A múzeumi szakma sok embert „beszippant”. Elindul egy szakember egy pályán, nagyon messze a múzeumtól, majd hirtelen támad egy lehetőség, hogy múzeumban dolgozzon, és onnantól kezdve a múzeum „nem ereszti” el. Így járt ezzel dr. Szabadváry Ferenc kémiaprofesszor is, aki vegyészmérnöki diplomája megszerzésekor valószínűleg álmában sem gondolta, hogy egy országos műszaki múzeum alapító-főigazgatója lesz. Igaz, saját bevallása szerint – a máig kiadatlan önéletraza szerint is – gyerekkorától vonzotta a történelem.

A 100 éve, 1923. szeptember 1-jén született Kőszegen, vegyész családba, ugyanis a családjának szappangyára volt. Maga is vegyészmérnöknek tanult, pont a II. világháború alatt járt egyetemre, és amikor az egyetemet 1944-ben nyugatra, Drezdába menekítették, ő is e német városba került, és átélte – egy futóárokban hasalva – a város 1945 februári bombázását.

Szabadváry Ferenc (1923-2006) (Fotó: Szabadváry család)

A diplomáját 1946-ban szerezte meg, és az egyetem után az 1837-ben alapított családi cégnél helyezkedett el. Közbeszólt azonban a történelem, a családi céget 1949-ben államosították. Ez után még az is nagy szó volt, hogy „rendszeridegenként” a Budapesti Műszaki Egyetemen kapott munkát, az Általános és Analitikai Kémiai Tanszéken lett tanársegéd Erdélyi László professzor mellett. Az egyetemen, köszönhetően a „nem megfelelő származásának”, 16 évig volt tanársegéd, pályája csak ez után tudott elindulni. Saját életrajza szerint 1956-ban majdnem disszidált, de végül maradt az országban. Miután látta, hogy a rendszer nem fog megszűnni, úgy vélte, hogy akkor ebben kell valahogy előre jutni, és ezt a tudományos kutatás révén képzelte el. Kutatni és publikálni kezdett, és tehetségének és tudásának köszönhetően az 1960-as évektől, amikor is a rendszer már kevésbé szorította háttérbe a hozzá hasonló származásúakat, 1964-ben levélben kérte, hogy vagy küldjék el, vagy nevezzék ki adjunktussá. Ezután gyorsan emelkedett, kandidátus lett, majd az egyetemi ranglétrát végig járva professzor lett

A tudománytörténet felé egy érdekes esemény fordította a figyelmét, ezt a Képes7 című lap 1987. szeptember 5-i számában így mesélte el:

„Az egész úgy kezdődött, hogy sétáltam a Műegyetem folyosóján, még ifjú tanársegéd koromban, amikor egyszer csak odalép hozzám egy hallgató és valami vegyelemzési eljárás felől tudakozódik. Már hogy ki is találta fel azt. Én ugyanis analitikai kémiát tanítottam. Rendben, mondtam, holnapra megnézem. Meg is néztem. Éppen két hónapomba került. Akkor jöttem rá: választott tudományszakomnak történelme ugyan van, de írott története nincsen.”

A fenti kutatás eredményeként 1960-ban könyvet írt a kémia történetéről, az Az analitikai kémia módszereinek kialakulása címmel, amelyet számos nyelvre lefordítottak. Jellemző a korra, hogy az angol kiadás után, 1970-ben az Egyesült Államokban DEXTER díjjal tüntették ki, de a díjátadóra nem utazhatott el.

A Műszaki Emlékeket Gyűjtő és Nyilvántartó Csoport első leltározott tárgya, egy elektromos motor (Fotó: MMKM) 

Szabadváry eddigre elismert tudománytörténésszé vált. Ekkor zajlott a műszaki emlékek újragyűjtése, hiszen az eredeti múzeumot a II. világháború alatt az akkor ismét Magyarországhoz tartozó Kassára költöztették, és az a háború után ott maradt. Az 1950-es évektől egy minisztériumi csoport regisztrálta, majd gyűjtötte a fellelhető műszaki emlékeket, ez volt a Műszaki Emlékeket Gyűjtő és Nyilvántartó Csoport, amelynek munkájába 1971-ben kapcsolódott be. A csoport munkáját ismerte, és 1971-ben, amikor ide hívták, ő javasolta, hogy legyen akkor már a csoportból önálló múzeum.

A csoportot 1973-ban múzeummá, mégpedig az Országos Műszaki Múzeummá szervezték át (ma a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum részeként működik), és főigazgatója Szabadváry Ferenc lett, és ezt a posztot nyugdíjazásáig töltötte be.

Gyakorlatilag a semmiből kellett felépíteni egy múzeumot, mert ugyan az 1960-as években épült egy raktár az akkor igencsak külvárosias Lágymányoson, a vasúti töltésen túl, de ezt a raktárt a szorgos gyűjtőmunka kinőtte. Szabadváry elérte azt, hogy a területen egy új, három szintes raktérépület épüljön.

Mindemellett hihetetlen sok (közel 400) tanulmányt, cikket és könyvet írt, nemcsak a kémia, de más műszaki tudományok történetéről, és kinevelt egy műszaki muzeológus gárdát, ezzel valójában új szakmát teremtett.

A professzor 80. születésnapján a múzeum által kiadott Technikatörténeti Szemle 25. számában (2001/2. ) így írták le előadásmódját:

„Előadásait a közvetlen és közérthető megfogalmazás és kedves humor, néha önirónia tette különösen vonzóvá. Minden iskolától függetlenül, egyedül rá jellemző frappáns módon társítja a természettudományos és történelmi ismereteket. Sok nagy előadásában csodálhattuk már eddig is széleskörű nyelvtudását, európai szemléletét, szinte végtelen lexikális tudását.”

Az oktatói és a tudománytörténészi tevékenysége külföldön is ismertté tette, nagyon sok nemzetközi szervezetnek volt tagja, sőt vezetője. Ezek közül az egyik, a Közép-európai Műszaki Múzeumok Együttműködési Uniója, amelynek alapító elnöke volt, és a szervezet jubileumi 30. közgyűlését épp e hónapban szervezi meg Budapesten a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum.

Elismert tudománytörténészként, múzeumi főigazgatóként mégsem kapott állami elismeréseket az 1990-es évekig, hiszen bár szakmai előmenetelét az 1960-as évektől „osztályidegen” származása nem gátolta, de a kitüntetések, díjak osztogatásakor még hátrányt jelentett. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává csak 1995-ben, rendes tagjává pedig 2004-ben választották meg.

Ugyan nyugdíjazása után a főigazgatói feladatokat már nem látta el a múzeumban, a múzeumi munkától nem szakadt el, élete utolsó éveiig aktívan részt vett annak tudományos munkájában, ennek számos tanulmány és cikk is a bizonyítéka.

Az MMKM  Műszaki Tanulmánytára (az Országos Műszaki Múzeum jogutódja) ma 16 000 tárgyat őriz. A raktárai előre bejelentkezve látogathatók. (Fotó: MMKM)  

Sajnos egy célt, amiért sokat küzdött mind a színfalak, mind a nyilvánosság előtt, nem érte el, mégpedig azt, hogy az Országos Műszaki Múzeumnak legyen egy megfelelő, a gyűjteményhez méltó állandó kiállítóhelye.

Szabadváry Ferenc professzor 2006-ban, 83 éves korában hunyt el. Lakóházának falán emléktábla emlékezik meg a tudománytörténész-múzeumigazgató professzorról.

Nyitókép: Az idén 50 éves múzeum, amelynek alapítója Szabadváry Ferenc volt (Fotó: MMKM)