánvalóan nem lehet egységesíteni, de azért az épülethez való valamiféle alkalmazkodást talán elő lehetne írni. Persze azért számos pozitív példa is van, de az összkép valójában igencsak vegyes.
A körút tervezésekor szerencsére megfelelően széles járdákról gondoskodtak, ahol nemcsak az emberi forgatag fér el kényelmesen, de egyéb infrastrukturális elemek is. A felszín alá rejtett illemhelyek azonban már jó ideje nem használhatók, és valószínűleg a postaládák sem bonyolítanak túl nagy forgalmat, bár némelyiket a feliratuk szerint azért még szoktak üríteni. Hasonló a helyzet a telefonfülkékkel, melyeknek egy részéből már a készüléket is kiszerelték, és csak a kevésbé kreatív graffitisek élik ki rajtuk szenvedélyüket.
A jelen állapot helyenként lesújtó, a beharangozott felújítás tehát nagyon is indokolt. Bízzunk azért benne, hogy a bemutatott térelemeket nem távolítják el teljesen, hiszen azok szerves részei voltak a Nagykörút látványának az elmúlt bő egy évszázadban. Az idők persze változnak, megjelentek újabb technikai vívmányok, mint a parkolóóra vagy az elektromos autók töltőállomásai. A nyomtatott sajtó visszaszorulásával a hírlaposstandok is funkciót váltottak, bár a feliratokat még nem mindenhol sikerült teljesen aktualizálni. Az egykor annyira népszerű, a homlokzatra felkúszó neonreklámok sem működnek már, bár nem is sok maradt belőlük. A hengeres hirdetőoszlopok viszont élnek és virulnak.
Megváltozott, rohanó életünk miatt a padok is fölöslegesnek tűnhetnek, hiszen kinek van már ideje leülni? Bár szomorú állapotukkal egyáltalán nem is hívogatják az embereket. A szabadban töltött idő azért fontos, és a zöldfejlesztések is ezt akarják elősegíteni: ültettek például fákat a földbe és ládákba egyaránt. A Blaha Lujza térre azért jóval több is elfért volna, de persze a korábbi viszonyokhoz képest így is örömteli a változás. A Boráros téren is egyelőre még csak ilyen környezettudatos lépések történtek a komposztládák kihelyezése által, de itt is nagy szükség lenne már egy átfogóbb felújításra.
Ez persze általánosan is igaz, a körút elhanyagoltságát leginkább talán az aszfaltburkolat mutatja. A tócsákon kívül ráadásul még – a józsefvárosi szakaszon – a járdára vezetett bicikliút is zavaró tényező a gyalogosok, de egyébként a kerékpározók számára is. A Nagykörút jövőre tervezett felújítása remélhetőleg ezek javítására és újragondolására is kiterjed majd.
A nyitóképen: A Szent István körút a háttérben a Vígszínházzal (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció