Pogány Móric építész Schau Móric néven született 1878. augusztus 13-án az erdélyi Nagyenyeden, Schau Áron és Braun Borbála gyermekeként. Fiatalon Kolozsvárra költöztek, és a kis Móric a főtér északi oldalán álló barokk házban töltötte gyermekkora nagy részét. Mindennap látta a Szent Mihály-templomot, ami nagy hatást gyakorolt rá: egyrészt megerősítette magyarságtudatát – és így elindította az asszimiláció útján –, másrészt az építészet és a művészetek szeretetét is itt szívta magába.

Pogány Móric fiatalkori fotója (Forrás: Gerle János – Kovács Attila – Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete. Szépirodalmi Könyvkiadó – Bonex, 1990)

Szigorú szülei azonban nem engedték, hogy ebben az irányban tanuljon, ő azonban hajthatatlan volt, és pallérként kezdett dolgozni. Az egyik építkezésen figyelt fel rá a kincses város legjelentősebb építésze, Pákey Lajos, aki 1895-ben rajzolónak vette maga mellé, egyúttal a saját ipariskolájába is beíratta. Tanulmányai végeztével is mesterénél maradt, ahol főleg erdélyi kastélyok átalakításán dolgozott. A századfordulón részt vett Hunyadi Mátyás szobrának felállításában is, melynek talapzatát Pákey tervezte. Az Igazságos király alakját megformáló Fadrusz János ellátogatott Pákey irodájába is, ahol felfigyelt Pogány tehetségére, és Budapestre csábította őt.

Kolozsvár, Mátyás király szobra, háttérben a Szent Mihály-templom (Forrás: Fortepan/Képszám: 74796)

A fővárosban belevetette magát a művészeti életbe, és rajzaival megjelent a Műcsarnok kiállításain is. Egy fejedelmi sírboltot ábrázoló terve 1900-ban nagy feltűnést keltett, talán ennek is szerepe lehetett abban, hogy a már befutott építésznek számító Tőry Emil állást ajánlott neki az irodájában. Bár tizenöt évvel fiatalabb volt főnökénél, ő érzékelte tehetségét és talpraesett személyiségét, így 1908-ban egyenrangú munkatársának kérte fel. Közös vállalkozásukat húsz éven keresztül – egészen Tőry haláláig – tartották fenn, épületeikről és terveikről ebben a cikkben már mi is megemlékeztünk.

Tőry Emil fényképe (Forrás: Színházi Élet, 1913. 23. szám)

A biztos megélhetés megteremtése után családot is alapított: felesége Szabó Margit lett, akitől egy lánya (Annamária) és három fia (Miklós, Dénes és Gábor) született. Pogány Móricot művészi ambíciói arra sarkallták, hogy ne csak épületekkel, de emlékművekkel is foglalkozzon. Számos pályázaton elindult, melyek közül a legfontosabbak a János-hegyi Erzsébet-emlékmű (1904), a Szabadságharc-emlékmű (1905, Kőrössy Albert Kálmánnal és Tóth Istvánnal, első díj) és Kossuth Lajos szobra volt (1905, szintén Kőrössy Albert Kálmánnal és Tóth Istvánnal).

Szintén tust és papírt ragadott, mikor a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1906-ben belső pályázatot hirdetett Batthyány Lajos mártír miniszterelnök örökmécsesének tervezésére. Az ügy előzménye két évvel korábbra nyúlt vissza, amikor az egykori kormányfő születésének centenáriumához közeledve a Székesfőváros közgyűlése húszezer koronát szavazott meg egy emlékmű felállítására. Surányi József törvényhatósági bizottsági tag – egyben a Pesti Napló tulajdonosa – javasolta, hogy különleges módon, egy örökké égő lámpával tisztelegjenek a hős előtt, amit egyhangúlag el is fogadtak.

Az Újépület 1896 körül (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.049)

A helyszín kérdése pedig szinte magától értetődő volt, hiszen néhány év óta üresen állt az a terület, ahol Batthyány kilehelte lelkét: hosszú küzdelmek árán 1897-re sikerült elérni, hogy lebontsák az Újépület nevű rettegett börtönt. Helyén teret alakítottak ki, amit stílszerűen Szabadság térnek neveztek el, a belé torkolló utcák nagy része pedig az aradi vértanúk neveit vette fel. Az emlékművet a Hold utca, Báthory utca és Aulich utca találkozásához szánták.

A Batthyány-örökmécses első pályaterve (Forrás: Magyar Pályázatok, 1907. 4. szám)

Az említett pályázatra készített tervében Pogány Móric az örökkévalóságot az egyik legősibb építészeti formával, a már az egyiptomiak által is használt obeliszkkel fejezte ki a művészet nyelvén. Részleteit is gazdag szimbolika jellemezte: a talapzat sarkain álló négy nőalak arcát leplük takarta el, így fejezve ki a gyász fájdalmát, az obeliszk felső részében kialakított üreget – melyben a mécses égett – pedig liliomos rács zárta le, amely az ártatlanság régi jelképe.

Munkájával diadalt is aratott, és az egylet ezt a tervet ajánlotta a székesfővárosnak megvalósításra, a megindult viták miatt mégsem állították fel, az első világháború miatt pedig azután le is került a napirendről. Csak a konszolidáció után, 1925-ben kezdtek vele újra foglalkozni, ekkor azonban új, gazdaságosabban kivitelezhető tervek készítésére kérték fel Pogányt. Mivel az akkori kultúrpolitika a reformkort idealizálta (hiszen akkor is egy nehéz helyzetben lévő, elmaradott ország indult el a fejlődés útján), az emlékmű stílusának is a száz évvel korábban virágzó klasszicizmust tartották megfelelőnek.

A Batthyány-örökmécses napjainkban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Pogány egy igazán fenséges emlékművet tervezett: talapzatának köszönhetően két és fél méterre emelkedik ki környezetéből, és maga is embernagyságú, száznyolcvan centiméter magas. A mécsest egy üvegfalú bronzhenger foglalja magába, melyet díszes kúptető koronáz, keretét pedig négy korinthoszi pillér adja. Utóbbiak tetejét pálmalevelek díszítik, és a közöttük futó párkányon is e motívumból képzett pártázat vonul végig. Az örökmécsest – mely a templomok szentélyeiben folyton égő lámpára is emlékeztet – végül 1926. október 6-án avatták fel. A bíborszínű kehelyben azóta is megszakítás nélkül ég a láng.

Pogány egy másik jelentős köztéri alkotása a budai Szentháromság térre került, bár ez valójában csak egy átalakítás volt: magához a Szentháromság-szoborhoz készített egy díszes korlátot. Az XVIII. század elején állított műalkotást eredetileg nem vette körbe építészeti keret, IV. Károly 1916. decemberi koronázására készülve azonban pótolni kellett, az ugyanis különleges helyet foglalt el a szertartásban. A Mátyás-templomból kilépő uralkodó innen mondta el ünnepélyes esküjét, amelyben ígéretet tett a magyarok jogainak megtartására és törvényeinek tiszteletére. A szobor köré tehát emelvényt kellett építeni, melynek oldalát adta ez a szoborhoz illeszkedően neobarokk stílusú, műkő korlát. Annak függőleges elemei, az úgynevezett bábok alul látványosan hasasodtak, felül pedig elkeskenyedtek. Ezt a mozgalmas körvonalat követték az építmény aljára rögzített csigavonalas díszek és kagylómotívumok is.

IV. Károly a Szentháromság-szobor mellől mondta el esküjét (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1917. január 7.)

Három évvel később egy másik nagyszabású – bár kevésbé szép emlékű – ünnepség szervezésében is tevékenyen működött közre: 1919. május 1-jén részt vett az Andrássy út feldíszítésének tervezésében. A feladat oroszlánrészét Bíró Mihály és Falus Elek végezték: az út belváros felőli végébe hengeres oszlopok tartotta diadalkaput emeltek, az Oktogon sarkaira hatalmas pilléreket állítottak, a körönd szobrait pedig földgömbökkel takarták el, így jelezve, hogy a proletárforradalom az egész világra ki fog terjedni. A kommunista hatalom városszerte felfoghatatlan összegeket költött erre az irracionális propagandára, miközben a kivéreztetett országot minden oldalról ellenség támadta. Pogány a kommün idején az oktatásba is belekóstolt, Kozma Lajossal és Málnai Bélával együtt műegyetemi tanárrá nevezték ki. Szerepvállalásai miatt 1919 végén emigrált, de 1924-ben már hazatért.

A köröndön lévő szobrokat földgömbbel takarták el (Forrás: Fortepan/Képszám: 131383)

Tőry Emillel folytatta a közös munkát, de rajztudását egy másik területen is megcsillogtatta: 1926-ban tollrajzait és grafikáit egy művészi kötetben publikálta Egy építőmester álmai címmel. A lipcsei Friedrich Ernst Hübsch kiadónál megjelenő munka eredeti német címe Träume eines Baumeisters volt, és a színházrendező Max Reinhardt írt hozzá előszót. Tőry 1928-ban elhunyt, Pogány pedig önállóan már csak kisebb épületeket tervezett. Fantáziája azonban sokkal gazdagabb volt, ezért várostervezési feladatokba is belekezdett: a Műegyetemtől délre egy új kerületet, a Fiatalság Városát álmodta meg 1928–1929-ben. Az ötletet Klebelsberg Kunó kultuszminiszter adta, aki egyetemi épületekkel töltötte volna fel azt a területet, Pogány azonban turisztikai és sportcélú épületeket is tervezett ide modern szellemben. A mai II. János Pál pápa téren az Országos Társadalombiztosító Intézet kislakásos bérházait 1935–1936 során – mások mellett Molnár Farkassal, Fischer Józseffel és Árkay Bertalannal együtt – szintén modern stílusban tervezte.

A Hősök kapuja Szegeden 1940-ben (Forrás: Fortepan/Képszám: 146250)

Pogány Móric gyermekkorától fogva a képzőművészet vonzásában élt, és egyik utolsó alkotása is egy festmény kapcsán vált híressé: 1936-ban ő tervezte meg Szegeden a Hősök kapuját, melynek ívére került Európa legnagyobb olyan freskója, amely nem épületbelsőben látható. Aba-Novák Vilmos hatalmas alkotása az első világháború hőseinek állít emléket, rajta megjelent Horthy Miklós alakja is. Pogány Móric művészi alkotásokban gazdag élete 1942. július 4-én ért véget. Örök álmát a Kerepesi úti temetőben alussza.

A nyitóképen: A Batthyány-örökmécses napjainkban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)