
pestbuda.hu

2023. július 24. 12:30
Már csupán az utolsó láncszakasz beemelése volt hátra, ami igazi látványosságnak számított, összegyűlt a Duna-parton Pest és Buda apraja-nagyja, amikor a súlyos baleset bekövetkezett. Az 1848-ban történt szerencsétlenség nem okozott végzetes kárt az épülő Lánchídban, de Széchenyi István figyelmeztető jelnek tartotta, és az ország hamarosan bekövetkező pusztulását látta benne.
A kereszténységért szólnak – Budapest ikonikus harangjai
2023. július 23. 14:00
A déli harangszó már több mint fél évezrede a mindennapjaink része, és eredete az 1456-os nándorfehérvári diadalig nyúlik vissza. Hunyadi János és Kapisztrán Szent János vezetésével a keresztény védők 1456. július 22-én arattak diadalt a törökök felett, ennek évfordulóján bemutatjuk fővárosunk két ikonikus harangját: a legrégebbit és a legnagyobbat.
A nagy túlélő – Karakas pasa tornyának története
2023. július 21. 15:00
Nemrég adták át a budai Várban a felújított Karakas pasa tornyát és a hozzá kapcsolódó kertet. A sajtómegnyitón mi is jelen voltunk, így elsők között léphettünk be a bástya belsejébe s az ott berendezett hangulatos kávézóba, és megtekintettük a környezetét is. Az épület újjászületése alkalmából cikkünkben felidézzük a középkorra visszanyúló történetét, de utánajártunk annak is, ki volt Karakas pasa, meddig élt Budán, és miért épp az ő nevét viseli ez az építmény.
Csoda Kispesten – Így született meg a Wekerletelep
2023. július 20. 17:00
Nem akármilyen munkáslakások építéséről fogadtak el törvényt 115 évvel ezelőtt. Az 1908. július 20-án szentesített jogszabály egy páratlan városfejlesztés alapjait tette le, ugyanis e törvény tette lehetővé, hogy megépüljön a Wekerletelep, amelynek sokan ma is a csodájára járnak.
Száz évvel ezelőtt repülővel utazhattunk Budapestről a Balatonra
2023. július 18. 12:30
Egy vidám este a siófoki kaszinók egyikében? Akár esti indulással és másnap hajnali visszaúttal? Gyors családfői látogatás a fővárosból a Balatonnál nyaraló családnál? Mindez megoldható lett 1923. július 10-től, amikor is megindult a repülőjárat Budapestről Siófokra.
Egy elfeledett építészzseni – 185 éve született a Haas-palotát tervező Linzbauer István
2023. július 16. 10:00
Linzbauer István a XIX. század közepének egyik legjelentősebb építésze volt, mára azonban fő alkotásaival együtt sajnos az ő neve is eltűnt a köztudatból. A békebeli Budapest emblematikus épületei kerültek ki irodájából, melyeket egy képzeletbeli sétával járunk be, így emlékezve a 185 éve született tervezőjükre.
Sokan szeretnék megtervezni a Magyar Építészeti Múzeum új épületét
2023. július 15. 15:00
A Városligeti fasor és a Bajza utca sarkán lévő telekegyüttesen, a volt BM-kórház területén két XIX. század végi szanatórium integrálásával készül majd el a Magyar Építészeti Múzeum új otthona. A tervpályázat sok építész érdeklődését felkeltette, 39-en nyújtották be érvényesen a jelentkezésüket, főként tervezőirodák.
Régi-új kupola a Belvárosban – Az ELTE Egyetem téri épületének tetőrekonstrukciója
2023. július 13. 13:00
Újabb nagy lépés történt abba az irányba, hogy a budapesti városkép visszakapja hajdani, változatos sziluettjét: elkészültek az ELTE központi épületét koronázó kupola és a manzárdtető helyreállítási tervei, és azok alapján már be is nyújtották az építési engedély iránti kérelmet. Írásunkban bemutatjuk, milyen volt és milyen lesz a pesti belváros ikonikus Egyetem téri épületének tetőzete.
Ötven éve adták át a Déli pályaudvar új állomásépületét
2023. július 11. 16:00
Ötven éve, 1973. július 10-én adták át a Déli pályaudvar új állomásépületét. Az elődje 1962-ben készült el, de kicsinek bizonyult, ezért jelentősen bővítették: a négyszeresére növelték. Sokan Buda egyik legjellegzetesebb modern építészeti alkotásának tartják.
Negyven éve szűnt meg Budapest egyik legfalusiasabb villamosvonala
2023. július 10. 18:00
Az 51-es villamos arról volt híres, hogy miközben összekötötte Pestszentimre központját a Nagyvárad térrel, keresztülhaladt a Bivalyréten is, ahol a vágányt körülölelő pusztán gémeskút és legelő állatok kölcsönöztek bukolikus hangulatot a villamosvonalnak.
Aki vonatra ültette az országot – Sokat köszönhet Budapest a 175 éve született Baross Gábornak
2023. július 9. 14:00
Meg lehet kilenc év alatt változtatni egy országot? Átalakítani a közlekedést, a hírközlést, kiépíteni egy kikötőt, rendezni egy nemzetközi vízi utat és egyben megerősíteni Budapest központi szerepét? A 175 éve született Vasminiszternek, Baross Gábornak sikerült. Egy végzetes megfázás szakította meg rövid életét, de hatalmas öröksége ma is meghatározza a hazai közlekedést.
A Lánchíd kandeláberei – Mára csak négy lámpaoszlop maradt meg 1849-ből
2023. július 7. 9:00
A napokban volt hír, hogy elárvereznek 14 kandelábert a Lánchíd lámpái közül. A híd lámpáit a közel 175 éves története alatt sokszor cserélték, és nem mindig voltak egyformák. Nézzük meg, hogyan alakult a kandeláberek története!
Megnyílt a budai Várban Karakas pasa tornya
2023. július 6. 17:00
A Budavári Palotanegyedben, a Csikós-udvar északi végében álló Karakas pasa tornya kívül-belül megújult, a nagyközönség számára most először megnyitották. Az épületben információs pontot, kávézót és ajándékboltot alakítottak ki.
A csendes rokon – 140 éve született Lechner Loránd
2023. július 6. 9:00
A magyar építészettörténetben a Lechner név szinte egyet jelent az aktív közéleti szerepléssel: Lechner Ödön a dualizmus utolsó három évtizedében, unokaöccse, Lechner Jenő pedig a XX. század első felében hangoztatta szakmai elképzeléseit a különböző fórumokon. Jenő öccse, az éppen száznegyven éve született Lechner Loránd kevésbé kereste az ilyen lehetőségeket, a csendesebb természet azonban nem jelentette a tehetség hiányát: beszéltek helyette zseniális tervei és épületei.
Emlékérmén a Magyar Nemzeti Levéltár
2023. július 5. 19:00
Az önálló magyar levéltár létrehozását elrendelő törvény elfogadásának 300. évfordulója, valamint a budavári levéltári palota felépítésének 100. évfordulója alkalmából emlékérméket bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank. Az érmék egyik oldalán az országláda látható, amelyben egykor az okiratokat őrizték, a másik oldalán a Pecz Samu tervezte központi levéltár épülete jelenik meg.
Megnyíltak a Redoute termei a jeles esemény előtt 1848-ban, de az épületnek már egy éve sem volt hátra
2023. július 5. 17:00
Az 1848-as júniusi választások után, július 5-én nyílt meg az első népképviseleti országgyűlés Pesten, a mai Vigadó elődjében, a pesti Redoute épületében. Budának kettő, Pestnek öt mandátum jutott a napra pontosan 175 éve összeült új parlamentben, amelynek Kossuth Lajos és Vörösmarty Mihály is tagja lett. Ekkor még senki sem gondolt rá, hogy a Pollack Mihály tervezte, Duna-parti klasszicista palotának egy év múlva már hűlt helye lesz.
Európa legjobb turisztikai fejlesztése – Újabb díj a Liget Budapestnek
2023. július 4. 15:00
A Városliget megújítása, amely az elmúlt években több nemzetközi elismerést kapott, a napokban újabb díjat nyert. Ezúttal Európa legjobb turisztikai fejlesztésének választották az utazás, az idegenforgalom és a vendéglátás területén működő vállalkozások tevékenységét értékelő International Travel Awards díjátadóján, Dubaiban.
Új szabadidőparkot adtak át a csepeli ifjúsági tábor helyén
2023. július 3. 15:00
Az egykori ifjúsági tábor átépítésével és felújításával új szabadidőparkot alakítottak ki Csepelen, a Kis-Duna mellett. A 4,5 hektáros Hollandi úti területre korábban lakóparkot, majd szállodákat terveztek, de végül köztulajdonban maradt és megszépült: az elavult pavilonokat elbontották, új szállásépületet emeltek, zöld felületeket, sétányokat, sportpályákat létesítettek. A szabadidőközpontot Kolonics Györgyről nevezték el.
Országrészeket köt össze, de nem volt hírértéke a vasúti híd helyreállításának
2023. június 30. 13:30
Budapest és az ország egyik legfontosabb hídja a Rákóczi híd melletti Összekötő vasúti híd. A mai hídszerkezet már a hatodik, mivel 2021–2022-ben új hidat, valójában három új hidat építettek a régiek helyére. A régi is két híd volt egymás mellett, hiszen mind a két akkori vágánynak külön szerkezet épült 70 évvel ezelőtt.
A Batthyány-kormány tagjainak lakásai – Így éltek az ország vezetői 1848-ban
2023. június 29. 17:00
Amikor az 1848-as tavaszi események hatására Pest-Budán néhány héten belül megkezdték működésüket az újonnan alakult minisztériumok, olyan neves személyiségek kaptak lehetőséget az ország ügyeinek irányítására, akiket ma is a leghíresebb magyarok közé sorolunk. De hol laktak ők? Melyik utcában volt Batthyány Lajos, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Eötvös József otthona? Felkereshetjük-e 175 évvel ezelőtti lakásaikat a mai Budapesten?
Már kétszáz híres ember síremlékéhez navigál a FiumeiGuide
2023. június 28. 18:00
A modern kori Magyarország szabadtéri történelemkönyve a Fiumei úti sírkert, ahol a legnagyobb magyarok sírjai, mauzóleumai kereshetők fel. Pár éve már nem csak idegenvezetők kíséretében ismerkedhetünk meg a síremlékekkel, de saját sétáink során is, ha letöltjük a FuimeiGuide mobilalkalmazást. Az új fejlesztéseknek köszönhetően mostantól immár kétszáz híres ember sírját kereshetjük fel a segítségével, sőt 27 tematikus séta közül is választhatunk, a síremlékeknél pedig QR-kód segítségével olvashatunk ismertetéseket az ott nyugvókról.
Így dőlt el Budapest jövője – Új hidakról döntöttek
2023. június 28. 10:00
Hosszú évek vitáit zárta le az a 130 évvel ezelőtti döntés, amely kimondta, hogy milyen hidak épüljenek Budapesten, meghatározva a magyar főváros további fejlesztésének lehetőségeit. Hatására teljesen megváltozott, átalakult a belváros, és egy teljesen új városrész jött létre.
Állványok között az északi szárny: olyan lesz a Budavári Palota, mint Hauszmann idejében
2023. június 27. 19:00
A Budavári Palota Szent György tér felőli, északi szárnyának helyreállítási munkáiban újabb fejlemény, hogy immár a Hunyadi udvar felőli oldalon is dolgoznak a szakemberek. A palotát az eredeti állapotában állítják helyre, így az 1960-as évek hozzáépítését elbontják, az építési törmeléket elszállítják. Nemrég a palota eredeti homlokzati vakolatának egy darabját is megtalálták, ez segíti majd a hiteles rekonstrukciót.
Amikor átadták a Lánchidat a forgalomnak: ilyen volt a város jelképe az 50 évvel ezelőtti felújításkor
2023. június 27. 12:30
A Lánchíd 50 évvel ezelőtt is jelentős felújításon esett át: tizenkét vállalat ötszáz embere dolgozott rajta. Kijavították az útpálya hibáit, kicserélték a megkopott láncokat, szegecseket, hat réteg gránitszürke festékkel vonták be az acélfelületet. A kőből, gránitból készült elemeket helyreállították, lámpákat, sőt címert is cseréltek, újraaranyozták az oroszlánok talapzatának betűit. A híd féléves munka után, 1973. június 15-re készült el, és másnap megnyitották a forgalom előtt.
Akinek a Himnusz zenéjét köszönhetjük: Erkel Ferenc Budapestje
2023. június 26. 17:00
Ezer szállal kötődött a fővároshoz a magyar nemzeti opera megteremtője, a Himnusz zenéjének szerzője. Első bemutatkozása a pesti Nemzeti Kaszinóban volt, majd az egykori, Kerepesi úti Nemzeti Színház karnagya lett, itt mutatták be első operáját és az általa megzenésített Himnuszt is 1844-ben. A zenei oktatás megújításáért küzdött, miközben olyan kimagasló művekkel gazdagította az országot, mint a Bánk bán és a Hunyadi László című operák. Szemtanúja volt a hosszú XIX. század összes fontos változásának, Budapest világvárossá fejlesztésének, láthatta számtalan híres épület elkészültét. Lakott a budai Várban, a Belvárosban, az Andrássy úton, a Svábhegyen. Erkel Ferenc zeneszerző 130 éve hunyt el Budapesten, fővárosi életének színtereit mutatjuk be az évforduló alkalmából.
Velocipéd, tricikli, bicikli: kerékpár-kiállítás nyílt az Északi Járműjavítóban
2023. június 24. 12:30
Nosztalgiavillamossal is érkezhetnek a látogatók az Északi Járműjavítóba a Múzeumok éjszakáján, ahol a kerékpározás történetével ismerkedhetnek meg a velocipédtől a csúcskategóriás versenybicikliig. A tegnap nyílt kiállításon magángyűjtemények különleges darabjai is láthatók. Megtekinthető a Weiss Manfréd által gyártott Pálma, a magyar diplomamunkaként készült összecsuktató Félegyházi, az egyedi tervezésű Dózsa, de speciális célokra átalakított járművekkel is megismerkedhetünk.
Budapest közlekedésének történetét mutatják be
2023. június 23. 16:00
A Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumban új kiállításon mutatják be az elmúlt másfél évszázad fővárosi közösségi közlekedésének történetét. A tárlat felidézi az újításokat, a különböző közlekedési eszközök megjelenését, a legmeghatározóbb járműveket. A 150 év jelképesen 150 tárgyi emléken, illetve ezek mellett fotókon, filmeken kel életre. A Múzeumok éjszakáján éjfélig várják a látogatókat.
Budát 550 éve érte el a Gutenberg-galaxis – Az ország első nyomtatott könyve Mátyás uralkodása alatt készült
2023. június 23. 11:00
A XV. századi német és itáliai városokban teret nyert nyomdászat jelentőségét a korabeli Magyarország humanista gondolkodói hamar felismerték, ennek köszönhetően más országokat megelőzve Budán már Mátyás uralkodása alatt megnyílt az első hazai nyomda. Hess András budavári műhelyében 1473. június 5-én készült el az ország első nyomtatott könyve, a Chronica Hungarorum (A magyarok krónikája), ismertebb nevén a Budai Krónika. Felidézzük a nyomda és az első hazai kiadvány születését, továbbá a Budapesten található két 550 éves példány kalandos pályafutását.
Klasszicista örökségünk: előkészítik a pesti Vármegyeháza felújítását
2023. június 22. 17:00
A XIX. század eleje óta szolgálja Pest vármegye igazgatását a Városház utca 7. szám alatti épület, amely most megújulhat. A Vármegyeházát több részletben építették, a ma is látható klasszicista palota 1841-re készült el. Pest Vármegye Önkormányzata most az épület felújítását készíti elő az építészeti és műszaki felmérésével, dokumentálásával.
A Lánchíd díszkivilágításának története
2023. június 21. 11:00
A napokban adták át a Lánchíd új, modern, energiatakarékos díszkivilágítását, amely új köntösben mutatja meg a világ egyik legszebb hídját. Megfelelő díszkivilágítása 86 éve állítja újra és újra kihívások elé a szakembereket, akik e feladatot az évtizedek alatt több-kevesebb sikerrel oldották meg.
További cikkeink


