„A barlang előtt ültem elmerengve. Lassan leszállt az est. Éreztem, a távolban hogy nyüzsög gigászi hangyabolyként Budapest” – írja Reményik Sándor 1924-ben, a Báthori László barlangja előtt című költeményében. A nagy-hárs-hegyi barlangról szól a vers, amely egy hajdan itt élő remetéről, Báthory Lászlóról kapta a nevét, és amely őslénytani és régészeti leleteiről, érclelőhelyeiről is nevezetes. 

Ha gépjárművel érkezünk a helyszínre, az autót a Szépjuhászné parkolójában hagyhatjuk; a Gyermekvasúttal érkezők az itteni vasútállomáson szállhatnak le a kisvonatról, hogy azután egy könnyed, 2,3 kilométer hosszú, 50 perc alatt megtehető körtúra keretében keressék fel a barlangot. Ez a kiindulópont a 22-es, 22/A és 222-es autóbuszokkal is megközelíthető, amelyek megállója szintén itt található.

A Szépjuhásznétól – amely nevét a monda szerint arról kapta, hogy Hunyadi Mátyás vadászat közben itt ismerkedett meg egy juhász Trézsi nevű, igen szemrevaló feleségével – a sárga sávval jelzett turistaúton bő félórás, enyhe kaptató után érjük el a Nagy-Hárs-hegy csúcsán lévő Kaán Károly-kilátót. Ha már itt járunk, ne hagyjuk ki a gyönyörű panorámát a neves erdőmérnökről elnevezett kilátó tetejéről! Ezután folytathatjuk utunkat a sárga jelzésen, és néhány perc múlva – egy kis fahídon áthaladva – már el is érjük a Bátori-barlang bejáratát, pontosabban bejáratait, hiszen kettő is van ezekből az itteni sziklafalon.

Kis fahíd a barlang előtt (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A sziklaüreg a nevét Báthory László budaszentlőrinci pálos szerzetesről kapta, aki 1437-től 1456-ig itt remetéskedett, és közben – egyes források szerint – megalkotta az első magyar nyelvű bibliafordítást, amelyhez magyarázatokat is írt, szintén magyar nyelven. Egy latin nyelvű, a szentek életéről szóló művet is magyarra fordított. Művei Mátyás király világhírű Corvina-könyvtárába kerültek, de sajnos a török hódoltság korában nyomuk veszett. A napjainkban az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban őrzött, ún. Jordánszky-kódex valószínűleg a Báthory-féle bibliafordítás másolata a XVI. század elejéről.

A Bátori-barlang alsó, mesterséges bejárata (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Báthory László ifjúkoráról keveset tudunk. Feltehetőleg 1420 körül született Nyírcsászáriban. Itáliában és francia földön tanult, majd hazatérve Hunyadi János oldalán harcolt a törökök ellen. Állítólag V. László király (ur.: 1444–1457) idején lépett be a pálos rendbe, a világból kiábrándulva, mert látta, hogy a király a Hunyadi-család ellen fordul. Innentől kezdve lett a budaszentlőrinci kolostor lakója, ahol buzgóságával hamarosan társai példaképévé vált. Később engedélyt kért és kapott arra, hogy a közeli barlangban remetéskedjen.

A Bátori-barlang felső bejárata (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Napjait ezután – közel húsz éven át – az imádság és az elmélkedés határozta meg, és így – a világtól elvonulva – nyugodtan foglalkozhatott műfordításaival is. A mostoha életkörülményektől, vezekléstől, böjtöléstől azonban egészségi állapota megromlott, így betegen visszatért a kolostorba, ahol 1456-ban (más források szerint 1484-ben) meghalt. A kolostor templomában, a Szent István-oltár mellett temették el; sírja sajnos a kolostor épületeivel együtt elpusztult a török időkben; utóbbiakra pedig ma már csak lentebb, az erdőben látható alapfalak utalnak. A szerzetest később boldoggá avatták, ünnepnapja halálának feltételezett időpontja, február 27.

A felső bejárat a barlangból nézve (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A barlang 1847 óta viseli a pálos remete nevét, ekkor kaptak a korábbi német helyett magyar nevet a budai hegyek különböző hegyei, völgyei, forrásai, a Döbrentei Gábor költő által kezdeményezett dűlőkeresztelő keretében. A következő évtizedek során a különböző leírások többféle vezetéknév-változatot – Báthori, Báthory, Bátori – rögzítettek, ez utóbbi írásmód a használatos manapság is.

 Az alsó (mesterséges) bejárat a barlangból (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

(Érdekesség, hogy a barlangnak helyet adó hegy magyar neve is 1847-ben született a Lindenberg szó tükörfordításából [Hárs-hegy] de a Bátori-hegy elnevezés is előfordult.) A XX. század folyamán a szakirodalom időnként Hárs-hegyi-barlangnak hívta a sziklaüreget, de ez a megnevezés nem került be a köztudatba, mint ahogyan az Aranka-barlang név sem, amelyet egy felfedező társaság aggatott rá 1878-ban, a csapat egyik női tagjának neve után.

A 360 méter hosszú és csaknem 60 méter mély barlangot – a budai hegyek többi barlangjához hasonlóan – valószínűleg a földtörténeti pliocén korban (körülbelül 5,3 – 2,6 millió évvel ezelőtt) alakították ki a feltörő hévizek, amelyek kioldották a barlang befoglaló kőzetét, a triász kori, úgynevezett dachsteini mészkövet és az oligocén kori hárshegyi homokkövet. A barlang jellegzetes képződményei a víz által létrehozott, úgynevezett gömbüstös oldásformák, más szóval gömbfülkék, kiöblösödések. Cseppkövek csak ritkán fordulnak elő a járatokban, inkább a különböző színű (fehér vagy vöröses-sárgás) és alakú borsókövek, „karfiolok” jellemzőek, de megtalálhatóak itt hematit- és limonittelepek, hófehér gipszkristályok, kalcitszivacsok is.

Borsókövek a barlang falán (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Mint említettük, a barlang két bejárattal rendelkezik. A felső egy természetes nyílás, amelyet a barlangi feltárómunka keretében kissé kitágítottak, és egy vasajtóval zártak le. A sziklafal alján lévő, második bejáratot 1966-ban, mesterségesen (robbantással) alakították ki, hogy ezen át vízszintesen, kisvasúti csillével végezhessék a kitermelt anyag elszállítását. Később ezt a bejáratot is lezárták. A felső bejárattól egy hosszú, függőleges létrán lehet leereszkedni a monumentális – 6-10 méter hosszú, 3-6 méter széles és 8 méter magas – Bejárati terembe, amelyben az 1960-as években jelentős járatszintsüllyesztést végeztek a barlangászok, de még ma is nagy mennyiségű itt a feltöltődés. A terem falairól az év nagy részében állandóan csepeg a víz.

A Bejárati terem: a kép bal oldalán jól kivehető egy, a hévizes eredetű barlangokra jellemző gömbüstös oldásforma (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A felső bejárattól egy meredek létrán lehet leereszkedni a barlang Bejárati termébe (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

Ereszkedés a Bejárati terembe (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A változatos arculatú, jól elkülöníthető részekből álló barlang többi, vízszintes járataihoz meredek aknák kapcsolódnak, amelyeket csak technikai eszközök használatával lehet bejárni. A barlang legmélyebb pontja felé húzódó Piramis-ág a képződményekben leggazdagabb rész. (Neve onnan ered, hogy a barlangkutatók itt az egykori bányászatból származó meddőt és vasércet is tartalmazó gúlákat találtak.)

Említésre méltó még a Tavas-terem vagy Itató, amely nevét az itt található, már 1802-ben leírt, változó vízszintű kis tóról kapta. Itt a falakat csillogó kalcit-aragonit réteg borítja, a levegő pedig enyhén szén-dioxidos. A Hűség termében a falak aragonitos bevonatán kívül tejfehér cseppkő is kialakult, a Hármas termi ágban (Szabó László-terem) hófehér, úgynevezett hegyitej figyelhető meg. A legalsó terem tulajdonképpen egymáshoz kapcsolódó, gömb alakú termekből áll össze. A barlang legmagasabb pontja a Kupola-teremben található.

Egy érdekes képződmény, a hegyitej a barlang mennyezetén (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Bátori-barlangban végzett régészeti kutatások során az őskorban élő gímszarvas és gyapjas orrszarvú csontjait is megtalálták, valamint a – főként kerámia – leletanyagból megállapították, hogy a sziklaüreget már az újkőkor, a rézkor, a bronzkor és a vaskor embere is lakta. A barlang ipartörténeti szempontból is jelentős, mert a középkorban a Nagy-lépcsősoron túli üregekben (Bánya-szakasz) vasérc után kutattak. Ez utóbbi időszakra utalnak a barlangban talált Zsigmond- és Miksa-korabeli ezüst érmék, valamint a barlang falain itt-ott fellelhető fúrólyuk- és vésésnyomok, sziklába vájt lépcsőfokok, jellegzetes, az érc itteni feldolgozására utaló eszközök.

Járat a barlang Bánya-szakasza felé (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A bányászat az 1700-as években is folytatódott, erről egy Mária Terézia korából előkerült bronzpénz árulkodik. XVIII. századi okiratok tanúsága szerint ekkor már arany- és ezüstbányászat is folyt a barlangban, ám erre utaló nyomokat nem találtak a kutatók, valószínű, hogy a vasbányászat folytatódott tovább.  A hajdani bányászok az üregeket a limonit- és hematitteléreket követve bővítették, amelyek vörös-kék-fekete színű foltokként még ma is láthatóak a barlang falain. Tudjuk, hogy a barlangi bányászat érdekében robbantással is tágították a járatokat, erről tanúskodnak a megtalált puskapornyomok.

Alattunk a Bánya-szakasz felé vezető járat vaspallói (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A Nagy-lépcsősoron túl igazi beszélő nevek következnek a barlang további részeit illetően: Tölcsér, Huzatos-folyosó, Labirintus, Száraz-terem, Örvény-folyosó, Pálosok-terme. Utóbbi egy gömbfülke, amelynek mennyezetéről korábban cseppkőzászlók lógtak, alattuk pedig viaszos fényű cseppkőgyertyák nőttek. Sajnos mára már nagyrészt elpusztultak ezek a képződmények. A teremben – nevével ellentétben – nem valószínű, hogy megfordultak volna a pálos szerzetesek, hiszen ez a szakasz már jócskán a barlang mélyebb, szűkebb bugyrai közé tartozik, ahová majd 600 évvel ezelőtt aligha merészkedtek le a jámbor barátok. Egy régi legenda szerint azonban létezett egy titkos járat a közeli kolostor és barlang között, de ezt a kutatások nem erősítették meg.

Pillantás a Nagy lépcső felé (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

 A sziklába vágott Nagy lépcső (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A barlang bejáratát a remete halála után állítólag betömték, így annak léte hosszú évszázadokon át feledésbe merült. Csak 1830-ban kezdte el kutatni Tomala Nándor pest-budai műárus, aki évről évre tovább hatolt a járatokban, amelyekről térképet is készített. Kutatásait Szabó József bányamérnök, geológus, a magyar geológusiskola megteremtője folytatta. De dűlőkeresztelő és kutatások ide vagy oda, mindezek ellenére a sziklaüreget a fővárosi – a budai erdőkbe ekkortájt már piknikezni járó – polgárság nem igazán ismerte. Talán ezért is történhetett az, hogy a fentebb már említett társaság, 1878-ban újonnan felfedezett barlangról számol be a Vasárnapi Ujságban, majd örömükben el is nevezik azt túratársnőjükről, arról a bizonyos Arankáról.

Cseppkövesedés az egyik sziklán (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A főváros 1911-ben – a Zugligeti Egyesület kezdeményezésére – Báthory László-emléktáblát avatott itt, amelyet a barlang bejárata feletti sziklafalon helyeztek el. A barlang belsejébe lépcsős lejáratot építtetek, a bejárat előterét pedig minden oldalról vasráccsal vették körül, amelyet később egy faszerkezetű építménnyel váltottak fel. A bejárat előtti területen padokkal ellátott teraszt alakítottak ki. 1917 és 1919 között Kadić Ottokár, a hazai ősember- és barlangkutatás elindítója – több másik budai hegyvidéki barlanggal együtt – komolyabban felmérte ezt a barlangot is.

Báthory László pálos remete emléktáblájának avatása a barlang előtt, 1911 (Forrás: Wikimedia Commons)

A felavatott emléktábla és a vasráccsal lekerített felső bejárat (Forrás: Wikimedia Commons)

Kutatását a Pannonia Turistaegyesület Barlangkutató Szakosztályának tagjai is segítették: 1920-ban színes jelzésekkel és útbaigazító táblákkal látták el a barlanghoz vezető erdei utakat. Az 1920-as években a barlang denevérállományát is vizsgálni kezdték. A kutatások során számos különböző fajt (kereknyergű és kis patkósdenevér, rőt koraidenevér, hosszúszárnyú, hegyesorrú és közönséges denevér) sikerült megfigyelni, de kiderült, hogy az itteni csigafauna is jelentős (például középdunai rablócsiga).

A Bátori-barlang felső bejárata, 1929 (Forrás: Wikimedia Commons)

A barlang felső bejáratát lezáró, szintén a remete emlékét őrző rácsos vasajtó, 1935 (Forrás: Wikimedia Commons)

Havran Imre iparművész 1931-ben egy márványoltárt is emelt a barlang bejárati termében, amely később sajnos nyomtalanul eltűnt a barlangból. A későbbi kutatások csak az alapjait találták meg; feltehetően a II. világháború alatt pusztulhatott el. Ma már csak a felső bejárat vasajtaján belül egy kisebb – feltehetően az oltárból származó – faragott kőtöredék emlékeztet rá; rajta a „PX” jel, azaz Krisztus monogramja olvasható.

A Báthory László emlékére 1931-ben emelt oltár (Havran Imre alkotása) a barlangban, 1935 (Forrás: Wikimedia Commons)

Feltehetően az egykori oltárból megmaradt faragott kőtöredék (Krisztus "PX" monogramja) a felső bejáratnál (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az 1960-as, 1970-es években a Budapest Sportegyesület (BSE) Természetjáró Szakosztály Barlangkutató Csoportja tovább folytatta a barlangi kutatásokat, többek között Szabó László, Szitár Ferenc és Vajna György közreműködésével; utóbbi olvasmányos könyvet is írt eredményeikről A rejtélyes Bátori-barlang címmel (Gondolat Kiadó; Budapest, 1973). A könyvből tíz év izgalmas kutatási pillanatait ismerhetjük meg. A szerző a feltárások legnagyobb szenzációjának a Hárs-hegy gyomrában rejtőző történelmi bányalabirintus, azaz az egykori arany-, ezüst- és vasbánya felfedezését tartja.

Egy átalakított bicikli segítségével csörlőzik ki a barlangból a feltárások során kitermelt anyagot a kutatók (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Sajnos a kutatásokkal párhuzamosan – csakúgy, mint a korábbi évtizedekben – illetéktelen behatolóknak „köszönhetően” vandál támadások, rongálások is érték a barlangot, amelyeknek célja leginkább a kalandkeresés, valamint a kőzet- és ásványgyűjtés volt. Szerencsére a behatolók többnyire csak a barlang első tereibe jutottak be, így a távolabbi, mélyebb járatok viszonylag érintetlenek maradtak.

Apró cseppkőképződmény a barlang falán (Fotó: Benyó Gergely/pestbuda.hu)

A kutatáshoz kapcsolódó bontási munkálatokat – sokszor az intenzív légáramlás útját követve – részben gépekkel, de főként egy, a középkori bányászok által is alkalmazott módszerrel végezték. Ennek a kőrepesztési technikának a lényege, hogy a kőzetbe először 15–35 cm hosszú lyukat fúrnak, amelyet – kitisztítása után – teleöntenek vízzel, majd egy – a lyuk méreténél kicsit szélesebb végű – vésővel nagy erejű ütést mérnek a lyukra. A szűkebb átmérőjű lyukban ezáltal összepréselődik a víz, és nyomása megrepeszti a sziklát. Ez a módszer azonban csak úgynevezett szálkőben (tömör kőzetben) használható, repedezett kőzetben ugyanis elszivárogna a nyílásból a víz. A kibontott törmelék barlangból történő elszállításához drótkötélpályát is kiépítettek a barlangászok.

A Bátori-barlang alaprajza (Forrás: www.termeszetvedelem.hu)

A Bátori-barlang térrajza (Forrás: www.termeszetvedelem.hu)

A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat 1978. évi jelentésében arról ír, hogy a barlangban még megtalálható ércek mennyisége néhány tonna lehet, de ami ennél is érdekesebb, hogy az itteni vasérc igen dús: vastartalma 55-60 százalékos. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a feltáró munkák – amelyek az 1980-as években is folytatódtak – során a kutatók sok helyen nem tudtak iránytűt használni nagy vasércesedés miatt. A Bátori-barlang 1982 óta geológiai, régészeti, valamint vallás-, település- és ipartörténeti értékei miatt fokozottan védett barlang, emiatt – valamint balesetveszélyessége miatt is – a barlang mindkét bejárata lezárt, járatai csak kutatók számára látogathatók, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével.

A pálos remete 2014-ben újraállított emléktáblája a barlang felső bejárata felett (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Báthory László emlékére 2014-ben új emléktáblát helyeztek el a barlang felső bejárata feletti sziklafalon, mivel az eredeti emléktáblát sajnos ismeretlenek összetörték; darabjai ma is ott hevernek a barlang Bejárati termében. Valószínűleg ez a rombolás is a második világégés során történt, de pontos idejét nem ismerjük. Az ájtatos remete emlékét őrzi még a róla elnevezett, a rendszerváltás idején alapított, XII. kerületi 442. Báthory László Cserkészcsapat is.

Az eredeti emléktábla széttört maradványai a barlang Bejárati termében (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A pálos remete emlékét őrzi a 442. Báthory László Cserkészcsapat neve és címere is (Forrás: www.blcscs.hu)

A Bátori-barlang felkeresését mindenkinek ajánljuk, mert bár turizmus elől elzárt barlangról van szó, a bejáratánál lévő sziklafal kívülről is érdekes, arról nem is beszélve, hogy egy könnyed, hétvégi kirándulás keretén belül a barlang mellett a közeli kolostorromhoz és a kilátóhoz is ellátogathatunk. A barlang előtt állva pedig emlékezzünk egykori lakójára, a magányos szerzetesre, aki talán nem is volt olyan egyedül ebben a sziklaüregben… Ahogyan Reményik Sándor írja fentebb már idézett versében:

„Itt ülhetett ő ötszáz év előtt,
Húsz hosszú éven át:
A pálosrendi remete-barát.
Öreg betűit rótta, egyre rótta,
Magyarra fordítván a bibliát.
Csillag-hulláson tán tűnődött néha,
De nem bántotta kétség, vak remény.
Mellette volt és vele volt az Isten –
És boldogabb volt biztosan, mint én.”

Nyitókép: A Bátori-barlang alsó, mesterséges bejárata (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)