Zrumeczky Dezső 1883. augusztus 17-én született Inárcspusztán egy köznemesi eredetű családban, ősei olyan előneveket szereztek mint a kistapolcsányi és a csácai. A hajdani dicsőségből a XIX. század végére már nem sok maradt, az oly gyakori dzsentrisors jutott nekik is. Dezső még alig volt hétéves, mikor apja, Zrumeczky Kálmán anyagilag teljesen tönkrement, és így kénytelenek voltak a közeli Kispestre költözni, ahol több munkalehetőség kínálkozott. Végül fuvarosvállalkozásba kezdett.

Zrumeczky Dezső (Forrás: Anthony Gall: Kós Károly. Holnap Kiadó, 2022.)

Kispest akkor még önálló település volt, de a főváros közelsége miatt rendkívül gyors tempóban fejlődött, és az emberek jelentős része is Budapestre járt dolgozni, tanulni. Dezső is a Belvárosi Főreáliskolában érettségizett, majd a Királyi József Műegyetem építészmérnöki szakjára iratkozott be. Hogy meg tudjon élni, tanulmányai mellett alkalmi munkákat is kellett vállalnia. A sok nélkülözés és éjszakázás következtében őt is utolérte a hírhedt magyar népbetegség, a morbus hungaricus, vagyis a TBC.

Kós Károly az egyetemi évfolyamtársaival (Forrás: Anthony Gall: Kós Károly. Holnap Kiadó, 2022.)

Szakmai pályája ettől függetlenül szépen alakult, hiszen tehetséges volt, és a szerencse is mellé szegődött: az egyetemen egy összetartó közösségbe került. Társai közül Kós Károly vált a leghíresebbé, de egy időben hallgatta az órákat mások mellett Mende Valérral, Jánszky Bélával és Tátray Lajossal is (bár utóbbi kettő egy évvel hamarabb végzett). Azonos cél vezérelte őket: a gyáripar és az internacionalizmus térhódítása ellenében a kézművességet és a nemzeti múlt erősítését tűzték zászlajukra. Ennek érdekében a népművészethez fordultak, leginkább a kalotaszegi népi építészet motívumkincsével szándékoztak kifejezni törekvéseiket. Bár Huszka József könyveiből már ismerhették a témát, tanulmányaikkal párhuzamosan természetesen ők maguk is gyűjtőútra indultak Erdélyország kapujába. A nagy hatású diákcsoportot – melynek tagjai 1906–1907 során szereztek oklevelet – a szakmai közélet Fiataloknak nevezte el, és közel százhúsz év múltán is így szokás rájuk hivatkozni.

Az óbudai református parókia és imaház (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)

Természetesen diplomázásuk után is folytatták az együttműködést, Zrumeczky Dezső első megvalósult munkáját is Kós Károllyal közösen tervezte: az óbudai református parókiát (1908–1909). A copf stílusú templom ekkor már több mint egy évszázada állt, a gyülekezet ugyanis 1786-ban vette használatba, ezzel pedig a mai főváros legrégibb református templomának számít. A tervezőpáros nagy tisztelettel is volt iránta, és arra törekedtek, hogy az új épület illeszkedjen hozzá, de azon mégis alkalmazhassák a saját elképzeléseiket. Vakolattal borított homlokzatának ezért ugyanúgy sárga alapszínt adtak, mely szép összhangot képez a népi építészetből származó sok faragott fadísszel. Közülük az első emeleti loggia a legfeltűnőbb, melynek mellvédjét apró, lombfűrészelt szívecskék törik át, alul csipkézés élénkíti, felül pedig székelykapukra emlékeztető keretezés kapcsolódik hozzá. A templom felőli oldalán magasodó háromszög alakú oromzatot csonkakonty zárja, melynek csúcsára egy alacsony kopjafát állítottak, a szomszédos torony csillagjának párhuzamaként.

Az Állatkert régi főkapuja (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Klösz György fényképei. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.107)

Együttműködésük következő helyszíne a Fővárosi Állatkert volt, mely ugyan már 1866-ban megnyitotta kapuit, és Szkalnitzky Antal, valamint ifj. Koch Henrik tervei szerint felépültek az egyes fajok házai is – melyekhez később Lohr Antal és Hauszmann Alajos alkottak újakat – de a fenntartó részvénytársaság 1907-ben csődbe ment. Az intézményt ekkor a Székesfőváros vette át, és nagyszabású munkálatokba kezdett, melybe új állatházak építése is beletartozott. Neuschloss Kornél városi tanácstag és építész még az óbudai parókia kivitelezéséről ismerte a két fiatalt, ahol annyira rokonszenvessé váltak számára, hogy elérte, a Főkapu és az Elefántház (melyeket maga szerkesztett meg), valamint a Pálmaház (mely Végh Gyula, Räde Károly és Ilsemann Keresztély közös munkája) kivételével az összes épület tervezését Kós Károly és Zrumeczky Dezső kaphassa.

Ők természetesen bizonyítani akartak, így alaposan utánajártak ennek a különleges épülettípusnak: külföldi tanulmányútra is mentek. Azt látták, hogy egy új, modern szemlélet kapott szárnyra az állatkertek tervezésében, melynek lényege, hogy az élőlényeknek nagyobb szabadságot kell adni, legalábbis vizuálisan: házaikat természeti környezetbe illesztve hitelesebbnek tűnik a bemutatásuk, ráadásul a pavilonszerű, kisebb építményeket sokkal olcsóbban lehetett kivitelezni is.

A Fővárosi Állatkert Madárháza (Forrás: Fortepan/Képszám: 62582)

Az általános beépítési tervet 1909 elején nyújtották be engedélyezésre, amely elé nem is gördítettek akadályokat. Az építkezés tavasszal elindult, és a következő év nyarára tizenhat pavilon készült el a páros tervei szerint. Az épületeket az állatok rendszertana szerint helyezték el: a nagyobb testű emlősök a park keleti felében, a Nagyszikla körül kaptak helyet, a madarak és a hüllők a nyugati oldalon lévő tó és Kisszikla körül leltek otthonra, középre pedig a legnagyobb érdeklődésre számot tartó majmokat költöztették.

A Majomházat is együtt tervezte Kós és Zrumeczky (Forrás: Magyar Építőművészet, 1912. 11-12. szám)

A népi építészetből származó formakincsükre tekintettel az állatkerti épületek összességét tulajdonképpen lehet egy kisebb faluként is értelmezni. Ez esetben a Madárház képezi a templomot, hiszen a meredek toronysisakját négy kisebb fiatorony veszi körbe, követve a kalotaszegi templomok példáját. A bejárat fölötti keskeny ablakok a román stílust képviselik, hiszen az erdélyi falvak is a középkorban keletkeztek. A Majomház ennél sokkal markánsabb építmény, különösen a keleti végét alkotó őrlakás. Az erdélyi várépítészet (talán a kalotaszegi Sebesvár) ihlette: lábazatát kövek adják, északkeleti sarkához pedig tornyot illesztettek. A Bölény- és bivalyház ihlető forrása Kós leírása szerint egy kalotaszegi kisbirtokos védelmi céllal megerősített tanyája volt, ami a boronafalas toronyban is megnyilvánul.

A Struccház sajnos elpusztult, és nem is építették újjá (Forrás: Budapest Főváros Levéltára XV.17.d.328 KT szor 1/65-1)

A Struccház ellenben egy másik tájegység, az Alföld építészetével mutatott rokonságot, hiszen vert falas szerkezetű volt, fölötte pedig nádtető magasodott. Ez sajnos a második világháborúban megsemmisült, és azóta sem építették újjá. Az Állatkertbe olyan kiszolgáló építmények is kerültek, mint a Tejcsarnok – ahonnan a látogatók vásárolhattak is – és a Várrom, mely nemcsak romantikus hangulatot árasztott, de a vasúti síneket is jótékonyan takarta el. Építettek hűsítő italokat, illetve cukorkákat árusító pavilonokat is. Az egységesség kedvéért még a szemeteskosarakat is a Kós–Zrumeczky-páros tervezte. Többéves zárva tartás után 1912 májusában nyílt meg újra Budapest eme látványossága.

Még véget sem értek a városligeti munkái, Zrumeczky Dezső újabb feladatot kapott, méghozzá gyermekkora helyszínén, Kispesten. Wekerle Sándor miniszterelnök indítványára ugyanis (az akkor még) község határában kezdtek létrehozni egy lakótelepet, mely ebben az időben még újszerű elvek szerint épült. Ennek lényege, hogy a vidékről a főváros közelébe kényszerülő lakosság ne zsúfolt bérkaszárnyákba költözzön, hanem falusias környezetben álló családi házak vagy kisebb társasházak várják őket.

A Zrumeczky-kapu a Wekerletelepen (Fotó: Kozics Júlis/pestbuda.hu)

Mivel az Országgyűlés az 1908. évi XXIX. törvénycikkben úgy rendelkezett, hogy négyezer munkáslakást kell itt kialakítani – melyek a szellős elhelyezés következtében hatalmas területet, 472 ezer négyszögölt foglalnak el – a telep tulajdonképpen egy kisebb várost jelentett. Szabályos utcahálózatát és a sablontervek alapján épülő házak többségét 1909 és 1912 között megvalósították, a közepén elhelyezkedő főterére azonban 1912-ben külön pályázatot hirdettek, melyet Kós Károly nyert meg. A romantikus összkép érdekében azonban lemondott a tér összes épületének tervezéséről, hiszen ugyanazon kéz óhatatlanul is túlságosan hasonló homlokzatokat rajzolt volna. Az egyik széles út torkolatában egy kaput és a mellette álló két, emeletes társasházat tervezte csak ő, illetve a szemközti oldalon hasonló épületek megszerkesztésére kérte fel barátját, Zrumeczky Dezsőt. Bár éveken át együtt alkottak, a kapuk mégis egészen más megjelenésűek lettek, így teremtve meg a kívánt romantikus aszimmetriát: Kós vakolattal borította a félköríves nyílást, Zrumeczky ellenben trapéz záródást alkalmazott, melyet rönkfákkal burkolt. Utóbbinál a kaput magában foglaló épület is faragott fából áll, a meredek, háromszögű oromzatát csipkézett aljú deszkák fedik.

Az Áldás utcai elemi iskola (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)

A Fiatalok stílusa népszerű lett, a lakosság számára a hangulatos formák, az építtetőknek pedig az alacsony kivitelezési költségek miatt lett rokonszenves. Utóbbinak köszönhetően nyert megbízást Zrumeczky Dezső a II. kerületi Áldás utcában egy elemi iskola tervezésére a Székesfővárostól 1910-ben. Bárczy István polgármester iskolaépítő programjának keretében 1911-ben indult a kivitelezés és a következő év őszén már birtokba is vehették a diákok az intézményt. A kalotaszegi népi építészet – melyhez a legősibb, igazán magyar jellemet társították – az iskolákon azért is volt szerencsés választás, mert így maga az épület is a nemzeti irányú nevelés részévé vált.

Zrumeczky Dezsőnek két villaépülete ismert még a fővárosban, mindkettőt az 1910-es évek elején tervezte a Hűvösvölgybe: Tormay Cécile írónő számára a Szalonka út 6 szám alá, Herczeg Ferenc író számára pedig a Hűvösvölgyi út 87. szám alá. Bizonyára többen is adtak volna számára megbízást, ám az 1914-ben kitört világháború megszakította az építészi működését. Bár műszaki egységhez osztották be, de a körülmények így is nagyon nehezek voltak és 1916–1917 telén – miközben az oroszok betörése miatt megsemmisült Sáros vármegyei falvak újjáépítésén dolgozott – mellhártyagyulladást kapott. Kórházba szállították Budapestre, de az életét már nem tudták megmenteni, 1917. január 31-én hunyt el.

A nyitóképen: A Zrumeczky-kapu a Wekerletelepen (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)